Antall József kereszténydemokráciája

Antall József politikai súlyának és történeti szerepének megítélésében minden eddiginél szélesebb konszenzus látszik megvalósulni, napjainkra jellemző módon: a rendszerváltozás huszonötödik évében és halála után több mint húsz esztendővel. Sőt, mint az a tavaly decemberi – a rendszerváltoztató miniszterelnök halálának huszadik évfordulóján megfogalmazott – megnyilvánulásokból levezethető, szinte minden politikai erő valamilyen módon (persze különböző szempontok mentén és eltérő mértékben) a valamikor a „nyugodt erő” szlogenjével kampányoló egykori kormányfő követőjeként próbálja meg pozícionálni magát. Noha Antall Józsefről már több mint tizenöt éve a politológiai és a történettudományi módszertan igényével megírt – bár számos helyen inkább publicisztikai jellegűre sikeredett – monográfia jelent meg Debreczeni József tollából, a szélesebb közvélemény igencsak megosztott az első szabadon választott miniszterelnök megítélésével kapcsolatban.[1] Sokan az elszalasztott lehetőségeket – s ezekkel együtt az „elmaradt rendszerválást” – kérik rajta számon, mások tisztelettel tekintenek a történelmi szerepének súlyával tisztában lévő, széles látókörű és döntéseiért az erkölcsi felelősséget vállaló politikusra.

De milyen volt Antall József politikai alapállása? Liberális? Konzervatív? Kereszténydemokrata? Mint saját megfogalmazásaiból, a kortársi értelmezésekből és a politológiai szakirodalomból kiderül: mindhárom. Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt első elnöke – később parlamenti képviselő, majd a Magyar Köztársaságnak az Apostoli Szentszék mellé delegált követe – emlékezéseiben Antallról (és a formálódó Magyar Demokrata Fórumról) úgy vélte, hogy „a nemzeti liberális, konzervatív és keresztény politikát elegyítve” kezdte meg közéleti tevékenységét.[2] 

Antall József 1990-ben Radics Péterrel folytatott beszélgetésében – amely akkor ősszel Középúton – Európában címmel jelent volna meg, s amely végül csak 2003-ban került publikálásra – elmondta, hogy az újraszerveződő történelmi pártok közül a Független Kisgazdapárttal (amelyben korábban édesapja államtitkárként, majd Tildy Zoltán és Nagy Ferenc kormányában újjáépítési miniszterként politizált)[3] és a Kereszténydemokrata Néppárttal tartotta a kapcsolatot, sőt ez utóbbiban a főtitkári posztot is fölkínálták neki. A szerveződő Kereszténydemokrata Néppárttal – mondta Antall 1990-ben – szintén azonosítani tudtam magam politikailag – ám nem kívántam világnézeti párt tagja lenni. A magyar Kereszténydemokrata Néppárt – ellentétben például a CDU-val és a CSU-val – ilyen irányba fejlődött. Létrejöttét kívánatosnak és szükségesnek tartottam, ám a fölajánlott főtitkári posztot nem fogadtam el.”[4]

Pártja, a Magyar Demokrata Fórum, amelynek Bíró Zoltán ügyvezető elnöksége után első elnöke lett, politikai alapállásáról még az első demokratikus választások előtt így nyilatkozott az akkor még katolikus újságíróként tevékenykedő Giczy Görgynek a Vigilia 1990. évi harmadik számában megjelent interjúban. „Az MDF politikai elkötelezettsége egyértelmű a liberális jogállam és a szociális állam szintézisével, a szociális piacgazdaság vállalásával és a keresztény értékek képviseletével, egyensúlyban tartva a nemzeti és az európai, az egyéni és a közösségi emberi jogokat.”[5] Antall József politikai orientációjának két meghatározó momentuma: az otthonról hozott – édesapjától, a náci megszállás elöl hazánkba érkező lengyel menekültek és az üldözött zsidók mentésében is érdemeket szerzett id. Antall Józseftől (1896–1974)[6] „örökölt” és eltanult – szellemi és világnézeti alap, valamint a budapesti piarista gimnáziumban megismert, magyar nemzeti érzülettel, európai látókörrel és liberális nyitottsággal párosuló, szociális elkötelezettség. A rendszerváltozás idején Richter Annának – az EKA. Ellenzéki kerekasztal (1990) című kötetben – az alábbiakat mondta. Hasonlóan nagy hatással volt a gondolkodásomra az emberi szabadság, a liberalizmus egész gondolatvilága. A liberális értékrendet mindig nagyra becsültem. Bizonyos büszkeséggel említhetem, hogy az ötvenes–hatvanas évektől kezdve történészként az elsők között írtam a liberalizmusról, több tanulmányban foglalkoztam vele.[7] Végül szintén nagyon fontos volt számomra a kereszténység és Európa. Ez nem feltétlenül vallási vagy egyházi kötelezettség, hanem a keresztényégre, mint kultúrára, etikára, szellemiségre gondolok. Nyilvánvaló, hogy ez emberek életében – a vallásos érzülettől függetlenül – meghatározó, hogy mely kultúrkörben nőttek fel. Ilyen értelemben Európára a keresztény szellemiség jellemző, mint ahogy más területekre az iszlám vagy hindu filozófia nyomja rá bélyegét.[8] Kiemelendő, hogy Antall József a kereszténység kifejezést mindig ökumenikus értelemben használta, s az is, hogy nem pusztán vallásként, de értékrendként, etikai alapállásként, szellemiségként tekintett a kereszténységre. Ebben álláspontja hasonlított Barankovics Istvánéra, aki 1947-ben a Demokrata Néppárt programját ismertetve kijelentette, hogy a szervezet ugyan keresztény világnézeti alapon áll, de egyik felekezethez sem kötik intézményes kapcsolatok, s nem felekezeti párt. Ezzel pedig az egyetemes, ökumenikus keresztény szellemiség képviselete mellett tett hitet.[9]

