70 éve történt II. rész

A kereszténydemokrácia útja az 1947-es választásokig

70 éve, hogy az 1947. augusztus 31-i választásokon a KDNP elődje, a Demokrata Néppárt a kommunista diktatúra kialakulásával szemben álló legerősebb ellenzéki párttá vált a magyar parlamentben. Az évfordulóról cikksorozatban emlékezünk meg. Ennek első részeként Szabó Róbert egyik tanulmányának rövidített szerkesztett változatát[1] adjuk közre, amely a második világháború utáni magyar kereszténydemokrácia 1947-es választásokig vezető útját foglalja össze.   

A progresszív katolikusok a világháború kimenetelének eldöntését látva szánták el magukat cselekvésre. 1943-ban memorandumot nyújtottak át Serédi Jusztinián[2] bíboros hercegprímásnak. Ebben felhívták figyelmét arra, ha az egyház és a katolicizmus a háború után is szerepet akar játszani, szakítania kell a fennálló hatalommal és az oldalán kompromittálódott keresztény párttal (1937-től 1943-ig Egyesült Keresztény Párt, 1943–1944-ben Keresztény Néppárt) valamint feudális eredetű előjogaitól megszabadulva modern szociális programot kialakítva kell kilépnie a megváltozott új világba. A katolikus egyház feje támogatta a javaslatot. 1943. augusztus 26-án Apor Vilmos[3] győri megyéspüspök látta vendégül az összegyűlt katolikus közéleti vezetőket. A tanácskozáson az alaphangot a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete (KALOT) vezetői, főleg Kerkai Jenő szabták meg. Megjelent Pálffy József[4] és Barankovics István is, akik a keresztény politikának inkább demokratikus és neoliberális jellegét hangsúlyozták. A 23 résztvevő szándéka egy új, korszerű, szociális és demokratikus keresztény párt alakítása volt.[5] Apor püspök egyetértett, ám a püspöki kar többsége még ragaszkodott a jelentéktelenné vált régi keresztény párthoz. Kompromisszumos megoldásként megalakították a Katolikus Szociális Népmozgalmat , amelynek egyházi vezetője, vagy inkább védnöke Apor, világi elnöke pedig Kovrig Béla[6] szociológus, a kolozsvári egyetem akkori rektora lett. A háború utáni helyzetre készített korszerű keresztény elveket is tartalmazó program, a pártot „pótló” népmozgalom programjának kidolgozásával is őt bízták meg.[7]  A program 1944 májusára készült el. A háromkötetes Magyar társadalompolitika a magyar viszonyokra alapozva a katolikus szociális tanításnak a modern ipari társadalom kihívásaira adott korszerű válaszát tartalmazta. Emellett az akkori helyzet figyelembe vételével a háború utáni új keresztény szociális rend kereteit vázolta fel.[8] A tervezetet Serédi hercegprímás is támogatta s a püspöki kar 1944. május 14-i ülése is elvi hozzájárulását adta megvalósításához.

A Keresztény Demokrata Néppárt

Magyarország II. világháborúból való kiválása előkészítésére 1944 májusában jött létre a Magyar Front, amelyben az illegalitás körülményei között működő szociáldemokrata, kommunista, kisgazda, polgári politikusok, legitimista személyek mellett a náciellenes keresztény szervezetek képviselői is részt vettek. A szervezet az antifasiszta nemzeti ellenállás politikai vezető szerveként működött, s abban a Katolikus Szociális Népmozgalom igazgatótanácsa megbízásából, mint annak személyes képviselője 1944. júliustól Pálffy József is tagságot vállalt, aki rokoni kapcsolatai (Apor Vilmos győri püspök unokaöccse volt) és egyházhűsége miatt is bírta a püspöki kar bizalmát. A szovjet csapatok közeledtével a Magyar Front már a fegyverszünet utáni hatalomátvétel kérdésével foglalkozott, egy formális pártkoalíció létrehozását határozták el. Pálffy is csak egy katolikus párt vezetőjeként maradhatott bent az antifasiszta szervezet igazgatótanácsában. A kényszerhelyzet a régóta tervezett katolikus párt azonnali megalakítását katalizálta. Ebben a helyzetben a katolikus egyház feje 1944. október 11-én beleegyezését adta a Keresztény Demokrata Néppárt (KDNP) megalapításához s ahhoz is, hogy a frontban a katolikusok együttműködhessenek a kommunistákkal. Ez egyúttal az is jelentette, hogy a korábbi keresztény párt létjogosultsága megszűnt.[9]

