30 éves az ERASMUS program

Kooperáció, felnőtt tanulás, élethosszig tartó tanulás, önkéntesség, szakképzés, nemzetközi ifjúsági csereprogram, önállósodás, tapasztalati tanulás – a teljesség igénye nélkül azok a hívószavak, amelyek a 21. századi iskola elengedhetetlen kellékei, vagy azok lennének, de fejlesztésükre nem mindenütt nyílik lehetőség. Ezen kompetenciák fejlesztésének viszont kiváló terepe az Erasmus program, ami immár 30 éve zajlik az Unióban. Lássuk miként járul hozzá a tanulói mobilitás a jövő kihívásainak megfelelő tapasztalati tanulás követelményeinek teljesítéséhez!

 

A kezdetek

Az Erasmus+ az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot átfogó programja.  Az eredeti, Erasmus néven indított program olyan csereprogramként indult, amely azt tűzte ki célul, hogy a felsőoktatásba bekerült hallgatóknak lehetősége legyen kipróbálni azt, milyen is az élet és a tanulás egy másik országban. Az elmúlt harminc év alatt a program igen sok szempontból kinőtte magát, olyannyira, hogy már Európán túlra is kiterjed.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Európai látókör

A program számos eleme kapcsolódik olyan, mind a NAT-ban, mind pedig akár egy rejtett tanterv keretein belül is megfogalmazott, kitűzött célokhoz, amelyek akár a diák, akár egy pedagógus szemszögéből olyan, a gyakorlatban is hasznosítható ismereteket nyújtanak, amelyekre máshogyan nagy valószínűséggel igen nehézkesen lehetne szert tenni. Nem azért, mert itthon nem lenne elegendő lehetőség megfelelő mennyiségű és minőségű tapasztalatcserére, hanem azért, mert a nemzetközi tapasztalatok nagymértékben és minőségileg is más módon járulnak hozzá egy európai perspektíva elsajátításához. A külföldön tanulás ösztönző nem utolsó sorban az aktív társadalmi szerepvállalás, az önkéntesség tanulása terén is, kitűnő alkalom a módszertani ötletcserére a tanulás és tanítás terén.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyakorlat teszi a mestert

Elég azonban a nagy szavakból, lássuk, mit is jelent a gyakorlatban a mobilitás szó e szemszögből. Adott egy felsőoktatásba bekerült hallgató, aki korszerű készségeket szerezne az általa tanult területen, akár elméleti, akár gyakorlati szinten. Opció1: a papa vagy a mama pénztárcájának vastagsága függvényében kitekint a nagyvilágba, kiválaszt egy általa jó hírnevűnek tartott egyetemet és hosszas adminisztrációs tevékenységek elvégzése után (amúgy valahol ez is a felnőtté válás egyik útja, a procedurális kompetenciák fejlesztésének kitűnő alkalma) bejelentkezik egy, két vagy három hetes, esetleg fél éves képzés elvégzésére. Opció2: megint csak anyagi megfontolások után, be sem iratkozik magyarországi felsőoktatási intézménybe, hanem egyenesen külföldre pályázik, sok pénzért, olyan kurzusokra vagy szakokra, amelyek az ő megítélése alapján segítenek majd a jövőbeni munkaerőpiacon elhelyezkedni. Opció3: kihasználja az EU adta lehetőségeket, és Magyarországon tanuló diákként pályázik olyan külföldi csereprogram lehetőségekre, amelyek igénybe vételével nem feltétlenül triplázódik meg az adott félévre beállított diákhitel összege. Opció 4: Magyarországon keres olyan lehetőségeket, melyekkel szélesítheti nemcsak elméleti vagy gyakorlati tudását, hanem látókörét is, hiszen bőven van lehetőség itthon is ilyen programokra, csak akkor épp a nemzetközi tapasztalat marad ki.  

 

 

 

 

 

 

 

Mobilitási ablak a felsőoktatásban

Egyébként e téren a magyar felsőoktatás is tesz egy lépést az európai oktatási térség kialakítása felé. Az új szakok létesítésénél és indításánál mostantól a szakok képzési rendszerében úgynevezett mobilitási ablakok kerülnek majd, amelyek lehetővé és gördülékenyebbé teszik, hogy az itthon folytatott tanulmányok során, ideális esetben a képzés 3. vagy 4. félévében a hallgatók a saját szakos tanulmányaikat 25-30 kredit értékben egy olyan külföldi egyetemen végezzék, amellyel az adott magyar felsőoktatási intézménynek együttműködési megállapodása van. A külföldön elvégzett kurzusokat, kutatási gyakorlatokat itthon elismerik, azaz megtörténik a kreditjóváírás, így a hallgatókat nem éri hátrány, nem kell félévet halasztaniuk, amiért kipróbálták magukat egy külföldi oktatási környezetben. A hagyományos Erasmus mobilitástól ez a hamarosan bevezetésre kerülő új megoldás abban különbözik, hogy a nemzetköziesítés most már a tantervbe is be lesz építve, tehát maga a képzési rendszer is ösztönzi a hallgatót arra, hogy külföldön folytassa tanulmányai egy részét.

