John von Neumann már évtizedekkel ezelőtt megjósolta, hogy az élő rendszerek alapjaiban hasonlítanak a számítógépekhez: utasításokat olvasnak, végrehajtanak és képesek önmaguk másolására — akárcsak a DNS. Ez nem puszta hasonlat: a sejtek valóban programokat futtatnak.
A biológiai számítás eltér a digitálistól: decentralizált, párhuzamos és zajos. A sejtek milliárdnyi riboszómája egyszerre dolgozik, véletlenszerűenl és visszacsatolásokkal. Ez a fajta “statisztikai gondolkodás” azonban előny, nem hiba — sok mesterséges intelligencia-algoritmus is véletlenszerűséget használ.
Von Neumann és Turing már a 20. század közepén gondolkodtak alternatív számítási formákban. Turing a biológiai mintázatokon keresztül, von Neumann pedig a sejtautomaták világában kereste a választ arra, hogyan működhet élet számítógép nélkül — de mégis számítógépként.
A legújabb modellek — például a neuronhálók vezérelte sejtautomaták — már képesek önállóan mintázatokat “növeszteni”, regenerálni. Ezek megmutatják: az élet nemcsak hasonlít a számításhoz. Maga is az.

