Roma műhely

A magyarországi romák helyzete

A roma lakosság jelenlegi helyzetét bemutató tartalmi összefoglaló a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet megbízásából a Marketing Centrum által végzett „Roma társadalom 2010” című kutatás záró tanulmánya alapján készült. A kutatás 2010 december és 2011 januárja között kérdőíves adatfelvétellel történt, amit a helyi roma vezetők körében készített interjúk egészítettek ki. A felmérés során a mintavételi körzetek reprezentálták a roma lakosság urbanizációs szint szerinti és regionális eloszlását, a településeken belül az összesen 2000 adatszolgáltatót véletlenszerűen választották ki. A mintába kizárólag olyan 16-64 éves emberek kerültek be, akit a környezetük romának tart.

A romák létszámának meghatározásakor megbízható adatok híján csak szakértői becslésekre hagyatkozhatunk. Ezek szerint az ezredfordulón Európában körülbelül 8 millió roma élt. Magyarországon létszámuk jelenleg bizonyosan nem több mint 1 millió és nagy valószínűséggel több, mint 700 ezer. A térség országai közül Szlovákiában vannak a legtöbben, ahol a lakosságon belüli arányuk közel 9.5%. Ez az arány Magyarországon az 1990-es években végzett számítások alapján 4.72% volt, napjainkban pedig körülbelül 8%-osra tehető. A Marketing Centrum egy 2009-es kutatása kimutatta, hogy mind a magyar lakosság, mind pedig maguk a romák hajlamosak túlbecsülni a roma közösség magyar társadalmon belüli nagyságát. Az előbbiek átlag 20%-osra, míg maguk az érintettek 23%-osra saccolták saját csoportjukat. A magyar romák asszimiláltsági foka közép-kelet-európai összehasonlításban a legmagasabb, és ők azok is, akik a környező országok cigány kisebbségeihez képest a leginkább nyitottak a többségi társadalomba történő integrálódásra. A magyarországi roma társadalomnak erős magyar kötődése van. A 2010-ben lezajlott kutatás során olyan emberek kerültek a mintába, akiket a környezetük romának tart. Ennek ellenére a megkérdezettek 7%-a elsősorban és másodsorban is magyarnak vallotta magát, 40%-uk pedig úgy nyilatkozott, hogy a magyar az elsődleges identitása. A nagyvárosban élők és a tanultabb romák nagyobb arányban tekintették magukat magyarnak, ami azt jelzi, hogy az identitásvállalásokra az iskolázottság és a lakóhely nagysága hat leginkább. A tisztán cigány/roma identitást választók viszont jellemzően azok közül kerülnek ki, akik nagyobb bizalmatlansággal viszonyulnak a helyi társadalomhoz, amelyben élnek. Ennek hátterében valószínűleg a kirekesztettség érzet áll. A cigány/roma identitást legalább részben vállalók 56%-a romungronak, magyar cigánynak tekinti önmagát, 16 %-uk oláh cigánynak, 9 %-uk beás cigánynak, 7 %-uk muzsikus cigánynak, 5 %-uk pedig egyéb kategóriát választotta. A roma társadalom nyelvileg erősen asszimilálódott, használni csak a megkérdezettek 22%-a szokta valamelyik roma nyelvet. Mindössze 6% volt azok aránya, akik anyanyelvüket a leggyakrabban használt nyelvként jelölték meg. A legtöbb esetben azonban mindezek hátterében nem a kulturális asszimiláció, hanem sokkal inkább a kultúravesztés áll. Korábbi kulturális identitásuk elhalványult, ám a többségi társadalom kultúrájába sem nyertek tömegesen bebocsáttatást.

A roma társadalom tagjainak megélhetési válsága mindenütt hasonló mintázatot mutat. Alacsony iskolai végzettség, reménytelen munkaerő-piaci helyzet, rossz életkörülmények, lakóhelyi és iskolai szegregáció, a tragikusan rossz egészségi állapotból következő rövidebb várható élettartam. Az alapprobléma mindemellett országosan a munkanélküliség, aminek következménye az állami segélyektől való függőség. A munkanélküliség hovatovább generációktól generációkra öröklődő létélménynek számít mindaddig, amíg a sikeres munkahelyteremtő programok meg nem szüntetik alapját.  A magyarországi romákat azonban mindezek mellett a tipikusnak mondható problémák mellett sem lehet homogén tömbként kezelni. Közösségük belső tagoltságát meghatározza iskolai végzettségükből eredő eltérő munkaerőpiaci helyzetük és nem utolsó sorban az, hogy az ország melyik régiójában, illetve mekkora településen élnek. Az elmaradottabb régiókban helyzetük sokkal rosszabb, mivel a szociális gondoskodás forrásai is jóval szerényebbek. A kistelepülések sem nekik, sem a többségi társadalom tagjainak nem tudnak munkalehetőséget kínálni. Megélhetési lehetőségeik az iskolai végzettség függvényében komoly eltéréseket mutatnak. A szakképzettséggel rendelkező romák helyzete lényeges jobb a 8 általános iskolával rendelkezőknél. Egy nagyvárosi közegben lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy a romákkal kapcsolatos sztereotípiák alapján a diszkrimináció áldozataivá válnak, míg a kisebb településeken a személyes tapasztalat általában gátja annak, hogy az előítéletek célkeresztjébe kerüljenek.

