A dolgozat apropóját a kormánynak az állatvédelemről kezdeményezett: Közös ügyünk az állatvédelem című nemzeti konzultációja adja.[1] Konkrét állatvédelmi intézkedések (kóbor kutyák, pirotechnikai szabályok, állatkínzással kapcsolatos büntetések, állatvédő szervezetek támogatása) mellett érdemes megvizsgálni, hogy a nyugati filozófia és etika hogyan tekint az állatokra. E téren az egyik legfontosabb kérdés az állatok erkölcsi státuszára vonatkozik. Természetesen a nyugati gondolkodás ebben a kérdésben sem egységes, mivel az állatok erkölcsi státuszát illetően három különböző értelmezés létezik.
Az állatok dolgok
A hagyományos nyugati gondolkodás emberközpontú, mivel kizárólag az emberi lénynek tulajdonítanak belső értéket. Arisztotelész szerint „a természet mindent az ember kedvéért teremtett”, és a nem-humán dolgok értéke pusztán instrumentális lehet. Aquinói Szent Tamás is ezt a nézetet vallja. A klasszikus antropocentrizmus szerint az állatok pusztán csak dolgok, amelyekkel szemben az embernek nincs erkölcsi kötelessége. Ezt a nézőpontot legtisztábban Descartes dualista filozófiája fejti ki. Szerinte az állat csak a kiterjedés szubsztanciájával rendelkező dolog, mechanikus szerkezet, amelynek ugyanúgy nincs belső értéke mint egy órának. Az állatoknak nincs értelmük, sőt még érzéseik sincsenek és így például az élveboncolás során sem éreznek fájdalmat stb.
Tehát a nyugati gondolkodás főáramlata szerint az állatok hasznosítása és bántalmazása nem bűn. Az állatoknak nincsenek jogaik, így azokkal bármit megtehetünk, mégsem bánhatunk velük igazságtalanul: lehet velük gonoszul, könyörtelenül, vagy embertelenül bánni. S ami a szándékos kegyetlenségnél is fontosabb, ez az értelmezés lehetőséget ad arra, hogy az állatokat instrumentálisan kezeljük. Az ember a saját érdeke és jóléte szerint használhatja fel őket az élet bármely területén, így például a táplálkozás, ruházkodás, tudományos kutatás, vagy akár szórakozás céljából.
Természetesen az állatvédők joggal utasítják el ezt a kíméletlen antropocentrikus nézetet. Az első állatvédő törvényt 1822-ben fogadta el a Brit Parlament, két évvel később megalakult az első állatvédő társaság. Hasonló társaságok nagy számban alakultak az USA-ban már a 19. század végén. Napjainkban az USA-ban legalább egy millió ember csatlakozott kimondottan állatjogi csoportokhoz, ráadásul milliók támogatják a hagyományos állatvédő szervezeteket.
A 20. század második felétől a fejlett országokban az állatvédő mozgalmak filozófiai megalapozást is keresnek. Az utilitarizmus keretein belül elsőként az angol Henry Salt érvel az állatok erkölcsi státusza mellett. Már 1892-ben Az állatok jogai és a társadalmi haladás összefüggései című könyvében arról írt, hogy az állatoknak az emberi beavatkozástól szabadon kell élnie. „Vannak jogaik az állatoknak? Feltétlenül, amennyiben az embereknek is vannak.” Salt kijelentette, hogy az embereknek nincs joguk vadászni, bőrruhákat hordani, lovagolni, vágóhidakon állatokat ölni, mert ezzel az állatoknak fájdalmat okoznak. Salt foglalkozott az állatkísérletek erkölcsi vonatkozásaival is. Rámutatott, hogy a tudomány „szent ügyére” hivatkozva érző lényeket kínzunk meg. Ha ezt a tevékenységet nem a tudomány nevében tennénk, akkor erkölcsi szempontból mindenki elítélné.
