A mentális zavarok és betegségek még mindig olyan egészségügyi területnek számítanak, amellyel az emberek jelentős többsége nem kíván foglalkozni. Általában valamilyen fizikai tevékenységgel vagy materiális megoldással próbálják megoldani az értelmi-érzelmi kihívások okozta gondokat. A lelki-szellemi megterhelést viszont nem lehet pár nap szabadsággal, vagy egy bevásárló körúttal, vagy egy nyaralással kompenzálni. Kevesen fordulnak ténylegesen szakemberhez problémájukkal, mert a közvéleményben még mindig egy stigmával jár, ha valaki szakpszichológushoz vagy terapeutához fordul. Ráadásul, a legszegényebb társadalmi rétegek meg sem engedhetik maguknak, hogy magánrendelések kezeléseit vegyék igénybe, ezért náluk a mentális betegségek fogalma szinte nem is létezik. A mentális problémák leginkább kitett csoportja pedig a gyerekek, akiket halmozottan érik a fentebb megfogalmazott nehézségek. Sok esetben nem tudnak kihez fordulni, mert nem képesek felismerni a szellemi fejlődéssel kapcsolatos negatív elváltozásokat. Ugyanakkor nem is mindig akarnak valakihez fordulni segítségért, mert félnek attól, hogy kortársaik által megbélyegzésre kerülnek. A szülőkkel nem kommunikálnak aggályaikról, tanárokhoz pedig a bizalom hiányában nem fordulnak.
A koronavírus világjárvány elmúlt több mint két éve alatt jelentős hangsúlyt fektettek a szakemberek az emberek fizikai egészségének megőrzésére, ám igen kevés szó esett arról a nyilvánosságban, hogy a mentális kihívások, a szociális izoláció, a kilátástalanság, az információk hiánya vagy éppen túláramlása hogyan fogja befolyásolni a felnövekvő nemzedékek érzelmi-értelmi képességeit. Összességében elmondható, hogy a fiatal korosztályokra kevésbé a vírus testi-egészségügyi mellékhatásai voltak veszélyesek és sokkal inkább hatottak a 10 és 25 év közöttiekre a járványkezeléssel kapcsolatos intézkedések. Az elkülönülés felerősítette a szorongás, a magány, a kilátástalanság érzetét, növekedett a depressziós serdülők száma és ami a legaggasztóbb, az önsértés és a szuicid gondolatok, magatartások száma is megugrott a lezárások alatti intervallumban.
A lezárások és az online, digitális oktatásra való átállás másfél milliárd fiatalt érintett. Ez nem csak a tanuláshoz való hozzáállást, a tanulók alulmotiváltságát jelentette, hanem a számukra a legfontosabb szocializációs közeg kiesését is. Felborult a mindennapi rutinjuk, nem volt egy szigorú napirend, amihez tartani kellett magukat. Ez különösen megviselte a sajátos nevelési igényű tanulókat, az autizmus spektrum zavarral rendelkező fiatalokat, akiknek a legkisebb eltérés a megszokott kerékvágástól már óriási mentális megterhelést jelent, ingerültebbé, indulatosabbá váltak és gyakrabban fogta el őket a szorongás érzete. A szociálpedagógusokkal való kapcsolattartás, a személyes kontakt az ő esetükben kiemelten fontos, de a járványügyi korlátozások miatt sok esetben lehetetlenné vált ennek a segítségnek az igénybevétele. Azok a szülők, akik nem home office-ban dolgoztak, semmilyen módon nem tudták felügyelni gyermekük napját, így a tanulók egy része hosszú szünetnek fogta fel a lezárások időszakát. Kontroll nélkül teltek a napjaik, hozzászoktak, hogy nem kell aktívan részt venniük az órákon, így a normális tanítási rendszerbe való visszaállás nehézséget jelent számukra. Mások egész napra bezárkóztak a szobájukba, amivel vagy a családi konfliktusokat, abúzust próbálták elkerülni, vagy úgy érezték, hogy csak a hasonló helyzetben lévő kortársaik tudnak számukra lelki támaszt nyújtani, de nem ritka a kettő eset összefüggése. A serdülőknél a társas csoportok az önkontroll, a társas kontroll és a konfliktuskezelés fontos alapkövei. A kamaszok körében szignifikánsan nőtt a mindennapi önsértés, az öngyilkosság gondolata vagy az azzal való próbálkozás.
