A KÉSZ tiszta vizet önt a pohárba

Január 24-én látott napvilágot a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének „10 kérdés 10 párthoz” címet viselő kezdeményezése. A KÉSZ 10 pártot keresett meg (abc rendben a következőket: Demokratikus Koalíció, Együtt – a Korszakváltók Pártja, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Kereszténydemokrata Néppárt, Lehet Más a Politika, Magyar Liberális Párt, Magyar Szocialista Párt, Momentum Mozgalom Párbeszéd Magyarországért Párt) tíz végtelenül egyszerű és a tisztánlátást segítő kérdéssel, amelyek az országgyűlési képviselőválasztáson induló fajsúlyosabb politikai erők valláshoz és keresztény érdek- és értékkéképviselethez való viszonyára vonatkoznak.

A kérdések a szervezet honlapján itt olvashatók: 

Evidens lépés: egy jól körülhatárolható és markáns értékrenddel rendelkező szociokulturális miliő számára egy keresztény civil szervezet tiszta vizet kíván önteni a pohárba. Hiteles forrásokból, összehasonlítható információkat szeretne tagjai és szimpatizánsai számára szállítani egy tágabb közösségben prioritásként kezelt témákban a felelős választópolgári döntés meghozatalához.  A kezdeményezés tematikája egyértelműen arra utal, hogy elsősorban azok tájékozódását igyekeznek segíteni, akik számára releváns kérdés a kereszténység magyarországi státusza, az egyházak helyzete, társadalmi szerepvállalása, illetve azok az értékek, amelyek a XXI. századi kereszténységhez kötődnek.  Ha azt gondolnánk, hogy a keresztény értelmiségieknek ez a szervezete nyitott kapukat dönget, hiszen arra való a választási kampány, hogy a politikai pártok megismertessék felkínált árujukat a választópolgárokkal, tévedünk.  A XXI. századi kampánykommunikáció lármája – amit nevezhetünk akár mindent elnyomó „fehér zaj”-nak is –  sokszor feledteti velünk a lényeget: ki kit és milyen értékeket és érdekeket és miért képvisel. A politikai marketing és imázsmenedzsment korában hovatovább fontosabb a stílus, a forma, mint a tartalom, a marketingfogásokból felépített vonzó csomagolás nem egyszer elfedi a programot, a számunkra fontos ügyeket. Ezért véljük úgy, hogy a minket célzó politikai kommunikációs kavalkádban ésszerű és józan lépés a KÉSZ kezdeményezése, amely vissza kíván térni az alapokhoz, tiszta vizet kíván tölteni a pohárba, amikor tisztázni szándékozik az egymással versengő elitcsoportok valláshoz, spiritualitáshoz, az egyház társadalmi tanításán alapuló értékrendhez, egyszóval a vallási törésvonalhoz való viszonyát. 

Választói motivációk

Ahhoz, hogy a KÉSZ kezdeményezését a helyértékén kezeljük, érdemes pár pillantást vetni a lehetséges választói motivációkkal kapcsolatos elméletek világába. A választói magtartás és döntéshozatal kutatása a politikatudomány egyik kedvenc témája, amihez az elméleti, és az empirikus kutatások szintjén is rendszeresen visszatér a szakma. A választói magatartás modellek egyike a racionális választás elmélete. Eszerint ideális esetben a szavazói döntés a begyűjtött és gondosan mérlegelt információk alapján születik meg. A választópolgár a pártok témák mentén elfoglalt álláspontjait veti össze saját prioritásaival, amelyek nem utolsó sorban érdek, vagy értékalapúak.  Antony Downs szerint például a választó homo oeconomicus, azaz önérdekkövető, képes érdekei felismerésére és annak megítélésére, melyik párt programja előnyös a számára.  Köze lehet a döntéshez annak is – mint aktuálisan a KÉSZ kérdéseinek egy része is utal erre –  hogy a napirenden lévő témákat a miként ítélik meg a versengő politikai erők. Az ezek alapján történő választói döntéseket a szakirodalom „issue voting”-nak, azaz a konkrét ügyekhez kötődő szavazásnak nevezi.

