Giesswein Sándor a következőképpen jellemezte Zichy Nándort 80. születésnapján: „Zichy Nándor nagysága és ereje abban áll, hogy ő egy eszmének élt, annak az eszmének t.i., hogy a keresztény világnézetet s nevezetesen ennek legtökéletesebb kifejezését, a katholikus gondolatot belevigye a közélet minden megnyilvánulásába, hogy azt összeforrassza a társadalmi, kulturális, politikai, irodalmi élet minden mozzanatával.” Túri Béla pedig születése 100. évfordulóján azt írta róla, hogy ő volt az, aki „Magyarországon a katholikus renaissance-t megindította, ki a katholikus öntudatot elevenebbé tette, kinek hite hegyeket mozdított meg; cselekvésre bírva a magyar katholikusokat társadalmi, karitatív, szociális, hitbuzgalmi és politikai akciókban egyaránt.” Hogyan jutott el idáig Zichy Nándor és miben nyilvánult meg a társadalmi-politikai katolicizmus melletti elkötelezettsége?
Zichy Nándor 1829. november 17-én született Pozsonyban grófi családban. Édesapja gróf Zichy György, cs. és kir. kamarás, édesanyja gróf Pálffy Ludovika voltak. Szüleinek már volt egy fia, Tivadar, és Nándor után még György és János születtek, de csak Nándor és János érték meg a felnőttkort. Korai vallásos nevelését édesanyjától kapta. Szinte valamennyi szakirodalom megemlékezik róla, hogy 1899-ben amikor 70 évesen arról kérdezték, hogy hogyan tud olyan bámulatos erőt kifejteni egyháza jogainak védelmében, a következőket felelte: „…én ezt édes anyámnak köszönhetem. Mikor még egészen kis gyermek voltam, ha egyedül voltunk, különösen téli estéken, térdei közé fogott, kezembe adta a szentírást és olvastatta velem. Aztán minden szakasznál meg kellett állnom és ő megmagyarázta nekem azzal a szeretettel és türelemmel, amivel csak egy anya bír gyermeke iránt. Nekem azok a szavak örökre emlékembe vésődtek és mai napig is óraszámra eltűnődöm rajtuk.”
Az iskoláit magántanulóként végezte, a tanévek végén a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban vizsgázott. Ezt követően 1845 és 1847 között a pesti egyetem filozófiai karára járt magántanulóként. Bölcsészeti tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte el. Mivel a forradalom idején a pesti egyetemen szüneteltek az előadások, tanulmányait Bécsben, majd Pozsonyban folytatta, ahol jogot hallgatott. 1850-ben jeles eredménnyel fejezte be ezeket. Ezt követően átvette a családi birtokok kezelését, gyakorlati gazdasági ismeretekre tett szert. Mivel a szigorú alkotmányosság, az 1848-ban szentesített törvények alapján állt, 1861-ig Deák Ferenc elveinek megfelelően politikai téren passzív maradt.
1860-ban kötött házasságot Zichy Lívia grófnővel. Házasságukból 5 gyermek született: 1861-ben Nándor, aki a családi birtokok igazgatását vitte tovább, 1862-ben Sarolta, aki Mailáth György grófhoz ment feleségül, 1864-ben Aladár, aki a néppárt elnöke és király személye körüli miniszter lett, 1868-ban Lívia, és 1870-ben Mariette, aki Mailáth Géza grófhoz ment feleségül.
Zichy Nándor közéleti pályája akkor kezdődött, amikor az októberi diplomát követően helyreállították a vármegyei szervezeteket. Fejér vármegye 1860. december 17-ei gyűlésén már mint a lángi kerület bizottmányi tagja vett részt, majd 19-én a vármegye tiszteletbeli jegyzőjévé, a felirati bizottság tagjává és jegyzőjévé választották. 1861 márciusában pedig alispán lett. A kancellária, helytartótanács rendeleteinek átvétele visszautasítása terén mérsékletre intett és fellépett a beszállásolt katonasággal szemben. Azonban a diploma a vármegyék végleges szervezését az országgyűlésnek tartotta fenn, amelyet az uralkodó feloszlatott, a megye hatásköre is beszűkült, így november 7-én beadta lemondását.
