2013 februárjában egy férfi eszméletlenül esett a New York-i metró sínei közé. Egy kadét, két civil, és sok ismeretlen összefogásával percek alatt megmenekült – ez az ösztönös kooperáció testesíti meg mindazt, amit Michael Tomasello pszichológus évtizedek óta kutat: az emberi együttműködés egyedülálló képességét.
Tomasello szerint az emberek képesek megosztott szándékokra épülő cselekvésre – arra, hogy mások gondolkodását intuitívan átlássák, közös cél érdekében működjenek együtt. Ez a kognitív ugrás tette lehetővé a nyelv, a kultúra és a technológia kialakulását. Bár csimpánzok is rendelkeznek korlátozott képességel mások szándékainak megértésére, ők ezt főként versengésre, nem együttműködésre használják.
Az emberi együttműködés evolúciós gyökerei a Pleistocén kor klímaváltozásaihoz vezethetők vissza: a túléléshez az agressziót felváltotta a közös célokra hangolt viselkedés. Tomasello szerint “önmagunk háziasításával” váltunk kevésbé agresszívvá és együttműködőbbé – akárcsak a kísérleti orosz rókák, akik néhány generáció alatt „kutyás” módon szociálissá váltak.
Ám ez az együttműködési hajlam árnyoldalakkal is jár: csoportkonformitás, szabálykényszer, kirekesztés. A gyerekek már háromévesen is ragaszkodnak társas szabályokhoz, akár értelmetlen helyzetekben is. Tomasello kutatásai szerint azonban az emberi természet paradoxona ellenére is optimizmusra ad okot: különleges empátiánk és összefogásra való hajlamunk mégis az, ami leginkább emberré tesz minket.

