Az aracsi pusztatemplom legendája

A pusztatemplom kutatása a történészek és régészek körében igen nagy jelentőséggel bírt az utóbbi években, és még ma is számos kutató foglalkozik az egykori település, Aracs és a hozzá tartozó templomrom történetével. Ennek legfőbb oka, hogy az utóbbi években a délvidéki magyarság számára zarándokhelyként szolgált a pusztatemplom, és aki teheti, ellátogat ide, hogy a saját szemével megcsodálja az illusztris műemléket. Aracs a Bánát mai szerbiai részén, a Tisza menti Törökbecse (Novi Bečej), Beodra (Novo Miloševo) és Basahíd (Bašaid) határában terül el. Körülötte minden oldalról legelők és szántóföldek határolják. A pusztatemplom ma a modern technika vívmányaitól távol, a semmi közepén elterülő műelék képét nyújta az érdeklődőknek. Mielőtt részleteibe menően kitérnék az egykori templom mítikus jellemzőire mindenképp fontos, hogy kezdetben történelmi múltjával megismerkedjünk.

Az aracsi pusztatemplom. Forrás

Aracsot a romoktól északra mintegy húsz kilométer távolságra elhelyezkedő, mára már szintén elpusztult Gradište településsel lehet kapcsolatba hozni. A település egykori nevére sajnos nem sikerült írásos bizonyítékot taláni, de a régészeti szakirodalom az aracsi jelzőt a romos épületre már a kezdetektől fogva használja. A nyelvjárásban mindenekelőtt pusztatemplomként vagy Góthegyházaként ismerték a romokat. Mivel középkori források a több évszázados pusztítást következtében nem maradtak fenn, ezért csak a régészeti és művészettörténeti megállapításokra hivatkozhatunk.[1] A templom első írásos említése 1265-ből származik, és a régészkutatók szerint a templom a 12-13. században épülhetett egy korábbi keresztény templom romjaira Szent Miklós tiszteletére.[2] Aracsot a korai időben  sokféle mesterember lakta, közülük a legjellemzőbb foglalkozások a halászok, méhészek, szőlészek, kádárok, bortároló kocsárok, kovácsok, aratóeszközöket gyártó sarlósok, pajzselőállító csatárok, ácsok, vadfogó hódászok, nyulászok, tímárok, ebtenyésztők, solymászok, só szállítók voltak. Pontosan nem lehet tudni, hogy melyik szerzetesrend volt az alapító, de építési jegyei alapján leginkább a benediktusokhoz állt a legközelebb. A templom bizánci formában épült, amelyet a letelepedett magyarokból és a hozzájuk csatlakozó vegyes népelemekből kikerülő helyi mesterek építették, akik keleti motívumokat hozva magukkal emelték fel az építményt. A templom döntő többségében téglából készült, de a téglával vegyesen követ is alkalmaztak. Az építéséhez felhasznált kövek geológusok szerint Sóvár (Szalánkemén, Slankamen) környékéről, azaz a Fruška Gorából származnak.[3] A hatalmas kövek elszállítását feltételezhetően a folyók, vagyis a Maros és a Tisza segítéségével oldották meg. A pusztatemplom a román stílus jegyei alapján épült alkotás, tornyát Dél-Franciaországi mintára alkották. A szentély fontos momentum volt a bizánci ízlés közvetítésében, ezért ez a terület a Kárpát-medence, és a korai Magyarország keleti kereszténységének kiindulópontja volt. Szent István idején a magyarság a római katolikus vallást fogadta el, így a keleti egyház fokozatos háttérbe szorítása is megkezdődött, ami a pusztatemplom elhanyagolását jelentette. Az 1241-ben bekövetkező tatárjárás, valamint az 1280-as kun lázadás megviselte az aracsi monostort: kifosztották, megrongálták, egyes részeit lerombolták, majd ezt követően több éven keresztül magára hagyottan sínylődött. A magyar királyoknak azonban mégis fontos volt a szent hely, hiszen lerombolását követően védnökségük alá vették. Erzsébet anyakirálynő, az egykori lengyel hercegnő, Károly Róbert felesége figyelt fel elsőként az elhagyatott épületre, majd IX. Gergely pápa jóváhagyásával 1378-ban adományozta a ferenceseknek. A királyné végrendeltében a templomra 500 aranyat hagyott, továbbá egy aranyszínű, gyöngyökkel ékesített miseruhát a hozzá való kellékekkel, két ezüst kannát és emellett két körmeneti keresztet, azzal a célzattal, hogy az aracsi monostor újjáépítése halála után is megvalósuljon. A munkálatok az 1380-as években fejeződtek be, körülötte pedig mezőváros alakult, népes lakossággal.[4] A vidék évekkel később Brankovics György szerb despota tulajdonába került és mivel a birtokos más felekezetű volt, így a templom újfent elhagyatottá vált. A bajokat csak tovább tetézte az 1536-ban bekövetkező pestisjárvány, ami a település elnéptelenedését eredményezte. Azok a lakosok, akiket nem ért utol a járvány fejvesztetten elmenekültek olyan városokba, amelyeket elkerült a fekete halál. Mohamed beglerbég és a török hadak nem kerülték el Aracsot és 1551 szeptemberében hatalmas csapatokkal megékeztek Becse alá. Szeptember 18-án indították meg támadásukat a monostor ellen, és az első ágyúlövések eldördülése után Aracs védői és a ferencesek feladták a küzdelmet és elmenekültek. A török porta csapatai megelégedtek a templombelső értékeinek kifosztásával majd tovább vonulva a természet gondjaira bízták. Hogy a pusztatemplom véglegesen nem tűnt el egy ismeretlen jótevőnek volt köszönhető, aki Mária Terézia korában nádtetővel fedte le a templomot, ezzel megóvva az idő viszontagságaitól.[5] Nem lehet azt mondani, hogy a török hódítás következtében pusztult el a templom, hiszen a Mária Terézia közbenjárásával ide költözött telepesek is rombolták a műemléket.[6] Az első világháború után Délvidéket, és vele Aracsot elcsatolták Magyarországtól.  Mivel a templom az anyaország határain kívül rekedt, így sorsa még mostohábbra fordult. Az imaház vonatkozásában többször voltak régészeti ásatások, valamint a pusztatemplomot restaurálták is a budapesti Sedlmayer János és a belgrádi Milka Čanak Medid professzorok tervei alapján.  A régészeti helyreállítások során a rom őrzését nem tudták biztosítani, ezért több éven keresztül ki volt téve a vandál pusztításoknak. Egy 1896-os ásatást követően került elő a híres aracsi kő is, amely a kutatók számára nagy jelentőséggel bír. A faragott szürke mészkőlap valószínűleg egy sír fedőlapja lehetett. A formai mintákból megállapítható, hogy az aracsi kő helyi mester műve volt, amely egy kezét áldásra emelő papi alakot ábrázol. Szerkezete a római sírkövekre emlékeztet, és elképzelhető, hogy maga a kő is egy síremlékből származik.[7]

