Prohászkáról – kilenc kötetben

 

Aligha van a magyar katolicizmusnak nagyobb indulatokat kiváltó alakja, mint az idén kilencven éve elhunyt Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Szaktörténészek és ideológiailag elkötelezett publicisták vitatkoznak rendszeresen arról, hogy „Magyarország apostola és tanítómestere”, vagy pedig megátalkodott antiszemita volt-e. Utóbbinak egyébként ellentmond az, hogy – mint Mózessy Gergely, a fehérvári püspöki levéltár vezetője írásaiból kiderül – Prohászka Székesfehérvárott tüntetőleg karon fogva sétált a helyi rabbival a főutcán, vagy hogy konferenciabeszédeinek a budapesti egyetemi templomban a pesti főrabbi is gyakori hallgatója volt, illetve hogy írásaiban és beszédeiben a legnagyobb tisztelettel szólt a hitét élő zsidóságról.

Prohászka Ottokár (1858. október 10. – 1927. április 2.) székesfehérvári megyéspüspök a huszadik századi magyar egyház- és eszmetörténet jelentős – ugyanakkor ellentmondásos – alakja. Pályájának és munkásságának megítélése már korában sem volt ellentétektől mentes. Az ezerkilencszázas évek elején néhány elgondolása miatt pár munkája Rómában indexre (a tiltott művek jegyzékébe) került (ezt a történetet Adriányi Gábor dolgozta fel Prohászka és a római index [2002] című könyvében), majd a Horthy-korszak keresztény nemzeti gondolata legnépszerűbb irányzatának lett megalapozója és vezető ideológusa Kultúra és terror (1918) című művével.

Már életében megfogalmazták róla, hogy „Magyarország tanítója és apostola”, halála óta kultusz övezi alakját, s kezdeményezték boldoggá avatását, ugyanakkor az államszocializmus korának történetírásában – és ez a jelenség napjainkban is megfigyelhető – megbélyegezték és elítélték „liberalizmuskritikája”, „haladás-ellenessége” és „antiszemitizmusa” miatt. Mindezekből kiindulva indokolt és üdvözlendő ügy Prohászka életének, egyházi és közéleti munkásságának, emlékezetének tárgyszerű, forrásközpontú és elfogultságoktól mentes vizsgálata, s a mindezekre vonatkozó források szisztematikus gyűjtése, kritikai elemzése és monografikus feldolgozása.
A fentebb leírt megfontolások vezették Barlay Ödön Szabolcs professzort – a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárát, vasmisés katolikus papot –, hogy útjára indítsa a szerkesztésében megjelenő Prohászka Ottokár jubileumi sorozatot.

A sorozat köteteiből egyértelmű: Barlay nem akar belemenni a prohászkai életmű vitatott és „kellemetlen” pontjainak boncolgatásába (ezt megteszi például Mózessy Gergely székesfehérvári egyházmegyei levéltárvezető és Fazekas Csaba miskolci egyetemi docens disputája Prohászkának a zsidókérdésben elfoglalt állpontjáról az Egyháztörténeti Szemle 2008–2009-es évfolyamában), helyette szikár, de egyértelmű forrásszövegek közlésével és kommentálásával igyekszik bemutatni, illetve rekonstruálni az egykori fehérvári főpásztor szemléletmódjának, világnézetének, ideológiai hátterének tartalmát és szerkezetét.

A könyvsorozat darabjainak lapozgatásakor az is kiderül, hogy Barlay Ö. Szabolcs nézőpontja (s ezt maga sem rejti véka alá) – bár módszertanát és stílusát tekintve jórészt természetesen megfelel a művelődéstörténeti és eszmetörténeti munkákkal szemben támasztott szakmai követelményeknek – a katolikus történész szemszöge. De milyen is ez a katolikus történészi alapállás? A tudományos szempontokat és metodológiát tekintve megfelel a történészi mesterség által megkövetelteknek, ugyanakkor a történeti forrásanyag immanenciáján, „anyagba zártságán” túlmutató jellege is van, hiszen a történelmet mint a világmindenség teremtő Istene által alakított – a teremtéstől a második eljövetelig tartó – folyamatot szemléli, amelyben minden momentumnak fontos szerepe és meghatározott célja van.

