Szubszidiaritás

A szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy a társadalom életében adódó problémát lehetőség szerint annak helyén kell megoldani. Ami a társadalom egy adott szervezeti szintjén megoldható, abban magasabb szint nem jogosult dönteni. A társadalom magasabb szervezeti szintjeinek feladata a segítés, az önszerveződés támogatása, továbbá döntés a helyi szinten bizonyíthatóan nem kezelhető kérdésekben.

A szubszidiaritás elvéből következik:

1) a társadalom (egyén, család, egyházközségek, lakóhelyi és munkahelyi közösségek, települések, régiók, nemzeti szervezetek, állam, nemzetközi közösségek) életének hierarchikus rendezőelv szerinti szemlélete;

2) országos és nemzetközi területi szinten a föderalista berendezkedés;

3) a széleskörű önkormányzati rendszer;

4) a szellemi életben és az oktatásban a pluralizmus;

5) demokratikus módszerek alkalmazása a legalacsonyabb közösségektől a legmagasabbakig;

6) az egyének joga és kötelezettsége a társadalom életében való cselekvő részvételre és a hatalom ellenőrzésére.

A szubszidiaritás a személy szabadságával és a közösségi életből szükségképpen folyó kötöttségeivel kapcsolatos feszültségek feloldására is szolgál. Szabályozza az egyes emberek, a kisebb-nagyobb közösségek, a társadalom és az állam viszonyát.

A szubszidiaritás azt kívánja, hogy mindazt, amit az egyes ember vagy egy közösség céljának megfelelően meg tud valósítani, azt a nagyobb közösség vagy az állam ne sajátítsa ki önmagának. Ha ezt teszi, megsérti az ember szabadságát, felelősségtudatát, és lehetetlenné tenné az öntevékenységet. Az állam támogassa az embert és a kisebb közösségeket, amennyiben rászorulnak és tevékenységük megfelel a közjó érdekeinek.

Bővebben a szubszidiaritás elvéről