Rózsavölgyi László

(1896-1978)

ügyvéd, majd munkás, portás, a Demokrata Néppárt képviselője 1947-ben

Elemi iskoláit Szatmárnémetiben járta ki, majd beiratkozott a jezsuita gimnáziumba, de érettségi vizsgáit 1914-ben már a trencséni piarista középiskolában rakta le. Továbbtanulását az első világháború kitörése akadályozta: négy évig az olasz és az orosz fronton a 2. honvéd huszárezredben szolgált. Egy időben Tisza István segédtisztje volt, 1918-ban huszárfőhadnagyi rangban szerelték le. Tanulmányait a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen folytatta, és 1922-ben a jog- és államtudományi karon végzett.

Banktisztviselői állást vállalt, de egy hamburgi kiküldetésén kalandvágyból s egzisztenciális okok miatt elfogadta egy argentínai nagybirtokos állásajánlatát és Dél-Amerikába utazott, ahol harminc hónapot töltött. Előbb személyi titkár, majd különböző cégek hivatalnoka volt. Egy ideig a jezsuita rend is alkalmazta, végül Rio de Janeiróban könyvtárosként dolgozott. Élményeiről írott cikksorozatát szülővárosában könyvalakban is megjelentették a hazatérését követő évben, 1925-ben. Három év múlva örökre elhagyta Nagyváradot és feleségével áttelepültek Magyarországra.

Első lakhelyük Gyula volt, onnan Makóra mentek át, és ügyvédjelöltként praktizált. Két éven át a Makói Katolikus Tudósító szerkesztésében vett részt és tagja lett a Credo Férfiegyesületnek is. Szakvizsgáját követő évben, 1933-ban Nyíregyházán telepedtek le. Ügyvédi irodát nyitott, később hosszú ideig volt gróf Dessewffy Aurél jogtanácsosa. Jövedelméből 130 holdas birtokot vásárolt, Gizella majornak nevezte el, gazdálkodásba kezdett.

1941-ben – idősebb kora ellenére – a nyíregyházi huszárezred tagjaként a szovjet fronton is megfordult, de tényleges harcokban már nem vett részt. A következő évben vitézzé avatták. 1944-ben, mikor a szovjet csapatok megyéjébe értek, családjával a nagyobb biztonságot nyújtó fővárosba költözött, és a makói évek alatt jó barátságba került kisgazdapárti Csorba János révén az ellenállási mozgalom tevékenységébe is bekapcsolódott. Budapest felszabadulása után barátját polgármesternek nevezték ki, akinek felkérésére néhány hónapig elvállalta a főjegyzői teendők ellátását.

1945 végén visszaköltöztek Nyíregyházára. Rózsavölgyi László ellenállási érdemeit elismerték, dicsérettel igazolták, sőt a helyi ügyvédi kamara miniszteri biztosának is kinevezték.

Megyei rendőrfőkapitányi kinevezését a kommunista és a parasztpárt ellenezte, így a kisgazdapárti vezetés felkérésének nem tudott eleget tenni. Ezekben az években ügyvédi praxisa mellett megélhetésének fő forrása a földreform után megmaradt 100 holdjának megműveltetése volt. Nyíregyházára költözése után, még a 30-as években lett tagja a r. k. egyházközségnek. Szűkebb közössége valamint egyháza biztatására kapcsolódott be a Demokrata Néppárt munkájába

1947-ben. Az augusztus 31-i választáson a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listájáról került a törvényhozásba. A párt parlamenti frakciójának tagja, majd párton kívüli képviselő.

Mandátumának lejárta utáni évben, 1950-ben kizárták a nyíregyházi Ügyvédi Kamarából korábbi politikai szereplése miatt. Csak fizikai munkára vették fel, ezért újból lakhelyváltoztatásra kényszerült. Gyulán tejporgyári segédmunkás, sertéshizlaldában állatgondozó volt, majd a vízügyi igazgatóság festő-mázoló részlegéhez került.

1956 októberében munkahelyén megalakult munkástanács elnökének választották meg. 1957. február 28-án letartóztatták, majd június 18-án a Gyulai Megyei Bíróság, másodfokon október 14-én a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta ügyét. „A népi demokratikus államrend elleni folytatólagosan elkövetett izgatás bűntette” miatt két év börtönbüntetésre, részleges vagyonelkobzásra és állampolgári jogainak korlátozására ítélték. Márianosztráról szabadult 1959. február 28-án, majd Szegeden élő lányához költözött feleségével. Nyugdíjazásáig a Szegedi Nemzeti Színház portásaként dolgozott.

1990-ben ítéletét megsemmisítették. 1991-ben posztumusz 56-os emlékérmet kapott.