
A középkorban pusztító pestisjárvány hatással volt az ember génállományára. A járvány kitörése után viszonylag rövid időn belül egyre több ember hordozott olyan génmutációt, ami jóval hatékonyabban védte meg őket a halálos kórral szemben. 700 évvel később ugyanez a genetikai mutáció – ami a középkorban rendkívül hasznos volt – lehet az oka több autoimmun betegségnek.
Bár a pestisjárványt nem lehet szűk időkeretek közé szorítani, mivel sok ezer évvel ezelőtt is jelen volt már, a legtöbb halálos áldozatot követelő szakasza a járványnak a 14. század közepén tombolt. A halottak számát a kutatások Afrika és Eurázsia lakosságának a 30-50 százaléka közé teszik. A betegséget a Yersinia Pestis nevezetű baktérium okozta, amit elsősorban apró testű emlősállatok szőrében utazó bolhák terjesztettek.
A fertőzéshullám akkora pusztítást végzett az emberek között, hogy tudósok elképzelhetőnek tartják, hogy a járvány az ember genetikai állományán is nyomot hagyott, hiszen a fertőző betegségek jelentik az egyik legnagyobb evolúciós nyomást. Amikor egy élőlény egy ilyen horderejű nyomásnak, vagy változásnak van kitéve, akkor viszonylag rövid idő alatt történnek változások a DNS-ében. Jól szemlélteti ezt a változást egy Angliában élő molylepke faj, amely eredetileg fehér volt, de az ipari forradalom során mindent beborító korom miatt a színük rövid idő alatt feketére változott. A mikroevolúciónak nevezett folyamat hozzásegítette a lepkefajt, hogy minél gyorsabban tudjon alkalmazkodni az új környezethez, és az új színének köszönhetően megnőjenek a túlélési esélyei. Ugyanez az evolúciós logika játszhatott szerepet a történelem legnagyobb pusztítását végző járvány során is.

Ahhoz, hogy ezt a feltételezést bizonyítani lehessen, a kutatók közel ötszáz olyan ember csontvázát vizsgáltak meg, akik 1000 és 1500 között, azaz a járvány előtt, alatt és után éltek. A DNS-vizsgálatok számos változást mutattak olyan géneknél, amelyek az immunrendszer működésében vettek részt. Az adatok átvizsgálása után négy olyan új génvariánst tudtak azonosítani, ami jóval nagyobb százalékban volt jelen a járvány után elhunytaknál, mint azelőtt.
A felfedezés óriási jelentőségű volt, de még bizonyítani kellett, hogy a változást valóban a járvány idézte elő. Létezik az evolúciós sodródás, ami tulajdonképpen véletlenszerű változásokat jelent a genetikai állományban és létezik a természetes kiválasztódás, ami egy olyan változás (mutáció), amit egy konkrét esemény vált ki, és a változás célja a túlélés esélyének a növelése. A legfontosabb különbség a kettő között az időintervallum, ami alatt a változás lezajlik. A természetes kiválasztódás mindig sokkal gyorsabban zajlik és itt is azt láthattuk, hogy a járvány után néhány generációval a népességnek egy jelentősebb része hordozta a pestissel szemben sokkal nagyobb (40 százalékkal) védelmet nyújtó génvariánsokat.
Evolúciós szemüvegen keresztül vizsgálva ez a kiválasztódás teljesen logikus és előnyös volt, 700 évvel később mégis az derült ki, hogy ami a középkorban hasznosnak bizonyult, az lehet, hogy a modern korban új problémák forrása lehet. Azok a génvariánsok, amelyek a pestissel szemben ellenállóbbá tették az embert, fontos kockázati tényezőnek számítanak többfajta autoimmunbetegség kialakulásában is. Ilyen a reumatoid artritisz, amire az ízületek gyulladásos elváltozásai jellemzőek, a Crohn-betegség, ami egy gyulladásos bélbetegség, vagy a lupus. Az autoimmunbetegségekre az immunrendszer túlműködése a jellemző, egy szakértő pedig párhuzamot vont a múlt és a jelen közt: „a hiperaktív immunrendszer nagyon fontos volt a múltban, de a modern világban már inkább hátrányai vannak.”
A szemle a következő cikkek alapján készült:
Evolution of immune genes is associated with the Black Death | Nature
How the ‘Black Death’ Left Its Genetic Mark on Future Generations – The New York Times (nytimes.com)
How the Black Death changed our immune systems | Science | AAAS
A szemlét készítette: Papp Gergely
