Az első nő a magyar törvényhozásban

Slachta Margit 1920-ban, 36 évesen, az első nőként és ráadásul magánfogadalmat tett nővérként lépte át azt a határt, ami a nagypolitikát és a női nemet Magyarországon elválasztotta egymástól. Talán nem véletlen, hogy épp neki, a századelőn kibontakozó keresztény feministának adatott meg ez a páratlan lehetőség. Életútja a nők érdekvédelmének és saját erkölcsi meggyőződésének következetes képviseletéről tanúskodik.
 

Az első honanyára emlékezünk, aki 130 éve, 1884. szeptember 18-án született

Amikor 1918-ban megalakította mozgalmát, a Keresztény Női Tábort, már ismert keresztény feminista politikus volt, aki a jobboldalon az elsők között állt ki a nők gazdasági érdekei, a jogegyenlőség és választójog bevezetése érdekében. Elszántan küzdött a női munka társadalmi megbecsültségének növeléséért, a nők oktatáshoz való jogainak érvényesítéséért és politikai nagykorúsításáért. Első képviselői ciklusában 1920-1922 között a KNEP, Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja keretében politizált, később pártonkívüliként tagja volt az 1945-ös választások eredményeként megalakult nemzetgyűlésnek, majd 1947-ben a Keresztény Női Tábor programjával ismét bekerült a törvényhozásba, hogy küzdjön a kommunista diktatúra kiépülése ellen és résztvevője legyen az egyházi érdekek egyre kilátástalanabb védelmét felvállaló csoportnak.

Az első magyar „honanya”, Slachta Margit az 1920-as években, a KNEP képviselőjeként szűk két év alatt 28 beszédet tartott és ezekben 67, a nőkérdéssel kapcsolatba hozható problémakört fejtett ki. Első parlamenti beszédét a férfiak – a Népszava korabeli tudósítása szerint – „derülten, tréfálkozva, fölényeskedve” fogadták, noha maga a beszéd a korabeli nők helyzetének kiváló ismeretéről tett tanúbizonyságot és állami beavatkozást sürgetett a legégetőbb problémák orvoslására. Politikai nézeteinek elhelyezkedését a korabeli politikai palettán jól jelzi, hogy egyaránt támadták balról, a munkásmozgalom felől, és a női választójogot elutasító konzervatív , Magyar Asszonyok Szövetsége felől is. A politikusnő két világháború közötti tevékenységét az erkölcsi elveihez való következetes ragaszkodás jellemezte még a legnehezebb időkben is. Rendszeresen felemelte szavát az üldözött zsidók védelmében, útja egyenesen vezetett a keresztény embermentők táborába: 1940-ben petíciót írt a munkaszolgálatosok védelmében, 1941 telén tiltakozott a körösmezei deportálások ellen, társelnöke lett a megkeresztelkedett zsidókat védő Szent Kereszt Egyesületnek, beadványt írt Serédi Jusztiniánhoz a zsidó vallásból megtért szerzetesnők védelme érdekében. 1942 nyarán lehetőségeket keresett a szlovákiai deportálások megindulásakor az ott élő zsidók megmentésére, a szürke testvérek általa vezetett rendházában zsidókat bújtatott. Tevékenységéért 1985-ben Világ igaza kitűntetést kapott.   

Slachta Margit neve összefonódik a második világháború után újjáéledő keresztény politika kibontakozás folyamatával is. Ő és csoportja 1944-45 fordulóján, a Pálffy József vezette Kereszténydemokrata Néppártban tevékenykedett, a politikusnő a párt vezetőségének tagja volt. A párton belüli viták következtében beállott pártszakadás után Slachta a konzervatívabb és klérushoz közelebb álló Pálffy csoport mellett maradt, és ebben a körben 1945. szeptember 6-án a Kereszténydemokrata Néppárt alelnökévé választották. A másik frakció, a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt név alatt szerveződő és a két világháború közötti keresztényszociális hagyományokat maga mögött hagyni kívánó csoport Slachta Margit személyét a katolikus politika régi vágású, az aktuális politikai helyzet által túlhaladottnak tartott világhoz kötötte. Tekintettel arra, hogy a két – magát keresztényként identifikáló – párt vitájában az Országos Nemzeti Bizottság a Barankovics-pártnak adott zöld utat az 1947-es választások előtt, Slachta 1947 júliusában újjászervezte a Keresztény Női Tábort és elindulva a választásokon 1.4%-os eredménnyel négy képviselőt delegálhatott a parlamentbe.  (Mint ismeretes, ugyanezen a választáson aratta máig legnagyobb politikai sikerét a magyar kereszténydemokrácia, amelynek eredményeként a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt a 47-es választások után összeülő parlamentben 60 mandátummal a baloldallal szembeni legnagyobb ellenzéki párttá vált. ) Slachta Margitot nézeteinek rá jellemző intranzigens képviselete miatt országgyűlési képviselőségének e harmadik ciklusában előbb 60 napra, majd egy évre kizárták az országgyűlés munkájából és hamarosan elkövetkezett az az idő is, mikor (annyi más, nála rugalmasabb politikát tanúsító képviselőtársával együtt) már a letartóztatás elől menekülve az emigrációra kellett összpontosítania. A politikusnő esetében ez az idő 1949. június 22-én következett el.
 

