A kapitalizmus arcai – 1. Utak a globalizált kapitalizmushoz

A modern pénz, tőkés-munkás felosztás és a munkamegosztás alapján szerveződő közösségek a legtradicionálisabb társadalmakban is változásokat eredményeztek. A fizetőeszközök fejlődése, a birodalmi gondolkodás és az ipari társadalom az euroatlanti civilizációs fejlődésben mind olyan mérföldkövek voltak, melyek nélkül a kapitalizmus nem fejlődhetett volna ki. A tőkefelhalmozás folyamatában azonban a világunk egyes szegleteit összekötő globális kereskedelem adta meg azt a lehetőséget a birodalmak uralkodóinak, majd pedig a gyártulajdonosoknak és a kapitalista vállalkozóknak, hogy olcsó nyersanyaghoz jussanak hozzá. A globalizmus azonban már jóval a kapitalista berendezkedés előtt megjelent – egyes történészek szerint egyidős az első civilizációk megjelenésével. A nemzetközi kereskedelmi folyamatok a nyugati kapitalista országokban az 1950-es évektől ugrásszerűen növekedtek. Az 1980-as évektől kezdődően a digitalizáció és az Internet széleskörű használatával már globalizált kapitalizmusról lehet beszélni. Szintén ezeknek a tényezőknek, valamint a hidegháború végének köszönhetően, az 1990-es évektől teret nyertek az anti-globalista tiltakozások is, melyek a kizsákmányolást tematizálták a fejlődő országokban, valamint a helyi kereskedelmet és kultúrafogyasztást szorgalmazták a globálissal szemben. A kapitalizmus szerkezete így a globalizáció interpretációjában ekkorra már magországokra, félperifériára és perifériára vált oszthatóvá. A globalizáció elválaszthatatlan lett a kapitalizmus terjeszkedésétől. Mindazonáltal, a termelékenységi ráta továbbra sem növekedett exponenciálisan.

A kezdetek

A nagy földrajzi felfedezések előtti korszakolást illetően nincs egységes álláspont abban, hogy mikor kezdődött a globalizáció folyamata. Az archaikus vagy premodern globalizáció folyamata az első ősi civilizációk vándormozgalmaival indult meg és ez egyben értelmezhető az első birodalmi expanziós törekvésként is. A neolitikus forradalom lehetővé tette az élelmiszer felhalmozását, tárolását, a vándorlás helyett a felfedezést. Az ókorban az európai mediterrán térséget behálózó egyiptomi, hellén és római, valamint a glóbusz másik felén a Dél-kínai-tenger útvonalai jelentették a globális kereskedelem kezdetét. A szárazföldi útvonalnál a Perzsa királyi út, valamint Nagy Sándor hódításai által jutottak Európától Indiáig a különböző áruk. A Krisztus előtti első században már a kínai Selyemút számított az első jelentős összeköttetésnek, ahol főként textíliák és fűszerek cseréltek gazdát. A hetedik századtól az Arab-félsziget fűszerkereskedelmi útvonalai is becsatlakoztak a nemzetközi árucserébe. A luxuscikkek körébe tartozott a cukor, a kávé, a szegfűszeg, a szerecsendió és a gyapot, de középkorban kezdetek elterjedni a különböző gabonafajták és azok kultivációja is. A kereskedelem volumene mindezek ellenére korlátozott volt és legnagyobb részét továbbra is a luxusnak számító fűszerek, a selyem, vagy egyes drágakövek tették ki. A mongol birodalmi terjeszkedés során a legtöbb eurázsiai kereskedelmi útvonal blokkolva volt, az Ottomán Birodalom felemelkedése pedig végleg ellehetetlenítette azok használatát. Ezért a 15. században a felfedezők új tengeri-kereskedelmi útvonalak után kezdtek kutatni.