Emléktábla a Budapest, Galamb utca 4. sz. ház falán (A kép forrása: Wikipédia)  

A Keresztény Demokrata Néppárt megalakításának pontos dátuma még ma is vitatott. Legvalószínűbbnek az 1944. október 13-i megalakulás tűnik. A résztvevők pontos száma ma sem ismert, de jelen voltak a hivatásrendi tömegszervezetek vezetői, Pálffy József, Varga László S. J. [10] és még mások is.[11] A KDNP-t, amelynek tömegbázisát a KALOT szervezetei adták volna, csak világi vezetők irányították, megválasztott elnöke Pálffy József lett. Szellemi vezetőként a háttérben változatlanul Kerkai páter állt, aki a Népmozgalom élén maradt. Az alapító ülésen Kovrig szóban közölte Szekfű Gyula[12] elvi csatlakozását, de Közi-Horváth József,[13] az Egyesült Keresztény Párt képviselője is támogatását jelentette be. Ugyanekkor jelent meg hívásukra az addig a pasaréti ferences kolostorban rejtőzködő Barankovics István is, akit az értekezlet egyhangú szavazással az új párt igazgató bizottságába választott. Ennek előzménye Pálffynak a Magyar Frontban szerzett azon tapasztalata állt, hogy a koalíciós pártok szerint Barankovics az a személyiség, akit progresszív katolikus nézetei miatt a korábbi keresztény politizálást elítélő pártok, mint garanciát elfogadnak az új párttal való együttműködésük során.[14] Az új párt tevékenysége a kiugrási kísérlet kudarca után a minimálisra csökkent, gyakorlatilag elméleti előkészületekre és titkos összejövetelekre szorítkozott. A KDNP megalakulása önmagában nem jelentette a háború befejezése után a párt teljes elismerését és politikai egyenjogúsítását. 

A KDNP jogi elismertetése és a szabad pártszervezés kiharcolása több stáción keresztül zajlott. A baloldali pártok csak Barankovicsot és értelmiségi társait tekintették valódi kereszténydemokratáknak, akik szakítani tudnak a korábbi – még a Pálffy Józsefet is magában foglaló – katolikus politizálással. Nekik viszont valódi tömegbázisuk, mozgalmi tapasztalatuk és gyakorlatuk nem volt.[15] Varga László[16] 1945. február 6. után ideiglenesen megkapta ugyan a KDNP működési engedélyét, ám az csak a főváros és környéke területére szólt, az országos jóváhagyás változatlanul késett. Úgy tűnt, hogy a Budapesti Nemzeti Bizottság és az Ideiglenes Nemzeti Kormány ülésének állásfoglalása – amelyre egyaránt 1945. április 18-án került sor – teljesen meggátolja a KDNP működését, miután a MNFF képviselői a miniszterelnöki engedély annulálásakor bejelentették, hogy nem kívánják a testületben lévő pártok számának bővítését a keresztény szellemiségű katolikus párt bevonásával.[17] A párt hivatalos zászlóbontására 1945. január 21-én, Szegeden került sor, de a debreceni és egri meginduló pártszervezésre a sokáig bizonytalan elismertetés ügye bizonyíthatóan fékezően hatott.[18]   

