Carl Jung látomásos misztikus művészete: Illusztrált oldalak a Vörös könyvből

Test - Lélek - Szellem

Carl Jung Liber Novus, vagy ismertebb nevén a Vörös könyv című írását csak nemrégiben adták ki teljes angol fordításban. 2009-ben a Norton kiadó gondozásában fakszimile kiadásban, majd 2012-ben egy kisebb „olvasói kiadásban” jelent meg. Peter Frank műkritikus szerint a könyv

„felér egy középkori szerzetes által készített Bibliával”

főleg a különös gonddal készített ékes gótikus írása miatt. Nem csoda, hogy az elmúlt években a könyvet számos múzeumban kiállították.

Jung nem tekintette magát művésznek, mégsem véletlen, hogy aLiber Novus-t múzeumokban állítják ki, és a 2013-as velencei biennáléra készült „Encyclopedia Palace”, a látomásos művészetek tanulmányának központi eleme lett. Jung alaposan kidolgozott festményei minden elemében egy középkori szerzetes, vagy egy perzsa udvari művész munkájára emlékeztetnek, csak ő nem egy királyt, vagy az Istent dicsőíti, hanem az emberi fajt.

Pontosabban fogalmazva, Jung könyvét a misztikus tudatalattinak dedikálta, ami egy óceánikusabb és homályosabb kategória. Az „óceánikus érzés,” mely kifejezést a francia drámaíró, Romain Rolland alkotott meg 1927-ben, hogy a misztikus egységet szavakba foglalja, annyira idegesítette Sigmund Freudot, hogy elutasította mint infantilis regressziót.

Freud ellenszenve a miszticizmus iránt nem vette el egykori tanítványa és csodálója, Carl Jung kedvét attól, hogy fejest ugorjon ebbe az óceánba és a mélybe merüljön. Ez az utazás már jóval azelőtt kezdődött, hogy Jung megismerkedett volna híres mentorával. Ahogy Jung később 1959-ben leírta, 11 éves korában,

„egy ködben találtam magam, és nem tudtam, hogy hogyan tudom magam megkülönböztetni a körbevevő dolgoktól; csak egy voltam a sok dolog között.”

Jung a szépen kidolgozott álom/vízió naplóját, amit 1913 és 1930 között rendszeresen, majd utána 1960-ig rendszertelenül vezetett, “egész életműve központi munkájának” tartotta, mondta a Jung kutató, Sonu Shamdasani, a Rubin múzeumkiállítás megnyitó bevezetőjében.

“Ez szó szerint a legfontosabb műve.”

Mégis, három évbe telt Dr. Shamdasaninak meggyőzni Jung családját, hogy kiadják a könyvet. Ezután tizenhárom évbe telt lefordítani azt. Az örökösök az eredeti példányt egy svájci széfben tartották fél évszázadon keresztül. Ennek az oka főleg a Vörös könyv még Jung életében megjelent részletében, a „Hét tanítás a halottaknak”-ban kereshető. (A mű eredeti címe: Septem sermones ad mortuos. Az ELTE BTK kiadásában 1987-ben jelent meg Mauzóleum – A halállal való foglalkozás című gyűjteményben, ahol “Hét tanítás a halottaknak” címre fordították. Ezért a fordítási konvenció miatt itt is ezt a címet vesszük át. Megjegyzendő, hogy az eredeti latin címnek a helyes fordítása “Hét prédikáció halottaknak” lenne. – a fordító)

1916-ban Jung titokban kinyomtatta ezt a szöveget, és néhány kiválasztott barátnak és családtagoknak adott belőle egy-egy példányt. Jung ezt a művét 1913-ban írta, amikor gnosztikus tanulmányokat folytatott. Ekkoriban többször látomásos transz állapotba került. A látomásokat és vízióit a Fekete könyv-be rögzítette, de később ezeket újraírta a Vörös könyv-ben.

Feljebb látható egy oldal Jung aprólékosan elkészített kéziratából. A “prédikációk”-at, ahogy később visszaemlékezett rájuk, egy látomás során hallotta.

Feszült volt a légkör, higgyétek el! Éreztem, hogy történni fog valami. Az egész ház tele volt, mintha egy tömeg lett volna jelen, tele volt halottakkal. Egészen az ajtóig szorongtak, és a levegő olyan sűrű volt, hogy alig lehetett lélegezni. Én pedig reszkettem, miközben az járt a fejemben: “Isten szerelmére, mi a csuda ez?” Aztán elkezdték kórusban kiáltani: “Jeruzsálemből jöttünk vissza, ahol nem találtuk azt, amit kerestünk.”

Ezzel a mondattal kezdődik a Hét tanítás.

Nehéz kategóriákba sorolni ezeket a furcsa, rövid “prédikációkat”. Tele vannak gnosztikus teológiával és olyan okkult terminusokkal, mint a “pléróma”. (A gnosztikusok a szellemek tökéletes világát, az égi szférákat értették alatta, mint a teremtés végső célját. – a fordító.) Az óceánikus érzés nagy misztikus egysége baljós jelleget kapott, mert „ Abraxas igazságot nemz és hazugságot, jót és rosszat, fényt és sötétséget ugyanabban a szóban, ugyanabban a cselekedetben. Ezért félelmetes az Abraxas.”

Vannak fárasztó és didaktikus részek, csak az elhivatottak számára, de a „Hét tanítás” nagyrésze és a Vörös könyv elejétől a végig tele van furcsa, homályos költészettel, amit erőteljes illusztrációival egészített ki.

„Jung a nyugatitól eltérő szókép egybeolvasztás hasonlóan stilizált és gyönyörű módozatát követte, beleértve a perzsa miniatűr festészetet és a Kelet-Ázsiai kalligráfiát.”

– írja Frank.

Amennyiben a Vörös könyv, mint Shamdasani állítja, Jung legfontosabb műve, amit Jung is valószínűleg így gondolt, bár ezt titokban tartotta, akkor nem csak a különleges művészek ihletőjeként tekinthetünk rá, hanem mint magára egy különleges művészre is, aki egy szinten van a nagy könyvfestőkkel és a látomásos költőkkel, festőkkel.

 

A fordítás készült az eredeti cikk alapján:
http://www.openculture.com/2020/01/the-visionary-mystical-art-of-carl-jung.html

2020. május 7.