Dr. Szényei Gábor András

A Kuratórium alelnöke

Szakmai háttér:

2007-től Magyar Nemzeti Bank – FB tag
Feladatok:
Részvétel a Felügyelő Bizottság stratégiai és operatív munkájában; különös tekintettel a banki kockázatkezelés, valamint a banki IT és HR rendszerek ellenőrzésére

2006-tól ITDS (Information Technology, Development and Services Kft.) – ügyvezető partner
Főbb ügyfelek
Nemzeti Közlekedési Hatóság
– Járművezetői utánképzési rendszer: stratégia-alkotás és szabályozás
– PÁV rendszer: stratégia-alkotás és az alkalmasság-vizsgálati technológiák auditja

 

1998 – 2003
SZÉ-RA Informatikai Kft. – ügyvezető partner
A cég – melynek profilja informatikai tanácsadás, fejlesztés és szolgáltatás nyújtása a banki pénzügyi informatika területén – teljes körű irányítása, stratégiájának kialakítása. A kezdeti 5 fős elektronikus banki HELP DESK szolgáltatás és AS 400-as programozás után 1999-ben a cég intenzív növekedésen ment keresztül, mely portfoliójának és bevételének is jelentős bővülésével is járt. 2000-ben a meglévő technológiák stabilizálása mellett elindultak a webes technológiát alkalmazó projektek is. 2001-ben partnerei között megtalálható volt a IBM, Microsoft, Fundtech, Brokat és Utimaco. 2002-re a vállalat már 32  belső munkatársat és 634 millió Ft-os bevételt tudhatott magáénak.

Főbb termékek:
– DSS: banki döntéstámogató rendszer
– GISAS – AS/400 GIRO Interface rendszer
– TITÁN: üzletmenet folytonossági tervezési módszertan
– INFRA: intranet keretrendszer – a különböző banki rendszereket közös platformra helyezve a felhasználó felé csak egyetlen e-portál jelenik meg
– FRAUD MONITORING: csalás felderítő rendszer- az elektronikus úton kezdeményezett banki tranzakciók kontrollját támogató rendszer
– CORPORATE POOL: vállalati ügyfelek cash pool / interest pool rendszerének fejlesztése és üzemeltetése
– Felügyeleti jelentés szolgálati rendszerek fejlesztés

Főbb ügyfelek:
CIB Bank
– CASH POOL rendszer fejlesztés
– Process Interface fejlesztés
– Internetes banki alkalmazás fejlesztés
– Lakossági hitelezési funkciók fejlesztés és illesztés
– Postai műveletek fejlesztése és illesztés
– Forint és deviza kivonatok fejlesztés
– Jutalékrendszer fejlesztés és illesztés
– VIBER fejlesztés és SWIFT illesztés
– Árfolyamkockázat kezelés fejlesztés és illesztés
– MOK (orvosi) rendszer fejlesztés és illesztés
– Internetes hiteligénylés fejlesztés
– Pénzmosás felderítéséhez nyilvántartási rendszer fejlesztés

Volksbank
– DSS (teljes körű controlling) rendszer fejlesztés
– Felügyeleti jelentésszolgálat fejlesztés

HVB Bank
– AS 400 platformon informatikai fejlesztések és üzemeltetés

Inter-Európa Bank
– AS 400 platformon informatikai fejlesztések és üzemeltetés.

1994 – 2008
Papillon-Consult Emberi és Szervezeti Erőforrás Fejlesztési Tanácsadó Iroda Kft. – ügyvezető partner
– Szervezetfejlesztés: különböző cégek, szervezetek, intézmények személyügyi, pénzügyi, ügyviteli, informatikai rendszereinek átvilágítása és átalakítása. Szociológiai és pszichológiai felmérések, tréningek vezetése. Vezető kiválasztás és coaching, vezetői kompetencia fejlesztési rendszerek kialakítása, megvalósítása. „Train-the-trainers” képzések. Outplacement tréningek. Stratégiai tanácsadás. Pénzügyi átvilágítások.