KDNP-ből Demokrata Néppárt

A KDNP szervezeti megerősödését a párton belül lappangó ellentétek kiéleződése hátráltatta. A megalakulás pillanatától létező nézeteltérések politikaiak és stratégiaiak voltak s ezek a viszonyok konszolidációja után felerősödtek. Pálffy és szűk körű támogatói a Horthy-korszakban működő keresztény pártok jogfolytonossága alapján kívánták a KDNP-t működtetni, az arisztokrata pártelnököt bírálói a régi, a meghaladottnak tartott keresztény politika képviselőjének tartották. Barankovics és társai keresztény alapú polgári demokráciát akartak megvalósítani. Világnézeti pártnak tekintették a KDNP-t, amely a természetjog alapján működik, napi gyakorlatában nem tekinti magát egyetlen korábbi keresztény párt örökösének s a keresztény mentalitás szellemében, de nem a katolikus püspöki kar direkt útmutatása alapján képviseli a katolikus hívők politikai érdekeit.  Ezt fejezte ki a párt elnevezésében történt változás, amely az 1945. április 27-i pártvezetőségi ülés után következett be. A KDNP elnevezés Demokrata Néppártra „rövidült”, amely nem változtatott a kereszténydemokrácia mibenlétén, de jelzésszerűen utalt a vallástól és az egyházi hierarchia direkt utasításától való függetlenségére is. (Ezzel talán legmesszebb távolodtak el az összes katolikus pártelődjükhöz képest a hivatalos egyházi függőségtől.)  Barankovicsék nem csak így akarták egyértelművé tenni a korábbi keresztény világnézetű pártoktól való elhatárolódásukat, hanem szimbolizálni is akarták a párt ökumenikus jellegét (ez utóbbi minden erőfeszítésük ellenére a párt egész működése során csak részben sikerült). A párton belüli nézeteltérések feloldását mindkét oldal a katolikus felső vezetés egyértelmű döntésétől várta, amely az új esztergomi hercegprímás beiktatásáig késett, bár a püspökök többsége Pálffy támogatója volt. A pártvezetés egységének helyreállítására több kísérlet történt. Előbb a DNP élére háromtagú intézőbizottságot állítottak (Ugrin, Barankovics és Pálffy), de erről a pártelnök nem vett tudomást, érezve a Püspöki Kar és Mindszenty támogatását.[19] 1945 májusában az intéző bizottság többségi szavazás útján Pálffy leváltását is megszavazta, Barankovicsot főtitkárként a párt élére választották. Az elnöki tisztséget nem töltötték be.[20] Válaszul Pálffy 1945. augusztus 19-én a politikájával szembenállók kizárásával reagált és magának vindikálta a jogot a DNP új vezetőségének 1945. szeptember 6-i megválasztására.[21] Ez egyértelművé tette a keresztény párt végleges kettészakadását. Pálffy mögött a feloszlatott keresztény szervezetek vezetői, korábbi – jó esetben is valaha keresztényszocialista, de zömében már lejáratódott – kereszténypárti politikusok álltak, Barankovicsot a KALOT, a jezsuiták és a helyi alsópapság támogatta. Mindkét keresztény párt indulni kívánt az 1945. évi nemzetgyűlési választásokon, s egyik sem élvezte nyíltan a klérus hivatalos támogatását. A választásokon indulási jogot biztosító Országos Nemzeti Bizottság 1945. szeptember 17-i döntése Barankovicsnak kedvezett, mert a demokratikus pártok küldöttei kereszténydemokrata programját vállalhatóbbnak vélték, mint a klérusnak egyértelműen elkötelezett Pálffy-csoport politikai katolicizmusát.

A választásokon a DNP végül mégsem indult el. Kevés volt a felkészüléshez az idő, jelentős hátrányt jelentett a pártsajtó hiánya – a Hazánk 1945. október 18-án jelent meg először –, akadozott a párt országos megszervezése, a kormányzat akadályozta vidéki pártirodáik megnyitását.[22] Döntő lehetett annak a felismerése is, hogy önálló megmérettetés helyett célszerűbb a keresztény és nemzeti elveket valló Kisgazdapárt támogatása, a polgári erők összefogása.[23]

