Barankovics Alapítvány által támogatott kiadványok

A legördülő menüből lehetőség van évszám szerint szűkíteni a találatokat

"Harminchárom évig volt leragasztva a szám. Nem hallgatok tovább!" Életre ítélve, a 75 éves Wittner Mária interjúkötete. Beszélgetőtárs: Koltay Gábor. - Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse, a kiemelkedő közéleti személyiség, országgyűlési képviselő életének teljes körű összefoglalásával, a Szabad Tér Kiadó a 75. születésnap alkalmából egy 300 oldalas interjúkötettel tiszteleg életútja előtt.

Az egyházközség közösségének 20 évre visszatekintő Lépcső című folyóirata

Szeretettel ajánljuk minden jószándékú Olvasónak; éneklő, imádkozó és elmélkedő embernek, elsősorban a régi Magyar Királyság népeinek az egykor legszeretettebb királyunk, a népmondák sokaságában máig élő Szent László tiszteletére írt énekeket

Az Andrássyak és Zemplén

XIX-XX. századi történelem eseményeihez kapcsolódóan a katolikus egyház és a politika kapcsolatának bemutatása

Átalakulóban a világ, Magyarország pedig igyekszik nem sodródni az árral, hanem úgy kijutni az előző baloldali kormányzat okozta válságból, hogy közben az újonnan keletkező, nemzetközi beavatkozási kísérleteknek is képes legyen ellenállni.

Az Oroszország válaszúton első tanulmánya jó két évtizede, az utolsó pedig az idén jelent meg.

Ezt a könyvet egyaránt ajánljuk a nagyközönség és a szakértők, a kereszténydemokraták és a más politikai nézetet vallók, a vallásosak és a nem vallásosak figyelmébe.

Támogatott: Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete

Október 7−8-án „Krisztusban van az igazság” címmel, Kövér László, az Országgyűlés elnökének meghívására az Országház felsőházi termében zajlott le a KÉSZ VIII. országos kongresszusa. Az esemény mottójául Péter apostol evangéliumi szavai szolgáltak: „Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket.” (2Pét 3,13−14)

Peremvidék c. dokumentumfilm-sorozat

Nemeskürty István Tanár úr, irodalom-és filmtörténész 85 éves. A füveskönyv tisztelgés a kiemelkedő életút és a köztiszteletben álló jeles személyiség előtt. Az életműből válogatott 200 szemelvény felidézi a magyar történelem meghatározó pillanatait, érzékelteti az összefüggéseket, bizonyítja, hogy a magyarság küldetéstudattal érkezett Európába. A kötet lelki-gondolati iránytű mindazok számára, akik a valós értékek újrafelfedezésének reményében keresik a szellemi kibontakozás lehetőségét mai világunkban.

Porta című havilap

Mester és Tanítvány pedagógiai folyóirat 2010.25-26. száma

Elektronikus sajtó-szabályozás tanulmánykötet

Szentimrevárosi Polgár márciusi száma

Mindszenty József bíboros életéről szóló dokumentumfilm

GULÁG témával foglalkozó konferencia anyagából készült kiadvány

Németh Attila: Biographiae Óvárienses

IGEN című katolikus ifjúsági lap

Oldalak