Giesswein Sándor

(1856 – 1923)

Tatán született 1856. február 4.-én.

A teológiát Bécsben és Budapesten végezte, 1878-ban szentelték pappá, 1897-ben kanonok, 1902-ben apát, 1909-ben pápai prelátus lett. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke. A magyaróvári kerület néppárti jelöltjeként 1905-ben kapott mandátumot, és közel húsz éven át képviselte választóit a magyar Országgyűlésben. Megtanulta, és aktív támogatója volt a volapük, majd az eszperantó nyelvnek.

Az első világháború évei alatt egyre következetesebben békepárti lett. A keresztény humanizmus szellemében támadta a terrort, a faji megkülönböztetést és a társadalmi igazságtalanságokat. 1910-ben a Magyar Békeegyesület elnöke lett. Támogatta a feministákat, majd a háború alatt az antimilitarista mozgalmakat.

1911-ben a Magyar Országos Eszperantó Egyesület elnökévé választotta, ezt a tisztségét haláláig töltötte be. Nemzetközi Katolikus Eszperantista Unióvezetőségi tagja volt. Több eszperantó nyelvű prédikációt és szentmisét tartott, annak ellenére, hogy az eszperantó csak a második vatikáni zsinat után lett elfogadott liturgikus nyelv. Ilyen misékre és prédikációkra nemzetközi találkozók alkalmával került sor. 1923-ban megalapította az Eszperantisták Nemzetközi Békeligáját, itt haláláig elnökölt.

Eredetileg Budapesten, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, de 1958-ban maradványait exhumálták és a Győri bazilika altemplomában temették újra, ma is ott nyugszik. Emlékére a magyaróvári templom kertjében fölállították mellszobrát, amelynek felirata: „Giesswein Sándor a szeretet és béke apostola.”

Több nyelvészeti, filozófiai, politikai és társadalmi (szociológiai) témájú könyve jelent meg.

Barankovics István 1947 augusztusában a Demokrata Néppárt zászlóbontásakor ezt mondta róla: „A mi nagy előfutárunk Giesswein, a modern szociális és demokratikus kereszténypolitika tiszta forrása.”