Antall József úgy vélte, hogy „Európának nagy értéke a kereszténység”, s hogy a többpólusú és a – társadalmi, gazdasági és politikai okokból – régiónként eltérő fejlődési tendenciákat maguk mögött tudó egyes keresztény felekezet kapcsolattartásában a nyugati – politikai és közéleti – pluralizmus gyökerét látta. Könnyen tévedéshez vezethet – fogalmazott Antall –, ha a kereszténydemokráciát politikai értelemben a vallásossággal azonosítják. Erről szó sincs, ez egy szemlélet vállalását jelenti. Meggyőződésem, hogy Európának nagy értéke a kereszténység és ezen belül a katolicizmus és a protestantizmus részben egymást kiegészítő, részben egymással ellentétben álló hite és szervezete. Összeütközéseiknek, különbözőségüknek értéket teremtő szerepe van. Meg merem kockáztatni, hogy a kereszténység e két fő ágával – és a protestantizmus önmagán belül is több irányával – eleve megadja Nyugat-Európában a pluralista gondolkodást, és egyben az együttműködés lehetőségét.”[10]

Fényi Tibornak a Valóság 1990. évi első számában adott interjújában a modern kereszténydemokrácia értékeként a konfesszionális lehatároltság helyébe lépő az integráns keresztény értékalapú politikai érdekképviseletet jelölte meg. „A modern kereszténydemokrácia nem egyházhoz kapcsolódó, még csak nem is vallásosságot követelő kereszténydemokrácia, csak keresztény indíttatású, a keresztény értékeket magába olvasztó politikai irányzat, amelyik a klérustól teljesen függetlenül szolgálja ezeket az értékeket.”[11] Antall József volt iskolatársa, Jelenits István szerzetes (irodalomtörténész, egykori piarista tartományfőnök) szerint a rendszerváltozás utáni első miniszterelnök politikai tevékenységének célját a közjó, a katolicizmus szociális tanításból ismert bonum communae előmozdításában látta, s ennek érdekében ajánlott együttműködést a tőle eltérően gondolkodóknak is. A marxisták arra neveltek – fogalmaz Jelenits István –, hogy a politika célja a hatalom megragadása. Ezzel szemben a kereszténység azt tanítja a politikáról, hogy az a közjó szolgálata. A kereszténydemokrata politizálásnak nem a vallásos emberek érdekeit kell szolgálnia, hanem az egész közösség, nemzet boldogulását. A másként gondolkodókban nem ellenséget kell látni, hanem olyasvalakit, akivel közös hajóban evezünk. Antall Józsefnek ez volt a politikusi hitvallása. Lehet naivitásnak minősíteni, de lehet vállalni is.”[12]

Antall József a klasszikus nemzeti szabadelvű, a konzervatív és a keresztény politikai alapelveket egyesítette a magyar nemzeti érzülettel, európai látókörrel és liberális nyitottsággal gyarapított szociális elkötelezettséggel. Politikai karakterének tehát kereszténydemokrata, liberális és konzervatív vonása egyaránt volt. Szellemiségének fundamentumait a nyíltan vállalt keresztény alapállás és a rendíthetetlen demokratikus elkötelezettség adta.

 

Miklós Péter

 


[1] Debreczeni József: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás. Budapest, 1998. 1–383.

[2] A kiegyezés reményével. Keresztes Sándorral beszélget Elmer István. Budapest, 2008. 149.

[3] Torgyán József visszaemlékezésében arról ír, hogy Antall 1988-ban fölkereste a kisgazdapárt újjászervezését tervezgető egykori – koalíciós évekbeli – parlamenti képviselőt, Pártay Tivadart és ajánlkozott a párt főtitkári tisztségére. Mivel azonban erre nem kapott ígéretet, nem lépett be a Független Kisgazdapártba. Torgyán azt is írja, hogy ha 1990-ben Antall József az FKGP miniszterelnök-jelöltje, akkor a szerinte a párt megnyerte volna az országgyűlési választásokat. Vö. Torgyán József: Antalltól Orbánig. Budapest, 2005. 102–106.

[4] Radics Péter: Antall József. Ország és miniszterelnök, 1989–1990. Interjú és korrajz. Szerk. Román Károly. Székesfehérvár, 2003. 95.

[5] Antall József: Modell és valóság. II. kötet. Budapest, 1994. 434

[6] Humanitárius munkásságát mind a lengyel, mind az izraeli állam megbecsüli, hiszen Varsóban utca viseli a nevét, a jeruzsálemi Jad Vasem pedig elismerte zsidómentő tevékenységét.

[7] Egyik kutatási témája – és doktori értekezésének tárgya – Eötvös József Politikai Hetilapjának eszme- és politikatörténeti értékelése volt.

[8] Antall József: i. m. 400–401.

[9] Vö. Hazánk, 1947. augusztus 17.

[10] Antall József: i. m. 401.

[11] Antall József: i. m. 421.

[12] Történelem oldalnézetből. Emlékezés Antall Józsefre. Megyeri Dávid beszélgetése Jelenits Istvánnal. Magyar Nemzet, 2013. december 13. http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/tortenelem-oldalnezetbol-1200163 (A letöltés időpontja: 2014. január 7.)