Az internet nem felejt

Ami az internetre felkerül, az időtlen időkig ott is marad. Elhangzik ez sokszor figyelmeztetésként, néha fenyegetésként, leginkább akkor, amikor fiatalok közösségi oldalakon nem megfelelő tartalmú információkat vagy képeket tesznek közzé, vagy amikor egyes blogbejegyzésekben esetlegesen lejárató tartalommal bíró megfogalmazások jelennek meg. De vajon tényleg így van ez?

Információs önrendelkezési jog

A személyhez fűződő jogok illetve azok tartalma, jelentése nem feltétlenül egyértelműek mindenki számára. Példának okáért az információs önrendelkezési jogról első hallásra sokan olyan dologra asszociálnak, melyek tartalmát a képmáshoz való jog  fedi le.  Mindenkinek jogában áll hozzájárulni ahhoz vagy megakadályozni azt, hogy róla felvétel készüljön, illetve a már elkészített fényképfelvétel nyilvánosságra kerüljön. A személyes adatok védelme az információs önrendelkezési joghoz tartozik, kérdés azonban az, hogy a személyes adatok jogi védelmét a gyakorlatban mennyire tartják be.

Visszatérve egy pillanat erejéig a képmáshoz való joghoz, mai modern világunkban ez leginkább a kamerás térfigyelés esetében kerül szóba, míg a tágabb területet lefedő személyes adatok védelme az esetleges kémkedéseknél is előkerül. Természetesen mindkettő szorosan kapcsolódik az egyre népszerűbb közösségi oldalak felhasználói és üzemeltetői gyakorlatához is.

Jog az elfeledtetéshez

Jelen cikk azonban nem a kamerás térfigyelés vagy a kormányok potenciális kémtevékenységeire koncentrál elsősorban, hanem egy olyan 2014-es ítéletre, melyet az Európai Bíróság hozott Mario Costeja Gonzalez ügyében.

Mint az várható a fent említettek alapján, olyan információról van szó, amely az internetre (is) felkerült. Egy társadalombiztosítási tartozás behajtására irányuló lefoglalással kapcsolatos ingatlan-árveréssel kezdődött a történet, és később Mario akárhányszor rákeresett a saját nevére a neten, az minden esetben ezzel a történettel összekapcsolva jelent meg a keresési találatok listáján. A férfi hat éven át küzdött a számára előnytelen adatok törléséért a Google-lal, mielőtt az Európai Bíróság számára kedvező ítéletet hozott, mégpedig azt, hogy Marionak joga van ahhoz, hogy az internet „elfelejtse”.

Szabadság vagy biztonság?

A bírósági ítéleten túl egy viszonylag új, európai uniós szabályozás is foglalkozik az adatvédelemmel, ezen belül is a személyes adatok védelmével. Az Unió új adatvédelmi reformja kiszélesítette az elfeledtetéshez fűződő jogot. A jogalanyok továbbra is csak hétköznapi polgárok és nem közszereplők, azonban az új szabályozás nem csak a keresőmotorokra,  hanem más internetes szolgáltatásokra is vonatkozik majd. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felhasználók kérhetik a rájuk vonatkozó pontatlan vagy elavult információk törlését.

Időtlenül a neten

Az információs autonómia kérdése természetesen sokkal korábbra vezethető vissza, mint a 2010-es évek. Az internet és az okos-kütyük nagymértékű penetrációja előtt is felmerült már a kérdés, többek között a nemzetközi archívumi gyakorlatban is, először offline, majd online. Jelen esetben koncentráljunk az online létre illetve az információs autonómiára, azaz a – eddig legalábbis – nem felejtő internetre. Ha elfogadjuk azt, hogy egy egyén szabadon meghatározhatja a saját magáról szóló személyes adatok sorsát, akkor ez – ideális esetben – két dologgal is párosul. Először is azzal, hogy a döntéseikhez szükséges és releváns információkhoz az adott egyén hozzá tud jutni, másrészt azzal, hogy tudatában van annak, milyen adatait kezelik, kik kezelik ezeket és milyen célból. Amíg ezek nem érvényesülnek, addig hiába van bírósági ítélet vagy adatvédelmi reform, a jog gyakorlati érvényesülése illetve érvényesítése nem működhet.

A magánszféra védelme vagy sérelme?

