Muzslay István munkássága

2017-ben, a jeles közgazdász halálának 10 évfordulóján, Muzslay István munkássága címmel jelent meg a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium kiadásában a jezsuita és tudós életművét bemutató kötet. A kommunista fordulat után nevét, valamint a gazdasági szereplők társadalmi felelősségvállalásáról, a gazdaságban is szükséges erkölcsi rendről szóló tanításait egész generációk nem ismerhették meg, mert személye persona non grata lett. Hasonlóan annyi más kiváló tudóshoz és politikushoz ő is mindjárt a második világháború után emigrációba kényszerült.  Belgiumban talált második otthonra. Leuvenben a Mindszenty ház vezetője, a későbbi Collégium Hungaricum igazgatója és a Leuveni Katolikus Egyetem Alkalmazott Közgazdaságtan Karának professzora, számos belga kitüntetés – köztük a Lipót-rend – birtokosa lett. Munkásságát II. János Pál pápa azzal ismerte el, hogy kinevezte a Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának tagjává. Muzslay István a Magyar Örökség-díjat a magyarság körében végzett áldozatos munkájáért szülőhazájában 2005-ben kapta meg. Saját bevallása szerint azonban legjobban annak örült, hogy szülőfaluja – Bajót – közvetlenül a rendszerváltás után díszpolgárává választotta.

A Csonta István által szerkesztett kötet több a tudós közgazdaságtan elméletének bemutatásánál: laudáció és egyben tisztelgés Muzslay István emberi nagysága előtt.   Míg a könyv első négy tanulmánya a tudós nézeteit rekonstruálja, addig a második tematikai egység visszaemlékezések gyűjteménye. Emlékkönyv, amelyet azok írtak, akik kapcsolatban álltak vele, s ezek a papírra vetett emlékek többet nyomnak a latban, mint bármelyik állam kitüntetése. Ők a leuveni diákok különböző generációi, akik Muzslay atyának köszönhették életük egy-egy termékeny fordulatát.

A teljesség igénye nélkül hozunk példát arra, hogy már a kötet szerzőinek névsora is önmagáért beszél.  Csonta István, a szerkesztő jelenleg a leuveni Collégium Hungaricum rektora, Baritz Sarolta Laura jelenleg a Sapientia Hittudományi Főiskola oktatója, Horváth Alice az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára volt, Kőrösi István a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, az MTA főmunkatársa, Sárvári Balázs a kötetet megjelentető Jezsuita Szakkollégium rektora, a Corvinus Egyetem oktatója, Trautmann László ugyanitt a Mikroökonómia tanszék vezetője, a Köz-Gazdaság folyóirat főszerkesztője. Ajánlást a könyvhöz Kocziszky György egyetemi tanár, közgazdász, a Monetáris Tanács tagja írt.

 

„Aki nem csak szóban hirdette, de meg is valósította az egyház szociális tanítását”

Kiss Ulrik SJ írja ezt róla az évforduló alkalmából megjelent kötetben.  Valóban, a tanulmányok és visszaemlékezések egyenként és összességében ennek tanúbizonyságai. A gondosan szerkesztett könyv írásai mozaikkockánként egészítik ki egymást, megteremtve végül az összképet a gazdag életműről és megrajzolva egy kivételes személyiség portréját.

Muzslay Istvánt tevékenysége a magyar emigráció kiemelkedő alakjává emelte. Nem utolsó sorban az 1956-ban Belgiumba emigrált magyar fiatalok felkarolása tette azzá, akik számára szállást, munkalehetőséget szerzett és – mint azt Gulyás Balázsnak a kötetben olvasható, a Magyar Örökség-díj átadása alkalmából elmondott beszédéből megtudhatjuk – közülük több mint százan diplomát is szereztek a katolikus egyetemen. Tovább pontosítja a képet Csonta István levéltári adatokkal dokumentált, „Egy magyar sziget Nyugaton” címet viselő tanulmánya, bemutatva, hogy Muzslay irányítása mellett 1956-ban a Mindszenty ház magyar diákjai, akik tolmácsként dolgoztak a belgiumi menekülttáborokban miként szervezték meg, hogy a Magyarországról elmenekült, tanulni vágyó, jó képességű fiatalok az egyetemükre kerüljenek. 1956. december elején 63-an voltak, az 1957/58-as tanévet viszont már 164-en kezdhették meg.  „Senki sem veszett el közülünk”- írja Hevesi László, aki 16 évesen került az atya pártfogásába és támogatása végig kísérte az egész életét, ahogy segítőkészsége még sok más hazátlanná váló fiatalnak megalapozta az életútját, megmentve őket az elkallódástól.