Továbbszőve a gondolatot, azt sem érdemes kihagynunk a lehetőségek latolgatásából, hogy az önérdek nem pusztán a gazdasági értelemben vett érdeket és nem csak individuális érdeket jelenthet. Ugyanis a posztmateriális értékekhez is kötődhetnek egészen konkrét érdekek, gondoljunk például a biztonság iránti igényre, a teremtett világ megőrzésének szükségességébe vetett hitre, az ember közösségigényére, vagy arra, hogy a bizalom és a bizalmatlanság keltette érzelmek szintén szerepet játszhatnak választói magatartásunk alakulásában.   És akkor még nem beszéltünk a spirituális értékekről, vagy a spiritualitáshoz kapcsolódó érdekekről.  A racionális döntésre vonatkozó gondolatmenet feltételezi, hogy a választók képesek érdemi információszerzése és az információk értékelésére, értik, hogy a politikusok mit miért tesznek, képesek-e megítélni, hogy valóban az ő érdekükben cselekszik majd egy-egy politikai csoport, hogy milyen lépés mennyire szolgálja a közérdek és a közjó fogalmát.

A helyzet persze még ennél is bonyolultabb: a választók végső döntéseiben nyilvánvalóan közrejátszik a tágabb politikai kulturális közeg, az egyén szocializációjának minősége, a szülői házból hozott értékek és preferenciák, a társadalomstruktúrában elfoglalt helye, a pártidentitás erőssége, és még sok más szituatív tényező is.  

Ezekhez kapcsolódik a választói magtartás két másik modellje , az úgynevezett pártidentifikációs modell, amely szerint az egyén a választáskor elsősorban egy párttal való azonosulását fejezi ki. A michigani modell szerint a nehezen értékelhető szakpolitikai döntések megítélése helyett ezt sokkal inkább befolyásolja a megelőző szocializáció.  A szociológiai modell ezzel szemben társadalmi nagycsoportok (osztályok, rétegek, nemzetiségek stb.) sajátos helyzetét hozza összefüggésbe a választói döntéssel.

 „Érzelemmenedzsment”

Kiss Balázs: Az érzelmek és a politikatudomány c. 2013.-as írásában használja az érzelemmenedzsment kifejezést utalva a választói magatartás befolyásolásának egyik, napjainkban egyre fontosabbá váló formájára.  A tanulmány csokorba gyűjti azon elméleteket, amelyek a politikai cselekvés affektív megalapozottsága mellett érvelnek, illetve tagadják az érzelemmentes, tisztán racionális döntés létét.  Gondoljunk bele általában is hány cselekedetünk rendelődik alá az érzelmi motívumoknak, miért épp a politikai döntéseink lennének ez alól kivételek? Az olyan érzelmeknek, is jelentőséget kell tulajdonítanunk, mint a remény, a bizalom, a félelem, a szolidaritás, vagy épp a megszokás, a morális felháborodás. A pártidentitás alapján szavazó lényegében már a kampány megkezdése előtt dönt a voksáról, míg a bizonytalanok a választási kampány hatására nyilvánítanak politikai véleményt, az ő érzelmeik mozgósítása a versengő pártok számára komoly politikai haszonnal kecsegtethet, amennyiben sikeres a napirendre kerülő témák által keltett érzelmek politikai becsatornázása.  A pártok politikai tömegrendezvényei nem utolsó sorban politikai élményközösségek és az összetartozás érzésének  megteremtését, ezáltal a politikai identitás megerősítését célozzák.

