Megváltozott diákok – változó pedagógusok? 2. rész

Cikksorozatunk első részében a digitális nemzedék néhány jellemzőjét mutattuk be. Most arra keressük a választ, mi a helyzet az iskolában, ahol a digitális bennszülöttekkel többnyire még digitális bevándorló tanárok foglalkoznak. Utóbbiak a maguk idejében lassan, lépésről lépésre, egymás után, egyedül, és legfőképpen komolyan tanulták a dolgokat. A digitális bevándorló tanár feltételezheti, hogy a tanulók olyanok, mint amilyenek korábban voltak, és azok a módszerek, amelyek akkor működtek, amikor ő tanult, a mai diákokkal is célravezetők. Meg vannak győződve arról, hogy nem lehet úgy eredményesen tanulni, ha közben a diák TV-t néz, vagy zenét hallgat. Pedig erre csak ők képtelenek, hiszen nem gyakorolták ezt a képességet folyamatosan, fejlődésük legfogékonyabb éveiben. Azonban az osztályaikban ülő diákok életük túlnyomó részét, vagy akár egészét hálózatban töltötték el. Ezért nincsen türelmük előadásokat hallgatni, nincs türelmük a lépésről-lépésre logikához és az „elmondom-és-visszakérdezem” tanításhoz. És erre hogyan reagál a diák? Arról van-e szó, hogy nem tud odafigyelni, vagy inkább arról, hogy úgy dönt, hogy nem figyel oda? Sokszor a digitális bennszülött diák úgy érzi, a digitális bevándorló tanára úgy tanít, hogy arra nem érdemes odafigyelni, mert annyira különbözik minden másnak a megtapasztalásától az ő életében.[1] Námesztovszki Zsolt és munkatársai a tanulók motiváltsági szintjét vizsgálták egy hagyományos és egy IKT eszközökkel gazdagított oktatási környezetben. Hipotézisük az volt, hogy a korszerű IKT eszközök megfelelő alkalmazása pozitívan hat a tanulók  érdeklődésére. A kutatás hipotézisét a kérdőíves kutatások és a rögzített órák elemzése is igazolta.[2] Egy kaliforniai kutatás eredménye azt mutatta, hogy az általános iskolák gyermekek figyelmi koncentrációja a tanítási órák alatt körülbelül hét percig tart. Ezután fészkelődni kezdenek, tekintetük ide-oda csapong. A hét perc, az nagyjából az az időtartam, amihez hozzá voltak szokva a tévénézésnél, ugyanis ennyi idő után következett egy-egy reklámblokk. A mai egyetemi hallgatók figyelmi koncentrációját nagyjából húsz perce becsülik – ami szintén nem túl hosszú időtartam, ellenben olyan tényező, amivel az oktatási rendszernek számolnia kell.[3]

A kép forrása: https://www.flickr.com

Az internet penetráció előrehaladtával információs szakadékok sora keletkezett szinte észrevétlenül, új típusú egyenlőtlenségek jöttek létre. Az információs társadalomkutatás fogalomhasználatában a digitális szakadék a társadalom megosztottságát jelzi. A szakadék egyik oldalán az információgazdagok, a másikon az információszegények helyezkednek el. A törésvonalat a kutatók legalább három értelemben használják. Egyrészt szakadék van az internetet használók és nem használók között. Másrészt szakadék figyelhető meg a legmodernebb technológiát és az elavultabb technológiát használók között. Harmadrészt szakadék van a használat minőségéből eredően, azaz az azok közötti különbség, akik csak szörfölnek a neten, baráti kapcsolataikat ápolják a közösségi oldalakon, és az azok közötti szakadék, akik az életük, karrierjük szempontjából perdöntő információkhoz rövid időn belül képesek hozzájutni.[4] A Netgeneráció2010 kutatás hívja fel szintén arra a figyelmet, hogy generációs szakadék nemcsak a digitális bennszülöttek és bevándorlók között van, hanem az információhoz hozzáférők és az azt értő módon kezelni tudók valamint az ilyen szempontból lemaradó, digitális analfabéták között is.[5]

Szabó Éva digitális szakadékról beszél a pedagógusok (egy csoportja) és a diákok között, amely számos következménnyel jár(hat). Az egyik ilyen, a digitális technika használatában mutatkozik. A diákok nagyobb hozzáértést, szakértelmet tudnak felmutatni, mint tanáraik. Ez a klasszikus tanár-diák szerepfelosztásban egyfajta szerepfeszültséget okozhat. Erre a helyzetre a pedagógus alapvetően kétféleképpen reagálhat: vagy frusztrációként, kiszolgáltatottságként éli meg, vagy megláthatja benne a diákokkal való együttműködés, munkamegosztás egyik új lehetőségét is.[6]

