Magyar kereszténydemokraták és 1956

A Barankovics István Alapítvány fennállása óta feladatának tekinti a kereszténydemokrácia szellemi örökségének ápolását. E tevékenysége keretében hozta létre honlapján a Kereszténydemokrácia Tudásbázist. A Tudásbázis a XIX. századtól kezdve a jelenkori aktualitásokkal bezáróan reprezentálja a kereszténydemokrácia történelmét, közéleti hagyományait, politikaformáló törekvéseit, társadalmi és politikai gondolkodását.

A hazai és európai kereszténydemokrata értékek terjesztését szolgálja többek között az alapítvány könyvkiadási programja  is, amelynek keretében az elmúlt 10 évben közel 60 kötet látott napvilágot, legutóbb Kovrig Béla valamint Pascal Fontaine kötete.

A napokban jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában a Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának legutóbbi munkája, amely a magyar kereszténydemokraták 1956-os tevékenységét összegzi.  A munkacsoport szándéka az volt, hogy bemutassa a Demokrata Néppárthoz köthető hazai és emigráns kereszténydemokraták 1956-os szerepvállalását, politikai elképzeléseiket, valamint a forradalom és szabadságharc bukása után őket ért megtorlásokat. A kötet új, és már ismert történeti forrásokra alapozva szintetizálja az eddig a szakirodalomban csupán fragmentáltan vizsgált témát, ágyazza be a párt- és köztörténetbe és a politikai gondolkodásba, ezáltal mutatva fel azt a „hozzáadott értéket”, amely specifikusan e kereszténydemokrata csoporthoz köthető.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.  2016 folyamán – kutatás közben – a honlapunkon megjelent, mintegy 20 cikkből álló sorozatban számoltunk be kutatási részeredményeinkről. A most megjelent kötet legfontosabb megállapításait a Kereszténydemokrácia Tudásbázis 1956-os aloldalán digitálisan is hozzáférhetővé tettük.

*

1956-ban a kibontakozásra adatott idő hiánya, illetve az ország állapota, körülményei miatt kevés kivételtől eltekintve egymásra sem tudott találni a kereszténydemokrata politikai cselekvés budapesti, vidéki és emigrációs szegmense, a kötet mindazonáltal egységes keretbe vonja tevékenységük bemutatását, hiszen ezek közös alapja minden esetben az élő kereszténydemokrata politikai hagyomány forradalomra adott reflexiója volt.

A „Magyar kereszténydemokraták és 1956” c. kötetben négy tanulmány, kronológia, valamint egy forrásközlő rész található.  Az első három tanulmány ugyanazt a témát három különböző aspektusból – politikatörténeti, politikai gondolkodásbeli és az állambiztonsági anyagok alapján – tárgyalja, hogy az egymást kiegészítő kutatási szempontok teljesebb és árnyaltabb képet nyújtsanak a Demokrata Néppárt 1956-os történetéről. Szabó Róbert történész a párt 1956-os politikatörténetét dolgozta fel. Működésének 1949-es felfüggesztése utáni időszakra mint előzményre visszatekintve válik csak érthetővé az 1956-os forradalom idején tapasztalt gyors újrakezdés, így a kötet elemző része a 49-56 közötti kereszténydemokrata sorok bemutatásával indul. Ezt az 56-os események tárgyalása követi. A tanulmány áttekinti a vidéken és a fővárosban  közéleti szerepet vállaló kereszténydemokraták tevékenységét. 

Míg az első tanulmány azt mutatja be, mi történt, a második a politikai gondolkodás dimenziójában azt állítja fókuszba, miként gondolkodtak a szereplők mindarról, ami történik.  Kiss Mária Rita a DNP 1956-os eszmei-politikai arculatának néhány, a rendelkezésre álló dokumentumok alapján tetten érhető elemét rekonstruálja. Az 1956-os keresztény pártok helyzetértékelésének és kibontakozási javaslatainak kontextusában mutatja be miként tett kísérletet a DNP arra, hogy pozicionálja magát azon a cseppfolyós és kialakulatlan pártpolitikai palettán, ami a többpártrendszer bejelentése után szinte azonnal elkezdett formálódni, de az idő rövidsége miatt sohasem jutott el a versengő politikai elképzelések nyílt konfrontációjáig.