A régióban végzett összehasonlító kutatások eredményei alapján elmondható, hogy a kommunista rendszerek összeomlása után mindenütt megindult kiszorulásuk a munkaerőpiacról. Az aktív korú romák egynegyede a rendszeres munkavégzéssel kapcsolatban soha semmilyen tapasztalatot nem szerezhetett. A gazdasági inaktivitás jelenlegi mértéke messze meghaladja a romák szülői generációjának hasonló adatait. Annak idején az apák körében a munkanélküliség mindössze 6%-os volt, míg jelenleg 71%. A 16-64 éves roma lakosságnak csak 27%-a tartja magát számon a munkaerőpiacon aktívként. A roma háztartások 55%-ának egyetlen állandó munkahellyel rendelkező pénzkeresője sincs. További 30% azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol mindössze csak egy fő rendelkezik rendszeres jövedelemmel. Az Észak Alföldön és Észak Magyarországon csak minden 6.-7. romának van munkája. A munkalehetőségek hiánya a kistelepüléseken élőket sújtja a legerősebben. A szerencsésnek mondható rendszeres munkával rendelkezők betanított-, segéd-, vagy mezőgazdasági munkások, elenyészően csekély a szellemi munkakörökben foglalkoztatottak aránya. A megkérdezettek 11%-a mondta, hogy mindenféle munkaszerződés nélkül dolgozik. Legtöbben személyes ismeretségük révén jutottak lehetőséghez, a munkaközvetítő központok 24%-nak tudtak segíteni a sikeres álláskeresésben. Az alkalmi munkákból élők évente átlag 288 ezer forint jövedelemre tudtak szert tenni. Az inaktívak közül 21%-nak származott jövedelme a gyermeknevelésből származó juttatásokból, 20%-nak segélyekből, 19%-nak pedig munkanélküli ellátásból, vagy közmunkából. A munkavállalás nehézsége nem tulajdonítható a túlzott bérigényeknek. A jelenleg inaktívak többsége 2010-ben úgy nyilatkozott, hogy már 60-10 ezer forint közötti bérért vállalna munkát. A válaszok alapján az elvárt minimális fizetés átlaga 79 ezer forintnak adódott. A roma családok havi egy főre jutó jövedelme 2 ezer forint- és több százezer forint között mozog. Drámai különbségek vannak a nyomorgó észak-magyarországi régió lakói, a nagycsaládosok, a munkaalkalmak nélküli kistelepüléseken élők, valamint a másik oldalon a magasabban iskolázott és fővárosban élő romák életviszonyai között. A romák többsége a lakosság létminimum alatt élő csoportjához tartozik. A családok 82%-ra a hiánygazdálkodás, 5%-ukra viszont egyenesen a nyomorgazdálkodás a jellemző. A roma háztartások 72%-a kapott valamilyen segélyt, szociális ellátást vagy jóléti járadékot az adatfelvétel évében, 2010-ben. A családok 28 %-a egyféle jogcímen, 21 %-uk kétfélén, 7 %-uk pedig öt vagy többféle jogcímen is. Mindezek fontos szerepet játszanak a családok gazdálkodásában, az azonban távolról sem állítható, hogy „segélyen élősködnek”.

Magyarországon a roma háztartások átlagos mérete 4.2 fő, de az ország északkeleti részére e téren a jóval magasabb létszám jellemző. A TÁRKI 2010-es adatai szerint a magyar háztartások átlagos nagysága 2.7 fő. A roma háztartások 23%-ban nincs gyermek, 11%-ukban a szülő egyedül neveli gyermekét, 11%-ukban pedig három generáció él együtt. A 16-64 éves romák 64 százaléka él együtt a saját gyerekével. Egy gyerekkel 19%, két gyerekkel 16%, három gyerekkel 15%, négy vagy több gyerekkel azonban csak 14%. A Magyarországon született gyerekek 16%-a roma. Ezek a gyerekek a felnövekvő generáció jelentős részét képezik, miközben nevelkedésük megnyugtató körülményei nem biztosítottak. Szüleik képtelenek kitörni a rendszerváltás után konzerválódott hátrányos helyzetükből.