Mit jelentett keresztény feministának lenni a XX. század első felében?

Slachta Margit azonban nemcsak mint parlamenti képviselő, hanem mint keresztény feminista aktivista is beírta magát a katolicizmus és a magyarországi nőmozgalom történetébe. A nők jogaiért küzdő mozgalmak első hulláma a XX. század elejére teljesedett ki Európában, aminek sikeréhez nagymértékben hozzájárult a nők első világháború miatti tömeges munkába állása. A magyarországi nőszervezetek általában a nők gazdasági, oktatási és politikai jogainak érvényesítéséért szálltak síkra, és nem egyszer versenyhelyzetben is álltak egymással. Jól szemlélteti ezt a helyzetet a magyarországi baloldali „radikális feministák” és a jobboldali „keresztény feministák” vetélkedése és vitája. A korabeli közéleti kommunikáció szintjén ez a konfliktus 1918-ban két lap, a materialista hangvételű „” és a Szociális Testvérek Missziótársulata által működtetett és –  Slachta Margit által szerkesztett –   „Magyar nő” feminizmus terén folytatott polémiájában érhető tetten. A sok ponton közös célok ellenére kibékíthetetlen ellentét köztük az idealizmus-materializmus világnézeti dichotómiájára volt visszavezethető. Míg a missziótársulat 1918-ban indult lapja, a Magyar nő valláserkölcsi alapokon állt, addig a baloldal női folyóirata materialista, liberális értékelkötelezettségű volt.
A korszak magyar politikai gondolkodásában a két oldal közötti domináns konfliktusterület a kultúra kérdése volt, aminek változására a vitatkozó felek visszavezették a korabeli nemkívánatos társadalmi jelenségeket. Ehhez az ideológiai palettához igazodott a nőmozgalmon belüli vita is. Az újkonzervatív tábor politikai katolicizmushoz köthető irányzata a közerkölcsök romlásának fő okát (például témánknál maradva a családok felbomlását, a női prostitúció jelenségét, a szegénységből eredő bűnözést, a házasságon kívül született gyermekeket és a gyermekmunkát) a tömeges hitehagyásban látta, és programot hirdetett a valláserkölcsi alapok megerősítésére. Felismerték, hogy a nőkérdés nem csupán a férfi-nő viszony kérdése, azt szélesebb társadalmi kontextusba kell ágyazni, azaz – ahogy ma fogalmazunk – nemcsak biológiai, hanem társadalmi nemek közötti kérdésként is kezelték a problémát. Emellett a keresztény feminista mozgalom oly módon kívánta a nők érdekeit képviselni, hogy a női jogokért való küzdelemben ne kerüljenek zárójelbe a nők családdal kapcsolatos kötelezettségei sem. Ahogy a lap fogalmazott: hogy a nők jogegyenlősége ne vezessen az „individualizmus túlhajtásához”, a nők egoista önzéséhez. Ez a felfogás elmozdult tehát a klasszikus konzervativizmus – férfinak alárendelt – nőképétől, de nem szakadt el a valláserkölcsi alapoktól és a nő klasszikus társadalmi hivatásától, a családcentrikus szemlélettől, miközben hangsúlyosan felvállalta a nők szociális érdekvédelmét.
A keresztény feministák sajátos helyzetben, kettős ideológiai oppozíció kereszttüzében álltak. Miközben fő veszélynek a munkásmozgalomban terjedő ateista és erkölcstelen feminista eszméket tartották, a másik oldalon, vallásos hátországukban is küzdeniük kellett a keresztény nőmozgalom tradicionális felfogású ágával, amelynek tagjai úgy vélték, a nők sorsa a férfiaknak és az egyháznak való alárendelődés, és azzal riogattak, hogy a nők kilépése a családból a társadalmi életbe a nőiesség pusztulásával jár majd. További törésvonalat jelentett a keresztény nőmozgalmon a női egyenjogúság kérdése, különösen a politikához való viszony megítélése is. 