A Székesfehérvárott megjelenő Prohászka Ottokár jubileumi sorozat immár nyolcadik köteténél tart. Az első kötet Barlay Ö. Szabolcs Prohászka Ottokár életének titka (angol nyelven is kiadott) című könyve. A sorozat második és harmadik darabja Horváth Kálmán gyűjteménye (Prohászka a szívekben. I–II. köt.). Pohászka Ottokár Elmélkedések az evangéliumról (I–II. kötet) című könyve adja a negyedik és ötödik kötetet, míg a hatodik, hetedik és nyolcadik egység a püspök 1877 és 1927 között vezetett naplójának kiadása.

Ez utóbbinak nagy erénye, hogy mind a Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái sorozatban Schütz Antal által Soliloquia (1929) címmel sajtó alá rendezett szövegnél, mind a Barlay Ö. Szabolcs, Frenyó Zoltán és Szabó Ferenc gondozásában megjelent Naplójegyzetek (1997) című háromkötetes kollekciónál teljesebb. Így tehát aki a maga egységében és teljességében szeretné olvasni Prohászka püspök naplóit, annak kizárólag a jubileumi sorozat utóbbi három kiadványát kézbe véve nyílik erre lehetősége.

Barlay professzor Prohászka Ottokár életének titka című kötete nem pusztán első és programadó darabja a sorozatnak, hanem sajátos nézőpontú, újszerű megközelítésmódot alkalmazó, olvasmányos kismonográfia is. Újszerűségét az adja, hogy – ellentétben az eltérő eszmetörténeti alapállással készült Prohászka-életrajzokkal (például Gergely Jenő, vagy Szabó Ferenc biografikus összefoglalói) – nem elégszik meg a történeti adatok ismertetésével és a Prohászka-írások elemzésével, s az ezek alapján levont következtetések keretbe és rendszerbe foglalásával, hanem mindezek mellé bevezet egy újabb dimenziót is: az életszentség aspektusát. Prohászka Ottokár püspök tisztelőinek körében már életében a szentség hírében állt, s nem véletlen, hogy időről-időre napirendre kerül boldoggá avatásának kezdeményese is. A kötet angol nyelvű változata 2009-ben eljutott XVI. Benedek pápához, aki a Prohászka püspök – aki az apostoli nuncius által továbbított pápai üzenet szerint „az Úr szőlejének buzgó pásztora” volt – életpéldájának népszerűsítésén fáradozó szerzőre apostoli áldását küldte.

Barlay Ö. Szabolcs a következőképpen fogalmazta meg munkájának módszertani alapjait. „Ami a Prohászka Ottokár életének titka című könyvem megírásának módszerét illeti, hangsúlyozni szeretném, hogy alapkövetelménynek tűztem ki magam számára, hogy szigorú forráskritikának vessem alá mindazt, amiről írok. Éppen ezért munkám túlnyomórészt Prohászka saját naplófeljegyzésein alapszik. […] Naplói dokumentumértékűek, hiszen ezek vallomások, párbeszédek önmagával és a Szentlélekkel. Eddig jogos volt az a kritika, hogy mások nyilatkoztak életszentségéről. Most arra összpontosítottam, hogy ő maga nyilatkozzék lelki életéről, aszkéziséről és misztikájáról. Ha szükségesnek ítéltem, akkor naplóin kívül még levelezését és más hiteles dokumentumokat is felhasználtam forrásul.”

