Megváltozott diákok – változó pedagógusok? 1. rész

Sokszor hallhatjuk, hogy milyen rossz az oktatási rendszerünk, milyen motiválatlanok a mai gyerekek, mennyire nehezen kezelhetőek.[1] A pedagógus szakma képviselői szerint ez megnyilvánul mind a nevelési, mind pedig az oktatási kérdésekben. Érdemes azonban mindjárt azt is leszögezni, hogy nem egy új jelenséggel állunk szemben: minden korban igaz volt, hogy a nevelést, oktatást végzők elégedetlenek a rájuk bízott gyermekek jellemzőivel. Most azonban nem csak a pedagógusok, hanem az egész társadalom egyetért abban, hogy az éppen felnövekvő generáció speciális tulajdonságokkal rendelkezik, így bizonyos nevelési eljárások nem annyira hatásosak, mint a korábbi évtizedekben.[2]   A mai diákok már nem azok, mint a negyven-ötven évvel ezelőttiek. Ráadásul a változás nem fokozatosan, hanem robbanásszerűen következett be a digitális technikák XX. század utolsó évtizedétől való robbanásszerű terjedésével, ami nyomot hagyott mind a társadalom működésén, mind pedig a fiatalok felnevelkedésének körülményein.[3] A közegnek, melyben a digitális kor gyermekei szocializálódnak a fő rendezőelve a megnövekedett információmennyiség korábbihoz képest összehasoníthatatlanul felgyorsult áramlása, amelyet nem minden alap nélkül szokás információs környezetszennyezésnek is nevezni. Megváltoztak továbbá az információt szállító tipikus eszközök, s velük az információkezelés és feldolgozás módjai is.  

Ma az iskolákban az a helyzet, hogy a digitális bennszülöttek generációit, még többségében digitális bevándorló tanárok tanítják. A két csoport másként viszonyul az információs társadalom változásaihoz, köztük ebben az értelemben egy törésvonal figyelhető meg, amit nevezhetünk akár információs szakadéknak is.

A megkülönböztetés lényege Prensky szerint az, hogy a digitális bevándorló tanulása során alkalmazkodik a környezetéhez, de valamilyen szintig megtartja „akcentusát”, vagyis fél lábbal a múltban él. Jó példa ilyen digitális bevándorló akcentusra az, amikor információszerzéskor első gondolatunk helyett csak a második az Internet, amikor elolvassuk az új mobiltelefon kézikönyvét, és nem abból indulunk ki, hogy úgyis rájövünk a működésére használat közben, vagy amikor behívjuk a kollégát az irodába, hogy megmutassunk neki egy weblapot, ahelyett, hogy a linket küldenénk el e-mailben. Az idősebb generáció másképpen szocializálódott, mint a gyermekeik, és most tanulja az új nyelvet. Az a nyelv pedig, amit életünk során később sajátítunk el, agyunk más részében raktározódik, mint az anyanyelvünk.[4] Mindenki hallott már a digitális kor nemzedékeinek életkor szerinti csoportosításáról az X-Y-Z generáció elnevezésekről. Buda András: Pedagógusok az információs társadalomban c. tanulmányában kifejti, hogy az életkor az információs társadalomhoz való viszony tekintetében önmagában nem releváns, sokkal pontosabb osztályozási lehetőséget kapunk, ha a technológiához való viszonyt vizsgáljuk.[5]

Az információs társadalom társadalmi csoportjai digitális kompetenciájuk fejlettsége alapján.
(Forrás: Buda András: Pedagógusok az információs társadalomban)