A Collegium Hungaricum 1960-ban. Az Intézmény a rendszerváltás után a Pázmány Péter egyetemhez került, majd Magyar Jezsuita Rendtartomány szakkollégiumi hálózatának tagja lett. (A kép forrása: Wikimédia)

Ezek egyike volt Bangó Jenő professzor, aki maga is 56-os menekültként került Leuvenbe és később Muzslay István keze alatt dolgozott a jezsuita által alapított Közép-Európa Intézetben.  Visszaemlékezésében bepillantást enged a magyar diákok „Home”-beli életébe, a mindezt fenntartó forrásgyűjtési akciókba. Megtudhatjuk, hogy Muzslay atya a flandriai falvakban tartott misézések alkalmával miként gyűjtött perselyezéssel adományokat a Segélyek a Magyar Ifjúságnak alap számára, amit aztán a diákotthon fenntartására fordított. Olvashatunk arról is, hogy az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjában miként szórtak a forradalom után Leuvenbe menekült magyar fiatalok röpcédulákat, amelyek az 56-os forradalmat megtorló Kádár-rendszer bűneit és törvénytelenségeit leplezték le. A nyolcvanas évektől az atya tanári fizetéséből alapított ösztöndíj több magyarországi fiatalnak tette lehetővé, hogy megforduljon a leuveni egyetemen. Horváth Alice, aki 1990-ben volt ösztöndíjas az egyetem matematikai intézetében, visszaemlékezésében a mindenkire kiterjedő személyes odafigyelés képességét emelte ki: „Mindenkit ismert, minden ösztöndíjasnak figyelemmel kísérte a munkáját, előmenetelét, családi életét”- olvashatjuk a visszaemlékezésben.  

Kiss Ulrik a Közép-Európa Intézet XX évfolyamot megért 1962 és 1982 között megjelent tudományos folyóiratát, a Közép-európai Dokumentációt mutatja be, amely – túl azon, hogy a fiatal tehetségek menedzselésének eszköze volt – látleletet adott a szovjet blokk országainak korabeli helyzetéről gondosan nyomon követve az aktualitásokat. Muzslay István a húsz év alatt rangos nemzetközi szerzőgárdát épített a folyóirat köré, benne a korszak végére fel- feltűntek már a kelet-európai egyetemek kutatói is. S bár a folyóirat az anyagi lehetőségek miatt megszüntetésre lett ítélve, máig izgalmas kordokumentum, ami a kutatók feldolgozására vár.

 

A gazdaság végcélja az ember

Az életművet körüljáró kötet első száz oldalán a közgazdász – tudós - egyetemi professzor Muzslay István szakmai portréja bontakozik ki. A könyvben négy nagyobb lélegzetvételű tanulmány olvasható neves közgazdászok, egyetemi oktatók tollából.  Körösi István Muzslay két, a rendszerváltás után nálunk is megjelenő művét (Gazdaság és erkölcs, Márton Áron Kiadó, Budapest 1995. és Az egyház szociális tanítása, Márton Áron Kiadó, Budapest, 1997.) valamint fontosabb szakcikkeit mutatja be, amelyeket ma is használnak a magyarországi egyetemeken (9-51.o.). Sárvári Tamás és Trautmann László közös írása a „Munka felszabadítója” címmel került a kötetbe (51-73 o.).  A harmadik és negyedik tanulmány szélesebb kontextusba helyezi Muzslay közgazdasági nézeteit: Baritz Sarolta „Lehet-e a mammonból talentum” címmel közölt írást (73-95.o.), majd Fábics Istvántól a jezsuita rend és a vállalatok céljainak összehasonlítása témájában olvashatunk (95-105.o.).

Muzslay Gazdaság és erkölcs című áttekintő jelleggel írt könyve többek között összehasonlítja a liberális, a szocialista és a szociális piacgazdaság jellemzőit. Ebben kifejti, a liberális szemléletnek az az alaptétele, hogy a jól felfogott önérdek automatikusan vezet majd el az egyensúlyhoz, nem igazolható. A liberális elmélet vadkapitalizmushoz vezetett, a szocialista közgazdaságtan a tervutasításos rendszere is működésképtelennek bizonyult. Az egyház társadalmi tanításán alapuló szociális piacgazdaság viszont erkölcsi kategóriákra épít: a gazdaság szereplőinek felelősségére, egymásra utaltságára és szolidaritására. Ugyanakkor a piac szabadságát is vallja, és fontosnak tekinti a gazdaság szereplőinek kezdeményezőkészségét. Mindez összességében a társadalmi szempontból felelős újraelosztás alapjait teremti meg. A rendszer viszont nem működhet a szociális törvényhozás és a szociális törvények érvényesítése nélkül, melynek célja a szociális igazságosság, az emberi méltóság garantálása.  Az egyház szociális tanításáról írt könyvének központi kategóriája a személy méltósága, ami az ember minden élethelyzetének része, tehát a munkaviszonyban is szükségszerűen megjelenik. Muzslay szerint a személynek elsőbbséget kell élvezni a dolgok felett, az emberi munkának a tőke felett, következésképp a munkabér nemcsak kereslet-kínálati viszonyoktól függ, hanem erkölcsi kérdés is egyben. A pápák szociális enciklikáival összhangban nála is kiemelt szerepet kap a családi bér, ami biztosítja a gyermekek jó színvonalon történő felnevelését. a mű érinti a kereszténydemokrata társadalomelmélet szinte valamennyi kategóriáját. Hasonlóan fontos szerepet szán az anyai hivatás társadalmi presztízsének, a szociális igazságosság fogalmának, a szegények iránti elkötelezettségnek, a szolidaritás és a szubszidiaritás kategóriáinak.  