Adriányi Gábor egyháztörténész professzor a kötet utószavában Prohászka Ottokár életszentségének alátámasztására kiemelte – a könyv számos egységében alaposan alátámasztott – erényeit: az alázatosságot, az engedelmességet, a szegénységet, az imádságos lelkületet, a felebaráti szeretetet, valamint megfogalmazta álláspontját a püspök életszentségről. „A magyar katolikus egyház – elsősorban a püspöki kar – mulasztása, hogy Prohászka, aki az ezeréves magyar kereszténység Pázmány (†1637) után legnagyobb egyénisége, sőt akit életszentség hírében fölül is múlt, nincs az oltár magaslatára emelve. De hisszük, hogy eljön az idő, amikor »az álló vizek megmozdulnak« (Nyisztor Zoltán) és a »napba öltözött ember« (Gárdonyi Géza) hivatalosan is azt a nevet viseli, amit életében és halálában kiérdemelt: a szentet.”

A jubileumi sorozat kilencedik kötetét vehette kezébe az olvasó a tavalyi év folyamán. Barlaynak A katedrális címmel, Fejezetek Prohászka Ottokár életéből, 1858–1905 alcímmel megjelent könyve Prohászka életpályájának a püspökké szenteléséig tartó periódusát tekinti át. 

Az olvasmányos stílusban megírt kötet nem pusztán a jámbor irodalmi művekben megszokott lózungoktól mentes és filológiailag megalapozott (amit mintegy ötszáz hivatkozás igazol) munka, hanem pártatlan és objektív történészi teljesítmény is. Barlay azt a katolikus egyháztörténetírásban régóta elterjedt gyakorlatot követi, hogy minél több forrásszöveg idézésével – ezzel a félremagyarázására lehetőséget adó értelmezési keret szűkítésével – igyekszik megállapításait alátámasztani.

A könyvnek – amelynek elején Prohászka Ottokár szüleinek életútja mellett gyermekkori, gimnáziumi, valamint esztergomi szeminarista és római egyetemi éveinek áttekintése olvasható – a középpontjában a tudós és ambíciós fiatal pap tudományos, egyházi és közéleti pályájának fejlődéstörténete áll: az esztergomi teológiai tanárságtól a budapesti professzorságig. Nem egyszerűen karriertörténet ez, hanem egy olyan pálya – és ez Prohászkának a könyvben bőven idézett naplójegyzeteiből világosan kitetszik –, amelynek alapja és végső célja maga Jézus Krisztus. Korunk embere elszokott attól, hogy hívő emberek őszinte szövegeit olvassa. Prohászka Ottokár naplófeljegyzéseiből sugárzó keresztény hite nem megmosolyogtató ájtatoskodás, vagy megkeményedett bigottság, hanem olyan, minden gondolatát és cselekedetét átszövő alapvető beállítódás, amelyről talán nem is lehet tisztelet és elfogódottság nélkül írni.

Prohászka elméleti teológia munkássága (amelyben a keresztény tanítás és a modernitás tudományos eredményei által meghatározott mentalitása között kereste a kapcsolatokat) mellett a gyakorlati problémákra is különös figyelmet fordított. Egyrészt a szocializmus fenyegető veszélyére hívta föl határozottan a figyelmet, másrészt elkötelezett volt a nyomasztó szociális kérdés megoldása mellett. Ennek jegyében a munkások bér- és lakhatási viszonyainak a javítására, a szövetkezeti termelési modellekre, vagy éppen a nőnevelés megszervezésére dolgozott ki stratégiákat.
A Barlay Ödön Szabolcs 2016-ban megjelent könyvében leírtak alátámasztják a szerzőnek Prohászka Ottokárról tett megállapítását: „Tisztelték és hallgattak rá papok, szeminaristák, egyetemisták, munkások, férfiak, nők, falusiak, városok lakói, kételkedők, misztikusok egyaránt.”

A Prohászka Ottokár jubileumi sorozat kiváló kezdeményezés, amelyben egyrészt Prohászka életének forrásai és művei, másrészt tiszteletének mozzanatai (kortársak – tanúk – visszaemlékezései erényeire) is közlésre kerülnek. A sorozat világosan megfogalmazott célja: a keresztény történelemszemlélet jegyében közelíteni az életszentség hírében elhunyt Prohászka Ottokár püspök életrajzához, munkásságához, korához.

Miklós Péter