Európa domináns helyzetének megalapozása

Az európai kolonializmus kezdete egybeesett a felfedezések korával és a tudományos forradalommal is. Továbbá, egy pozícióváltást is magával hozott a világ vezetői hatalmaiban: Spanyolország, Portugália, Anglia és Hollandia váltak vezetőkké. Ehhez Kolumbusz Kristóf amerikai, Vasco da Gama indiai, Ferdinand Magellán indonéziai felfedezései kellettek. Így olyat kereskedelmi kerülőutakat hoztak létre, amelyekkel kizárták az itáliai és az arab kereskedőket. A kereskedelmet a „kolumbiai csere” határozta meg: az óvilágból búza, rizs, patásállatok tartottak az új világba, míg onnan paprika, paradicsom, burgonya, kukorica, chili és dohány érkeztek. A földrajzi felfedezések következtében megindult kereskedelem már egy prekapitalista vagyonfelhalmozást jelentett. A kereskedők a nagyobb áruáramlás érdekében minden, az őslakosok által használt vagy fogyasztott növényt, nyersanyagot szállítani kezdtek Európába, azonban ezeknek csak kevés százalékok hasznosult vagy kulturális eltérések (gumó és rovarevés) vagy éghajlati problémák miatt (kakaó). A cukor, a tea és a dohány szerepe viszont meghatározóvá vált az európai lakosok mindennapjaiban: a cukorfogyasztás az angol lakosoknál két évszázad alatt 8 kilogrammra ugrott a nulláról, a dohánytermékeket először gyógyításra kezdték használni, majd az egyik legkeresettebb árucikké vált. A cukornád ültetvényekhez az érintetlen és ökológiailag érzékeny területeket megművelték, aminek következtében gyakori volt az erdőirtás és később a talajerózió. Ezekhez a munkákhoz olyan mértékű munkaerőre volt szükség, amivel nem rendelkezett Európa. A hiány orvoslására az afrikai kontinensről szállítottak rabszolgákat, becslések szerint 10 millió afrikait hurcoltak a különböző ültetvényekre. Létrejöttek az első interkontinentális kereskedelmi felügyelettel rendelkező multinacionális vállalatok: a Brit Kelet-indiai Társaság (1600) és a Holland Kelet-indiai Társaság (1602). Európa monopolhelyzetbe került az ismert világ kereskedelmében és ezt a pozícióját meg is őrizte a 20. századig. A földrajzi felfedezések nemcsak a gazdaságra, hanem az etnikai és kulturális változásokra is óriási hatást gyakorolt. A déli és dél-kelet ázsiai területeken kívül a kereszténység lett a legelterjedtebb vallás és az angol, valamint a spanyol nyelvet beszélték a legtöbben. Szót kell ejteni még a nemesfémek Európába áramlásáról is, ugyanis ezekkel tudták finanszírozni – akár hitelezni – a befektetők a további expedíciókat. Ha a globalizációt nem földrajzi felfedezésektől eredeztetjük, akkor a pénzkészletek ezüst- és aranystandardját tekinthetjük a globalizáció első lépésének. A mindennapi kereskedelmet az ezüst határozta meg – a latin-amerikai bányákból is ezüstöt termeltek ki a legnagyobb mennyiségben – az aranyat váltóként használták a nagyon magas értékű kereskedelmi ügyleteknél. Az így beáramló ezüstmennyiség okozta az első jelentős inflációt Európában, ahol az árak a felfedezések előtti időszakhoz képest akár öt-hatszorosra is ugorhattak. A 19. század kezdetén a kínai-európai kereskedelmi volumen csökkenése, a brit aranystandard bevezetése, valamint a brazil aranybányák felfedezése és az amerikai, illetve az ausztrál aranyláz miatt vált globálisan is elterjedtté az arany, mint fizetőeszköz. Ezt az időszakot összefoglalva elő- vagy proto-globalizációnak nevezhetjük.