Az nyugtalanító tendencia egyre fiatalabb korban jelentkezik. A körömrágás, hajtépés vagy a fej falba verése eddig is általános indikátorai voltak a zavart elmeállapotnak, amivel szakemberhez kellett fordulni. Ez egyre sűrűbben egészül ki evészavarral, depresszióval és az önsértés súlyosabb fajtáival, mint önütlegelés kézzel vagy valamilyen eszközzel, végtagok és ujjak harapása, a bőrfelület megvágása, megégetése, de a szurkálás is gyakori. Fontos megemlíteni, hogy ezek a cselekvések az esetek többségében nem az öngyilkosságra való hajlamot jelzik, tinédzserek esetében inkább stresszlevezető funkcióval bírnak, a depressziót és a szorongást próbálják ellensúlyozni, a lelki kiüresedést fizikai fájdalommal kompenzálni, valamint büntetésként is szolgálnak, amennyiben nincsenek megelégedve a saját teljesítményükkel vagy nem kapnak társadalmi visszajelzést. Az elidegenedés, a társas érintkezések számának csökkenése, a fejlődési rendellenességek is vezethetnek az önbántalmazás ilyen formáihoz.
Az iskolabezárások következtében globálisan mindenhol nőtt az önsértő és öngyilkossági kísérletet elkövető fiatalok száma, az UNESCO és UNICEF adatai szerint átlagosan 20 százalékkal nőtt meg ez az arány. Magyarországon, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány adatai szerint 2018-ban 990, 2019-ben 1230, 2020-ban 1174 szuicid kísérlettel kapcsolatos felkeresést fogadtak. A járvány előtti állapotokkal összehasonlítva, Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancián, mintegy 40 százalékkal nőtt az ellátásra szorulók aránya, de a magánrendeléseknél is kiugróan magas a kezelésre várók száma. Az intézményi lezárások egyik legnagyobb hátránya, a szakemberekhez való hozzáférés hiánya, illetve, hogy sok esetben a családi abúzus és toxikus légkör miatt fordultak a fiatalok az önsértéshez. A vírushelyzet körülményei általánosságban növelték az elmúlt két évben azokat az ingereket, amelyek kiválthatják ezeket a kényszeres cselekedeteket és gondolatokat, ezért a járvány utáni időszakban kiemelten fontos, hogy minél több önsértést elkövető, vagy öngyilkossági hajlamokkal rendelkező fiatal kapjon megfelelő ellátást szakemberektől. Az önsértésen kívül a szülők megfigyelései alapján nőtt a gyermekek koncentráció képtelensége is, a 11-18 éves korosztály több, mint felénél észleltek alvászavart, negyedük motiválatlanságra, harmaduk hiperaktivitásra lett figyelmes.
A felsőoktatásban tanulók esetében a legtöbben a vizsgák kényszerű kihagyásától féltek: ha elkapják a vírust, annyira lebetegednek, hogy még az online formában megtartásra kerülő vizsgán sem tudnak részt venni. A félelmek között a megtanult tananyag elfeledése is szerepel ugyanis az egészségügyi mellékhatások között számon tartják a vírus által a kognitív funkciókra mért hatást is. A rövid és közepes távú memóriazavar, koncentrációs problémák, emlékezetkihagyások már regisztrált post-covid szimptómaként szerepelnek azoknál, akik átestek a betegségen. A fiatal felnőtteknél már megjelennek a felnőtt munkavállalóknál is jelentkező aggodalmak: diák- vagy részmunkaidős munkából való kiesés, fizetésképtelenség, bizonytalanság a lakhatással kapcsolatban. A kollégistáknak nehéz pár nap alatt új szállást találni, akik pedig albérletben laknak, a munkájuk elvesztése miatt a szülőkre nehezedik a teher a további költségek kifizetésére. Ugyanúgy, ahogy a közoktatásban elmaradtak (vagy kitolódtak) a generációs élmények, az egyetemi élet sem játszott meghatározó szerepet. A fiatalok kollektív élménye az lett, hogy gyorsabban felnőttek, mert az elmúlt két év eseménytelenül telt a számukra. A családi-rokoni kapcsolatok felértékelődtek, ezzel szemben a kortársi kapcsolatok lazábbá váltak, vesztettek jelentőségükből, ami a későbbiekben fontos szerepet játszik a kapcsolatteremtés képességek és a kapcsolati háló szempontjából. Az intim kapcsolatok hiánya is egyre jellemzőbbé vált.
