Cora Zoltán – Kiss Mária Rita – Olasz Lajos: Fejezetek a magyarországi társadalom- és szociálpolitika történetéből

A Fejezetek a magyarországi társadalom- és szociálpolitika történetéből – Szövegek a kiegyezéstől a rendszerváltásig című kötet megjelentetésének legfőbb célja a tudományos ismeretterjesztés mellett a nemzeti kulturális örökségünk megóvása és fennmaradásának segítése.

Fő fejezeteinek tagolása kronologikus sorrendben követi nyomon a szociális kérdés magyarországi alakulását. Az alfejezetek tematikus blokkokból állnak. A kötet minden korszakon belül bemutat négy, az adott periódusban kiemelten fontosnak tekinthető, a társadalmi és szociális viszonyokat jelentős mértékben meghatározó, jellemző problémakört, amelyeket kortárs társadalomtörténeti, társadalompolitikai és szociálpolitikai szövegekkel komplex módon igyekszik szemléltetni. A többféle megközelítés, eltérő aspektusok alkalmazása elősegíti a kérdéskörök alaposabb megismerését, további tanulságok levonását. A szemelvények előtt elhelyezett, szerzőkhöz kapcsolódó információk segítenek megérteni a művek keletkezésének körülményeit, jelezve egyben a kiválasztás szempontjait is.

A szemelvénygyűjtemény történeti forrásokat tartalmaz: a korabeli szereplők, a közvetlenül érintettek társadalmi kérdésekre adott reflexióit mutatja be. A szövegválogatás legfontosabb szempontja az volt, hogy megjelenítsük az adott kor fontosabb társadalomtörténeti kérdéseit, valamint társadalom- és szociálpolitikai irányzatát. Ebből az is következik, hogy nemcsak feltétlenül a legszínvonalasabb, vagy a mai értékrendünkhöz legközelebb álló munkák kerültek az anyagba. A szakma művelői előtt közismert szerzők (egykori szakpolitikusok, közéleti szereplők, döntéshozók) mellett igyekeztünk kevésbé ismert személyek, nehezebben hozzáférhető, az adott korszak társadalmi tablójához viszont feltétlenül hozzátartozó szereplő írásait is bemutatni.

A szerkesztők célja az volt, hogy az olvasók a történeti példákból leszűrhető következtetések birtokában lássák, értsék: a társadalmi tények, a társadalompolitikai koncepciók, a politikai értékrendszerek és pragmatikus kényszerek miként befolyásolják a szociálpolitikai döntések meghozatalát, végső soron pedig a szociálpolitikai beavatkozások megvalósulását.

Az oktatási célokat is szolgáló forrásgyűjtemény jól hasznosítható mindazon oktatók számára, akik a lexikális tudásanyag közvetítésén túl feladatuknak tekintik a társadalomtörténet értő oktatását és a jövő szociálpolitikus szakembereinek szemléletformálását, a szakma gyakorlásához szükséges készségek és jártasságok elmélyítését is. A szöveggyűjtemény szemelvényei lehetővé teszik a hallgatók önálló tanulását, elősegítik az egyéni szövegértést és szövegelemzést is.

2020. május 9.