Az Y generáció viszonylagos gazdasági és politikai stabilitásban nőtt fel, és abban bízva indultak el az életben, hogy ahogy az a korábbi generációknál történt, mind anyagilag, mind egészségileg jobban fognak állni, mint a szüleik. Azonban, ahogy a felnőttkorba léptek, azt tapasztalták, hogy ezek a várakozásaik nem teljesültek. Míg a korábbi generációk jobb körülmények között éltek, mint az őket megelőzőek, addig az Y generációnak azzal kellett szembenézni, hogy legjobb esetben a szüleik szintjét érhetik el, de sokszor inkább kevesebbel kell beérniük. Nincsen annyi megtakarításuk, mint a szüleiknek ugyanannyi idősen, és sokkal több hitelt (többnyire diákhitel) kell visszafizetniük. Az előző generációknak is keményen kellett dolgozniuk, de őket kárpótolta ezért az anyagi gyarapodásuk. Az Y generációnak a 2008-as világválság jutott, ami pont a legfiatalabb munkavállalókat érintette a legsúlyosabban. Sokan közülük ekkor arra kényszerültek, hogy visszaköltözzenek a szüleikhez. Néhány évvel később, a felszínen úgy tűnt, hogy a gazdasági problémák megoldódtak, újra találtak munkát a fiatalok, de az anyagi stabilitást továbbra sem tudták megteremteni. Ezzel párhuzamosan elindult a középosztály lecsúszása, a társadalmi olló még jobban kinyílt, és a leggazdagabb 1% volt az, aki tovább gazdagodott. A dolgozói érdekvédelem folyamatosan gyengült, és a biztonságot jelentő hosszú távú munka, de még a teljes munkaidős foglalkoztatottság helyét is egyre inkább az időszakos, projekt alapú munkák vették át. Az az álom, hogy egy diplomával a kezükben, egy biztos állás előnyeit élvezhetik, szertefoszlani látszott.
Ennek az álomnak a szertefoszlása azért is okozott nagy csalódást, mert úgy érzik, hogy gyerekkoruktól kezdve arra optimalizálták őket, hogy a tökéletes munkavállalók legyenek.
Ők már úgy nőttek fel, hogy a sötétedésig tartó, barátokkal való szabad kalandozások helyett szülői felügyelet mellett találkoztak a barátaikkal (két különóra között). A vidám közös játékok helyét felváltották a precízen szabályozott és megszervezett versenyeken való részvételek. Ez a már a gyerekkorban is az optimalizálást és a felügyeletet szem előtt tartó intenzív szülői nevelés célja az volt, hogy a gyerekeket felnőttkorukban hozzájutassák az álommunkához. Az „intenzív” szülői nevelésnek a következményei pedig már az iskolákban is megmutatkoztak: ez a generáció már kevesebbet lógott, sokkal komolyabban vette a tanulást, az önállóság helyett a folyamatos irányítást igényelte, és rettegett a vizsgáktól.
Ezt az optimalizálást vitték tovább ők maguk is, amikor újabb és újabb diákhiteleket vettek fel, hogy posztgraduális képzésekkel még ideálisabb munkavállalókká formálják magukat. Mindez az optimalizálás, és az egy cél irányába való törekvés annak a reményében történt, illetve azt sulykolták beléjük, hogy azért történik, hogy majd megkaphatják azt a középosztálybeli állást, ami hosszú távú anyagi biztonságot nyújt, amit a szüleik is elfogadnak és a társaik menőnek tartanak, és amiért ők is lelkesedni tudnak majd.
Ez a szemle egy háromrészes sorozat második része. Az első rész itt olvasható, a harmadik itt, az eredeti cikk pedig itt található.
