Kína megkezdte a világ legnagyobb vízerőművének, a Motuo-gátnak az építését, amely a Jarlung Zangbo folyón épül, és várhatóan négyszer akkora lesz, mint a Három-szurdok-gát. A projekt nemcsak Kína energiaellátását forradalmasítja, hanem geopolitikai fegyverként is szolgálhat: a folyó India és Banglades felé folyik tovább, így Peking potenciálisan befolyásolhatja ezek vízellátását – egy olyan régióban, ahol a vízhiány már most is súlyos problémát jelent.
Az indiai Arunachal Pradesh tartomány – amelyet Kína saját területének tekint – különösen érzékeny pont. Az indiai kormány attól tart, hogy a gát befolyásolhatja a Brahmaputra folyó vízhozamát, fokozva a két ország közötti feszültséget. Ez a forgatókönyv nem példa nélküli: India 2025-ben hasonló lépést tett Pakisztánnal szemben az Indus-vízszerződés felfüggesztésével.
A vízerőmű Kína hosszú történelmi küzdelmét is folytatja folyói feletti uralomért, amely már az ókori zhishui („vízszabályozás”) fogalmában is központi szerepet kapott. Ahogy a Barankovics Alapítvány korábbi cikke kiemelte, a folyók szabályozása Kína államépítésének és kulturális önképének alapja. A Motuo-gát így egyszerre jelképezi az ország technológiai erejét, történelmi folytonosságát és regionális ambícióit.
A gát várhatóan évente 300 milliárd kilowattóra energiát termel majd, erősítve Kína energiafüggetlenségét és ipari erejét. Ugyanakkor regionális vízügyi és geopolitikai dominanciát is biztosíthat, újabb feszültségeket keltve Dél-Ázsiában. A projekt ezért nem pusztán energetikai fejlesztés, hanem a 21. századi víz feletti geopolitikai kontroll egyik leglátványosabb példája.

