A katolikus pedagógia ünnepe

Pénteken ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Katolikus Pedagógiai Intézet. Ez alkalomból a Bazilikában tartott hálaadó szentmise után a Magyar Katolikus Püspöki kar kitüntette az Intézet két munkatársát: Rajkányi Lajosné Szent Dellért-díjat, Leibinger Jánosné Pro Paedagogia díjat kapott. A Nemzeti Színházban a katolikus közoktatási intézmények diákjainak előadásaiból készült gálaműsorral folytatódott az ünnepségsorozat.

A rendszerváltás után létrejövő Katolikus Pedagógiai Intézetet az újra tömegessé váló egyházi oktatás szükségletei hívták életre. Mint Erdő Péter bíboros a gálaünnepségen elmondott beszédében hangsúlyozta, a szocializmus marxista szemléletű oktatáspolitikája után szükségessé vált egy új, a katolikus nevelés hagyományain alapuló pedagógiai hivatáskultúra megerősítése, egy új iskolai szellemiség kialakítása. Emellett elengedhetetlen volt a munkatársak folyamatos továbbképzése, a szociális és adminisztratív feladatok ellátása is. A Magyar Püspöki Kar ezért döntött a Katolikus Egyház kezelésében lévő iskolákat összefogó pedagógiai intézet létrehozása mellett.  A Katolikus Pedagógiai Intézet elődjét a KPSZTI-t a magyar állam 1999-ben ismerte el szakmai szervezetként, feladatának kezdetektől fogva a katolikus intézmények szakmai támogatását, az iskolafenntartók munkájának segítését tekintette.  A KPSZTI, ahogy utóda a KPI is továbbképzéseket szervezett a katolikus iskolákban dolgozó pedagógusok számára. Fontos szerepet játszott a keresztény antropológiára épülő, erkölcsi alapú, értékközpontú oktatási- nevelési kultúra kialakításában. Annak megalapozásában, hogy az egyházi és szerzetesi kezelésben lévő iskolák – ahogy Tokár János a KAPI vezetője a Magyar Kurírnak adott interjújában fogalmazott – képesek legyenek szintézist teremteni a hit, a műveltség és a mindennapi élet között.  Jelenleg legfontosabb feladatkörei közé tartozik a pedagógiai értékelés, tanügyigazgatás, szaktanácsadás – tantárgygondozás, pedagógiai tájékoztatás, pedagógusképzés – továbbképzés, tanulmányi versenyek, tanulótájékoztatás – tanácsadás, valamint a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogatórendszer működtetése.

Visszatekintés

A katolikus egyházhoz kezdetektől hozzátartozott a kultúra és ismeretközvetítő szerep. Magyarországon az első egyházi iskola ferencesek által való létrehozása már a magyar állam alapjainak lerakásakor megtörtént, kijelölve az egyház és oktatás összefonódásának útját. Bár az 1777-es Ratio Educationis közfeladatnak minősítette az oktatást, annak kivitelezését meghagyta az egyház kezében. A dualizmus korának szekularizációs politikája sem tudott működőképes iskolai hálózatot felmutatni az egyházi oktatás helyébe, a polgári állam csak az iskolák hatékonyabb ellenőrzésének fenntartására volt képes. Csak a Horthy-korszakban szaporodtak meg a nem egyházi kezelésű iskolák, de világnézeti szempontból azokban is előírás volt a vallási szellemű nevelés. Gergely Jenő számításai szerint 1913/1914-ben az egyház Magyarországon 5678 római katolikus jellegű tanintézetet volt, Trianon után viszont ezekből csak 2852 maradt. Döntő többségük az 1930-as években elemi iskola (2751) és polgári iskola (61) volt, de működtetett az egyház 14 gimnáziumot, 7 leánygimnáziumot, 23 reálgimnáziumot és 5 polgári tanítóképző iskolát is.  Fenntartásuk forrása az egyházi birtokok jövedelme, konkrétan a Katolikus Tanügyi Alap és a tandíjak voltak, de a költségekhez az állam is hozzájárult. Oktatási és iskolapolitikai kérdésekben a püspöki kar fennhatósága alatt álló Katolikus Tanügyi Tanácsnak volt meghatározó szerepe, amelyen belül iskolatípusoknak megfelelő szakosztályok működtek. Összességében az iskolarendszer 60%-a a második világháború végéig egyházi kezelésű iskolákból állt.

A második világháború után a kommunizmus kiépítésével párhuzamosan indult meg az egyházi iskolák elleni támadás, az ateista világnézeti átnevelés és az egyház társadalmi elszigetelésének döntő akciójaként.  Már maga a földosztás is komoly csapást jelentett az intézmények fenntartása szempontjából. 1947-ben az iskolai hitoktatás fakultatívvá tételével kísérleteztek, majd az oktatási miniszter Ortutay Gyula vezetésével propaganda hadjárat indult, amely komoly társadalmi konfliktusokat eredményezett mind az utcán, mind a parlamentben. 

