Amikor szembesülünk azzal, hogy valaki a környezetünkben súlyos betegséggel küzd, gyakran érezzük úgy, hogy nincs választásunk: mellettük kell állnunk. Az ilyen helyzetekben gyakran természetes módon tudunk gondoskodni, hiszen ez emberi mivoltunk része. Az ápolás nem csak fizikai segítségnyújtást jelent, hanem lelki támaszt is, amelyben a stabilitás, nyugalom és empatikus hallgatás kiemelkedő szerepet kap.
A törődés nemcsak a fizikai segítségnyújtásról szól, hanem a stabilitás megteremtéséről is, amivel pozitív hatást gyakorolhatunk a betegre. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a másik ember érzéseit és igényeit, és ne adjunk tanácsot, kivéve, ha arra kifejezetten szükség van.
Carl Rogers pszichológus szavaival élve, minden egyes alkalommal emlékeznünk kell közös emberi mivoltunkra, amely lehetővé teszi, hogy megértsük és együtt érezzünk a beteggel. Ez az, ami lehetővé teszi a gyógyulás kezdetét.
A szenvedés elkerülése helyett szembe kell néznünk vele, mert csak így változtathatunk rajta. A bölcs beszéd és a helyes időzítés segíthet, hogy valóban segítsük a beteget, nem pedig csak saját segítő szerepünket erősítsük meg.
A szeretet gyógyító erejét nem szabad alábecsülni, különösen a betegség vagy halál közelségében. Amikor valaki úgy érzi, hogy nem szerethető, a legfontosabb, hogy megmutassuk neki: őt szeretjük, és ez segíthet neki, hogy újra megtanulja szeretni önmagát.