Az aracsi kő homlokoldala Forrás

A kőleletet Karátsonyi Andor a budapesti Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, de a kő hiányzó alsó részének felkutatása a régészek titkos álma ma is.[8] Az aracsi templom tekintetében számos hiedelem terjedt el, amelyet a környékben élő idősebb lakosok még ma is szentül hirdetnek. Úgy vélték az aracsi pusztatemplom számos kincset rejt, amely a közelmúltban felkeltette a kincskeresők, régészek érdeklődését. Szentesről odautazott néhány magyar kutató is, kezükben az ásatáshoz szükséges hatósági engedéllyel, valamint egy XVII. századból származó levéllel, amelynek írója közölte, hogy a királyi érsek elásott kincse hol lehelhető fel. Kétnapi folyamatos munka után élelmük kimerült, hazamentek, majd feltöltve élelemtartalékaikat folytatták az ásatást. A szentesi kutatók bíztak a levél hitelességében, amelyben össze volt írva az érsek által elrejtett kincs. A levél beszámolt 40 kiló aranyról, 100 ezüst tálról, 100 ezüst tányérról, valamint több száz ezüstkanálról. A hiedelem úgy tartja, hogy a templom mélyén negyven ember pénze van elásva egy régi vas ládában. Ennek a ládának negyven fiókja van, amire egy erős vaslánc van ráerősítve. A szentesi zarándokok hittek a levél valós tartalmában, ami annak tudható be, hogy a levél egyes utalásaiban az írók ismerték a kincsásó hagyományt és azt bele is kódolták a szövegbe. Sajnos arról nem maradt feljegyzés, hogy ennek a vállalkozásnak mi lett a végeredménye, így ez ma is további kérdéseket vet fel a régészek előtt.[9] Egy másik téveszme szintén Jung Károlytól származott, amely még inkább felkeltette a hiedelemkutatók érdeklődését. A legenda szerint minden hét évben kinyílt a pusztatemplom ajtaja, ahol a rejtett kincs megtalálható volt. A hiedelemmonda egy anyáról szól, aki pontosan tudta, mikor fog kinyílni a templom ajtaja. Az édesanya két éves fiával kivárta a pillanatot, majd bemerészkedett a templombelsőbe. Kötényét zsúfolásig rakta arannyal, fiát pedig bent hagyta, amíg az épületen kívül lepakolta a kincseket. Mire visszament volna fiáért addig az ajtó bezárult. Ettől a tragikus pillanattól kezdve az asszonyt már nem érdekelte a vagyon, csak hogy fiát kihozhassa a templomból. Percre pontosan feljegyezte az időpontot, amikor a templom kinyílt, és hét év múlva ugyanott, ugyanakkor várta az ajtó kitárulását. A bejárat, amikor kinyílt megtalálta fiát, aki már 9-10 éves lehetett. Az édesanya álmélkodva csodálta gyermekét, és nem értette, hogyan tudta túl élni ezt a hét évet. Az anya minden nap vitt fiának temérdek sok almát, amelyet egy szűkös résen tudott begurítani, és gyermeke abból élt. Az anyát ettől fogva már nem érdekelte a gazdagság és boldog lehetett, hogy újra együtt lehet fiával.[10]