Az állatok erkölcsi értelemben emberek
A radikális állatvédők egyenlőségjelet tesznek az állat és az ember erkölcsi értéke közé. E nézet egyik első képviselője Harrison (1964) Animal Machines című könyve, amiben azt szorgalmazza, hogy a rabszolgák egyenjogúsításának és a feminista mozgalmak mintájára ki kell vívni az állatok egyenjogúsítását is.
1975-ben jelent meg az ausztrál Peter Singernek az Animal Liberation című nagyhatású könyve. A szerző az állatok felszabadítására irányuló mozgalmat a női emancipációért és a színes bőrűek felszabadításáért harcoló mozgalmakhoz hasonlítja és e folyamatok logikus folytatásának tekinti. Az állatok rabszolgaságát ugyanúgy meg kell szüntetni, az állatokat ugyanúgy fel kell szabadítani, ahogy korábban az emberek rabszolgaságát megszüntették, és a rabszolgákat felszabadították.
Persze Singer is elismeri, hogy az állat-felszabadítás sok szempontból különbözik a korábbi felszabadítási mozgalmaktól. A nők és a feketék egyenlőségi követelései joggal épültek arra a tényre, hogy ők társadalmilag minden szempontból (értelem, tehetség, józanság stb.) egyenlők a férfiakkal vagy a fehérekkel. Az állatok viszont ilyen tekintetben nyilvánvalóan nem egyenlők az emberekkel. Ugyanakkor minden jel arra utal, hogy az állatok, legalábbis az érző állatok a fájdalomérzésében egyenlők (vagy legalábbis jelentős mértékben hasonlók) az emberrel.
Singer az elsők között fogalmazza meg azt a tézist, hogy „minden állat egyenlő” (az emberrel). Ezért az embernek nincs erkölcsi alapja arra, hogy az állatok fájdalmát kevésbé fontosnak tekintse, mint az emberét. Az utilitarista alapokon álló állatfelszabadítás, amely az emberek és az állatok együttes boldogságát akarja maximalizálni egyaránt kiindulópontja a mérsékelt és radikális állatvédelmi nézeteknek.
Az utóbbi irányzathoz sorolhatjuk Tom Reagen Állati Jogok (Animal Rights) című munkáját, amely abszolút értelemben kezeli az állatok szempontjait. Gary L. Francione abolicionista felfogása pedig eleve elutasítja az állatok instrumentális jellegű felhasználását és tulajdonba tartását. Ezek a nézetek lényegében egy olyan vegetariánus társadalmat céloznak meg, ahol a húsevés kannibalizmust jelent és ahol nemcsak az állatok fogyasztása, hanem azok tulajdonként való tartása is tilos.
A radikális állatvédő nézetekben zavart okoz az állat, illetve az érző állat fogalma, pontosabban a védendő állatok körének a szabatos meghatározása. Például egy szúnyogot is érző állatnak, s így az emberrel morálisan egyenrangúnak kell tekinteni vagy csak a magasabb rendű állatokat. Továbbá az ember sohasem tudhatja pontosan, hogy mit érez egy állat, legfeljebb csak kisebb vagy nagyobb valószínűséggel vélelmezheti. Sajnos vannak olyan radikális állatvédő csoportok, amelyek erőszak alkalmazásával próbálják kikényszeríteni az álaltok megbecsülését és védelmét. Ezek közül a legismertebb az Animal Liberation Front (ALF), amelyet Amerikában terrorszervezetnek nyilvánítottak.