Az angol világuralom

A globalizáció teljesítménycentrikus értelmezésében az első ipari forradalmat határozzák meg, mint a jelenség kezdete, ezért az indusztrializáció első hulláma egyben a globalizáció első hulláma is. A munkamegosztás fejlődésével az árutermelés mértéke is nőtt. A kereskedelem fókusza a nyersanyagról az előállított termékek felé mozdult el. Az árucsere színtere a települések piacáról a városok és az államok közötti szintre lépett elő, integrált piacok jöttek létre. A magántársaságok egyre nagyobb hatalomra tettek szert: a Brit Kelet-indiai Társaság szervezete, alkalmazottainak száma és magánhadserege jelentősebb volt mind felszereltségben, mind létszámban az angol államénál. Anglia világuralma a 19. század folyamán vitathatatlan volt, a korona a bolygó minden szegletébe elért – így nem is lehet véletlen, hogy az első ipari forradalom Angliában robbant be. A szigetország volt a fő ellátója a világ ipari fejlődésnek: a megnövekedett kereskedelmi igény miatt a világ külkereskedelme a században 2-ről 60 százalékra ugrott. A technológiai fejlődéseknek köszönhetően már a gyorsan romló termékeket (húsokat, halakat, tengeri gyümölcsöket) is lehetett szállítani, ezáltal olyan új országok kezdtek a világkereskedelem meghatározó szereplői lenni, mint Argentína vagy Uruguay. A tradicionális, későn iparosodó társadalmak kimaradtak a globalizált kereskedelemből: Kína, Japán, India elvesztették jelentőségüket. A közlekedés és a szállítás már nem volt akadálya, hogy az addig nehezen hozzáférhető, egykoron luxusnak számító használati és élvezeti cikkekhez hozzáférjenek a világ nyugati felén. A globalizáció folyamatában ekkor fejezték be Afrika gyarmatosítását is, ezáltal a kontinens is a „vesztesek” közé került. Ugyanilyen vesztesei voltak a globalizációval egyre jobban összefonódó kapitalizmusnak a gyári munkások, az alacsony képzettséggel rendelkezők és általában a nők, a gyerekek.

Az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepe

A világháborúk következtében kialakult visszaesést követően, a globalizáció 2.0-ban az Amerikai Egyesült Államok vette át a vezető szerepet. A hidegháború végéig tartó időszakban a világ két gazdasági és politikai pólusa eltérő módon és ütemben fejlődött. A kapitalizmus szabadpiaci kultusza, a kevés állami szabályozás és a decentralizáció logikája felülkerekedett a tervgazdaságon. Amerika befolyásoló szerepe nem csupán a gazdaságban volt kiemelkedő. A kulturális expanzió szerepét az USA vette át, és míg a keleti blokkban szovjet modell adaptációs kényszere hatott, addig a „szabad világban” az amerikanizáció és demokrácia-export vált a globalizmus fő irányvonalává. Au indusztrializáció első hullámától a második világháború végéig a kiszervezett termelés nem volt jelentős: hazai vállalatok termeltek hazai fogyasztóknak belföldön. Az 1950-es évekkel kezdődően ez a trend megfordult és a fejlett országok beruházásaikat a fejlődő, még nem, vagy csak részben iparosodott országokba vitték. Az anyaországokban is változás következett be: az agrár- és iparszektorból a szolgáltató szektorba vándoroltak a munkások. A globalizmus hatásainak köszönhetően könnyebbé vált az utazás, a kapcsolattartás, a munkavállalás az információhoz való hozzáférés. A szélesedő és erősödő középosztály kezdte kihasználni ezeket a globális kapitalizmus nyújtotta előnyöket. A globális export aránya tovább erősödött: a 20. század első fele viszontagságainak ellenére is több mint 3000 százalékkal nőtt.

A vasfüggöny lehullásától számítva lehet mai fogalmaink szerinti globalizációról beszélni. A Szovjetunió 1989-es összeomlásától a 2008-as gazdasági és pénzügyi válságig szintén az USA vezetett. A globalizáció 3.0-ban a nemzeti gazdasági növekedéssel, a digitalizációval és az Internet, valamint a World Wide Web lehetőségeivel nőtt a rendelkezésre álló jövedelem, fokozódott a turizmus, megváltoztak a fogyasztói szokások. A válság után egyértelművé vált a Kínába kiszervezett munkaerő-politika hibája. A globalizáció negyedik generációjában Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi harcát tapasztalhatjuk. Új geopolitikai gondolkodás rajzolódott ki, amelyben az „Egy övezet, egy út” gazdasági stratégiája megbillenti az amerikai dominanciát a globális kapitalizmusban és az ipar, valamint a telekommunikáció fejlesztésével Kínát erős versenytárssá léptette elő.

A globalizáció folyamatának köszönhetően nem csak az áruk cseréltek tulajdonost, hanem új javakkal, szolgáltatásokkal, foglalkozásokkal, más kultúrával ismerkedtek meg az emberek. A globalista kapitalizmusnak köszönhetően már argentin szappanoperát nézhetünk, magyar szinkronnal a dél-koreai telefonunkon, amihez amerikai szoftvert használunk, miközben a Kínából rendelt bögrénkből isszuk a kenyai babból készült kávét, a dán székünkben ülve.