„Megkondultak a magyar harangok abban a félórában, mikor a versaillesi Trianon palotában aláírták a magyar békét. Consummatum est [=Bevégeztetett], – a magyar nemzet sorsa betelt a történelmi századok ama fordulóján, amely egy uj ezeresztendő felé visz bennünket. A nemzet gyásza zug a harangokban és ez a harangzugás azt a láthatatlan koporsót kíséri, melyben a régi Magyarország fekszik.” – írta a Magyarország című újság 1920. június 5-ei számában. Azon a bizonyos június 4-ei napon, kerek száz évvel ezelőtt a versaillesi Grand Trianon palotában Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter a magyar kormány megbízásából aláírták az I. világháborút lezáró békét. A következmény: a régi Magyar Királyság területének és lakosságának kétharmada a szomszédos államok uralma alá került.
A magyar nemzet és vele a magyar egyházak, köztük a katolikus egyház is gyászolt, hiszen utóbbinak is jelentős veszteséget kellett elszenvednie: az egyházmegyék egy része teljesen, mások részben külföldre kerültek, mindössze négy egyházmegye (Veszprém, Vác, Székesfehérvár és Eger – utóbbi főegyházmegye) maradt érintetlen. Ezekkel együtt hívei, földbirtokai, iskolái, intézményei jelentős része került a határok másik oldalára. Ekkor még a gyászé volt a döntő szó, de a későbbiek során a területi revízió és a határokon túli magyarság nyelvének, szokásainak, nemzettudatának megőrzése lett a legfőbb törekvés: állam és egyház érdekei ennek megvalósításában összefonódtak. Hogyan tükröződött ez a szentszéki politikában és hogyan változott meg az egyházszervezet Trianon után? A továbbiakban ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni.
Az Apostoli Szentszék politikája
A Szentszék megígérte az 1920 júliusában Rómába látogató Csernoch Jánosnak, hogy a békeszerződés ratifikációját követő hat hónapban nem kezd tárgyalásokat az egyházmegyei határok új beosztásáról, továbbá, hogy az érdekelt felek meghallgatása nélkül nem fog döntést hozni. Ezt az ígéretét be is tartotta, sőt, a lehető legtovább igyekezett az eredeti állapotokat fenntartani. Erről tanúskodik, hogy a legtöbb változtatás kánonilag ideiglenes jellegű volt: nem új egyházmegyéket, hanem apostoli kormányzóságokat hoztak létre. Ez azt jelenti, hogy a pápa ideiglenesen magának tartja fenn egy egyházmegye kormányzását és megbíz egy arra érdemesnek tartott papot – fontosabb helyeken címzetes püspököt – az irányításával. Az érsekségek joghatóságát sem számolták fel, amikor pedig az utódállamok egyházpolitikája miatt ez elkerülhetetlen volt, nem szerveztek új érsekséget.
A Szentszék különféle egyezmények és konkordátumok megkötése révén igyekezett az új államokban a katolikus egyház helyzetét rendezni. Csehszlovákiával egy 1927-es megállapodással rendezték állam és egyház viszonyát. Ennek értelmében az országnak egy része sem lehetett alávetve olyan ordináriusnak, akinek a székhelye a határ túloldalán van és egyetlen csehszlovákiai egyházmegye sem terjedhetett a határon túlra. Romániával 1927-ben konkordátumot kötött a Szentszék, melyet 1929-ben cikkelyeztek be. Ennek értelmében egész Romániában egy egyháztartományt hoztak létre, melynek vezetésével a bukaresti érseket bízták meg. Itt sem nyúlhatott egyházmegye határon túlra, illetve nem lehetett alárendelve határon túl székelő ordináriusnak. Jugoszláviával Róma szintén konkordátumot akart kötni, 1935-ben megállapodásra jutottak, de végül a dokumentumot a belgrádi parlament nem ratifikálta.
Római katolikus egyházmegyék és Trianon – a szerző által készített térkép (Forrás: Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 40.o.)
