140 éve született Alcide de Gasperi, az egységes keresztény Európa gondolatának egyik markáns képviselője, Robert Schuman, Konrad Adenauer, Winston Churchill és Jean Monnet mellett Európa alapító atyáinak egyike. Az 1945 és 1953 között az olasz miniszterelnöksége idején Olaszországot a demokratikus modernizáció útjára vezette, míg nemzetközi szinten hozzájárult az európai integráció alapjainak lerakásához, mindezt úgy, hogy hazájában és koalíciós partnerei körében koránt sem az utóbbi volt az elsődleges prioritás.[1] Honnan indult ki karrierje, ami megalapozta gondolkodását Európáról és hogyan vélekedett egy nemzetek feletti európai szövetségről? Az évforduló apropóján ezekre a kérdésekre keresem a választ.
I. De Gasperi identitásának formálódása
1881-ben született Pieve Tesinoban, az Osztrák-Magyar Monarchiában, katolikus, olasz anyanyelvű családban. Így tehát korán megtapasztalta egy soknemzetiségű államhoz tartozás érzését, melyben különféle identitású csoportok éltek egymás mellett. Bécsben tanult, ahol 1905-ben szerzett diplomát filológiából, majd a keresztényszocialista eszmék iránt elkötelezett Guido de Gentili szerkesztő atya utódja lett a La Voce Cattolica című napilapnál.[2] Ekkor De Gasperi már a politikai életben is aktív volt: 1904-ben az Unione Politica Popolare del Trentino párt alapító tagja lett.[3] 1911-ben bekerült az osztrák parlamentbe, ahol az olasz nyelvű kisebbség jogaiért és Trentino autonómiájáért állt ki. Ahogy M. Szebeni Géza megfogalmazta: „A saját nemzeti kulturális örökség, a kisebbségi tradíciók megőrzését, a nyelvhasználat védelmét kiemelten fontos feladatának tartotta. Egyáltalán nem mutatott semmiféle érdeklődést a többi jelen lévő olasz (elsősorban liberális, szocialista) politikai erő számára oly fontos irredenta törekvések iránt. Politikailag abszolút lojális volt a császárhoz, a Monarchiához – hazájához. Ez utóbbit a történelmi katolikus értékek letéteményesének tekintette, ahol mind az egyházi, mind a világi hatalom rendelkezik saját területe felett.”[4] Ebből egy olyan politikus képe rajzolódik ki előttünk, aki megpróbált egyensúlyt teremteni a nemzeti hagyományok, kultúra és a monarchia népeket összefogó, keresztény értékrendben gyökerező közös érdeke között. Ez a sajátos látásmód az európai integrációról vallott felfogásában is meghatározó lesz.
A Monarchia összeomlását követően Trentino Olaszországhoz került: ekkor belépett az olasz Néppártba és 1921-ben annak parlamenti képviselője, 1923-tól vezetője lett.[5] Hamar felismerte, hogy a fegyverekkel fenntartott diktatúrát kiépítő fasizmussal nem szabad együttműködni és e meggyőződését nyíltan hangoztatta is. 1926-ban az olasz néppártot törvényen kívül helyezték és feloszlatták, 1927-ben őt magát is letartóztatták és illegális kivándorlás kísérletével vádolva hat év börtönre ítélték. A Szentszék közbenjárásának köszönhetően ebből csak négy évet kellett ténylegesen letöltenie. Előbb német-olasz tolmácsként dolgozott, majd 1929-től a Vatikáni Könyvtárban. Eközben az antifasiszta szerveződésekben jelen volt, s előkészítette egy új, modern kereszténydemokrata párt megalakulását, melynek 1943-ban lett a vezetője, 1944–1945-ben pedig külügyminiszter.[6]
Több kormányzati cikluson keresztül, 1945-től 1953-ig volt Olaszország miniszterelnöke. Egy romba dőlt, elszegényedett, súlyos társadalmi feszültségekkel terhelt, a világháborút vesztesként befejező ország elszigeteltségét, problémáit kellett megoldania, s megvédenie a kommunisták hatalmi ambícióitól is.[7] Elkezdte az ország újjáépítését, helyreállította a közigazgatást, földreformot hirdetett, munkálkodott az infrastruktúra megteremtésén, s miniszterelnöksége alatt sor került az ország államformájának meghatározására is 1946-ban.[8]
II. Az egységes Európa gondolata de Gasperinél
