„Mi vagyunk a vihar” – a QAnon és az elnökválasztás

Milyen módon változtatná meg képviseleti demokrácia működését vagy rendezné át a politikai erőviszonyokat, ha politikusaink nyíltan kiállnának egy-egy konteó mellett? Vajon mennyire módosulnának a szavazói bázisok, ha kiderülne, hogy a nekünk szimpatikus képviselő laposföld hívő vagy oltásellenes. Képzeljük el mi lenne, ha politikusok felkarolnák és támogatnák a legvadabb, legszélsőségesebb összeesküvés-elméleteket. Meg lehetne változtatni a kialakult tudományos konszenzusokat, kampányokat építeni arra alapozva például, hogy az Illuminátus rend napjainkban is működik, és ármányos terveiket szövögetik a háttérben? Nem kell túlságosan messzire mennünk, hogy a tudományos-fantasztikus reality forgatókönyvét élőben is megtapasztalhassuk, ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban a QAnon mozgalom támogatói már a 2020-as választás kongresszusi székeibe készülnek. Az átfogó konspirációs teória még 2017 őszén ütötte fel a fejét, amikor egy „Q” nevű fórumozó azt állította magáról, hogy Donald Trump kabinetjében dolgozik, annak egyik legnagyobb biztonsági hozzáféréssel rendelkező tagja, így juthat hozzá szigorúan titkos információkhoz. Ezeket nem juttathatja el a fősodratú médián keresztül, de „információmorzsákat” szór el a követőknek bejegyzéseiben, akiknek saját tényfeltáró munka alapján kell megtalálniuk az összefüggéseket. Az aktivisták úgy látják, hogy jönni fog egy mindent elsöprő (társadalmi) „vihar”, ami az idei elnökválasztás után fog bekövetkezni, ez viszont csak úgy valósulhat meg, ha segítenek újraválasztani Trump elnököt a következő ciklusra. Ezt követően az USA ismét erős és nagyszerű hely lesz, visszaszerzi a világ vezető szuperhatalma címet. Ez üzenet szépen egybecseng Trump Make America Great Again szlogenjével.  A csoport tagjai egymás elméleteire építve egy sajátos tudásközösséget alakítanak ki – bevonva több konteót is – ezáltal egy sajátos, mindenek felett álló és korreláló omniconspiracy-t létrehozva.  Az elnök – akiről a QAnonisták úgy gondolják, hogy megmenti a világot a „háttérhatalmat képviselő sátánista pedofiloktól” – először úgy nyilatkozott, hogy bár nem ismeri a mozgalom működését, de ugyanolyan nézetű embereknek tartja őket, mint saját maga: akik szeretik az országot és látják, hogy mi történik a Demokrata vezetésű városokban, államokban, ez ellen pedig cselekedni akarnak. Ezután számos alkalommal osztott meg tartalmat olyan később felfüggesztett twitter fiókokból, amelyek QAnon elméleteket képviseltek. Dan Scavino pedig, aki a Fehér Ház kommunikációjáért felelős vezető-helyettes, három alkalommal is megosztott egy ketyegő órát közösségi profiljáról, ami a Q hívők körében a leszámolás idejét jelképezi az elnök és ellenségei között.

Radikálisok balról és jobbról: Black Lives Matter vs. QAnon?