Digitális remetéknek azokat nevezi, akik egyáltalán nem használják az infokommunikációs technológiák (röviden: IKT) eszközeit. A digitális felfedezők már elkezdték az ismerkedést az IKT eszközökkel, de egyelőre még csak a folyamat elején tartanak. A digitális nomádok már egyértelműen számítógép és internet használók, de az alkalmazás intenzitása még alacsony, elsősorban fogyasztják az információkat, kevésbé termelik azt. Az internet vonatkozásában ők web1.0-ás felhasználók. A digitális telepesek már nem csak használják, hanem elő is állítják a digitális tartalmakat. A digitális nomádok és a digitális telepesek között helyezkednek el a digitális vándorok, akik egyes jellemzőikben meghaladják a nomádok sajátosságait, de még nem érik el a telepesek szintjét (pl.: tart a közösségi oldalak használatától az adatkezelés biztonságával való fenntartásaik miatt). Digitális honfoglalóknak pedig azokat nevezzük, akiknek az internet jelenti tulajdonképpen az egyetlen információforrást, és akár elvonásai tüneteik is lehetnek, ha el kell szakadniuk a hálózattól.[6]

Hogy lesz valakiből digitális bennszülött? (A kép forrása: Flickr)

Ezeknek a társadalmi csoportoknak a pedagógusok is tagjai, de arányuk eltér a makrokörnyezet megoszlásától. Munkájukból adódóan alig találunk közülük a digitális remeték és felfedezők között – gondoljunk csak arra, hogy e-naplót igen sok iskolában használnak már. A digitális nomádok között több pedagógust találhatunk már, az ő óráikon már kismértékben jelen vannak a digitális eszközök, tartalmak – de ezek inkább átvett, letöltött anyagok, kevésbé saját készítésűek. A digitális vándor tanárok már magasabb szintre léptek az IKT eszközök használatában, míg a digitális telepes tanárok már funkcionálisan és változatosan használják azokat. A digitális honfoglaló tanárok szintén kevesen vannak még, ők azok, akik nem tudják elképzelni a tanóráikat IKT eszközök nélkül.[7]

A probléma: nem egy nyelvet beszélnek

Már Prensky is megfogalmazta, hogy az oktatás legnagyobb – és máig aktuális – problémája, hogy a digitális bevándorló tanárok, akik régi, elavult, digitális kor előtti nyelvet beszélnek, azon kínlódnak, hogy olyan tanulókat tanítsanak, akik már egy teljesen más, új nyelvet beszélnek.[8] Ezt a két eltérő nyelvet a tanulási képességeken és a szociális készségeken keresztül érzékeltetem az alábbi táblázat segítségével:[9

A digitális bennszülöttek

A digitális bevándorlók

Gyorsan kívánnak információt szerezni többféle multimédiaforrásból

Korlátozott számú forrásból származó információ lassú és ellenőrzött átadását részesítik előnyben (nyomdafesték-sovinizmus)

A párhuzamos információfeldolgozást és a több feladattal való egyidejű foglalkozást (multitasking) kedvelik.

Az egyszintű információ-feldolgozást és az egyetlen (vagy csekély számú) feladatra való koncentrálást kedvelik (egyszintű terhelhetőség).

A szövegnél szívesebben dolgoznak kép-, hang- és videó-információkkal.

A kép-, hang- és videó-információkkal szemben előnyben részesítik a szöveget.

Szívesen keresnek rá véletlenszerűen, hiperlinkek útján elérhető multimediális információra (nem-lineáris feldolgozás).

Az információkat lineárisan, logikusan felépített és adagokra bontott formában kedvelik.

Kedvelik a szimultán kölcsönhatásokat, illetve a hálózati kapcsolatok létesítését számos más felhasználóval.

Inkább az egyéni munkavégzést részesítik előnyben. Jobban kedvelik, ha a tanulók egyénileg, másoktól függetlenül, mintsem másokkal hálózati kapcsolatokat fenntartva, kölcsönhatásban dolgoznak.

Legszívesebben „éppen időben” (just-in-time), vagyis az utolsó pillanatban tanulnak

Szívesebben „minden eshetőségre felkészülve” (just-in-case) tanítanak (a vizsgakövetelmények szem előtt tartásával).