Politikai és gazdasági integráció
Politikusi pályafutása utolsó éveire esik az európai integráció előmozdításában történő tevékeny részvétel, melyet a korábbi birodalmi megoldások valós alternatívájaként értékelt, s úgy vélte, hogy politikai, gazdasági és kulturális téren is meg kellene valósítani.[9]
1948 áprilisában, amikor a Marshall terv végrehajtása koordinálására megalakult az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, Olaszország is csatlakozott. 1948 augusztusában olyan tervvel állt elő, amely ezt szerette volna kiterjeszteni nemcsak a gazdasági, hanem a politikai, kulturális és szociális szférákra is. Az elgondolást 1948. augusztus 24-én Franciaországnak írt memorandumban vázolták. A megszólított nemzet kiválasztása talán nem véletlen, hiszen Franciaország prominens vezető személyiségei is az egységes Európa koncepciója mellett foglaltak állást. Az olasz elképzelés szerint az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetet alkotó 16 államból egy európai szövetséget kellene létrehozni, melynek része lenne egy olyan gazdasági együttműködés, amely nem csak a Marshall terv végrehajtását foglalná magában, hanem vámuniót és egyéb gazdasági kezdeményezéseket is. Emellett szociális, demográfiai, kulturális téren is a kooperáció aktív formáinak kiépítésére lenne szükség, valamint egy politikai bizottság létrehozására a csatlakozó országok képviselőiből. Ez utóbbi bizottságban közösen megvitatnák a nemzetközi politikai kérdéseket, a közös európai érdekek mentén reflektálva rájuk. Mindezek mellett – tiszteletben tartva a hágai bíróság hatáskörét – Európai Bíróság létrehozására is szükség lenne.[10] E tervezetet azonban az európai országok részéről történő kedvezőtlen fogadtatás miatt De Gasperi visszavonta.[11] Egy ilyen komplex európai integrációs terv megvalósítására ennyi szereplővel még nem érett meg az idő. A következő hónapokban Olaszországot a NATO-hoz való csatlakozás kérdése kötötte le.[12]
Az európai gazdasági együttműködés azonban nem állt itt meg, Robert Schuman francia külügyminiszter 1950 májusában előterjesztette tervét a szén- és acéltermelés összehangolására. Elképzelése az volt, hogy a nyersanyagok hozzáférhetőségének biztosításával lehetne garantálni a békét a csatlakozók között. De Gasperi úgy vélte, hogy Olaszországnak egyből be kell kapcsolódnia az erről folyó tárgyalásokba. Az olasz delegáció vezetőjének azt az utasítást adta, hogy valóban európai álláspontot képviseljen és mozdítsa elő, hogy az Egyesült Királyság is csatlakozzon. Habár az utóbbi nem következett be, 1951. április 18-án Párizsban Franciaország, Olaszország, NSZK, Belgium, Hollandia és Luxemburg részvételével megalakult az Európai Szén- és Acél Közösség.[13] Időközben Churchill 1946. szeptember 16-ai zürichi egyetemen mondott beszéde nyomán, melyben Európai Egyesült Államokat vizionált, 1949-ben Londonban Olaszország részvételével megalakult az Európa Tanács.[14]
Az Európai Védelmi Közösség
A politikai és gazdasági integráció csírái mellett a katonai integráció is fontos kérdésként merült fel. A világháborút követően ugyanis két nagy fenyegetéstől tartott Európa: a németek megerősödésétől és a Szovjetuniótól. Előbbi kiküszöbölésére már Churchill is francia-német szövetséget ajánlott, Gasperi pedig nem csatlakozott 1948-ban a Németország elleni védelmi szövetséghez, mivel meggyőződése az volt, hogy utóbbinak a demokratikus nemzetek sorában kell ismét helyet foglalnia. Az 1950-es évek elején a szovjet veszélyt tartották erőteljesebbnek, s az ekkor zajló koreai háború meggyőzte az illetékeseket – különösen Franciaországot – ahhoz, hogy megvédjék Nyugat-Európát fel kell fegyverezni az NSZK-t is. Továbbá a két nagyhatalom (USA és Szovjetunió) mellett szükség van egy harmadikra, amely a mérleg nyelvét jelentheti.[15]
