Esterházy János sorsa összeforrt a felvidéki magyarságéval

Esterházy János emlékév a 2017-es. Idén 60 éve ugyanis, hogy 1957. március 8-án, az akkor már több éve raboskodó, súlyos tüdőbeteg kisebbségi magyar politikus meghalt a mirovi börtönkórházban. Ide 1956-ban került, miután megjárta a Gulágot és bejárta az egykori Csehszlovákia szinte összes börtönét. Ő a csehszlovákiai 1955-ös általános amnesztia idején sem kapott kegyelmet.

2017. szeptember 15-én Alsóbodokon kerül sor a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna felszentelésére, valamint Esterházy János jelképes hamvainak elhelyezésére. A kegyeleti megemlékezés az Esterházy emlékszoba ünnepélyes átadásával ér majd véget. A résztvevőknek lehetőségük lesz Esterházy János keresztútjának végigjárására is. A településen 2012-től megtekinthető, 14 stációból álló keresztút a politikus utolsó évinek szenvedéseit jeleníti meg.

A rendezvény meghívója. (A kép forrása: Felvidék ma)

Egy keresztény politikus szemben a diktatúrákkal

A kisebbségi magyarság mártír politikusának kálváriája a második világháború végén kezdődött. 1945-ben a szovjet megszállás bekövetkeztével Pozsonyban 12 napra letartóztatták, majd szabadon engedték. Az ezt követő időszakban a berendezkedő új hatalomnak kellemetlenné vált a Magyar Párt elnökének személye, korábbi politikai tevékenysége és a magyar közösséget megszervező munkája miatt.   1945. április 20-án a szlovák belügyi megbízott, Gustáv Husák parancsára tartóztatták le őt, majd háborús bűnösként kiadták a Szovjetuniónak. Ugyanezen évben több magyar vezetővel együtt a Szovjetunióba hurcolják, rögtönítélő bíróság elé kerül, ahol a vád ellene a fasizmussal való kollaborálás és a szlovák parlamentben való tevékenység, az ítélet pedig 5 év munkatábor. A szovjet büntetéssel szinte egy időben a Szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án, mint fasisztát, kollaboránst és hazaárulót halálra ítélte. Az eljárás a koncepciós pereknek megfelelő jellemzőkkel bírt: a védőügyvéd nem tudott felkészülni, Esterházy távollétében nem védekezhetett, hamis tanúk szólaltak meg az ügyben és koholt vádak képezték a döntés alapjait. 1949-ben a KGB visszaszállította Csehszlovákiában és átadta az ottani hatóságoknak, de ekkorra egészségi állapota már leromlott az ínséges börtönévek és a meghurcoltatás miatt. 

Esterházy János életének egyik kutatója, Simon Attila egyetemi docens szerint mindenki előtt világos volt perének koncepciós jellege: „Őt egyszerűen azért ítélték el, mert ő volt a szlovákiai magyarok vezére, és a szlovák „lelkiismeretnek” szüksége volt egy jól felmutatható bűnbakra. Nem volt elég kimondani az itteni magyarság kollektív bűnösségét, hiszen százezreket mégsem lehet börtönbe zárni...

A perben egy olyan politikust bélyegeztek meg fasisztaként, aki nem volt hajlandó együttműködni a Tiso-féle fasiszta bábállammal, aki ellenezte a slovenskói nemzeti szocialista párt létrehozását, és akit emiatt többször sikertelenül próbáltak elmozdítani a pártelnöki tisztségéből. Mint ismeretes az 1942-es szlovák parlamentben ő volt az egyetlen képviselő, aki – bár saját bevallása szerint nem kedvelte a zsidókat –  emberi meggyőződésből és mély keresztényi érzettel  nyíltan  vállalta a zsidók deportálását elrendelő törvény elutasítását.  Álláspontját így indokolta: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. ... Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom”. Esterházy János 1944-ben zsidókat, lengyeleket, cseheket segített a szökésben, amikor pedig később perében a megmentett zsidók tanúskodni szerettek volna mellette, a hatóságoktól nem kaptak rá engedélyt. 

Esterházy János szlovák-magyar sorközösségben, történelmi egymásrautaltságban  gondolkodott. Ahogy Duray Miklós fogalmazott egy 2015-ös konferencián, „a térség népeinek elkötelezettje volt”.  Bár megtehette volna, hogy Trianon és a csehszlovák földreformban családi birtokaitól való megfosztása után 1938-ban Budapestre költözik, vagy bezárkózik a magánéletbe, mint annyi más arisztokrata, ehelyett közéleti pályára lépett és keresztényszocialista politikusként képviselte a határon túlra került mintegy 800 ezer magyar jogait, csakúgy ahogy a magyar kormánytól is követelte a visszacsatolt területeken a szlovákok jogainak tiszteletben tartását is.  