A századelőn a magyar nőmozgalom tagoltsága mégis leginkább a bal-jobb dichotómiában érhető tetten. A bal oldalon elsősorban köztisztviselői társadalmi bázisra támaszkodva 1904-ben alakult meg a Feminista Egyesület, míg ugyanebben az évben a korszak közismert újkonzervatív politikai közírója, Geőcze Sarolta a keresztény munkásegylet keretein belül indította el a munkásnők szervezését anyagi érdekeik képviseletére és erkölcsi oltalmazásuk céljából. 1906-ban ugyanő szervezte meg a középosztályra alapozott Országos Katholikus Nővédő Egyesületet. Geőcze jobboldali feminista aktivistái például Vasúti missziót üzemeltettek, hogy a vidékről városba érkező munkakereső nőket támogassák az új életformába való beilleszkedésben. 1908-ban nővédelmi (ma így mondanánk: a nők szociális gondozásával fogalakozó) profillal alakult meg a Farkas Edit vezette Szociális Missziótársulat, aminek tagja lett Slachta Margit is, és amely 1917-re országos hálózattal rendelkező szervezetté nőtte ki magát. E szervezet keretei között formálódott tovább Slachta azon meggyőződése, hogy a nők érdekeinek védelmében az alkalmi segélyezés helyett szervezett szociálpolitikára, külön nőpolitikára van szükség. Ez a szemlélet a korszakban magának utat törő szociálkonzervativizmus eszméin alapult, amely a liberális társadalompolitika laissez faire elképzeléseivel szemben, távlati céljaiban az állami szakpolitikai szintjére kívánta emelni a szociális problémák megoldását. Mivel idővel a Farkas Edit vezette missziótársulat visszavonulóban volt az aktív közéleti szerepléstől, Slachta Margit új szervezeti bázist teremtett. Az 1918-től vezetése alatt működő Keresztény Női Tábor néven 1918-tól volt az egyetlen olyan katolikus női tömörülés, amely programjában rögzítette a nők politikai jogaiért való küzdelmet is. 1923-tól életútja egy általa alapított új szervezettel, a szintén aktívabb közéleti szerepet vállaló Szociális Testvérek Társaságával fonódott össze, amely később komoly szerepet játszott az üldözött zsidók megmentésében.
A harmincas években fordult figyelme a munkásnők szervezése felé, melynek eredménye a katolikus Dolgozó Lányok Egyesületének megalapítása lett. 1941-től a szervezet vezetője és lapjának szerkesztője a nyilasok által zsidó védenceivel együtt Dunába lőtt és 2006-ban boldoggá avatott szociális testvér Salkaházi Sára lett. Slachta Margit a szociális munka történetébe is bekerült azzal, hogy 1937. november 3-án megnyitotta az 1948-ig működő Katolikus Női Szociális Képzőt, ahol szociális munkásokat képeztek és a végzett növendékeknek szociális megbízotti állást adtak.
 

Slahta Margit öröksége: a Szociális Testvérek Társasága ma Magyarországon

A szervezet 1950 és 1989 között illegalitásban működött, mintegy 160 fővel. Közülük a szocializmus ideje alatt hatan kerültek börtönbe és összesen 11 év büntetést töltöttek le. A zaklatások ellenére még így is mintegy 69 fővel bővült a társaság tagjainak száma. A rendszerváltást követő újjászerveződés után a társaság legfőbb feladatának a krisztusi szeretetközösségek építését tartja. Részt vesznek a cigánypasztorációban, a hajléktalanok szolgálatában, az életvédelmi és nőmozgalmakban, a szociális munka és a közélet egyéb területein. Ma 75 örökfogadalmas, 8 ideiglenes fogadalmas testvér és egy jelölt működik. A szervezet munkáját 45 kültag segíti.
Slachta Margit személye és politikusi pályájának megítélése körül folyamatosan ideologikus csatározások folytak és nem kizárt, hogy az évforduló kapcsán ma is folynak. Baloldalon a „vallási reakció” képviselőjének tartották, saját korának  konzervatív jobboldaláról pedig azért volt támadható mint keresztény feminista, mert  rá lehetett fogni, hogy fel akarja forgatni a nemek közötti viszony ősi rendjét. Azt gondoljuk azonban, hogy vannak ennek az életútnak a mai kor számára minden oldalról vitathatatlanul értékes fejezetei. Slachta Margit hitét és meggyőződését tettek követték.

Kiss Mária Rita

Felhasznált irodalom:

A képek forrása: a Szociális Testvérek Társaságának honlapja

Balogh Margit: Slachta Margit

Keresztény feminizmus újratöltve?

Hrotkó Larissza: A feminizmus helye a magyar társadalmi párbeszédben

Horváth Ágnes: A keresztény nőmozgalmak a dualizmus kori Magyarországon 

Slachta Margit írásai a Szociális Testvérek Társasága honlapján