Eckhardt Sándor

(1890– 1969)

Irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az irodalomtudományok doktora (1955).
A budapesti tudományegyetem bölcsészkarát, mint az Eötvös Kollégium tagja végezte el, utána egy évig a párizsi École Normale Supérieure hallgatója volt. Hazatérése után az Eötvös Kollégiumban tanított. 1923-tól 1958-ig a budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán a francia nyelv és irodalom tanára volt. 1936-tól 1948-ig az Egyetemes Philologiai Közlöny, 1942–43-ban a Magyarságtudomány társszerkesztője, 1939–44-ben a Magyar Szemle szerkesztőjeként is tevékenykedett. 1945-ben Szekfű Gyula rábeszélésére csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárthoz, majd az abból lett Demokrata Néppárthoz. Az 1945-ös választásokon az FKGP-vel kötött választási megállapodás alapján a parlamentbe jutott két DNP-s politikus egyike lett Bálint Sándor mellett. Az 1947-es „kékcédulás választásokon” pártja Vas megyei listájáról szerzett mandátumot, ezt azonban már nem töltötte ki; két hónappal az 1949-es választások előtt, március 10-én parlamenti helyéről lemondott és a közélettől visszavonult. Ennek ellenére a Magyar Tudományos Akadémia1949-es kommunista átszervezésekor rendes tagból tanácskozó taggá minősítették vissza (1989-ben posztumusz rehabilitálták). 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Francia irodalomtörténettel és különösen a francia–magyar kultúrkapcsolatok történetével foglalkozott. Nagy jelentőségű a nyelvészeti munkássága is. 1936-ban ő adta ki az első nagy magyar–francia szótárt és ő szerkesztette a legújabb magyar–francia és francia–magyar nagy szótárakat (Bp., 1953 és 1958). Balassi-kutatóként nevéhez fűződik a költő műveinek kritikai kiadása (Bp., 1951 és 1955). Kiadta Balassi Bálint mesterének, Bornemisza Péternek Ördögi kísértetek című művét (Bp., 1955) és Balassi tanítványának, Rimay Jánosnak összes műveit.