Érdekek és értékek kereszttüzében

Esterházy János emléke a régióban lezajlott rendszerváltás után is összeforrni látszik a felvidéki magyarok sorsával. Megítélése sok esetben még ma is előítéletekkel terhelt nemcsak a politikában, de a történettudományban is. Budapesttel való kapcsolattartását szlovák részről ma néhányan ügynök tevékenységként stigmatizálják. Irredetentizmussal vádolják, mert kívánta a trianoni békeszerződés revízióját, miközben hallgatnak arról, sohasem tett olyan lépéseket, amelyek a határok erőszakos megváltoztatására irányultak. Politikájának bírálói abból indulnak ki, hogy része volt a zsidók ellen fellépő politikai elitnek, 1942-ig semmit nem tett a zsidók jogfosztása ellen. Vádlói a Horthy-rendszer tevékeny politikusának tartják, összemosva a határokat és tetteket a Szálasi-féle nemzetiszocialista időszakkal. 2011-ben Gasparovic szlovák köztársasági elnök nyilvánosan fasisztának és nácibarátnak nevezte. 2012-ben Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke törvényjavaslatot terjesztett be, mely azt  tiltotta volna meg, hogy szobrot emeljenek olyan személyeknek,  akik a szlovákok nemzeti jogainak elnyomásához kötődnek. A törvényjavaslatot – amit a szlovák törvényhozás végül nem támogatott –  nem utolsó sorban Esterházy János híveinek szánta.  

Esterházy Jánost ezidáig sem Szlovákia, sem Csehország nem rehabilitálta hivatalosan. Az Orosz Legfelsőbb Bíróság viszont a magyar köztársasági elnök kezdeményezésére 1993-ban kimondta ártatlanságát. 2009-ben Lengyelország magas rangú posztumusz állami kitüntetésben részesítette a második világháborúban tanúsított embermentő tevékenységéért. 2011-ben a New Yorkban székelő Rágalmazásellenes Liga zsidómentő tevékenységéért adott neki kitüntetést.  Az életút értékelésének  átpolitizáltságát  jelzi, hogy a Rágalmazásellenes Liga döntése után a Szlovákiai Zsidó Közösség tiltakozását fejezte ki, mert szerintük az egykori fasiszta rendszerek felelősét rehabilitálták.

Emlékmű a Motol köztemetőben, ahová Esterházy János urnája került egy tömegsírba (A kép forrása: Felvidék ma)

2012 márciusában a Motol köztemetőben lezajlott újratemetésen Karel Schwarzenberg, egykori cseh külügyminiszter és Miroslava Nemčova, a cseh alsóház elnöke nyilatkozatban ígérte, hogy Esterházy kérdését a cseh alsóház napirendre tűzi. A prágai Motol köztemetőben a Politikai Foglyok Szövetsége által felállított, a kommunizmus áldozatainak szentelt emlékművön jelképesen két áldozat neve szerepel: Josef Bryx volt háborús pilótáé, valamint Esterházy Jánosé, a szlovákiai magyarság egykori vezetőjéé. A választás nem véletlen, mint ahogy az sem, a szervezetet emiatt számos bírálat éri.

Miközben politikai tevékenysége és emlékezete továbbra is értékek és érdekek kerettüzében áll, számosan – köztük a szlovákiai magyarság  és a magyar kormány is – jogi és morális rehabilitálásáért küzd. 2008-ban Tatabányán emeltek szobrot neki, 2011-ben Kassán a nevét viselő emlékpark nyílt, 2012-től Alsóbodokon keresztút mutatja be szenvedéseit, szobrát Budapesten 2013-ban avatták fel. A rákövetkező évben Pered (Tešedikovo) községben állítottak neki emléket a helyiek. 2016 novemberében, születésének 115. évfordulóján Királyhelmecen a Bodrogközi Magyar Közösség Házának udvarán avattak mellszobrot, emlékét őrzik a Lakitelki Népfőiskola udvarán és még számos más helyen.

Esterházy János 2013 májusában felavatott szobra Budapesten a XII. kerületben

A magyarságért végzett önfeláldozó munkájának alaposabb feltárása a történészek feladata, amely közelebb vezethet az alakját övező politikai feszültségek enyhüléséhez is.  Zarándokhelyének szeptemberi avatása több mint a kegyelet kifejezése, a magyarság életének fontos eseménye, a nemzeti összetartozás ünnepe.

KMR