Franciaország egy integrált európai hadsereg tervét vázolta, közös védelmi miniszterrel, aki a kormányoknak és az európai gyűlésnek lenne felelős. Ez volt a francia miniszterelnökről elnevezett Pleven terv, amelyet De Gasperi is támogatott, különösen mivel meglátta a potenciált a terv mögött, amely megnyithatja az utat a fokozatos politikai és gazdasági integráció előtt.[16] Az olasz miniszterelnök az Európa Tanács 1951. december 10-ei ülésén elmondott beszédében fejtette ki részletesen véleményét, konkretizálva hogyan képzeli el az integrációt. Ez azért is fontos, mivel az Európai Védelmi Közösség dokumentumának megszövegezésében figyelembe vették elképzelését: ennek nyomán született meg a szerződés 38. cikkelye.[17]
De Gasperi úgy vélte, hogy ahhoz, hogy Európán belül a különböző országok fegyveres erői egy állandó és alkotmányos szervezetben egyesüljenek, és szükség esetén nagyobb haza védelmét biztosítsák, annak a hazának – jelen esetben Európának – láthatónak, szilárdnak és élőnek kell lennie. Még akkor is, ha csak a fő falakat húzzák fel, a többi fokozatosan épül. Ehhez közös politikai akarat szükséges. Ennek az „építmény”-nek első pilléreként egy közös, választott tanácskozó jogkörrel bíró testület szükségességét említette, amely döntési és ellenőrzési jogkörrel is bírna a közös ügyek felett, és amely e jogkörét egy végrehajtó testületen keresztül gyakorolná. A második pillérnek meggyőződése szerint a közös költségvetésnek kell lennie, amelyet egyedi hozzájárulások alkotnának. Utóbbiakról úgy véli: „A történelem azt tanítja nekünk, hogy a közös kiadások kizárólag nemzeti hozzájárulásokkal történő fedezése veszélyes vitákhoz, sőt végső feloszláshoz vezethet. Az egyes államoknak kevésbé lenne nehéz átvinni egy monopólium vagy valamilyen típusú egyetlen adó bevételét a közös költségvetésbe.”[18] Ezek az alkotóelemek szerinte elengedhetetlenek ahhoz, hogy a különböző parlamentek jóváhagyják és a nyilvánosság is elfogadja az Európai Védelmi Közösség tervét. A közös hadsereggel együtt meg kell teremteni Európán belül egy föderáció magvát, amely az európai nemzetek demokratikus szolidaritásának legbiztosabb garanciája.[19] Ennek nyomán elindult a szervezkedés, az okmányt 1952. május 27-én hat állam aláírta Párizsban. De Gasperi júniusban javasolta, hogy az Európai Szén- és Acélközösség dolgozzon ki egységes európai alkotmányt, melynek munkálatai szintén megindultak.[20] Európa iránti elkötelezettségét 1952-ben Nagy Károly-díjjal honorálták. Átvételekor mondott beszédéből származik a következő idézet: „a jövő nem az erőből vagy a hatalomvágyból, hanem a demokratikus módszer türelmes alkalmazásából, a megállapodások konstruktív szellemiségéből és a szabadság tiszteletben tartásából építkezik.”[21] Ezen az úton szerette volna elérni az európai nemzetek békés fejlődését. Ahogy 1950-ben a fiataloknak az európai politikáról szóló beszédében megfogalmazta: „Valaki azt mondta nekem, hogy az európai föderáció álom. Való igaz, álom. (…) De […] milyen álmot kell álmodnunk fiatalságunk számára […] ha nem ezt az egységről szóló álmot álmodjuk? A diktatúra, az erő, a lobogó álmát akarjátok, mely lobogót éppen még hősiesség is kísérhetett? Ebben az esetben azonban ismét a végzetszerűen háborúhoz vezető konfliktusokat teremtjük újjá. Mondom néktek, hogy a mi álmunk a béke álma, sőt maga a béke, és az út, amit követni számunkra elrendeltetett…”.[22] Az Európai Védelmi Közösség megvalósulása viszont elmaradt: Franciaországban a nemzetgyűlés 1954-ben nem ratifikálta.[23] De Gasperi 1953-ban lemondott miniszterelnöki tisztéről és fiatalságának színhelyére, Trentinoba vonult vissza, ahol 1954-ben hunyt el.[24] Az európai integrációról szőtt álmai megvalósulását már nem érhette meg.