 Az innovatív módszertan szemléleti alapjai

Tapscott nyolc lépésre osztja azt a folyamatot, ahogyan egy iskola áttérhet az interaktív tanulásra. Fontos az, hogy áttérjen az iskola a lineárisról a hipermédiás tanulásra, aztán hogy az utasításokat felváltsa a készítés és a felfedezés. A folyamat része, hogy tanárközpontúról tanulóközpontúvá váljon a tanulás, valamint hogy az anyag befogadásáról a tanulás tanulására helyeződjön a hangsúly. A csupán iskolai helyett az élethosszig tartó tanulást, valamint az „egyméretűről” a testreszabott tanulásra való váltást tartja kívánatosnak. Végül pedig fontosnak tartja, hogy a tanulás ne kín, hanem élvezet legyen és a tanár közvetítő helyett segítő szerepet töltsön be.[7]

Szemléletváltásra van szükség a pedagógus szerepek tekintetében is. A pedagógusokkal szemben számosan állítanak fel elvárásokat: a tudomány, a társadalom, a szülők és a tanulók is. A különböző szerepelvárásokban az értékközvetítés és a modellnyújtás a közös tényező. A pedagógus szerepe az információs társadalomban újradefiniálódik. A világ szinte követhetetlenül gyorsan változik, és ez hatással van az oktatási-nevelési folyamatokra is. Ezért fontos, hogy az IKT eszközök mindennapi életben való megjelenésével és felhasználásával foglalkozzunk. A változást és annak hatásait követve az oktatás és nevelés terén dolgozóknak lépést kell tartaniuk az információáradat befogadásával, szelektálásával és feldolgozásával, valamint az új technológiai eszközök használatával és oktatási-nevelési folyamatokba való beilleszthetőségével is. Az interneten olyan dinamikusan fejlődő és gyorsan gyarapodó tudásanyag található, amivel a papíralapú könyvek nem tudják felvenni a versenyt. Ezért az információk tengerében az eligazodás, az összefüggések és kapcsolatok megértése, illetve az ismeretek ellenőrzése kiemelkedően fontossá válik.[8] A pedagógus megszűnt a tudás egyedüli birtokosának és forrásának lenni.[9] Fontos funkciója maradt viszont azoknak a kompetenciáknak a kialakítása, amelyek segítségével diákjai az információk szelektálásáról, azok igazságtartalmáról dönteni tudnak. A példa talán jelzi, menyire át kell gondolni, mik azok az alapkészségek és képességek, amelyeket a pedagógusoknak szükséges elsajátítani, hogy az információs társadalom hiteles, tudatos információfeldolgozói, -közvetítői, a digitális nemzedék oktatói és nevelői legyenek.  

A kép forrása:  https://innovativeteachingmethods.wordpress.com

A modern digitális eszközök használata az oktatásban szintén változást fog hozni a pedagógus szerepekben. Ez a változás négy nagyobb kérdéskört befolyásolhat, melyek a következők:

  1. Egyes tananyagok elavulttá válhatnak, így szükséges átgondolni, hogy a tanítási folyamatban milyen eszközöket, tananyagokat célszerű használni.
  2. Egyes értékelési módszerek[10] is változhatnak, hiszen számtalan program alkalmas arra, hogy a diákok gyors, azonnali visszacsatolást kapjanak elért eredményeikről.
  3. Az IKT hatására a pedagógusok a diákokat támogató, mentoráló szerepben jelennek meg. Feladatuk elsősorban a kritikus gondolkodás fejlesztése, az információs műveltség megalapozása és az együttműködési készségek fejlesztése.
  4. Átgondolandó, hogy melyek azok a készségek és képességek, amelyek átadásával az iskolából kikerülő diákok az információs társadalom értékes, tudatos tagjai lesznek.[11]

Prievara Tibor egyébként öt ilyen 21. századi képességet fogalmaz meg, melyet a későbbi sikeres munkavállalás szempontjából fontosnak tart fejleszteni az iskolai évek alatt. Ezek a következők: az együttműködés, a tudásépítés, az IKT használat, a valós problémák megoldása és az innováció és az önszabályozás.[12]

