Vajon Kohn is Charlie?

A Charlie Hebdo elleni terrormerénylet óta számtalan cikk és elemzés látott napvilágot. Tudósok, vallási vezetők, publicisták, magánemberek érezték szükségesnek az állásfoglalást, mert a lényeget sokszor elfedő valóság sodra most mindenkit megállított egy pillanatra, hogy a mélyre tekintsen: számot vessen az identitását jelentő kultúra alapértékeivel. A barankovics.hu-n is több cikk jelent már meg ebben a témában, érintve a tragédia által felvetett dilemmák jó részét. A megkezdett gondolatmenetünkhöz kapcsolódva most Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinatus vezetője február 4-i, EMIH által szervezett előadásáról számolunk be. Vajon a vallásos Kohn el tudná dönteni, hová álljon? Vajon Kohn is Charlie?

A rabbi gondolatmenetét a világszerte ismert „Je suis Charlie” identitásteremtő jelmondattal indította, feltéve a kérdést: vajon tudja-e mindenki, hogy mivel azonosul, amikor kimondja. Vajon a gyilkosságokat utasítja (csak) el, vagy a korlátok nélküli szólásszabadság mellett is lándzsát tör? Minden vitán felül áll, hogy a karikatúristák nem érdemeltek halált, de vajon helyesen cselekedtek-e? Vajon embertársam vallási meggyőződésének megsértése maradhat-e minden következmény nélkül? A szólás szabadságának értéke nem ér-e meg annyit, hogy néha durvább sértéseket is elviseljünk?

A felvetett kérdésekre válaszolva a rabbi előadásában előbb a világi jogrendszerre utalt, majd a zsidó vallás erkölcsi szempontjait vizsgálta meg. Beszélt arról, hogy a szólás szabadsága – legalábbis a nyugati világban – elvitathatatlan alapjog, az ENSZ alapokmányának része. A szólásszabadság azonban még a modern demokráciában sem abszolút korlátlan, kérdés, hogy hol húzzuk meg ezeket a határokat. Hogy az állami jogrendek között e téren mekkora különbségek lehetnek, azt a következő anekdotával világította meg: „A hidegháború idején egy testvérpár New Yorkba és Moszkvába szakadt. Egy beszélgetés alkalmával a New Yorkban élő azzal dicsekedett, hogy ő a Fehér Ház előtt akár az amerikai elnököt is gyalázhatja, mégsem esik semmilyen bántódása. Mire a Szovjetunióban élő testvére így válaszolt: ha az amerikai elnököt szidom, akkor nekem sem…”

Az előadó ezt követően a zsidó vallási parancsolatok erkölcsi útmutatásaiban kereste a választ. A Tízparancsolat szerint Isten nevét nem szabad hiába venni, nem szabad esküdözni, hamis tanúságot tenni, hazudni sem. Az alapvető erkölcsi normáinkon túl azonban más korlátozások is szerepelnek a szólás szabadságával kapcsolatban a judaizmus gyakorlatában. Nem szabad például pletykálkodni, a másikról rosszat mondani, még akkor sem, ha igaz, kivéve akkor, ha az javító szándékú. Mielőtt azonban arra az elhamarkodott következtetésre jutnánk, hogy ezen parancsolatok szemszögéből nézve súlyos vereséget szenved a szólásszabadság, érdemes megvizsgálni az érem másik oldalát is. A Szentírásból a próféták történetei kapcsán az is kiolvasható, hogy felbecsülhetetlen érték a vélemény szabad elmondása. Ismerjük Jeremiás történetéből, mit kellett kiállnia Isten emberének, ha a kor politikai vezetését merte bírálni. Igenis erkölcsi kötelesség figyelmeztetni embertársainkat, ha rosszat cselekszenek – de csak akkor, ha van remény arra, hogy figyelmeztetésünk célt ér.

Mindezek alapján az eddigi gondolatmenet összefoglalásaként két fontos következtetés születhet: egyet a valláserkölcsre, egyet pedig az állami jogrendre vonatkozóan vont le a rabbi. Valláserkölcsi szempontból a Charlie Hebdo újságja mindenképpen helytelenül cselekszik. A zsidó vallási törvényrendszer, a Halacha kijelenti, hogy nem szabad szavakkal a másik embernek fájdalmat okozni. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy szavaival egy másik embert megsértsen, vagy vallási szimbólumokat gúnyoljon. „Nemcsak azt utasítom el” – jelentette ki Oberlander Báruch –, „ha Mózest gúnyolják ki, hanem azt is, ha Jézust, Mohamedet vagy Buddhát.” Mindehhez hozzátehetjük, hogy hasonló következtetésekre jutott Köves Slomó, az EMIH vezetőrabbija is, aki szerint a kritika része a világ jobbátételének, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a vallásos emberek mély meggyőződéseit sem.

A vallási parancsok és az állami törvények azonban nem moshatók össze. A moralitás kérdéseiben – vagy, ahogy a keresztények mondanák, az erkölcsteológiában – az állam nem illetékes, nem léphet föl erkölcscsőszként, azaz a vallási meggyőződés nem ültethető át az állami jogrendbe. Ehhez valamiféle vallásos cenzúra bizottságnak kellene működnie. „Ha Franciaországban a törvénykezésben bevezetnék a Sulchán Áruchot (vallási szokásrendszert) azt is ellenezném” – jelentette ki az előadó. Ebből az alapállásból természetesen azonnal felmerül a holokauszttagadás büntethetőségének a kérdése, amelynek kapcsán a demokráciák különböző joggyakorlatot folytatnak. A rabbi egyetértett azzal is, hogy az Egyesült Államokban ezt nem büntetik, és azzal is, hogy bizonyos európai országokban igen. Mint érvelésében kifejtette, a Holokauszt idején nagyon eltérően viszonyultak az egyes államok a zsidóság tragédiájához. Az államnak azokban az országokban van joga a szólásszabadságot korlátozni, ahol a Holokauszt állami közreműködéssel valósult meg. „Ha ebben az esetben nem érezné magát illetékesnek, akkor 75 évvel ezelőtt sem kellett volna” – összegezte a rabbi.

Vajon Oberlander Báruch részletekbe menő előadása után, Kohn el tudja-e már dönteni, hova is álljon? A kérdést mindenkinek magának kell megválaszolni. Ennek megtalálásához adott a részvevőknek az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rendezvénye világos érvrendszert és valláserkölcsi útmutatást. Az előadás fontos üzeneteként vittük haza magunkkal, hogy az állam által a szólásszabadságunkra szabott keretek önmagukban nem értelmezhetők, ha azt mi, a politikai közösség tagjai nem töltjük meg erkölcsi tartalommal. Csak ez utóbbi biztosíthatja, hogy megvalósíthassuk az emberi együttélés zsidó-keresztény hagyományban közös értékeit, az emberi méltóság védelmét, amit a kereszténydemokrata perszonalitás elvéből következően követelünk minden Isten képmására teremtett személy számára.

Oberlander Báruch arcképének forrása: zsido.com
A cikkajánlóban használt kép forrása: newsinnice.com

Lukácsi Katalin