Liberalizmus – szabadelvűség

Tekintélyt tagadó és az egyéni szabadságot hangsúlyozó és érvényesítő szellemi áramlat. Már a középkor végén jelentkezett, de teljesen a 18. század második felében, a korlátlan államhatalmakkal szemben bontakozott ki. A 19. század eleje óta döntő hatással volt az európai gondolkodásra. Közvetlen előzménye a felvilágosodás, ezen belül a természetjog vizsgálata és az emberi jogok megfogalmazása. A liberalizmus szerint az ember önmagának elégséges, független egyén. Az ismeret egyetlen forrása az egyén értelme (racionalizmus); az egyén természete szerint jó (naturalizmus), ezért korlátlan szabadságot kell biztosítani neki az élet minden területén. A liberalizmus hisz az ember és az emberiség állandó haladásában. Arról azonban, hogy mennyiben érvényesülhet az egyéni szabadság a vallási, társadalmi és gazdasági szervezetek tekintélyével szemben, különböző vélemények alakultak ki.

1. A vallási liberalizmus az egyéni szabadságot az egyház tekintéllyel állítja szembe. XIII. Leó pápa (1878-1903) Libertas praestantissimum enciklikájában három formáját különbözteti meg:

a) Az abszolút liberalizmus semmiféle egyházi tekintélyt nem ismer el. Az ateizmussal, a materializmussal, a monizmussal és panteizmussal együtt radikálisan vitat és tagad minden isteni törvényt és tőle való függést, mert egyedül az embert tekinti önmaga törvényének (autonómia).

b) Az enyhébb liberalimus tagadja a kinyilatkoztatott isteni törvényt, de elfogadja és kötelezőnek tartja az Istentől való természettörvényt (racionalizmus).

c) A vallásos liberalizmus elfogadja a pozitív isteni törvényt az egyén vallásos élete (a magánélet) számára, de tagadja annak hatályát a társadalmi-politikai életben. Ezért a törvényhozást és a politikai döntéseket kizárólag az emberi szabadság hatáskörébe utalja. Nem föltétlenül kívánja az Egyház és állam szétválasztását, azt azonban elvárja az Egyháztól, hogy alkalmazkodjék az épp hatályos állami törvényekhez. A vallásos liberalizmus (liberális katolicizmus) képviselői a 19. század közepén a vallási megújulás élharcosai voltak. Fölszólították a katolikusokat, hogy csatlakozzanak a demokráciához. Nem társadalmi eszmeként, hanem keresztény elvként és a természetjog alapján követelték a sajtó, a tanítás és az istentisztelet szabadságát, valamint az Egyház és állam szétválasztását. Ettől várták egy új keresztény korszak kibontakozását. Lamennais elkerülhetetlennek és Isten akarata nyitányának tekintette a forradalmat. E nézeteket XVI. Gergely pápa (1831-46) 1832-ben Mirari vos enciklikájában elítélte.

3. A gazdasági liberalizmus szerint a gazdaság akkor működik a legtökéletesebben, ha minden központi állami felügyelettől mentes. A jól felfogott önérdek és a szabadverseny olyan összhangot hoz létre az egész közgazdaságban, amely nemcsak az egyén, hanem a közösség javát is a lehető legjobban szolgálja. Az önérdek a hajtóerő, amely erőfeszítésre indítja az embereket; a verseny az a szabályozó, amely a közjó szolgálatára kényszeríti az önérdeket, mert mindenki csak úgy boldogulhat, ha arra a helyre áll, ahol a legjobban szolgálja a közösséget is. Minden külső beavatkozás eltéríti a közgazdaságot ettől az ideális állapottól, mivel nem engedi szabadon működni a benne rejlő erőket. A gazdasági liberalizmus szélsőséges irányzata hirdette meg a megalkuvás nélküli, korlátlan szabadságot.

Magyarországon a liberalimusnak két vonala alakult ki:

a) a racionalista, szabadkőműves szellemi irányzata hatott erősebben, s a kapitalizmus negatív hatású tételeire épített. Ez ellen küzdött Prohászka Ottokár, aki elismerte a liberalizmus világtörténelmi misszióját, mert a kiváltságok társadalmát megtörte és a népet legalábbis jogilag fölszabadította, ám a gazdasági lineralzmust elutasította:

b) a nemzeti liberalizmust Széchenyi, Kossuth, Eötvös és Deák képviselte. Ez a liberális irányzat föllépett minden önkény ellen, tisztelte a személyiséget, nem vetette el a nemzeti hagyományt és a vallást.