A teljes egészükben külföldre került egyházmegyék
Mint látható, döntő változás általában az egyezségek megkötése után következett be. Ennél korábban mindössze azon egyházmegyék egy részénél, amelyek teljes egészükben külföldre kerültek. Az esztergomi érseki tartományból ilyenek voltak a nyitrai, a besztercebányai egyházmegye, melyeknél a csehszlovák kormány kijelentette, hogy a magyar püspökök visszatérését nem fogják megengedni.
Batthyány Vilmos gróf nyitrai püspököt 1919 márciusában kiutasították Csehszlovákia területéről és áttették a határon. A pápa 1920 decemberében lemondását elfogadva, címzetes érseki címet adományozott neki. Budapesten két szobában szűkölködve tengette napjait és ebédjét is szerzetesnővérek kegyelméből kapta. Neve felmerült a pécsi püspökség betöltésénél, illetve leginkább a kormányzó támogatta volna kalocsai érseki székbe történő kinevezését, azonban még a tárgyalások kezdetén, 1923-ban elhunyt. A besztercebányai egyházmegye szintén teljes egészében Csehszlovákiába került. A püspököt, Radnai Farkast, aki 1904-től állt az élén, szintén kiutasították. Lemondását a pápa 1920 decemberében fogadta el és neki is címzetes érseki címet adományozott. A veszprémi püspök fogadta be sümegi nyaralójába, ahol vallásalapi segélyekből élt. Az egri érseki tartományból Szepes került teljesen külföldre, Csehszlovákiába. Mivel a püspökség nem sokkal korábban ürült meg, 1919-ben Párvy Sándor ugyanis elhunyt és még nem volt új püspök kinevezve, így a konfliktusok minimalizálása érdekében elkerülhetetlen volt tót püspököt ültetni a székbe. Hasonlóan külföldre, Romániába került a kalocsai érseki tartományból az erdélyi püspökség, amelynek élén azonban nem történt változás: a székely származású gróf Mailáth Gusztáv Károly maradt a megyéspüspök egészen 1938-as betegség miatti lemondásáig. A nemzeti liturgia ügyének lelkes szószólója volt és a román szenátusban is védte a magyarok érdekeit. Védelmére kelt az iskolákban az anyanyelv szabad használatának, az Árpád házi szentek tiszteletét – mint évszázadok óta fennálló hagyományt – támogatta, ahogy a római katolikus státus autonómiáját is, illetve jelentős törekvése volt a nemzetiségi béke előmozdítása. Ezeken kívül az egész gyulafehérvár-fogarasi érseki tartomány Romániához került három parókia kivételével. A többségében román hívek mellett sok magyar és rutén is tagja volt. Őket az ortodoxszal együtt az 1923-as román alkotmány értelmében román egyháznak nyilvánította. Az 1928-as törvény értelmében viszont az ortodox lett az uralkodó vallás, így a román katolikusoknak nehéz mezsgyén kellett a korszakban egyensúlyozniuk. A boldogulás érdekében a korábbi latin szertartásúak közül többen rítust változtattak, de még nagyobb volt azoknak a száma, akik a görög keleti vallásra tértek át. Végül teljes egészében átkerült a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba a zágrábi érsekség.
A részben külföldre került egyházmegyék
További tizennégy püspökség részben került külföldre. Ezek közül hatnak a székhelye Magyarországon maradt: az esztergomi egyháztartományból Esztergomnak, Győrnek, Szombathelynek és Pécsnek, valamint a görögkatolikus Hajdúdorognak, a kalocsa-bácsiból a kalocsai egyházmegyének. Az esztergomi egyháztartományból Munkács és Eperjes az egri egyháztartományból Rozsnyó, Kassa és Szatmár, a kalocsa-bácsiból pedig a nagyváradi és csanádi egyházmegyék székhelyei az utódállamok területére kerültek, míg egy részük Magyarországhoz tartozott. Most képzeletben az óramutató járásával ellentétes irányba járjuk be ezeket!