A politika világát a választók számára a média közvetíti , ami egy pártprogramnál sokkal nagyobb hatékonysággal képes a választói érzelmek mozgósítására. A politikai elitek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a médiának, mondanivalójukat a média működéséhez igazítják, maguk is médiatudatossá válnak. A politika mediatizálódásának nevezett folyamat következtében a hírérték, a vizualizált közlésmód, a politikai tartalmak könnyed fogyaszthatóságára való törekvés lesz jellemző. Oberraeuter megállapítása szerint a politika egyre inkább látványossággá válik, James Carey és Adam Kunczik pedig még a múlt század végén arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai szórakoztatásra kerül a hangsúly, miközben a tényleges politikai tartalmak a végletekig egyszerűsödnek, ami végső soron az állampolgárok érdemi politikai döntéseinek megalapozhatóságát veszélyezteti. Körösényi András már 2003-ban a Politikai képviselet a vezérdemokráciában c tanulmányában írt a megváltozott demokratikus működésmód legfontosabb sajátosságairól.  Az alábbiakban az ő gondolatmenetét foglaljuk össze: A politikai alternatívákat a versengő politikai elitekből a médiaszereplés szempontjai alapján rekrutálódott, hatékonynak tekintett imázsokkal felruházott személyek jelenítik meg, akik a társadalompolitikai nyelvezet helyett a tömegek megszólításának retorikáját használják. A meditaizált politika viszonyai között a választói magatartás befolyásolásában előtérbe kerülnek a szimbolikus és expresszív elemek, miközben eltűnnek a politikai tudást megalapozó elemek. Az állampolgár döntése meghozatalához nem is kap racionális információkat, a kampányok során alkalmazott eljárások inkább az érzelmi alapú döntést segítik elő. A választói magatartást sokkal inkább a vezérek személyes karaktervonásai és nem a politikai programok határozzák meg. A mediatizált kommunikációra építő – általa vezérdemokráciának nevezett modellben – az állampolgárok rosszul informáltak, tájékozatlanok a politikai folyamatok tartalmát illetően, nem racionálisan, sokkal inkább érzelmi alapon döntenek. A szerző konklúziója az, hogy nem az állampolgárok „nőttek fel” a részvételi demokrácia eszméjéhez, hanem épp fordítva történt, a demokratikus üzemmód alkalmazkodott a médiafogyasztó és politikailag passzív társadalomhoz. A vezérek közötti – médiabenyomáson alapuló – választás sokkal közelebb áll az átlagemberek tényleges gyakorlati tudásához, a reálisan rendelkezésükre álló tudáskészlethez, mint a szakpolitikai ügyek, vagy a kormányzat teljesítményének megítélése.

Mindezek után visszatérve a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének „10 kérdés 10 párthoz” kezdeményezéséhez többféle következtetés vonható le. Mindenekelőtt az, hogy az érdemi politikai tájékozódást egyre kevésbé támogató és sokkal inkább az érzelmi alapú döntéshozatalt inspiráló politikai kommunikációs viszonyok között tiszteletre méltó a politikai döntést megalapozó információkhoz való állampolgári jog érvényesítésére való törekvés, valamint a hit abban, hogy a választók nemcsak motiváltak, de képesek is racionális döntéshozatalra.  Makláry Ákos, a szervezet elnöke a Bonum Tv-nek adott interjújában elmondta, a kérdéseikre kapott válaszokkal nem utolsó sorban a fiatal választókat szeretnék támogatni. Mint  ismeretes a net generáció politikai információit jelentős mértékben a közösségi média forrásaiból szerzi, ahol a tartalmak sokszor még kevésbé alkalmasak az elmélyült tájékozódásra. Emellett érdemes abba is belegondolnunk, hogy a most felnövő generációk felelős állampolgári szerepekre való felkészítése terén is lenne még bőven tennivalónk. A politikai marketing stábok politikai véleményeket gyártó és gondozó profizmusával szemben nem utolsó sorban őket kell felvérteznünk a kritikai gondolkodás, a szűkebb és tágabb közősség iránti felelős és autonóm döntéshozatal kompetenciáival.

KMR