A kép forrása: http://blog.whooosreading.org/

Vannak pedagógusok, akik tartanak az IKT eszközök használatától. Ennek alapvetően négy oka lehet. Az első ok a technika ördögétől való félelem: a gépek összeszerelésétől, a számítógép által fel nem ismert pendrive-on át, a lefagyó videóig bármi előfordulhat. A pedagógusok elbizonytalanodásának másik oka, hogy saját tudásukat értéktelenebbnek érzik. Az internet világában ugyanis a gyerekek könnyen tudnak olyat kérdezni tanáraiktól, amire azok nem tudják, nem is tudhatják a választ. Sokszor merül fel a pedagógusokban kétely az iskolában fejlesztendő képességek vonatkozásában is, hiszen a rendkívül gyors gazdasági, társadalmi változások miatt szinte lehetetlen megjósolni, milyen tudásra és készségekre lesz szüksége felnőttként a ma iskolába járó generációnak. A bizonytalanság negyedik oka pedig a pedagógusok kirakatéletében gyökeredzik. A társadalom azt várja a tanároktól, hogy képviseljék az aktuális normarendszert is. Azonban abban is egyre több a bizonytalansági tényező, egyre nehezebb eldönteni, mihez kell(ene) igazodni. Buda itt még megemlíti azt a problémát is, hogy megszűnt a pedagógusok ab ovo tekintélye.[13]A tanár az ismeretközlő-értékelő funkcióját tanácsadói, ismeretszerzést segítő, tutori magatartásra cseréli fel.

Mindezekért fontos szem előtt tartanunk a digitáliskultúra-azonos pedagógiát. A kultúraazonos pedagógia egy olyan konstruktivista szemléletű pedagógia, amely nagyban épít a tanulók iskolán kívüli, informális szokásaira és előzetes tudására. Tulajdonképpen az „otthonosságot” tartja a hatékony oktatás kulcsának. A másik fontos feltétel az innovatív módszertan alkalmazása. A pedagógusok részéről korszerű tanulásszervezési eljárásokra, módszertani megújulásra és (digitális alapú) jó gyakorlatokra van szükség. A hangsúly a tanítás helyett a tanuláson van, a tanárközpontúság helyett pedig a tanulóközpontúságon.[14]  Az innovatív módszertan a cselekedtető tanulást jelenti.   Élményközpontúsága révén saját megtapasztalásokra épít, ezzel belátásokhoz segíti a tanulókat. Eredményeképp a diákok úgy érzik, olyan tudás birtokába kerültek, amelyet az életben hasznosítani tudnak.  

 

Márkus Anna

 


[1] Prensky, 2001. 2-3

[2] A kutatásról bővebben lásd: Námesztovszki Zsolt – Glušac Dragana – Branka Arsović: A tanulók motiváltsági szintje egy hagyományos és egy IKT eszközökkel gazdagított oktatási környezetben. In.: Oktatás-informatika 4. évf. 1-2. szám 2012. http://www.oktatas-informatika.hu/2013/03/namesztovszki-zsolt-glusac-dragana-branka-arsovic-a-tanulok-motivaltsagi-szintje-egy-hagyomanyos-es-egy-ikt-eszkozokkel-gazdagitott-oktatasi-kornyezetben/ (Utolsó letöltés dátuma: 2017. november 5.) (Elektronikus publikáció)

[3] Tari, 2011. 318.

[4] Angelusz Róbert – Fábián Zoltán – Tardos Róbert: Digitális egyenlőtlenségek és az infokommunikációs eszközhasználat válfajai. In: Társadalmi riport 2004, Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.). TÁRKI. Bp., 2004. 310-311.

[5] Fehér-Hornyák, 2011. 108-109.

[6] Szabó, 2015. 17-18.

[7] Tapscott, Don: Digitális gyermekkor: az internetgeneráció felemelkedése. Kossuth Kiadó. Bp, 2001. 174-181.

[8] Lévai Dóra: Pedagógusszerep, pedagóguskompetenciák az információs társadalomban. In.: Oktatásinformatikai módszerek. Tanítás és tanulás az információs társadalomban. Szerk.: Ollé – Papp-Danka – Lévai – Tóth-Mózer – Virányi. ELTE Eötvös Kiadó. Bp., 2013. 77-79.

[9] Lénárd, 2015. 81.

[10] Innovatív értékelő módszer például az ún. Gamification (játékosítás) –alapú értékelési rendszer. Ehhez bővebben lásd.: Prievara Tibor: A 21. századi tanár. Egy pedagógiai szemléletváltás személyes története. Neteducatio Kft. Bp., 2015.

[11] Lévai, 2013. 79-81.

[12] Prievara, 2015. 19-29.

[13] Buda, 2013. 14-15.

[14] Kőrösné Mikis Márta: Az innovatív pedagógiai gyakorlat definíciója. In.: Új Pedagógia Szemle. 2000. november. 62-65.