A harmadik megközelítés Petrás Éváé, aki az 1956 utáni megtorlások természetrajzát a kereszténydemokraták áldozattörténetein keresztül ábrázolja. Az előző fejezetekből megismert tényekkel ebben az írásban az állambiztonság által újrakontextualizálva és kriminalizálva találkozhat ismét az olvasó. E torzító narratívák célja az volt, hogy a történtekből az „ellenforradalmi tevékenységben való részvételt” kreálva a résztvevőket büntethetővé lehessen tenni.

Petrás Éva és Szabó Róbert közös munkája az amerikai és európai emigráció forradalomhoz köthető egyidejű és a forradalmat követő tevékenységének legfontosabb momentumait gyűjtötte egy csokorba. A kereszténydemokrata emigrációnak később is jelentős emlékezetpolitikai szerepe volt 1956 szellemének ébren tartásában, amely a nyugati magyarság számára új kohéziós erőt, az itthon maradottaknak pedig vonatkozási pontot és reményt jelentett a Kádár-rendszer évtizedei alatt.

A tanulmányokat Szabó Róbert tájékozódást segítő kronológiája egészíti ki, amely a Demokrata Néppárthoz köthető eseményeket a köztörténet alakulásával párhuzamosan tárgyalja.  

Bár fegyverek közt hallgatnak a múzsák, az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában mégis születtek olyan dokumentumok, amelyek lehetővé teszik a kereszténydemokrata szerepvállalás bemutatását. A kötet második része a munka során felhasznált források közül válogat. Másodközlésben jelennek meg a párttörténet alapvető dokumentumai, valamint a munkacsoport kutatásainak eredményeként fellelt, a Demokrata Néppárt egykori képviselőihez, országos és helyi, illetve emigrációban élő politikusaihoz köthető szövegek és levéltári anyagok. Most először lát napvilágot többek között Barankovics István 1957-ben készült tanulmánya, amely az emigráció forradalom utáni belső vitáinak alaposabb megismeréséhez nyújt támpontot. Varga László visszaemlékezéséből megismerhetjük az 1956-os magyar forradalomról megjelent egyik első kiadvány, az úgynevezett Szürke könyv megszületésének történetét.  Reprezentálva a külföldön élő magyar kereszténydemokraták emlékezetpolitikai tevékenységét, a gyűjteménybe került Kovács K. Zoltánnak egy 1979-ben, az amerikai Rutgers Universityn elmondott emlékbeszéde. Minden bizonnyal szociológiatörténeti kuriózum Kovrig Béla 1956-os emigránsok körében végzett adatfelvételének kérdőíve, továbbá érdeklődésre tarthat számot az az állambiztonsági tankönyvrészlet is, amely a fővárosi pártszervezésben vezető szerepet játszó Matheovits Ferenc tevékenységéből konstruál államellenes bűntettet. A sort Szakolczai Györgynek a kutatócsoport kérésére összeállított memoárja zárja, aki az utolsó megszólaltatható szemtanúja a Mérleg utca pártszékházban 1956-ban történteknek.  

Az 1956-os forradalom és szabadságharc nem csupán a magyar nemzet 20. századi történetének egyik legnagyobb fordulópontja, hanem a kereszténydemokrata hagyomány és politikai gondolkodás számára is korszakküszöböt jelentett. A forradalom annak a diktatúrának a megdöntésére irányult, amelynek kialakulását az 1947-es parlament legerősebb ellenzéki pártjaként a Demokrata Néppárt a végsőkig akadályozta. Az 1956-os visszatérés lehetőséget adott a kereszténydemokrata politikai hagyomány újbóli kinyilatkoztatására és egyben aktualizálására is. Ezáltal a demokrácia és szabadságjogok mellett elkötelezett újrakezdések mindenkori követelményét rögzítette, így járulva hozzá a majd a rendszerváltozáskor ismét elérkezett újraindulás politikai, történeti előfeltételeinek megteremtéséhez. Bár a kortársak úgy vélhették, a kereszténydemokrácia 1956-ban éppen csak életjelt adott magáról, de generációjuk valójában olyan emberi és hazafiúi örökséget hagyott az utókorra, amely 1956 forradalmát – benne a kereszténydemokraták „hozzáadott értékével” – Magyarország 20. századi történelmének egyik legkiemelkedőbb kollektív nemzeti teljesítményévé emeli.

                     Kiss Mária Rita – Petrás Éva