A DNP lapjának, a Hazánknak az első, 1948. október 18-i lapszáma

Varga Bélával, az FKgP fővárosi szervezetének elnökével történt megállapodás révén a párt képviselői a választásokon két-két mandátumot kaptak. A kisgazdák fővárosi listájáról Eckhardt Sándor[24] és Varga László 1945. október 7-i megválasztásuk napjától, a nemzetgyűlési listáról bekerült Bálint Sándor[25] és Eckhardt Sándor 1945. december 6-i bejelentésük után már a DNP nevében politizáltak s irányvonalát képviselték.   A DNP 1946-ban nem sokat hallatott magáról. A belső építkezésre koncentrált. 1945 végére, 1946 elejére esett a DNP alkotmányának kidolgozása. A megfogalmazásban fontos szerepe volt Kovrig Bélának, a legfontosabb kérdéseket megvitatták Mihelics Viddel,[26] Barankoviccsal, Eckhardttal és Varga Lászlóval is, de az intézőbizottságot nem hívták össze. Az alkotmány 1946. január végére készült el, de nem jelent meg nyomtatásban.   Az 1945. évi választások, a DNP képviselőinek megjelenése a hazai politikai közéletben nem enyhítette a párt és a Püspöki Kar vezetője közötti feszült viszonyt. Mindszenty változatlanul bizalmatlanul szemlélte a keresztény szellemű Barankovics-párt tevékenységét, támogatásukat azzal utasította el, hogy "Moszkvának elkötelezték magukat".[27] Nem nézte jó szemmel a modus vivendi érdekében alkalmazott kompromisszumos állásfoglalásaikat s helytelenítette a Jacques Maritain-i francia újkatolikus mozgalom elveinek megjelenését a DNP politikájában. 1946 nyarán a DNP vezetői, Barankovics, Eckhardt és Bálint Sándor aláírásával, a hercegprímás kivételével az egyes püspököknek elküldött bizalmas memorandumban ismertették politikájukat és fejtették ki az általuk képviselt kereszténydemokrácia lényegét. Az 1946. július 16-án keltezett iratban áttekintették a magyarországi keresztény politika múltját és jelenét, felvázolták annak nemzetközi összefüggéseit, és válaszoltak a leginkább Esztergomból elhangzott bírálatokra. A kereszténydemokrata párt politikáját csak az alapvető és befejezett tények (Jalta, a jelenlévő szovjet csapatok, a baloldali erők növekvő hatalmi pozíciói, a köztársaság kikiáltása, az államosítások stb.) figyelembe vételével tartották reálisnak. Nemzetközi téren a valószínűleg Barankovics fogalmazta dokumentum a francia kereszténydemokráciát, Robert Schumann pártját tekintette példaképnek. A dokumentum az örök dilemmáról, az egyház és a kereszténydemokrácia viszonyáról is állást foglalt: mennyire szólhat bele az egyház egy kereszténydemokrata párt életébe. A DNP vezetése azon a véleményen volt, hogy a hívők nagykorúságának elismerése nélkül nem lehetséges korszerű kereszténydemokrácia. A konfliktusban a püspöki kar felsorakozott a hercegprímás mögé. De nyitott kérdés maradt, miként viszonyuljanak a kereszténydemokratákhoz. [28]

A DNP helyzete az 1947-es választások küszöbén

Az FKgP törvényhozási többsége az MKP adminisztratív lépései, politikai nyomása és a belügyi szervek akciói hatására 1947 nyarára lecsökkent. Az MKP a parlamenti erőviszonyok tényleges megváltozására történő hivatkozással 1947. július 23-án új választójogi törvény elfogadtatásával idő előtti választások kiírását kényszerítette ki. Az új helyzetben a csalódott kisgazdák tömegei előtt két választás állt: a nemzeti polgári programot hirdető Magyar Függetlenségi Pártra adják szavazataikat, vagy inkább a keresztény világnézetű Demokrata Néppártot támogatják. Nyugat-Dunántúl vallásos kisgazda – főleg katolikus – szavazói már korábban is közelebb állónak érezték magukhoz a kereszténydemokrata elveket. Csatlakozásukkal erős tömegtámogatást biztosítottak a választások előtt a Demokrata Néppártnak. Körükben már 1947 tavaszán megindult a DNP szervezeteinek kiépítése. A kereszténydemokrata párton belül ekkor tevődött össze a három alkotó elem. Találkozott a Barankovics vezette értelmiségi csoport, a feloszlatott katolikus hivatásrendi tömegmozgalmakban nevelkedett paraszti-alkalmazotti réteg és a Kisgazdapárt kereszténydemokrata irányzata.[29] Összefogásukat spontán erősítette a választási kampányban a kommunista ösztönzésre felerősödött egyház- és vallásellenes akciók, amelyek a püspöki kar többségét és a vidéki alsópapságot is a Demokrata Néppárt támogatására ösztönözte.  

A választásokon való elindulás a Demokrata Néppárt számára nem volt magától értetődő döntés. Indulási joggal rendelkezett, de el kellett dönteniük, hogy előnyös-e a korlátozott feltételű választáson szerepelniük? Milyen lesz a már amúgy is feszült viszonya a klérussal és főleg Mindszentyvel a választások alatt és a választási eredmények ismeretében? Mindszenty József támogatását ezúttal sem sikerült elnyerni. A hercegprímás megbízottaival folytatott tárgyalások zsákutcába jutottak, mert a párt hivatalos támogatása fejében olyan feltételeket szabott, amelyek elfogadása egy keresztény világnézetű párt számára az önállóság feladását és a klérus politikai irányvonalának teljes elfogadását jelentette volna.[30] Az elutasítás után a püspöki konferencia nem nevezett meg egyetlen pártot sem, amelyiket egyértelműen támogatna. Belső utasításban, a helyi viszonyok figyelembe vételével a hívek számára adott útmutatásukban a támogatott pártok sorrendjében a DNP csak a 3. helyen szerepelt.[31] Ugyanakkor a jelzett ülésen az esztergomi érsek ellenkezésével szemben olyan többségi határozat született, amely a megyéspüspökök döntésére bízta, hogy egyházmegyéjükben mely pártot támogatják. A Demokrata Néppárt vezetői akkor döntöttek az indulás mellett, amikor több püspök személyes megkeresés útján biztosította őket támogatásáról.[32]