A Republikánus Párton belül nincs egységes álláspont a QAnon-t illetően – Kevin McCarthy republikánus képviselőházi frakcióvezető felszólalt ellene és Mike Pence alelnök is distinkciót tett önmaga és az elnök közé, elutasítva mindenfajta összeesküvés-elméletet, valamint becsmérelte a médiát, amiért szarka módjára „minden fénylő tárgyra rávetik magukat” – az látszik, hogy lassan begyűrűzik a párt szervezeti egységébe. A növekvő mozgalom megerősítést kapott magától az elnöktől, tehát erős politikai potenciált lát benne, ami a párt trumpista vonalát is erősíti. Ugyanúgy, ahogy a Demokrata Párt radikális szárnya a Black Lives Matter tüntetések és események alapján erősödött meg az elmúlt hónapokban (ide sorolható még a „Squad” névre hallgató tömörülés is, ami színesbőrű képviselőházi nőket egyesítő párton belüli platform), úgy a Republikánus Párton belül is a QAnon erősítheti meg a radikális elemeket. Sőt, vannak, akik szerint egy új Tea Party párton belüli platform lehet kialakulóban. Mások szerint viszont, ha Trump nem tud újrázni az elnökválasztáson, akkor a mozgalom el fog halni és csak egy újabb konteó csoport lesz a sok közül. Mindenesetre nem lehet elbagatellizálni a jelenlétüket, hiszen Marjorie Taylor Greene megnyerte a Georgia állambeli 14. számú Kongresszusi Körzet aspiráns előválasztását, szemben a hagyományos konzervatív utat képviselő jelölttel. Greene kampányát számos Trumphoz köthető, vagy általa favorizált képviselők, ügyvédek és vállalatok is támogatták, mint például a Koch Industries, ami a párt egyik fő financiális támaszpontja. Miután kiderült, hogy nem csak vakbuzgó QAnon támogató, hanem iszlamofób és muszlim ellenes tartalmakat is rendszeresen megoszt a jelölt, nem egy magas párttisztséget betöltő republikánus politikus határolódott el tőle. Ezen felül olaj volt a tűzre, hogy a Facebook leszedte az antifa csoportokkal szembeni erőszakos fellépést promotáló hirdetéseit, tovább erősítve követőiben azt a nézetet, hogy a háttérhatalmi összeesküvés és az elit el akarja hallgattatni az embereket képviselő, igazi politikusokat. Az igazság szeletéhez hozzátartozik, hogy a képviselőjelölt hölgy azóta úgy nyilatkozott, hogy a QAnon-t támogató nézetei már a múlté és csak az elnökválasztás után szárnyra kapott orosz beavatkozással kapcsolatos nyomozás miatt kezdett el érdeklődni a „Q” által létrehozott anyagokról. Azóta rájött, hogy a legtöbb tartalom félretájékoztatja a követőket (nyugodtan mondjuk ki, dezinformálnak) és a kongresszusi munkáját nem ezek az elvek fogják meghatározni. Greene esete viszont nem egyedülálló: hozzá hasonló kongresszusi képviselőjelölt aspiránsokat szép számban találni mindegyik államban, a keleti és nyugati parton egyaránt, eddig összesen 73 jelöltről tudni, hogy nyíltan, valamilyen formában támogatták a „Q” tevékenységét vagy osztottak meg tartalmat QAnonista oldalakról, felhasználóktól. Közülük 20 főről tudható, hogy biztosan meg fog mérkőzni a kongresszusi választásokon (17 képviselőházi, valamint 2 szenátusi jelölt) és érdekesség, hogy ugyan kis számban, de található köztük demokrata párti, libertáriánus párti és független jelölt is. A QAnon mozgalom lassan, de biztosan begyűrűzik a Republikánus Pártba és kialakítja hídfőit a hagyományos konzervatív politikai elittel szemben, akiket csak a megalkuvások és a zsíros pozíciók érdekelnek, nem pedig a proaktív társadalmi szerepvállalás és a szavazók igényeinek kielégítése. Egyik legnagyobb szembenállás Texas államban alakult ki, ahol a helyi Texasi Republikánus Párt szervezetében a többi államhoz képest sokkal nagyobb arányban van jelen a szélsőséges nézeteket képviselő összeesküvés elméletet támogatók száma, mint máshol. A déli állam alapszervezetének belső működését, valamint külső kommunikációját is meghatározza ez: arra sarkallják a támogatókat, hogy maradjanak jól informáltak és küldjék a „Text STORM2020” üzenetet a megadott címekre, annak érdekében, hogy ne maradjanak le semmilyen, a mozgalommal kapcsolatos információról. Texas mellett Arizónában is egyre népszerűbb a konspirációs csoport. Vince Leach szenátor a közösségi média profilján egy olyan rajzot tett közzé, amin Trump, egykori biztonsági tanácsadója és egy Q alakú figura együtt menetelve tapossák le az elnök és a szabad világ ellenségeit. Ezek mellett más arizonai republikánus jelöltek is propagáltak anyagokat az összeesküvés teóriával kapcsolatban. A régi vágású republikánusok ezzel szemben próbálnak minél nagyobb távolságot tartani a mozgalomtól, amit egyszerűen csak „őrültek által vezetett bolondok házának” titulálnak és nem értik, hogy miért nem „rúgja szét a QAnon támogatók hátsóját” az elnök, akik nem mások, mint „őrült, rasszista, gyűlöletkeltő” emberek és egyik pártnak sincs szüksége ilyen támogatókra – fogalmazott harsányan Jeb Bush, Florida állam egykori kormányzója. Liz Cheney a Republikánus Párt legmagasabb tisztségben lévő női tagja szintén felszólalt az összeesküvés elmélet ellen és deklaráltak, hogy semmilyen formában vagy módon nem lehet jelen az amerikai politikában egy szélsőséges eszme. A QAnonista részrehajlásoktól mentes oldala a pártnak hangot ad azon félelmeinek, hogy az egykoron a moderált politikai utat képviselni hivatott politikai tömb megbomlik és ez erős faktort jelenthet abban, hogy elidegenítik a szavazókat az elnökválasztáson és oda lehet a szenátusi többség is emiatt. Ezzel együtt, ha bármilyen „ellenhadjáratba” kezdenek, akkor jól látható támadásokat intéznek ellenük, de nem csak a lelkes QAnonista aktivisták, hanem az elnöki stáb alkalmazottai is. Így járt Adam Kinzinger Illinois állam képviselője is, aki miután egy tweet üzenetben határozott álláspontot fogalmazott meg és kijelentette, hogy nincs helye összeesküvés elméletnek az amerikai politikában, pláne a Kongresszusban, Matt Wolking Trump kampányának kommunikációért felelős helyettese azonnal reagált és orosz propagandával vádolta meg őt. Megint mások úgy gondolják, hogy közös állásfoglalás kell és szavazásra bocsájtanák, hogy a Kongresszus, valamint a Fehér Ház határolódjon el a szélsőséges nézeteket képviselő mozgalmaktól, hiszen az FBI is a belbiztonságot fenyegető terrorszervezetként tartja számon a QAnont.