A templomra vonatkozóan egyéb hiedelem sajnálatos módon nem maradt fent az utókorra, de a legfőbb írásos munkák is a tatárjárás miatt szinte teljesen elvesztek. A templomban vélhetően sokkal nagyobb károk azért nem keletkeztek, mert mintegy öt kilométeres járhatatlan földúton lehet megközelíteni. Szekeres László régészeti kutatásai alapján arra lehet következtetni, hogy az akkori időszakban jelentős számban épülhettek hasonló típusú templomok Horgoson, Kelebián és Tavankúton is.[11]

Aracson számos elképzelés látott napvilágot a templom felélesztésére. Megtervezték az öt kilométeres útszakasz kiaszfaltozását, a zárda falainak konzerválását, egy-egy kisebb kilátóterem és egyéb idegenforgalmi létesítmény építését. Mindezek mellett az egész templomot fákkal, gyeppel, és közkertekkel tervezték körülvenni, de ezekből az elképzelésekből semmi nem valósult meg. A közelmúltban napvilágot látott az aracsi templom kapcsán, hogy szerb, azon belül pedig pravoszláv gyökerekre hajaz, ám ezt a legnagyobb délvidéki régészkutatók teljességgel elképzelhetetlennek tartják. A pusztatemplom nem lehetett a pravoszláv urak fennhatósága alatt, hiszen apátsági templom volt. A szerb előkelő urak a magyar királyhoz való hűségükért valóban szerezhettek földbirtokokat, olykor akár falvakat is a régi értelemben vett Magyarország területén,  azonban a mai Aracs település nem egyenlő a pusztatemplommal. Nagy Sándor talán az egyik legnevesebb délvidéki régészt felháborodottsággal töltötte el a szerb kormány elképzelése a pusztatemplomról és tovább folytatta a kutatásokat, hogy esetleg tényleg fellelhetőek-e pravoszláv vonások. Nagy Sándor kutatásai utáni nyilatkozatában így fogalmazott: „Hát én sok mindent találtam, de ószláv templomra vonatkozó bizonyítékot, egyet sem.” Az ásatási munkálatok leletanyagát a Temesvári Múzeum őrzi, a XX. század második felében napvilágra hozott műemlékeket pedig az újvidéki Vajdasági Múzeumban helyezték el.

A templom romos állapotában is fenséges látványt nyújt az érdeklődők számára, amely helyszínt a megmaradt ám egyre inkább csökkenő létszámú délvidéki magyarság gyakorta látogatja. A pusztatemplom már csak méreteinél fogva is egyik fontos, de sajnos elfelejtett katolikus központja a középkori kultúrának, amely a délvidéki magyarság jelképévé és nemzeti zarándokhelyévé vált.

Emlékünnep az aracsi pusztatemplomban Forrás

Dobó Dávid


[1] Raffay Endre: Az aracsi pusztatemplom, 11. old.

[2] A történelmi szakirodalomban ellentétet véltem felfedezni a templom valós építési idejével kapcsolatban, hiszen Szűgyi Ferenc tanulmányában 1030-ra teszi felépülését. Milka Čanak – Medić a templom építésének kezdetét 1212-1241 közé, befejezését pedig a XIII. század végére teszi. In: Kalapis Zoltán: Történelem a föld alatt, 49. old. Továbbiakban Szűgyi Ferenc említést tesz arról, hogy III. Orbán pápa 1187. évi bullájában megemlíti Aracsot. In: Szűgyi Ferenc: Az aracsi pusztatemplom, mint a magyar nemzeti identitás jelképe.

[3] Kalapis Zoltán: Történelem a föld alatt, 52. old.

[4] Szűgyi Ferenc: Az aracsi pusztatemplom, mint a magyar nemzeti identitás jelképe

[5] Kalapis Zoltán: Történelem a föld alatt, 54. old

[6] Csak érdekességként említeném meg, hogy gyakori eset volt, hogy a letelepedett lakosok napi szinten kijártak a templomhoz és ellopták a köveket, téglákat, falaikat lebontották.

[7] Csemegi József bebizonyította, hogy az aracsi kő készítője részt vett a bodrogmonostorszegi (Bački Monoštor) melletti román kori templom építésében is. In: Kalapis Zoltán: Történelem a föld alatt, 51. old.

[8] Gerecze szerint a kő hiányzó részei egy nagyobb ásatást követően napvilágra kerülhetnének. Úgy vélte, hogy a kőlap a templomnál korábbi, és időbelileg a templomot egy másik előzte meg, amelynek az ábrázolása látható a kövön. In: Raffay Endre: Az aracsi pusztatemplom, 27. old.

[9] Jung Károly: Az emlékezet útjain. 117. old.

[10] Jung Károly: Az emlékezet útjain. 118. old.

[11] Kalapis Zoltán: Történelem a föld alatt, 52. old.