A Demokrata Néppárt hivatalos zászlóbontására 1947. augusztus 10-én került sor. A helyszín Győr lett, amelyet tudatosan választottak ki a DNP elődjének vállalt Giesswein Sándor keresztényszociális tevékenységére emlékezve. Barankovics beszédében abból indult ki, hogy a Demokrata Néppárt keresztény világnézeti párt, s ennek a világnézetnek a középpontjában a keresztény állameszme áll. A pártot nem felekezeti vagy egyházi pártként helyezte el a politikai palettán, hanem "minden hívő" politikai képviseletére vállalkozó politikai alakulatként aposztrofálta.[33] A DNP a magyar kereszténydemokrácia megvalósítását tűzte ki célul, ahol „a nép valóságos önkormányzata(i)” működnek, a végrehajtó-törvényhozói hatalom tiszteletben tartja a természetjogot és az isteni törvényeket. A szabadság- és egyenlőségelvű demokrácia magyarországi megvalósulása érdekében követelte, hogy az állami élet súlypontja kerüljön vissza a törvényhozásra; ténylegesen működjön a községek, városok és megyék választott autonómiája; sürgette a régóta halogatott önkormányzati választások megtartását; teremtsék meg a közigazgatás demokratizmusát; állítsák fel az alkotmánybíróságot; alkossanak törvényt a személyi szabadság védelméről. Emellett szorgalmazta az állam és az egyházak szétválasztását, sürgette az Apostoli Szentszékkel a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. Kívánta, hogy biztosítsák az egyházak iskolaállítási és tanszabadságát, a földbirtok kivételével kárpótolják őket az elkobzott javakért, engedélyezzék újra a demokráciába illeszkedő, ám 1946-ban betiltott keresztény egyesületek működését. A korábban is szorgalmazott gazdasági demokráciát elsősorban a nagytőke ellenében tartotta szükségesnek – ez a kitétel Giesswein „evangéliumi szocializmusára” utalt – a piacgazdaságot csak hatékony szociális háló megalkotásával tartotta elfogadhatónak. Indokolt esetben elfogadta és egyetértett egyes nagyüzemek, a stratégiai ágazatok államosításával, de szorgalmazta a kisbirtokosok, a kisiparosok, a kisüzemek védelmét is. A társadalmi demokrácia megvalósítása érdekében javasolta társadalmi alkotmány kidolgozását és elfogadását. Ennek erkölcsi alapja az igazságosság érvényesítése, az emberi jogok védelme, a közigazgatási önkormányzatok demokratikus kiépítése és működése. Alkotóelemei az autonómiával rendelkező kamarák és a szakszervezetek, amelyek jogállását törvényben kell garantálni. A DNP jelszava szerint az „evangélium szellemében tökéletesített szocializmust” akart. Jellemző volt a korábbi keresztény politizálástól eltérő módon szociális érzékenysége, a kisemberek, munkások felkarolása a nagybirtokkal és a nagytőkével szemben, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos tolerancia, a szabad nyelvhasználathoz, kultúraterjesztéshez fűződő jogok követelése és az önkormányzatok rendszerének kiépítésére irányuló törekvés. A párt vezetője reálisan ismerte fel Magyarország külpolitikai mozgásterét, tudta, hogy a jaltai világrendet és a Szovjetunió, mint nagyhatalom szomszédságát tudomásul kell venni.[34]

A DNP egyik 1947-es  röplapja (Forrás: BIA Kereszténydemokrácia Tudásbázis)

Barankovics István 1947-es, rádióban elmondott kampánybeszéde a Barankovics István Alapítvány honlapján itt meghallgatható.