Közvélemény-kutatási eredmények

Mindezek alapján miért éri meg Donald Trumpnak, hogy egy kétes hátterű, szélsőséges mozgalommal rombolja a renoméját? Egyfelől a COVID-19 pandémia és az azzal járó munkanélküliség nem kedvezett az elnök népszerűségének, ezáltal egy extrémisták által képviselt csoport el tudja kendőzni a kellemetlen mutatókat, főleg, ha a média felerősíti a QAnon jelenlétét. A Pew Research Center márciusi közvélemény kutatásából ugyanis kiderül, hogy a felnőtt amerikai lakosság mintegy 76%-a nem is hallott a mozgalomról – bár ez a szám nyilvánvalóan csökkent a fokozódó média megjelenéseknek, publikációknak köszönhetően, valamint az elnökválasztási kampányban egyre több szimpatizánson jelenik meg vagy a Q betű vagy a „We are the storm” felirat, párhuzamosan a MAGA szimbólumokkal, és leginkább azok vannak tisztában a QAnon jelenlétével, akik rendszeresen látogatják a Twitter vagy a Reddit oldalait, illetve az alternatív információs portálokról, fórumokról tájékozódnak; továbbá ezen felhasználók tudása is jóval magasabb „Q” és követőinek céljairól, mint akik nem használják ezeket a felületeket. A felmérés további érdekessége, hogy azok, akik az inkább liberális médiumokból tájékozódnak (The New York Times, MSNBC), inkább tudnak a mozgalom létezéséről és minél inkább konzervatív irányultságú a portálokról tájékozódnak, annál kevésbé jártasak benne. A szervezet júniusi, szintén hasonló felmérése szerint a QAnon mozgalom elérte maximális potenciálját. Azzal, hogy az elnök kiállt a mozgalom mellett, csak a saját népszerűségét erősíti meg és önnön hangját tudja hallattatni, illetve ő lesz a figyelem középpontjában. Sikeresen tudja tematizálni a médiumok napirendjét, amelyek azzal foglalkoznak, hogy melyik republikánus képviselő lesz konteó aktivista és kevésbé lesz fontos az elnöki vagy szövetségi intézkedés.  A népszerűségi felmérések azt igazolják, hogy míg Trump egy kisebb, de stabil támogatói kört szerzett, addig a mozgalom maga nem tudja szignifikáns mértékben növelni bázisát. Hogy mekkora hatása lesz a QAnonnak az amerikai belpolitikára, az természetesen a novemberi választást követően dől el, de az egyre erősödő kampányfinisben is már meg tud mutatkozni a mozgalom ereje.

Szitás Péter

Témavezető: Kiss Mária Rita

Forrásjegyzék

Andrew O’Reilly: Trump addresses QAnon conspiracy theory for the first time: ‘I heard that these are people that love our country’. Fox News. 2020.08.19.

Associated Press: After Trump Praise, Pence Decries QAnon ‘Conspiracy Theory’. US News. 2020.08.21.

Ben Kesslen: Trump’s QAnon embrace draws GOP backlash. NBC News. 2020.08.20.

Brandon Carter: Trump, Addressing Far-Right QAnon Conspiracy, Offers Praise For Its Followers. National Public Radio. 2020.08.19.

Camila Domonoske: QAnon Supporter Who Made Bigoted Videos Wins Ga. Primary, Likely Heading To Congress. National Public Radio. 2020.08.12.

Josh Kelety: QAnon in Arizona Politics: A Guide. Phoenix New Times. 2020.08.25.

Katie Rogers, Kevin Roose: Trump Says QAnon Followers Are People Who ‘Love Our Country’. The New York Times. 2020.08.19.

Laurence Arnold: QAnon, the Conspiracy Theory Creeping Into U.S. Politics. Bloomberg. 2020.08.21.

Matthew Rosenberg, Astead W. Herndon, Nick Corasaniti: Marjorie Taylor Greene, a QAnon Supporter, Wins House Primary in Georgia. The New York Times. 2020.08.11.

Mike Bebernes: How will QAnon influence U.S. politics in 2020 and beyond? Yahoo News. 2020.08.24.

2020. augusztus 29.