Az állatok köztes lények
A fentebb említett két radikális álláspont mellett létezik több mérsékelt és köztes álláspont is. A mérsékelt álláspont szerint az emberek és az állatok (így a haszonállatok) szempontjai egymással összeegyeztethetők. Ennek az irányzatnak az az elsődleges célja, hogy az állatok a lehető „leghumánusabb” bánásmódban részesüljenek. Tehát például a libának joga van arra, hogy ne éhezzen, hogy fájdalommentesen éljen és haljon meg. Ezt a megközelítést leginkább az ún. állati jólét vagy állatjólét (animal welfare) fogalma fejezi ki. Az állatjóléti mozgalom szintén támaszkodik Peter Singer utilitarista művére, ugyanakkor az állatok érzőképességének az elismeréséből nem vonja le azt a következtetést, hogy az érző állatok az emberrel azonos morális státusszal rendelkeznek. Az állatjólét fogalma nem egy egzakt szaktudományos fogalom, hanem a különböző álláspontok társadalmi vitáiban formálódik.
Az első mérföldkövet a Brambell-jelentés szolgáltatta 1965-ben. A jelentés újdonsága abban áll, hogy az állatjóllét (animal welfare) egy átfogó kategóriaként szerepel, amely az állatok jólétét nem csak fizikai, hanem mentális szempontból is értékeli. A jelentés olyan állattartást javasol, ahol az állat a környezetével is összhangban él. Rogers Brambell szerint az állatoknak öt szabadságjog jár, amit az Európai Unió Haszonállatokat Védő Bizottsága 1998-ban szintén elfogadott. A szabadságjogok pedig lényegében a különböző jellegű hátrányok elkerülését jelenti: – éhezés, szomjazás; – fájdalom, sérülések, betegségek; – félelem, distressz; – kényelmetlenségek; – abnormális viselkedés. Azaz az állatoknak joguk van tiszta vízhez, egészséges táplálékhoz; egészségügyi ellátáshoz; mentális állapotuk megőrzéséhez; megfelelő környezethez, pihenőterülethez.
Noizick az állatok kezelésével kapcsolatban a következő szlogent fogalmazta meg: „utilitarizmust az állatoknak, kantianizmust az embereknek”. Ez azt jelenti, hogy az emberi lények nem használhatók fel vagy nem áldozhatók fel mások javára; miközben az állatok felhasználhatók vagy feláldozhatók emberek vagy más állatok javára, feltéve, hogy az ezzel együtt járó hasznosság meghaladja az okozott károkat és tekintettel vagyunk az állatok érzőképességére.
Szintén egy mérsékelt és közbülső álláspontot jelent ún. a relatív antropocentrizmus, amely szerint az állatok nem dolgok, de nem is emberek. Ezt az álláspontot képviseli a kortárs keresztény teológia is; például a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele (2008) a következőket hangsúlyozza: ”A keresztény ember magatartása a természeti környezettel szemben a filozófiai gondolkodási modellek közül a relatív antropocentrizmus, hitben gyökerező voltát tekintve pedig teocentrizmus, amely felismeri a természet önértékét is.” Ezen felfogás szerint nemcsak az ember, hanem a világ is Isten teremtménye, s mint ilyen belső értékkel rendelkezik, amit az embernek mint jó pásztornak kötelessége megőrizni.
Tóth I. János
Irodalom
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele (2008): Felelősségünk a teremtett világérért. Szent István Társulat, Budapest.
Arisztotelész: Politika, 1. könyv, 8. fejezet. Magyar Elekronikus Könyvtár
Peter Singer (1975): Animal liberation: a new ethics for our treatment of animals. Rev. New York.
Roger Brambell (1965): Report of the Technical Committee to Enquire Into the Welfare of Animals Kept Under Intensive Livestock Husbandry Systems, Cmd. (Great Britain. Parliament), H.M. Stationery Office, pp. 1–84.
Tom Regan (1980): Animal Rights, Human Wrongs. Environmental Ethics, Vol.2. No,2 (Summer 1980), pp.99-120 Reprinted: Reprinted Zimmermann (1993) 33-48.o.
Tóth I. János (2003): Fejezetek a környezetfilozófiából. Szerzők és irányzatok. Szeged, JATEPress.
Robert Nozick (1974): Anarchy, State, and Utopia. Basic Books, New York.
[1] https://allatvedelem.kormany.hu/