Ami a legfiatalabb „covid-babákat” illeti, egyelőre igen szűk tudásunk van, hogy a pandémia alatt született, illetve akkor csecsemőkorban lévőkre milyen hatással lesz hossztávon a szociális izoláció. Egyes megállapítások szerint az újszülöttek olyan fontos, társas érintkezésekből maradnak ki a korai fejlődési szakaszban, melyek hiánya egész életükre kihat. Míg a maszkviselés, az arc eltakarása nem okozott változást az újszülöttek felismerési képességeiben, a stresszes, depressziós szülők vagy gondozók indirekt módon is hatással vannak a fejlődő agyra, ezeket a mintázatokat jegyzik meg. A maszkok ugyan blokkálták a kommunikáció egyik legfontosabb formáját, de a szemkontaktus, illetve az arc szabad részein látható rezdülésekre fókuszálva a csecsemők továbbra is úgy érezték, hogy nincsenek ignorálva.
A Columbia Egyetem kutatása is ezekre a fejlődési hiányokra mutat rá. A tanulmányban a világjárvány alatt született babák fejlődését hasonlították össze egy, a pandémia előtt született csoportéval. Az előbbi csoport alacsonyabb pontszámot ért el a mozgási, finom motorikus és a szociális-érzelmi fejlődésben is. Vagyis nehezebben tudtak átfordulni hasukról a hátukra, megfogni és kézben tartani egy játékot és a szülőkön kívül rosszul viszonyulnak az idegen emberekhez. Ezen felül gyengébb pontszámot értek el az idegrendszeri fejlődések mérésén, valamint az intelligencia teszteken is. Továbbá megállapították, hogy a kutatásban részt vevő, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok gyerekeinél sokkal nagyobb volt a visszaesés a korábbi évek átlagához képest. A visszaesés fő indikátorát a társas érintkezés, a társas kapcsolatok és a kortársakkal való interakciók hiányában állapították meg. A jelenlegi tudás alapján nem lehet egyértelmű konklúziót vonni a korlátozások hosszútávú hatásairól a gyermeki fejlődés tekintetében. A tanulmány szerzői úgy vélekednek, hogy a lezárások feloldásával, amint újra lehetővé válnak a mindennapi érintkezések idegen emberekkel, a kortársakkal, ismeretlen szituációkkal, akkor a fiatal szervezet gyors adaptációja révén könnyen fel fognak zárkózni és mire elérik az iskolás kort, már nem lesznek láthatóak ezek a lemaradások.
Szitás Péter
Forrásjegyzék
Claire McCarthy: Pandemic challenges may affect babies — possibly in long-lasting ways. Harvard Health Publishing. 2022.01.13.
Gyarmathy Éva: A COVID-19-járvány hosszabb távú pszichológiai hatásai – különös tekintettel a gyerekekre (1. rész). Magyar Tudományos Akadémia. 2021.05.19.
Gyarmathy Éva: A COVID-19-járvány hosszabb távú pszichológiai hatásai – különös tekintettel a gyerekekre (2. rész). Magyar Tudományos Akadémia. 2021.05.20.
Joyce Lee: Mental health effects of school closures during COVID-19. The Lancet. 2020.07.01
Madeline Holcombe: ‘Kids very rarely do better than their parents are doing.’ Here’s what to do. CNN. 2022.01.18.
Mary Stroka: How Has COVID-19 Impacted Psychosocial Functioning of Urban, School-Age Children? Psychiatry Advisor. 2022.01.27.
Melinda Wenner Moyer: The COVID generation: how is the pandemic affecting kids’ brains? Nature. 2022.01.12.
Nick Morrison: School Closures May Have Long-Term Impact On Children’s Mental Health. Forbes. 2022.01.18.
Penelope Hasking: Impact of the COVID-19 pandemic on students at elevated risk of self-injury: The importance of virtual and online resources. SAGE Journals. 2020.12.03.
Szabó Attila: Sérült Generáció. 168 óra. 2022.01.27.
Szász Zsófi: „Itt naponta megáll a mentő, de van olyan, amikor éjszaka kettő-három is érkezik”. 444. 2021.12.08.
Unicef: Kutatási eredmény: a magyar szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt.
