Szabados Pál

(Schulder Pál) (1908–1986)

férfiszabó-mester, a Demokrata Néppárt képviselője 1947-ben, a párt nagy-budapesti központjának vezetője és a Végrehajtó Bizottság tagja.

Legmagasabb iskolai végzettsége négy gimnáziumi osztály, amit gyermekfejjel elszenvedett súlyos balesete következtében magántanulóként fejezett be. Később kitanulta a férfiszabó-mesterséget. Szakmaválasztásába belejátszott, hogy közlekedési balesetéből felépülve is erősen mozgáskorlátozott maradt.

A harmincas évek második felében már szabóságot vezet, majd tímárral társulva önállósítja magát. Vállalkozásuk változó sikerrel működik. Részt vesz az ipartestületi közéletben, a későbbiekben szakosztályelnöki tisztet is betöltött. Dalárdában énekel, szónokképző tanfolyamra jelentkezik. Itt választják ki a végzősök közül a tehetséges és intelligens fiatalembert az EMSZO szervezői. Megismerkedik a keresztény szociális tanításokkal. 1939-ben az EMSZO, illetve a Hivatásszervezet központjába kerül. Csepelen megalakítja az EMSZO- és a KALOT-szakosztályt, majd a visszacsatolt területeken folytat szervezőmunkát. Titkár lesz az 1920-ban alapított érdekképviseleti szervezetben, a Baross Szövetségben. A negyvenes évek elején, az egyre erősödő németbarát politika idején, dönt a névmagyarosítás mellett.

1945-ben Ries István adjutánsa azzal az ajánlattal kereste meg, hogy lépjen a Szociáldemokrata Pártba, sőt 1939-ig visszamenőleg igazolják párttagságát is. Szabados Pál azonban a Kereszténydemokrata, majd Demokrata Néppárthoz csatlakozott, ahová 1945-ben dr. Varga László révén jutott el. Tényleges pártmunkát az 1947-es választások előkészítésekor kezdett végezni. A párt nagy-budapesti központjának vezetője és a Végrehajtó Bizottság tagja volt. 1947 októberében a DNP tisztújító ülésén a párt egyik alelnökének választották meg. Képviselő nem akart lenni, de a három listán is mandátumhoz jutott dr. Eckhardt Sándor nagy-budapesti helyére őt hívták be.

1948 nyarán a DNP egységének megbontására irányuló támadássorozat keretében megfosztották képviselői mandátumától. Barankovics István javaslatára ekkor teljesen visszavonult a politikától, még a pártból is kilépett. Egzisztenciálisan egyre nehezebb helyzetbe került. Népszínház utcai lakásuk felét, ahol 1944 óta élt családjával, kiigényelték. Műhelye – a magánkereskedőket és a kisiparosokat megfojtó rendelkezések következtében – nem kapott munkát. Horribilis adó- és SZTK-hátralékkal vádolták. 1951-ben a kitelepítések elől Szigetszentmártonba költöztek, ahol – miután nagy nehézségek után megkapták a letelepedési engedélyt – 1960-ig éltek. Iparengedélye kiváltását azonban megakadályozták, ezért 1956-ig egy horgásztanyán dolgozott.

A DNP 1956-os budapesti újjáalakításában nem játszott szerepet, de Szigetszentmártonban környezete nyomására részt vállalt a rend fenntartásában. A forradalom után beidézték a rendőrségre, de semmit nem tudtak rábizonyítani, munkahelyét azonban mégis elveszítette.

1960-ban Dunaharasztiba költözött. 1961-től tudott ismét szakmájában elhelyezkedni. A Pannónia Szőrmevállalatnál először szabász, majd gyártmánytervező szabász, férfibunda-tervező volt.