Az iskolák államosításáról szóló törvény vitája során a törvénycikk ellen tiltakozott Barankovics István, a Demokrata Néppárt elnöke is. 1948. június 16-án tartott zárószavazás előtt elhangzott beszédében illúziók nélkül foglalta össze a kereszténydemokrata álláspontot. Beszéde elején kijelentette: „Tudatában vagyok annak, hogy a szó és az érv olyan hatalmával nem rendelkezem, amely a koalíciós pártok előzetes elhatározását módosíthatná, és a törvényjavaslat sorsán változtathatna.” Alapelvként azonban a következőket szögezte le: „A semleges iskola nem helyes megoldás, mert világnézeti irányítottság nélkül nevelni egyáltalán nem lehet, a világnézetileg semleges iskola, illetve nevelés tehát egyszerűen fából vaskarika. Vegyes világnézetű társadalomban az a helyes megoldás, ha az állam a szülőknek minden joghátrány nélkül kifejezhető szabad véleménynyilvánítása alapján minden egyház és minden világnézet számára biztosítja az oktatás és nevelés szabadságát, és megadja az iskolaállítási jogot.” Következtetése végén pedig kiemelte: „Mi tehát az állam iskolaállítási és felügyeleti jogát nem vonjuk kétségbe, egyetlen világiakat oktató iskola vagy világiakat nevelő intézet fölött sem. Az állam azonban iskolaállítási és iskola felügyeleti jogával nem ronthatja le sem az egyház, sem a szülő nevelési jogát, vagyis a nevelés területén világnézetek érvényesíthetési jogát nem hiúsíthatja meg… A legsekélyesebb erkölcsi ingadozás nélkül merem állítani, hogy ha ez a törvényjavaslat az országgyűlés többségének helyeslését el is nyeri, a magyar nép igen nagy többségének értelmi, akarati és érzelmi egyetértését soha nem fogja elnyerni. És akik ezt a törvényjavaslatot megszavazzák, azoknak is tudniuk kell, hogy ennek a javaslatnak a törvényerőre emelésével politikai győzelmet már nem arathatnak. A javaslatot nem fogadom el.”A vita még hosszan zajlott, de ez nem változtatott a benyújtott törvényjavaslat eredeti szövegén, amelyet név szerinti szavazással 230-an támogattak, míg 63 képviselő ellenezte a Demokrata Néppárt, a Keresztény Női Tábor soraiból, akikhez néhány pártonkívüli képviselő is csatlakozott. Az országgyűlés 1948. június 16-án elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt, melynek értelmében 5437 általános, illetve népiskola, 113 gimnázium és 98 tanítóképző, illetve líceum került állami tulajdonba, 18000 pedagógus került állami státusba.

A szocialista korszakban az 1950-es tárgyalások eredményeként mindössze nyolc egyházi mintaiskola iskola maradhatott fenn kirakatban, bizonyítandó, hogy nincs vallásüldözés.  Viszont megszabták a felvehető tanulók létszámának felső határát, így évente alig pár száz diák érettségizhetett. Az egyházi iskolában végzetteknek számolniuk kellett azzal, hogy középiskolai pályafutásuk miatt hátrányt szenvednek majd az egyetemi felvételiknél. A pártállam különösen a humán területektől kívánta távol tartani az egyházi iskolákban végzetteket.  A katolikusok számára ezek az iskolák menedékek voltak, amennyiben gyermekeiket ki akarták vonni a totálisan monopolizált állami oktatási rendszerből. Az iskolákat a véleményezési joggal rendelkező Katolikus Tanügyi Bizottság fogta össze.

(A grafikon forrása: Drahos Péter: Katolikus iskolák az államosítás után)

A rendszerváltás után az egyházi kezelésben lévő iskolarendszer kialakulása nem ment máról-holnapra, ezt több tényező akadályozta: kezdetben lassan haladt az egyházi épületek visszaadása, hiányzott a felekezeti iskolák működésének feltételeit meghatározó jogszabályi környezet, maguk az egyházak sem tudták kezdetben pontosan meghatározni iskola fenntartási költségeiket. A folyamat az elmúlt több mint negyedszázadban azonban kiteljesedett. Az Emberi Erőforrás Minisztérium januári adatai szerint ma Magyarországon a köznevelés 13%-a van egyházi kezelésben.

A katolikus közoktatás 2016 őszén 298 önálló intézménnyel rendelkezett, mely az intézménytípusok között az alábbiak szerint oszlik meg.

(A táblázat forrása: Katolikus Pedagógiai Intézet)

A fenntartók döntően egyházmegyék (18) és szerzetesrendek (27), egyéb egyházi fenntartású intézmény a szegedi Gál Ferenc Főiskola, a pécsi Hittudományi Főiskola, valamint a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó szervezet.  A katolikus oktatási intézményekben nappali képzésben 2016-ban 122 796 fő tanult, közel 12 ezer pedagógus dolgozott. 2010-ben a diákok 3,5 % -a járt katolikus iskolába, 2017-re ez az arány 9,5%-ra nőtt.   

KMR