A jogfolytonosság nem állt helyre, az alkotmányos fejlődés megakadt, a nemzet egységes ellenállása megtörni látszott. Ennek egyik markáns megnyilvánulása volt a sajtó hasábjain folytatott vita 1862. júniusában, melybe „A Hon” 1863. február 7-i számában megjelenő „Alapkérdéseink” című cikkével kapcsolódott be. Ebből határozott és világos képet nyerhetünk ekkori politikai nézeteiről. Felfogása megegyezett Deák Ferenc akkori felfogásával: tiszta perszonális uniót szeretett volna a Pragmatica Sanctio alapján, melynek, ahogy fogalmazott: „egyedül mellőzhetetlen feltétele: alkotmányos önkormányzatunk épsége”, de elismerte a közös ügyek létezését is. Azonban az volt a véleménye, hogy ezeket nem intézheti egy legfelsőbb, a parlamentek felett álló birodalmi tanács. Cikke miatt 1 év nehéz vasban letöltendő börtönre ítélték, amit végül az uralkodói kegy 1 hónapra szállított le. Grófi címét is megvonták, de rövid időn belül visszakapta.
Zichy a kiegyezés küszöbén közelebb került a konzervatívokhoz, de nem csatlakozott hozzájuk. Deák túlságosan passzív magatartása helyett úgy vélte, többet használ a nemzetnek, ha aktivizálja magát, így állást vállalt a helytartótanácsnál, ahová elnök helyettesnek jelentkezett. Az uralkodó 1865. szeptember 23-án kinevezte a második elnöki helyettesi állásra. Az 1865-68-ik évi országgyűlésen pedig a Fejér megyei rácalmás képviselőjeként vett részt. A kiegyezést az állami fejlődés megbízható alapjának tekintette, de nem vallotta magát egyik párthoz tartozónak sem. Még két alkalommal indult képviselőjelöltként. 1869-ben bekerült a bácsalmási kerület képviseletében és 1872-ig volt képviselő. 1875-ben, amikor megalakult a Szabadelvű Párt, a Deák-párt konzervatív csoportja is új párttá alakult Jobboldali Ellenzék néven, ehhez csatlakozott és az ő programjukkal lépett fel Székesfehérvárott. Megválasztották, de a konzervatív párt nem tudott a tömegekre befolyást gyakorolni, tagjainak száma jelentősen csökkent. Ciklusának letöltése után, 1878-tól a főrendiház tagjaként vett részt az országos politikában.
Mint az országos politika aktív részese mind a kiegyezés után követendő országépítés módjában, mind a kor jelentősebb kérdéseiben állást foglalt. Úgy vélte, hogy megfontolva haladó reformokra lenne szükség, melyek a közigazgatás rendezéséből indulnának ki, ennek alapegysége a megye. A megyei autonómiának híve volt, de nem választott, hanem állandó képviselőkkel, hogy ne befolyásolja a politika változása és stabil alapot adjon. Gazdasági téren nem volt híve az erősebb állami beavatkozásnak, sem korlátozásnak sem támogatásnak. A nemzetiségekkel kapcsolatban úgy vélte, hogy a „népnek az intellektusát a saját nyelvén kell fejlesztenie, mert nem a magyar nyelvűségben, de az egy irányban, a mult tradiciójának és a jövő törekvések azonosságában van a nemzet nagyságának a biztosítéka”. Tehát az volt a meggyőződése, hogy a nemzetiségek az egységes magyar állameszme feltétlen hívei legyenek, elnyomásukkal nem értett egyet. Továbbá ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar nemzetiségekkel a bánásmód legyen összhangban a keresztény elvekkel.
1870–1871-ben és 1897–1902-ben az első két autonómia kongresszuson aktív szerepet vállalt. Az autonómiában megelégedett volna azzal, hogy a főkegyúr egyházi jogait, az országos katolikus alapokat és iskolákat a püspöki kar vagy egy kinevezett katolikus szerv útján gyakorolta volna, nem volt feltétlenül a világi részvétel híve. S ha mégis az utóbbival valósulna meg, arra az esetre az egyházi hierarchia tekintélyét hangsúlyozta. Végül az autonómia ekkor még nem realizálódott. Felismerte, hogy csak akkor lesz autonómia, ha politikai téren megfelelő nyomatékot tudnak adni a katolikusok követeléseiknek.
Erre az alkalmat a századforduló liberális egyházpolitikai javaslatai jelentették, melyek egy részének hátterét az 1868. évi 53. tv., az 1890-es Csáky rendelet és ezek revíziója körüli vita alkotta. A vegyes vallású szülőktől származó gyerekek anyakönyvezését, illetve a polgári házasság bevezetésének kérdését ezek indikálták. További kényes téma volt a vallásszabadság bevezetése és az izraelita vallás egyenjogúsítása.