Az azonnali megerősítést és azonnali jutalmat kedvelik.

Szívesebben választják a késleltetett megerősítést és jutalmazást.

Azt tanulják szívesebben, ami releváns, azonnal hasznosítható és egyszersmind szórakoztató.

A standardizált tesztekre való felkészítést szolgáló oktatást részesítik előnyben, a tantervi irányelveknek megfelelően.

Mit tudunk a digitális bennszülöttekről?

Ahhoz hogy a netgeneráció oktatása eredményes legyen, a pedagógusoknak ismerniük kell az új korosztályi sajátosságokat. A fiatalok megváltozott szocializációs körülményeinek és azok következményeinek kutatásának eredményeként jó néhány pedagógiai szempontból hasznosítható megállapítás született.   

A digitális bennszülötteknek megnövekedett az ingerküszöbük – ezt már agykutatások is bizonyítják. Állandóan újabb és újabb ingerekre éheznek, éppen ezért nehezen tűrik a frontális munkát. Amióta ismertebb kórkép a hiperaktivitás és a figyelemzavar, egyre több gyermeket küldenek kivizsgálásra, vagy csak neveznek hiperaktívnak a felnőttek egymás között. Gary Small agykutatási eredményei azt mutatták, hogy az internetes környezethez szokott vizsgálati személyeknél jóval több agyi terület aktivizálódik internetes böngészés közben, mint olvasás közben. A multitasking – több tevékenység párhuzamos végzése – a digitális nemzedék egyik jellemzője. A rutinos internetező egyszerre öt-hat ablakot is kezel: egyszerre szerkeszt dokumentumot, hallgat zenét a Youtube-on, keresgél képeket, e-mailt olvas, válaszol, üzenetet továbbít, és persze rajta tartja a szemét a Facebookon is. A monotónia elviselése, a jutalmak késleltetése és a frusztrációtűrés egyaránt nagyobb kihívás a másra szocializálódott digitális generáció számára. A pedagógusok egy része azonban idegenkedik a gondolattól, hogy erőfeszítéseket tegyen a tananyag iránti érdeklődés felkeltéséhez, hivatkozva arra, hogy  ő nem „showman”, és nem lehet az anyagot sem „lebutítani”. Az iskola által adott visszajelzések a diákok teljesítményére, feladatvégzésére gyakran csak sokkal később jutnak el a tanulókhoz, mint az igazán hatásos volna, vagy mint ahhoz a netgeneráció hozzászokott. Mindamellett, hogy ezen szükséges lesz változtatni, természetesen támogatni kell a késleltetés és az érzelmek tartalmazásának képességét, amit a pszichológia holdingnak nevez.

A határidők kezelése is másképp történik a digitális bennszülöttek számára. Jellemző rájuk a „just in time” felfogás, ami azt jelenti, hogy nemigen készülnek el feladataikkal korábban, mint a kijelölt határidő. Sőt az időérzékelésük is megváltozott, nehezebben becsülik meg, melyik feladat mennyi idejükbe fog kerülni. Az időgazdálkodás képességét ezért célszerű lenne tudatosan tanítani a diákoknak. A digitális bennszülöttek nyelvhasználata és kommunikációja is változott: rövidítéseket, angol eredetű kifejezéseket, hangulatjeleket használnak. Az „always online” üzemmódban lévő tanulók folyamatosan ki vannak téve a társaiktól jövő ingereknek, az online közösségi oldalakon szocializálódnak, így az informális tanulás szerepe és a horizontális kapcsolatok jelentősége az utóbbi időkben megnövekedett számukra – fontos és figyelembeveendő jellemző a hálózatosodás jelensége generációjukban. Egyre inkább a kompetenciafejlesztésnek, az attitűdformálásnak: az önálló ismeretszerzésre való felkészülésnek és az önművelés igényének kialakítására van szükség az iskolákban. A mai gyerekek éppen ezért felfedezni, tevékenykedni, játszva tanulni szeretnek – ehhez az internet egyébként kiváló terep.[10]

