A gőzkorszak gyakran a múlt technológiájának tekinthető, azonban a modern világ még mindig nagyban támaszkodik a gőzre, különösen az energiatermelés területén. Míg a gőzmozdonyok és gőzhajók időszaka lezárult, a hőerőművek – szén-, gáz-, dízel-, nukleáris fúziós és fúziós erőművek – továbbra is gőzt használnak az elektromosság előállításához. Az ókori görögök által feltalált aeolipile, egyfajta gőzturbina, mutatja, hogy már évezredekkel ezelőtt ismertük a gőz hasznos tulajdonságait: egy könnyen előállítható gáz, amely képes erőt kifejteni és mozgást előidézni.
A gőz használatának alapvető oka, hogy a víz olcsó, nem mérgező és egyszerűen átalakítható energikus gázzá, majd kondenzálódhat vissza folyadékká, és újra felhasználható. A Föld felszínének 71%-át borító víz bőségesen rendelkezésre áll, és hatékony módszert nyújt a hőenergia mechanikai energiává, majd elektromos energiává történő átalakítására. A gőz hatalmas nyomást generálhat zárt tartályban, amely, ha kijáratot talál, nagy sebességgel áramlik át egy turbinán, amely forgásba hozza a turbinának lapátjait, és elektromágnesek alakítják át ezt a mechanikai mozgást elektromossággá.
A gőzturbinák, amelyek a világ elektromosságának 60%-át termelik, az évszázadok alatt fejlesztett technológia és gyártási precizitás csúcsát képviselik. Az új technológiák, mint a napelemek és a szélturbinák, elektromosságot termelnek gőz nélkül, de a gőz továbbra is fontos szerepet játszik a hőerőművekben, tehát a gőzkorszak nem ért véget.
Bár vannak technológiák, amelyek közvetlenül alakítanak át hőt elektromossággá, mint a termoelektromos eszközök vagy a magas hőmérsékletű szilárd-oxid üzemanyagcellák, ezek még mindig korlátozott hatékonyságúak vagy fejlesztés alatt állnak. Így a gőz, mint hőből elektromosságot előállító módszer, továbbra is releváns marad.