Mindenki másképp csinálja

Adott tehát a példa kedvéért egy olyan diák, aki nem feltétlenül csak elméletben érdeklődik egy másik ország vagy országrész kultúrája iránt, aki a gyakorlatban is meg szeretné ezt tapasztalni. Lehet, hogy megint csak pénztárca függvénye, azonban a középiskolákban is nyílik számos lehetőség arra, hogy a gyakorlatban is megtapasztalja, milyen az élet máshol, milyen egy valóban multikulturális társadalom a mindennapokban, milyen a kávé Londonban vagy épp Stockholmban, hogyan lehet egy olyan városban metróban közlekedni, ahol több, mint tíz vonal van, vagy hogyan kell leinteni egy buszt, ami nálunk ugye nem divat. Igen, megint csak a tapasztalati tanulásról beszélek.

Egyszer volt, hol nem volt…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tizenhat éves diák, aki elhatározta, hogy világot lát. A szüleinek nem volt sok pénze, ezért elment egy olyan irodába, ahol diákmunka lehetőségeket kínáltak. Ez a diák elvállalt mindent, csomagolt, árufeltöltő volt egy szupermarketben, borítékolt, téglát hordott. Összejött a kívánt mennyiségű pénz, és egy iskolai kirándulás keretén belül eljutott az általa olyan nagyon kedvelt országba, ahol egy hetet töltött. Megtapasztalt jót és rosszat, mert külföldön sem fenékig tejfel az élet, hazajött, és elgondolkodott. Arra jutott, hogy megérte az utazás, sok mindent tapasztalt, és a sok tapasztalat után el tudja dönteni, hogy a jövőben mit és hol is szeretne majd tenni. A mese tanulsága nem feltétlen az, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, hanem inkább az, hogy a főhős már tini korában is olyan látott vagy tapasztalt, amely a későbbi életére jelentős befolyással bír, vagy bírhat.

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a jövőbe

Születésnapot ünneplünk tehát, az Erasmustól az Erasmus+-ig harminc év telt el. Ezalatt a harminc év alatt több, mit ötmillióan vettek részt a programban, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy eleinte csak felsőoktatási csereprogramként indult, azonban mára egy komplex programmá nőtte ki magát, amely a szigorú értelemben vett nemzetközi programokon túl támogatja az önkéntességet és a szakmai gyakorlatot is.

És ha már önkéntesség, engedjenek meg egy kis kitérőt, amely mindenféle nemzetközi programon vagy szakmaiságon túl hűen tükrözheti a mai fiatalok hozzáállását. Pontosan tudom, mi áll a Magyar Ifjúság kutatások tanulmánykötetekben, hiszen tanulmányoztam mindent és írtam is sokról. Azt is tudom, hogy egy-egy kiragadott példa még véletlenül sem tükrözi azt, ami az átlag tinik hozzáállásáról szól. Mégis.

Budapest, 2017, június 5. reggel nyolc óra körül. Osztálykirándulásra érkezés: 9.00. Nyolckor már a Nyugati pályaudvar előtt várok, hátha valaki hamarabb jön. 15 perc elteltével jön is egy diákom, csomag nélkül, mint kiderül, a Mekiből, ahol a többiek reggeliznek (ez itt nem a reklám helye, csak a hitelesség kedvéért), egy szendviccsel és kólával a kezében. A mellettem lévő padhoz lép, kezet fog egy hajléktalan férfival, megsimogatja a kutyáját, odaadja az ételt és az üdítőt, jó étvágyat és kíván, és mellesleg odaszól nekem, hogy nemsoká jönnek. Na, egy így kezdődő osztálykirándulás csak jó lehet. És mi bár csak Esztergomig mentünk, ott is sok élményre tettünk szert és hiszem azt, hogy a diákok is sokat tapasztaltak.

Magyarország, én így szeretlek

És hogy miért írtam le mindezt, mi is ennek a relevanciája?  Nem kell ahhoz külföldre menni, hogy a szociális készségek fejlődjenek. Ahhoz sem kell külföldre menni, hogy egyre több helyen és egyre érdekesebb tapasztalatokat szerezzenek a fiatalok az önkéntesség gyakorlati megvalósulását tekintve. Ahhoz sem feltétlen kell más országba menni, hogy megtapasztaljuk azt, hogyan lehet olyan szakmai tapasztalatokra szert tenni, amely használható és gyakorlati tudást nyújt a későbbiekre vonatkozóan. Ahhoz azonban igenis érdemes külföldre menni, hogy megismerjünk más kultúrákat, nem csak az újkori bevándorlókon vagy a Kodak-momentes turistákon keresztül, hanem autentikus módon, ott élve egy hétig, hónapig, fél éven keresztül, oly módon, hogy többek között az adott ország nyelvét is gyakoroljuk vagy elsajátítjuk. Jó itthon, szép itthon, de világot látni, más dolgokat megtapasztalni igenis elengedhetetlen a 21. században, és amíg erre nem csak egyéni, hanem intézményes keretek között is van lehetőség, használjuk ki. Boldog születésnapot, Erasmus, sok sikert a haladás útján, diákok!

Rácz Kriszta