Zichy a polgári házasságot veszélyesnek tartotta, nemcsak azért, mivel az egyház nem ismerte el érvényesnek, hanem mivel az állam és annak alapegységét jelentő család felbomlásának veszélyét látta benne. A szabad vallásgyakorlást is ellenezte, különösen mivel lehetővé tette a felekezetnélküliséget. Így többször felszólalt a főrendiházban ellene. Az izraelita vallás egyenjogúsítását pedig azért ellenezte, mivel megkönnyítette a keresztény vallásról a zsidóra áttérést. 1894-ben megrendezték az első országos katolikus nagygyűlést, a katolikusok társadalmi aktivitásának növelésére. Itt elmondott beszédében is körvonalazta véleményét: „Mi nem kívánunk olyan házasságot, amelyet nem az egyházban kötnek. Mi nem járulunk ahhoz, hogy a kereszténységből való kilépéshez beleegyezésünket adjuk. Mi meg akarjuk óvni a hazának azt a vallásos alapot, amely egyszersmind a szabadságnak alapja, amely alkotmányos fejlődésünk feltétele, amely nélkül család, nemzet, alkotmány, a békés fejlődés és ebben a magyar faj fenyegetve van.” Azonban egyiket sem sikerült megakadályoznia, 1894-ben, ill. 1895-ben megszülettek a liberális egyházpolitikai törvények.
Ezek revideálásának szándéka, a katolikus öntudat felébresztésének vágya hívta életre 1894–5-ben a Néppártot Eszterházy Miklós Móric és Zichy Nándor vezetésével. Arról, hogy mit tekintett a párt fő programjának, Zichy 1897-es újévi beszédében nyilatkozott: „a keresztény érdekeknek, a keresztény hitelvnek képviselete, a katholikus hit és egyház szabadságának érvényesítése. Ezek közt kétségkívül első sorban a házasságjog áll, mert a család az Isten intézménye. A család előbb volt, mint az állam, a család az állammal egyenjogú, a család erkölcsi tekintetben magasabban áll, mint az állam … Ezt a családot, ezt a családjogot felkarolni, megóvni, annak kötelmeit megvédeni, ez az állam hivatása, nem pedig magát a katholikus család jogalapját és szentséges intézményeit a maga intézkedéseinek alávetni.” Ezenkívül hangsúlyozza a programból a katolikus autonómia megvalósulását és a szociális kérdés megoldásának keresztény alapokon nyugvó előmozdítását. A munkások védelmét az állam elsőrangú kötelességei közé sorolta. Élete vége felé szociális nézetei mindinkább közeledtek a keresztényszocializmushoz.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1889-ben valóságos belső titkos tanácsos lett, 1892-ben aranygyapjas renddel tüntette ki a király, 1906-ban tárnokmesterré nevezte ki, majd 1910-ben XIII. Leó pápától aranysarkantyús rendet kapott. 1911. december 24-én hunyt el Dunaadonyban, a gyászmisét Prohászka Ottokár pontifikálta, a temetés szertartását Csernoch János kalocsai érsek végezte.
Tóth Krisztina
A cikk írója a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa.
Szakirodalom:
- A Szent-István-Társulat díszközgyűlése nagyméltóságú gróf Zichy Nándor úrnak fáradhatatlan elnökének nyolcvanadik születésnapja alkalmából 1909. nov. 18-án. [Bp., 1909]
- Bonitz Ferenc: Gróf Zichy Nándor élet- és jellemrajz. SzIT, Bp., 1912.
- Csapodi Csaba: Gróf Zichy Nándor élete és politikája (1828–1911). METEM, Bp., 1993.
- Emlékkönyv Zichy Nándor gróf születésének századik évfordulójára. 1829–1929. SzIT, Bp., 1929.
- K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története. Az 1847-48. pozsonyi országgyűléstől 1895-ig. SzIT, Bp., 1932.
- Kovrig Béla: Katolikus demokratikus és szociális reformmozgalmak Magyarországon. BIA– Gondolat, Bp., 2019.
- Stipta István: Vármegyék a politikai publicisztikában (1860–1861). Publicationes Universitatis Rerum Polytechnicarum Miskolciensis. Series Juridica et Politica I/10. K.n., Miskolc, 1985.
- Újságcikkek (Gróf Zichy Gyula: Alapkérdéseink. A Hon 1863/30. 2. old.; Miles: A magyar Windthorst. In: Alkotmány 1899/268. 2–4. old.; Egyházi tudósítások. Religio 1897/2. 13. old.; Gróf Zichy Nándor 1829–1911. Dunántúl 1911/222. 1–2. old.)