Az esztergomi főegyházmegyének jelentős része került külföldre. A csehszlovák kormány kezdetben az olmützi egyháztartományba szerette volna betagolni a szlovák egyházmegyéket, azonban e politikai motiváció vezérelte igényt a Szentszék nem támogatta. Csernoch János esztergomi érsek többször is felemelte szavát érsekségének diszmembrációja ellen. Többek között arra hivatkozott, hogy a határ által kétfelé vágott egyházmegye függőben levő anyagi kérdéseit csak ezt megelőzően lehetne hatékonyan rendezni. Úgy vélte, hogy míg a magyar katolikusok Rómához hűek, addig a csehek római katolikus befolyástól mentes, nemzeti egyházat szeretnének, ami mint ilyen a pánszlávizmus nemzeti és politikai érdekeinek támogatója lenne. Bár hangsúlyozta, hogy a szlovákok és magyarok közti konfliktust mesterségesen szították, hiszen korábban is békésen megélt a két nemzetiség egymás mellett, felvetette lehetőségként, hogy a magyarok lakta részt hagyják meg a fennhatósága alatt. Másik elképzelése egy magyarok és szlovákok számára külön-külön kinevezendő apostoli adminisztrátor voltak. Ez azonban nem volt megvalósítható, 1922-ben – a jelöltekről a prímás véleményét is kikérve – felállították a nagyszombati apostoli adminisztratúrát, élén a címzetes püspökké szentelt Paul Jantauschal. A szombathelyi és győri püspökségből kihasított burgenlandi részekből 1919-ben Ausztria a Szentszéktől egy Sopron központtal létesítendő egyházmegye felállítását kérte, német nemzetiségű püspökkel, míg a magyar kormány azt kérte, hogy Sopron székhellyel német helynökséget állítsanak fel. Ekkor azonban a határok még nem voltak véglegesek: Magyarország az 1921. október 10–13-ai velencei konferencián kiharcolt és decemberben megtartott népszavazás eredményeképpen Sopront és több környező települést megtarthatott. Ez követően került sor 1922-ben Piffl bíboros, bécsi hercegérsek apostoli kormányzóvá történő kinevezésére a két egyházmegye Ausztriába került részei élére. A szombathelyi egyházmegyétől délen elcsatolt területből pedig 1923. december 1-jén felállították a Muravidéki Apostoli Kormányzóságot, amelynek apostoli adminisztrátorává a maribori püspököt tették meg. A pécsi egyházmegyének a déli csücske került a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, kezdetben a püspöki székhellyel együtt, ugyanis a szerb csapatokat csak 1921 augusztusában vonták ki a déli vármegyékből. A püspök, Zichy Gyula ezt követően a pozsonyi tudományegyetem Pécsre költözésén munkálkodott, felajánlva a pécsi püspöki jogakadémia és teológia épületeit. A Szentszék 1922-ben rendelkezett a szlavóniai és dél-baranyai területekről felállítva az Észak-szerémi és Dél-baranyai Apostoli Kormányzóságot, melynek kormányzását a diakovári püspökre bízták. Az adminisztratúrát vegyesen lakták német, magyar és szláv ajkú katolikusok.
A kalocsai főegyházmegyének és az egri érseki tartományból a csanádi egyházmegyének szintén a déli része került szerb fennhatóság alá, utóbbinak egy része ráadásul Romániába. Míg a főegyházmegye székhelye Magyarországon maradt, a csanádié Romániába került. Kalocsa plébániáinak kétharmadát, szám szerint 89-et veszítette el, ezeket a súlyos szívbetegséggel küszködő püspök, Várady Lipót Árpád kezdetben helynöke útján kormányozta, majd a püspök halála után a Szentszék 1923-ban szervezte meg belőlük Szabadka székhellyel a bácskai apostoli kormányzóságot. Csanád esete ennél összetettebb. Területének több mint háromnegyed része a temesvári központtal együtt idegen állam fennhatósága alá jutott. Glattfelder Gyula csanádi püspök kezdetben a Romániában elhelyezkedő temesvári székhelyén maradt, helyzete azonban hamarosan tarthatatlanná vált, mivel 1922-ben felemelte szavát az egyházi birtokok kisajátítása és a rendkívül alacsony összegű kártalanítás ellen és a kisebbségbe szorult magyarság jogainak védelme érdekében is felszólalt. Így 1923 márciusában elhagyni kényszerült székhelyét és Szegedre menekült. Itt magyar állami segítséggel felépítette a katolikus egyházi központot és a román konkordátum 1929-es becikkelyezését követően – mely kimondta, hogy határon túli ordináriusnak nem lehet alárendelve román egyházkormányzati egység – azt is elérte, hogy 1931-ben a Szentszék Szegedet jelölte ki az egyházmegye székhelyének. A határokon túli területek sorsa ugyanakkor itt is apostoli adminisztratúrákba szervezés lett: 1923-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba került részekből felállította a Szentszék a bánsági apostoli kormányzóságot, a Romániába kerültekből pedig a temesvári apostoli kormányzóságot.