Tóth Krisztina
A cikk írója a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa.
[1] Vö. M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”: 1945–1953 (Egy évforduló margójára). In: Magyar Szemle 2004/5-6. 111. old.
[2] Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. Christian, Democrat, European. Third edition. Fondazione Alcide de Gasperi, Roma, 2018. 31. és 41. old.
[3] Uo. 41. old.
[4] A könyvet a könyvtárak koronavírus járvány miatti zárva tartása következtében kézbe nem foghattam, a fenti idézetet egy róla szóló recenzióból vettem: Gróh Gáspár: Több, mint portré – M. Szebeni Géza: Alcide De Gasperi – Egy kereszténydemokrata a 20. században (Budapest: Magyar Szemle Könyvek, 2007). In: Külügyi Szemle 2007/2–3. 283. old.
[5] M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”I.m. 112. old.
[6] Vö. uo.; Philippe Perchoc, Marta Montanari: Alcide De Gasperi. Democracy beyond borders. In: https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2018/621874/EPRS_BRI(2018)621874_EN.pdf (megtekintés dátuma: 2021. március 26.) 2–3. old.; Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 51–93. old.; https://kerdemtudasbazis.hu/de-gasperi-alcide-2/
[7] Gróh Gáspár: Több, mint portré. I.m. 285. old.
[8] Sokkal bővebben: M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”I.m.
[9] Vö. Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 131–132. old.
[10] Carlo Sforza: Cinque Anni a Palazzo Chigi, La politica estera italiana dal 1947 al 1951. Atlante, Roma,
- 69–80. old. A szöveg elérhető: https://www.cvce.eu/en/education/unit-content/-/unit/026961fe-0d57-4314-a40a-a4ac066a1801/22243aaf-3f7c-429e-b98c-283989b2b5e9/Resources#b5b49745-7628-4d94-8885-4d8b65148c4f_en&overlay
[11] Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 132. old.
[12] M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”I.m. 124–125. old.
[13] Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 133. old.; Stefano Filippi: Alleati contro. Le trattative per la nascita della comunità Europea di difesa. (Tesi di dottorato, Università degli studi della Tuscia di Viterbo). 2015. 34. old. 86. jegyzet; 250. 251. old. A szerződés 1952. július 25-én lépett hatályba.
[14] Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 131. és 133. old.
[15] Philippe Perchoc, Marta Montanari: Alcide De Gasperi. I.m. 4–5. old.; Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 133. old.; Stefano Filippi: Alleati contro. I. m. 42–43. 67. old.; M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”I.m. 122–123. old.
[16] Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 133–134. old.
[17] Daniela Preda: De Gasperi, Spinelli e l’art. 38 della CED. In: Il Politico 1989/4, 575–595. old.
[18] A beszédet publikálták: Council of Europe – Consultative Assembly. Reports. Third session. 26th November – 11th December 1951. Part VII. Sittings 37 to 41. 1951. Strasbourg, Council of Europe. „Speech by Alcide De Gasperi”, 88–91. old. Elérhető: https://www.cvce.eu/en/obj/address_given_by_alcide_de_gasperi_strasbourg_10_december_1951-en-7dbeb557-c313-4703-a237-d909f35a2c25.html, az idézet forrása: 4. old.
[19]Uo.
[20] Alfredo Canavero: Alcide de Gasperi. I.m. 136. old.
[21] Alcide de Gasperi: az európai demokrácia és szabadság elhivatott szószólója. In: https://europa.eu/european-union/sites/europaeu/files/eu-pioneers/eu-pioneers-alcide-de-gasperi_hu.pdf
[22] Alcide De Gasperi: Discorso ai giovani.La politica europea. Senato della Repubblica 15 novembre 1950. ’Ufficio Comunicazione Gruppo PD Camera dei deputati, 2014. 11. old. A fenti fordítás: M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”I.m. 127. old.
[23] Daniela Preda: De Gasperi, Spinelli e l’art. 38 della CED. I. m. 593. old.
[24] M. Szebeni Géza: A „de Gasperi-évek”I.m. 128. old.