Természetszerűleg mindkettőről szó lehet, attól függ, kinek a szemszögéből nézzük. Vissza kell utalnom a már említett képmásra vagy hangfelvételre, illetve az ezekkel való bármiféle visszaélésre. Bár általánosságban nehezen meghatározható a visszaélés fogalma, az nyilvánvaló, hogy annak számíthat akár a nyilvánosságra hozatal módja, akár a rendeltetéstől eltérő célú felhasználása. Más példát hozva, felmerülhet itt azonnal a Snowden-ügy, azok a nyilvánosságra hozott szigorúan titkos dokumentumok, melyekkel Edward J. Snowden azt bizonyította, hogy az amerikai titkosszolgálatok mind az Egyesült Államokon belül, mind pedig azon kívül jelentős mértékben figyelemmel kísérték átlagpolgárok mobiltelefonos kommunikációját és internetes tevékenységeit. Vajon túl messzire ment Snowden vagy indokolt volt az információk kiszivárogtatása? Érdekes módon ebben a kérdésben még maguk az amerikaiak is megosztottak, az Egyesült Államok legnagyobb példányszámú napilapja, Az USA Today egyik felmérése szerint többen gondolják úgy, hogy a nyilvánosságra hozatal a közérdeket szolgálta, mint akik elítélik ezt. Nincs tehát még az Egyesült Államokban sem egyetértés ez ügyben, ott, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága sokszor mintha túlzott mértékben is érvényesülne, legalábbis európai szemmel.

Indokolt és arányos

A nemzetbiztonsághoz és terrorcselekmények megelőzéséhez kapcsolódóan az újabb értelmezendő kérdés az indokolt és arányos korlátozás lenne, már ami a személyes adatokhoz fűződő jogokat illeti. Nyilvánvalóan szituációfüggő (is) az, hogy mit jelent az „indokolt” és az „arányos”, nem tisztem ezt sem értelmezni, sem meghatározni, megteszi ezt az Európai Bíróság vagy épp a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság. Azt azért érdemes nem elfelejteni, hogy számos kormány akár nemzetbiztonsági kérdésekre, akár rendkívüli állapotra hivatkozva gyakran nem felel meg a személyiségi jogok védelméről alkotott elképzeléseknek vagy jogi kereteknek.

A mindennapok gyakorlata

Térjünk vissza a cikkben említett „legújabb” joghoz, az elfeledtetéshez és a töröltetéshez való joghoz (right to be forgotten and erasure). Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a jog csak magánszemélyekre vonatkozik, közszereplőkre nem. De mit is jelent majd ez egy átlagpolgár életében?

Elsősorban az EU adatvédelmi rendelet (az EU Általános Adatvédelmi Rendelete/General Data Protection Regulation) tényleges hatályba lépésének napja 2018. május 25., addig van az uniós tagországoknak idejük felkészülni a változásokra és az ezzel járó jogi környezet megteremtésére, amely szakemberek szerint - állítólag -  jelentősen megváltozott jogszabályi környezetet jelent majd. Az átlagpolgár életében ez első körben abban nyilvánul majd meg, hogy a teljes adatkezelési folyamat transzparens és felhasználó-központú lesz. Másodsorban a felhasználóknak joguk lesz személyes adataik „elfeledtetéséhez”, azaz töröltetéséhez, amennyiben egy adott szolgáltatást már nem szeretnének tovább használni. Az adathordozhatóság szabályozottabb és átláthatóbb lesz, ami azonban talán még több biztonságot jelenthet (vagy eső után köpönyeg?), az az, hogy bármely biztonsággal összefüggő adatvédelmi incidensnél meg lesz a felhasználó értesülési joga, azaz a cégeknek kötelező ezekről beszámolniuk és értesítési kötelezettséggel is bírnak az adatvédelmi hatóságok felé is.

Amit azonban nem jelent majd a mindennapokban: a rendelet nem hoz gyökeres változásokat az adatkezelés elveiben és jogalapjában, inkább, mint már azt említettem, átláthatóbbá teszi. Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete adatkezelésről szól ugyan, személyes adatokat is érint, nem jelenti azonban azt, hogy akár blogokról, akár közösségi oldalakról hipp-hopp eltűnnek majd a sértő vagy nem megfelelő tartalmú bejegyzések. Azt sem jelenti, hogy egy csapásra eltűnnek azok a posztok, melyek akár szexuális jellegű vagy pedofil tartalommal bírnak, akár más olyannal, melyek melegágyai lehetnek az online zaklatásnak vagy bőven kimerítik annak fogalmát. Végül, de nem utolsósorban – a teljesség igénye nélkül – azt sem jelenti majd, hogy az emberek hirtelen kitörnek abból a véleménybuborékból, vagy hívhatjuk szűrőbuboréknak is (filter bubble), melybe a rendszeres közösségi médiahasználati szokásaik miatt kerültek bele.

Személyre szabva

A fent említett rendelet és bírósági döntés ugyan változásokat hozhat az átlagemberek mindennapi életében, ettől azonban nem feltétlen fognak változni a közösségi médiát (sokszor talán túlzottan is) preferáló felhasználók szokásai. Sőt, téves értelmezések miatt én személy szerint attól tartok, hogy néhányan még óvatlanabbak lesznek azzal kapcsolatban, milyen tartalmakat osztanak meg országgal-világgal.

Rácz Kriszta