A csanádi mellett fekvő váradi egyházmegye nagy része is Romániába került a püspöki székhellyel együtt. Széchényi Miklós püspök 1923-ig helynökkel kormányozta a magyar részt. Mind helynöknek mind a magyar rész egyházmegyei tanfelügyelőjének egy váradi kanonokot nevezett ki, akik a gyulai Historia Domus szerint bútorszállító kocsin érkeztek meg Magyarországra. Nagyváradot a püspök halála után apostoli kormányzó kormányozta, aki a magyar részeken helynökkel képviseltette magát. Ennek az 1929-es román konkordátum vetett véget, hiszen utána egyházmegye nem nyúlhatott a határon túlra. Ekkor került megszervezésre 1929-ben a debreceni apostoli kormányzóság az egyházmegye magyarországi részéből.
Az egri érseki tartományból Szatmárt a határok három részre osztották. Székhelye Szatmárnémeti Boromisza Tibor püspökkel, akiről a korabeli források azt írják, hogy sokat áldozott a magyar kultúra és vallási intézmények érdekében, Romániába került, 42 plébániája Csehszlovákiába, míg Magyarországon mindössze 13 plébániája maradt. Apostoli kormányzóságot csak 1928-as halála után 1930-ban állítottak fel a csehszlovákiai részből Ungvár központtal, a romániai részt pedig ekkor egyesítették a nagyváradi püspökséggel.
A kassai püspök Fischer-Colbrie Ágoston a csehszlovák politikai nyomás ellenére szintén 1925-ös haláláig helyén maradhatott. Többek között felrótták neki, hogy amikor arra kérték, hogy celebráljon misét a csehszlovák köztársaság alapításának évfordulójára, azt válaszolta, hogy inkább mondana misét az elvett iskolákért. Halála után a Szentszék nem tudott a csehszlovák kormánnyal az utód személyében egyezségre jutni, így apostoli kormányzó került az élére. Az a Csárszky József, akit pánszláv eszméi miatt tettek ki egykor az esztergomi szemináriumból, és akit végül Fischer Colbrie fogadott be egyházmegyéjébe. Személyében több korabeli újságíró a szlovákok és magyarok megbékélését remélte. Korábban 1925-ben rövid ideig rozsnyói apostoli kormányzó is volt. Utóbbi egyházmegyét Balás Lajos püspök 1920-as halála után öt évig helynökök irányították. A csehszlovák kormánynak a betöltést nem állt érdekében siettetni, terveiben ugyanis a többségében magyar nemzetiségű egyházmegye felszámolása szerepelt.