KMR


[1]  Szabó Róbert: Egy kereszténydemokrata kísérlet Kelet–Közép–Európában, a Demokrata Néppárt (1944–1949)  In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. (Szerk.: Kiss Mária Rita) Barankovics István Alapítvány 2016. 695-713.o.

[2]  Serédi Jusztinián (1884–1945): bencés szerzetes, egyházjogász, 1927-től haláláig esztergomi érsek.

[3] Apor Vilmos (1892–1945): 1915-ben szentelték pappá. 1941-től győri megyéspüspök.  A modern katolikus irányzat főpapi támogatója.1945-ben megtámadott nőket védelmezve lőtték le szovjet katonák. 1997-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta.

[4] Pálffy József (1904–1988): földbirtokos, 1939-től kereszténypárti országgyűlési képviselő. A Magyar Frontban a KDNP képviselője, majd a párt elnöke.

[5] Elmer István: A Keresztény Demokrata Néppárt, majd Demokrata Néppárt története (1944–1949). In: Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon 1944–1949. Szerk. Kovács K. Zoltán - Rosdy Pál.  Barankovics István Alapítvány, Budapest, 1996.97. (továbbiakban Elmer,1996.) Hasonló elképzelés már a KALOT köreiben is megfogalmazódott. Lásd Nagy Töhötöm naplója. (Országos Széchenyi Könyvtár. Kézirattár 216. fond 4. doboz. Napló 1945. február 27-i bejegyzés.)

[6] Kovrig Béla (1900–1962): szociológus, szociálpolitikus, egyetemi tanár. Az 1920-as években társadalombiztosítási törvények kidolgozója, később a DNP szakértője.

[7] László T. László: Egyház és állam Magyarországon 1919–1945. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 260–261. o. (Továbbiakban: László, 2005). Ugyanezt támasztja alá Szemkő Károly: Kovrig Béla feljegyzései a II. világháború alatti ellenálló tevékenységéről. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2008. 3–4. szám 99–102. o.

[8] László, 2005. 261–266. o.

[9]  Gergely, 2007. 141. o.

[10] Varga László (1901–1974): jezsuita szerzetes, a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete egyik szervezője.

[11] Ezt a dátumot közli László, 2005. 274. a résztvevő Kovrig kiadatlan kéziratára (Christian Democratic and Social Reform Movements in Hungary, 1961.) hivatkozva. Ezt ismétli Kovács K. Zoltán: A Demokrata Néppárt alapítása. In :Félbemaradt reformkor. Miért akadt el az ország keresztény humanista megújulása? A Katolikus Szemlében megjelent tanulmányok gyűjteménye. Detti, Roma, 1990. 163. o. valamint Elmer, 1996. 99. o. is. Nagy Töhötöm naplóbejegyzésében viszont október 14-e szerepel. (Országos Széchenyi Könyvtár. Kézirattár 216. fond 4. doboz. Napló 1944. október 22-i bejegyzés.) Varga László: Kérem a vádlott felmentését! Püski, New York, 1981. 41–43. o. (továbbiakban: Varga, 1981) a párt jogi megalakulását 1944. november 30-ra helyezi. Izsák Lajos: Polgári pártok és programjaik Magyarországon 1944–1956. Baranya Megyei Könyvtár, Pécs, 1994. 40. o. (továbbiakban: Izsák, 1994) szerint a megalakulás ideje 1944. október vége volt.

[12] Szekfű Gyula (1883–1955): történész, akadémikus. Írásaival megalapozta a Horthy-korszak hivatalos ideológiáját. Németellenes nézetei miatt az ország megszállása után bujdosni kényszerült. Támogatta a KDNP megalapítását.

[13] Közi-Horváth József (1903–1988): lelkész, országgyűlési képviselő (1939–1945). Az Actio Catholica titkára (1935–1939). 1944-ben a képviselőházban a tiltakozott az ország német megszállása ellen, elítélte a zsidók tömeges deportálását.

[14] László, 2005. 274. o.

[15]  Gergely, 2007. 142. o.

[16] Varga László (1910–2003): ügyvéd, író. 1945-ben a DNP ügyésze, 1947–1948-ban a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője. 1994-től haláláig ismét országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, majd elnöke (2002–2003).

[17] Izsák Lajos: A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Néppárt, 1944–1949. Kossuth, Budapest, 1985. 29. (továbbiakban: Izsák, 1985)

[18] A programot közli Izsák, 1994.223–225. o.