A romák a magyar társadalom erősen aluliskolázott csoportjához tartoznak, a 90-es években még mindig 9.4% volt közöttük az analfabéta. A fiatalabb generáció képzettsége a szülőkhöz képest ugyan valamelyest javult, azonban még így is kirívó elmaradásokat tapasztalhatunk a magyar társadalom átlagához képest. A 2010-es vizsgálatok szerint 17%-uk nem fejezte be az általános iskolát, csak 27%-uk szerzett szakképesítést, az érettségivel rendelkezők aránya 2% és csak 15%-uknak van felsőfokú diplomája. Míg a felnőtt magyar lakosságon belül a 8 osztályos végzettséggel rendelkezők 23%-nyian vannak, addig a romák esetében ez az arány71%! Az iskolázottság tekintetében is az észak-keleti és keleti régió mutatói a legrosszabbak. A Budapesten élő romák 62%-a viszont rendelkezik 8 osztálynál magasabb iskolai végzettséggel. A jogi szabályozás hatására iskolai szegregációjuk mutatói javultak, ám mindennél többet mond, hogy még ma is egy iskola státuszának értékmérője az, hány roma tanulója van.

A Budapesten élő romák bérházakban élnek, a megyeszékhelyeken és nagyvárosokban azonban még most is van külön cigánytelep. A kistelepülésekre a szegregáció fennmaradása mellett a különálló családi házban, vagy parasztházban élő romák a jellemzőek. Az iskolázottabb romák nagyobb valószínűséggel laknak panellakásokban, vagy bérházakban. A lakásokban a zsúfoltság meglehetősen nagy, az egy főre jutó alapterület 21m/fő és minden ötödik roma háztartásban háromnál több személy osztozkodik egy lakóhelyiségen. A lakások 14%-a komfort nélküli, vagyis nem rendelkezik semmilyen vízellátással, működő WC-vel és fürdővel, vezetékes földgázzal, és nincs megoldva a szennyvízelvezetés sem. A lakóhelyi szegregáció spontán társadalmi folyamatok eredménye, amely jelzi a többségi társadalom elkülönülésének és a romák kirekesztettségének mértékét. A 2010-es kutatás a települések 77%-ban tapasztalt több-kevesebb szegregációt. A telepszerű elkülönülés a kisvárosokra és a kistelepülésekre a leginkább jellemző. Összefüggés mutatható ki az iskolázottság és a szegregált lakókörnyezet között. Minél nagyobb valaki iskolai végzettsége, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a szomszédja nem roma. Emellett az adatokból az is kiolvasható, hogy azok, akik ki tudtak törni a telepi létből nagyobb valószínűséggel vallják magukat elsősorban magyarnak. A „beköltözés” tehát feltehetően az identitás halványodásával is jár. A szegregációból kitörni képesek nem egy esetben maguk is előítéletekkel közelítenek a szegényebb romák felé, társadalmi tájékozódási ponttá számukra a helyi középosztály modelljei válnak. Ennek hatásra viszont megszűnnek példaértékűvé lenni az ottmaradottak számára.

A kutatás interjúi során megkérdezett 125 helyi cigány kisebbségi önkormányzati vezető és szószóló a romák legnagyobb problémájának az alacsony foglakoztatási arányt tartotta.  Minden második említette az oktatással összefüggő különböző nehézségeket, továbbá jellemzően a szegénységet és a rossz lakáshelyzetet. Minden tizedik vezető jelölte meg problémaként a többségi társadalom kirekesztő viselkedését, 2%-uk pedig a kormányzati támogatás hiányát. A települések 70%-ban a magyarok és a romák együttélését inkább feszültségmentesnek tartották a megkérdezettek és mindössze 2-ben minősítették kifejezetten ellenségesnek a viszonyt. Általában igaz, hogy minél kisebb a település, a romaellenes sztereotípiákat napi szinten cáfoló személyes emberi kapcsolatoknak köszönhetően annál valószínűbb az együttélés pozitív megítélése. Míg a megyei jogú városokban minden második, a kistelepüléseken csak minden hatodik tartotta feszültnek, vagy ellenségesnek a két csoport közötti légkört. A témához kapcsolódó kérdőíves adatfelvétel tanúsága szerint a roma társadalom tagjainak 59%-a átélte már a hátrányos megkülönböztetés megalázó érzését, azonban a diszkriminációt nem tekintik életük folyamatosan jelen lévő elemének. A budapesti és nagyobb városokban élők gyakrabban, míg a kistelepüléseken lakó romák ritkábban élik meg az előítélet által generált helyzeteket. A megkérdezett vezetők úgy ítélték meg, hogy összességében jó a viszonyuk a helyi politika intézményeinek működtetőivel. A kistelepülések esetében általában e téren is jobb a helyzet. A romák részéről a legkedvezőbb az egészségügyi szolgálat minősítése, amit az önkormányzatok munkájának megítélése követ, a leginkább negatív értékítéletet pedig a rendőrség munkája kapta. A kérdőíves kutatások eredményei szerint a romák leginkább az országos politikai intézmények iránt bizalmatok, elfogadóbbak az államot képviselő helyi szervekkel, míg végül a bizalom szintje a legmagasabb a személyes kapcsolatok vonatkozásában.