Sárvári Balázs és Trautmann László tanulmánya Muzslay István munka és termelésközpontú szemléletének kulcskategóriáit elemzi. A munka célja eszerint a közösség fenntartása, a közjó folyamatos újratermelése, ami szerinte a „demokratikus kapitalizmus”-ban valósítható meg.   A cél a munka felszabadítása, hogy az kényszerből egyre inkább örömforrássá legyen képes válni, flow élményt tudjon adni. A rendszerváltás után itthon megjelent cikkei az aktualitásokhoz kapcsolódó javaslattételek arra, hogy a kommunizmus után miként éleszthetők újjá a gazdasági erények, amelyek nem utolsó sorban azért szükségesek, mert a közgazdaság nem értéksemleges, a közgazdaságot az emberi értelem és akarat irányítja.   „Az évtizedes hazugságélményből következően a magyar társadalmat jellemzi az értékrelativizmus és a nihilizmus. A mai Magyarországon nem a gazdasági problémák a legsúlyosabbak, hanem az erkölcsi válság” – idézik a szerzők a Gazdaság és erkölcs című könyvében papírra vetett gondolatait.

Muzslay István szemléletmódjának elhelyezését a közgazdaságtani elméletek sorában Baricz Sarolta „Lehet-e a mammonból talentum?” címet viselő írása végzi el. Ebben a szerző két gondolkodási rendszer, az utilitarista és az erényközpontú gazdasági modell közti különbségeket mutatja be. Főbb megállapításait a következőkben foglalhatjuk össze: Míg az az utilitarista modellből eleve hiányzik a közjó, a közösségi érdek fogalma, és az életszínvonalra, azaz az anyagi javakra utaló jólét (welfare) a központi kategóriája, addig az erényetikai modell a közösségi gazdaságban gondolkodik, melynek célja a közjó és előszeretettel használja a jóllét (well being) fogalmát, azaz számol az emberi kapcsolatok, lelki értékek minőségével is. Az erényetikai modell az önérdek mellett az ember valódi szükségleteként kezeli a másik ember jóllétének biztosítását is, míg az utilitarista énfelfogás a közösségi szempontok beszámítása helyett „önmagára, a birtoklásra és a hatalomra irányul”. Eltérően alakul a két modellben a boldogság szemantikai tartalma is: míg az egyikben a közjóért való munkálkodást jelenti, addig a másikban a materialista javakban mérhető hedonizmus a cél. Az erény tartalma az elsőben Aquinoi Szent Tamás rendszerén alapul, míg a másodikban az erények a haszonmaximalizáláshoz kapcsolódnak. A haszonelvű gondolkodás a közgazdaság alapja – szögezi le a szerző –  de korántsem mindegy milyen az önérdekkövetés minősége. Nem mindegy, hogy önző módon követi az önérdeket az ember, avagy figyelembe veszi a közösségi szempontokat. Utóbbi esetben a haszonelv „hasznosságelvvé szelidül”. Az egyház társadalmi tanításában a profit nem cél, hanem eszköz. Baricz Sarolta így ír erről: „A profitnak ez trónfosztása paradigmatikus értékű, hiszen szolgáló szerepet kap uralkodás helyett. Nem a létjogosultsága, szükségessége, hanem a szemlélete változott meg. Haszon helyett hasznossági jelentést és szerepet kap. A kiemelkedő javak közül elsőséget élvez a közjó, ebben a modellben ez lesz a fő gazdálkodási cél, és ezt szolgálja a profit.” (86.o.) 

Az előszót író Kocziwszki György professzor szerint a Muzslay István életművét bemutató kötet több tisztelgésnél és kortörténeti dokumentumnál: segít újragondolni a gazdaság és erkölcs kapcsolatát, amire a szocializmus máig érezhető negatív hatásai miatt is szükség van. Az olvasó közgazdasági szemléletének formálása mellett azonban ugyanilyen fontosnak tartjuk, hogy a példaértékű pedagógus egyéniséget egykori tanítványai tükrében ismerhetjük meg, s ezáltal példák sokaságát kapjuk arra, hogy a másokért felelősséget vállaló élet meghozza a maga gyümölcseit.

(Muzslay István munkássága. Szerk. Csonta István. Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, 2017.)