[19] Esztergomi Prímási Levéltár, M. 3. Varga László 1945. szeptember 6-i levele Mindszenty Józsefhez. Mindszenty József (1892–1975): Magyarország utolsó bíboros hercegprímása. Zalaegerszegi plébános (1919–ľ1944), veszprémi püspök (1944–1945), majd esztergomi érsek (1945–1973). 1948 végén a kommunista hatóságok letartóztatták, 1949-ben koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956-tól 1971-ig az USA budapesti nagykövetségén élt.

[20] Varga, 1981. 55–56. o.

[21]Esztergomi Prímási Levéltár, M. 3. Pálffy József 1945. augusztus 26-i levele Mindszenty Józsefhez. Izsák, 1985. 44–45. o.

[22] Archivio Generale dell Scuole Pie (AGSP) Tomek Vince hagyatéka, Mások kéziratai (4. sorozat), Barankovics Istvánnak a Demokrata Néppárt működésére vonatkozó iratai és följegyzései (3. tétel) 1949–1963

[23] Archivio Generale dell Scuole Pie (AGSP) Tomek Vince hagyatéka, Mások kéziratai (4. sorozat), Barankovics Istvánnak a Demokrata Néppárt működésére vonatkozó iratai és följegyzései (3. tétel) 1949–1963. Barankovics 1954-ben a DNP 1945-ös szerepét a kisgazdapárt tartalékaként jellemezte, ha az FKGP széttörése után szükség lenne egy pártengedéllyel bíró párt színre lépésére.

[24] Eckhardt Sándor (1890–1969): nyelvész, irodalmár, egyetemi tanár. 1945. novembertől az FKgP, 1945. decembertől a DNP nemzetgyűlési, majd 1947-től a párt országgyűlési képviselője.

[25] Bálint Sándor (1904–1980): etnográfus, egyetemi tanár. 1945. novembertől az FKgP, 1945. decembertől a DNP nemzetgyűlési, majd 1947-től a párt országgyűlési képviselője.

[26] Mihelics Béla Vid (1899–1968): egyetemi és főiskolai tanár, újságíró, szerkesztő. 1947-től a DNP országgyűlési képviselője.

[27] Esztergomi Prímási Levéltár 3063/1946

[28]  Gergely Jenő: A Demokrata Néppárt „igazoló jelentése” a Mindszenty József bíboros hercegprímással keletkezett konfliktusáról. Századok, 1993. 5–6. szám 761–780. o.

[29] Gergely Jenő: A Demokrata Néppárt alkotó elemei. In: Kereszténység és közélet. Tisztelgés Kovács K. Zoltán 75. születésnapjára. (Tanulmányok). Szerk. Bagdy Gábor Gyorgyevics Miklós, Mészáros József. Barankovics István Akadémia, Budapest, 1999. 165–173. o.

[30] Izsák, 1985. 94. A dokumentumot közreadja Szakolczai György – Szabó Róbert: Két kísérlet a proletárdiktatúra elhárítására. Barankovics és a DNP 1945–1949. Bibó és a DNP 1956. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011. 286–288. o.

A Mindszentyvel folytatott tárgyaláson Barankovics korabeli írása szerint csupán jóindulatú toleranciát kért Esztergomtól, támogatást nem. Vö. Archivio Generale dell Scuole Pie (AGSP) Tomek Vince hagyatéka, Mások kéziratai (4. sorozat), Barankovics Istvánnak a Demokrata Néppárt működésére vonatkozó iratai és följegyzései (2. tétel) 1945–1949.

[31] A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között. Sajtó alá rend., szerk és a bev. tanulmányokat írta Beke Margit. Argumentum Kiadó, Köln-Budapest, 1996. 1947. július 25. 2. napirendi pont. 220. o.

[32] A kiegyezés reményével. Keresztes Sándorral beszélget Elmer István. Kairosz Kiadó, Budapest, 2008. 68–69. o. Ugyanezt erősíti meg Archivio Generale dell Scuole Pie (AGSP) Tomek Vince hagyatéka, Mások kéziratai (4. sorozat), Barankovics Istvánnak a Demokrata Néppárt működésére vonatkozó iratai és följegyzései (2. tétel) 1945–1949.

[33] Az interkonfesszionalitás megvalósítása nem minden esetben sikerült. A DNP 71 országgyűlési képviselőjéből is csak 5 honatya (mindössze 7%.) volt más felekezetű.

[34] Gergely, 2007. 148. o.