Lénárd hívja fel arra a figyelmet, hogy mindezek következményeként meg kell ismerkednünk egy új jelenséggel, az információs türelmetlenséggel. Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy ha a diákok nem kapnak olyan sebességgel, olyan élénkségű új információkat, mint azt ők elvárnák, akkor a gyerekek egyfajta türelmetlenséget fognak érezni.[11]

A Facebook az egyik legfontosabb szocializációs közeg (A kép forrása: Pixabay)

A teljes élethez a társas életben való jó eligazodásra, hatékony társas készségekre és megküzdési stratégiákra is szükség van. A felnőttek szemében ők rendkívül magabiztosnak, sokszor önelégültnek tűn(het)nek, miközben valójában  a társas világban való eligazodás komoly problémát jelenthet számukra. A látszat ellenére a digitális bennszülöttek sem tűnnek érettebbnek a szociális készségek fejlettségében, mint a korábban felnövő generációk. Kérdés azonban, hogy az egyre inkább digitalizálódott interakciók, kommunikációs formák tudnak-e lehetőséget adni arra, hogy elsajátítsák az offline világban való együttélés szabályait, a társas problémák, konfliktusok megoldásának konstruktív módjait.[12] A Facebook, ami számukra a hétköznapi élet színtere egy tudatosan olyan módon megformált világ, ahol csak kevéssé lehet felkészülni a külvilág óhatatlanul is rájuk váró konfliktusaira. A Facebookon a fiatalokat a barátok és a jó ismerősök veszik körül, akik azonnal „nyomnak egy like-ot”, pozitívan reagálnak a feltöltött fotókra, bejegyzésekre. Ha valaki ezt mégsem tenné, vagy netán ellentmondana, egyszerűen le lehet tiltani. Ilyen szocializációs közegben a konfliktus megélése és feldolgozása elmarad, ami értelemszerűen nem segíti a konfliktuskezelő kompetenciák fejlődését. 

 

Cikkünk második részében a digitális kor konkrét pedagógiai vonatkozásait tárgyaljuk.

Márkus Anna

(A képek forrása: Pixabay, Flickr)

 

 


[1] Prensky, Marc: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók. In.: On the Horizon (NCB University Press, Vol. 9 No. 5.) Ford.: Kovács Emese. 2001. http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf (Utolsó letöltés dátuma: 2017. november 5.) 1.

[2] Lénárd András: A digitális kor gyermekei. In.: Gyermeknevelés 3. évf. 1. szám (2015). 74.

[3] Prensky, 2001, 1.

[4] Prensky, 2001. 2.

[5] Buda András: Pedagógusok az információs társadalomban. In.: Lévai Dóra – Szekszárdi Júlia: Digitális Pedagógus konferencia Konferenciakötet. Bp, 2013. 11.

[6] Buda, 2013. 11-12.

[7] Buda, 2013. 12-13.

[8] Prensky, 2001. 2.

[9] Buda, 2013. 9-10.

[10] Tóth-Mózer Szilvia: A gyermekkép az információs társadalom hajnalán. In.: Oktatásinformatikai módszerek. Tanítás és tanulás az információs társadalomban. Szerk.: Ollé – Papp-Danka – Lévai – tóth-Mózer – Virányi. ELTE Eötvös Kiadó. Bp., 2013. 28-40.

[11] Lénárd, 2015. 79.

[12] Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl. A tanárszerep változása a XXI. században. In: Hülber László – B. Tier Noémi – Lévai Dóra – Szekszárdi Júlia: Digitális nemzedék konferencia 2015. Oktatás-Informatika, 2015. (5.évf.) 1. sz. http://www.eltereader.hu/media/2015/07/Okt_inf_DNK_0714_READER.pdf. (Utolsó letöltés dátuma: 2017. november 5.) 20-21.