Az esztergomi érseki tartomány részét képező görög katolikus egyházmegyék is több ország területére kerültek. A munkácsi egyházmegyének mindössze egyetlen plébániája maradt Magyarországon, míg az eperjesinek húsz. Ezekből a Szentszék 1924-ben felállította a miskolci exarchátust, melynek első ordináriusa a volt munkácsi püspök, Papp Antal lett. Végül a hajdúdorogi egyházmegye is ide tartozott, amelyet az új határok három részre szabdaltak: 4 parókia Csehszlovákiába, 75 Romániába került és 85 Magyarországon maradt. Ez volt Magyarország legfiatalabb egyházmegyéje, 1912-ben alapították román, rutén plébániákból és a budapesti görögkatolikus plébániából. Alapításának célja a keresztény vallás, béke, egység biztosítása volt a különféle nyelveket beszélő görög szertartású hívek között, viszont e szándék csak nemes törekvés maradt: a magyarok hiányolták a magyar nyelvű liturgia engedélyezését, a románok pedig sérelmezték a román katolikus püspökségekből történő kiszakításukat. Ezért is hajlott rá a Szentszék, hogy a Romániába került korábbi román katolikus egyházmegyékből kiszakított parókiákat oda reintegrálják. 1919-ben 46 parókiát a Szentszék a nagyváradi görögkatolikus püspök, míg 35-öt a gyulafehérvár-fogarasi ordináriusra bízott, viszont mivel a románok kivonultak a Tiszántúlról ezekből végül 14 visszakerült Magyarországhoz.
*
Amint láthattuk tehát a trianoni békeszerződés egy nagyon sokrétű változást indított el az egyházszervezetben, melynek legtöbb eleme azonban ideiglenes volt, hosszú évek, néhol csak évtizedek után került sor az egyházmegyék területének határok mentén történő rendezéséhez. Június 4-én, a szomorú centenáriumon ismét megkondulnak Magyarországon a harangok, emlékezünk a magyar történelem e gyászoseseményére, amely területi megosztottságot okozott ugyan, de amelyen felülemelkedve a nemzettudat, közös nyelv, kultúra és történelem kovácsolja össze a Kárpát-medencében élő valamennyi magyart, s ennek megőrzésében az egyházak úgy a múltban mind a jelenben jelentős szerepet játszottak, illetve játszanak.
Tóth Krisztina
A cikk írója a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa. Ezúton köszönöm az erdélyi fényképek rendelkezésre bocsátását Marschal Adriennek.
Szakirodalom:
- Bíró Vencel: Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök a román szenátusban. In: Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940–41. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1942. 1–23. old.
- Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945. Bp., 1997.
- L.: Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök. In: Szolgálat, 1972. 65–67. old.
- Merényi-Metzger Gábor: A nagyváradi székeskáptalan tagjai (1920–1945). In: Turul 1997/1–2. 13–19. old.
- Miklós Péter: Az egyházmegyei központ kiépítése Szegeden, 1923–1941. In: Egyháztörténeti Szemle 2003/2. 86–99.
- Rácz Kálmán: Az Esztergomi érsekség diszmembrációja (1919–1938). PhD értekezés, ELTE, Bp., 2009.
- Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt. München, 1975.
- Schmidt Péter: Die Entstehung der Apostolischen Administration Burgenland. Die kirchenrechtliche Regelung des Burgenlandes durch den Heiligen Stuhl 1918–1922. PhD-értekezés, Universität Wien, 2017.
- Tóth Krisztina: Az Apostoli Szentszéknek és magyarországi diplomáciai képviselőjének elképzelése a pécsi püspöki szék betöltéséről 1922–1923-ban. In: Egyháztörténeti Szemle 2020/2. 72–93. old.
- Tóth Krisztina: Lorenzo Schioppa nuncius követutasítása. In: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Bp. – Róma, 2015. 85–105. old.
- Tóth Krisztina: Vatikáni források a nagyváradi és szegedi székeskáptalan 20. századi történetéhez. (Glattfelder Gyula 1923–1924. évi beadványai a Szentszékhez). In: Lymbus 2019. 631–653. old.
- Vizi László Tamás: A trianoni békeszerződés magyar aláírói: Dr. Benárd Ágost és Drasche–Lázár Alfréd. In: Lukács István, Majoros István (szerk.): Közép-európai arcképcsarnok. 20 század. , 2018. 405–420. old.
- Korabeli újságcikkek, forrásközlések (Nemzeti Ujság, 8 Órai Ujság, Magyarország, Glasul Minorităţilor)