Főbb ügyfelek:
MNB
– A Bank vezetői kompetencia fejlesztési képzési rendszerének kidolgozása,  felső- és középvezetői menedzserképzés
– Felsővezetői coaching
– Outplacement tréningek tematikájának kidolgozása és vezetése: munkahelyüket elvesztő alkalmazottak számára önismereti, karrier tanácsadási, piacismereti tanfolyam tartása; az elhelyezkedési folyamat támogatása, nyomon követése
– HR-terület szakmai támogatása. A HR-osztály munkatársai részére szakmai képzési koncepció kialakítása

CIB Bank
IT stratégiai irányvonalak tanulmány – a CIB Bank rövid és középtávú lehetséges informatikai fejlesztési irányvonalainak felvázolása, hazai és külföldi benchmark

IDOM Rt.
– A tevékenységi körében jelentős változáson keresztül ment cég szervezetének kialakítása, az új szervezet struktúra implementálása. – Változás menedzsment
– Költségelemzés
– Vezető kiválasztás és vezetői coaching

POLIGRUPPO
– A magyarországi leányvállalat átalakítása, új szervezeti struktúra és funkciók kialakítása, ügyviteli, érdekeltségi és szerződéses rendszerének fejlesztése, teljes körű képzések, az emberi erőforrások biztosítása.
– Stratégiai tanácsadás.
– Érték- és költségelemzés, cash pozíció meghatározása és 3 éves prognózisa.

APEH
– „Financial Sector Development Programme Hungarian Ministry of Finance, APEH TAX Administration Modernisation Train the Trainers Programme” PHARE projekt (Project No: 94/TX/011.) francia képzési és oktatási anyag szaklektora, a program vezető trénere. A képzés célja: az APEH HR rendszerének átalakítása, belső trénerek képzése minden országos és megyei megyei központban. A projekt fővállalkozója a párizsi székhelyű, wordwide pénzügyi és kormányzati reorganizációkat megvalósító  IDC / International Development Consultants, időtartama 1 év volt.

OEP
– Pályázati támogatással a Közlekedési Főfelügyelet szervezésében az utánképzési  foglalkozásvezetők szakmai továbbképzése

IBUSZ BANK
– Szervezetfejlesztés, felsővezetői képzések és coaching

NN Magyarország Biztosító Rt.
Vezetőképzés módszertanának kidolgozása, vezetői tréningek

 

1993 – 1997 
BKV Közlekedés Pszichológiai Laboratórium – tréner és pszichodiagnoszta 
– A közlekedési utánképzési rendszer szakmai fejlesztése és a trénerek kiképzése. Pályázatok keretein belül a mentálhigiéné elméleti és gyakorlati beépítésének kidolgozása az utánképzési programokba. Járművezetési valamint fegyverviselési hatósági pszichológiai alkalmasság vizsgálatok. Kiválasztás.

 

1992 – 1993 
Marokkói Királyság Magyarországi Nagykövetsége – tolmács és gkv.

 

1992-     
Magánrendelés – pszichiáter

1986 – 1992
Kecskemét, Pécs, Budapest, Pomáz – pszichiáter
Pszichiáter szakorvosként a klinikumban gyógyítás, részleg- majd mb. osztályvezetés. Kutatási programban részvétel (pl Társadalmi Beilleszkedési Zavarok / Öngyilkosság alirány), előadások, képzések.

 

Végzettség:
1985. SZOTE – Általános Orvosi Kar – egyetemi diploma
1992. OTE- pszichiátria szakvizsga

 

Szakképzések:
Szervezetfejlesztési szakképzések
IDC (International Development Consultants, Franciaország) szervezetfejlesztési tréning, train the trainers
PCG (Pischetsrieder Consulting GmbH, Németország), rendszer-és szervezetfejlesztési képzés, train-the trainers
DTA (Deutsche Trening Akademie, Németország), módszertani tréningek HR átvilágítás, átalakítás, fejlesztés és operatív üzemeltetés témakörben

Pszichotherápiás szakképzések
1989-től     jungi kiképző analitikus képzés
1990-től     imaginatív és kontemplatív meditációs képzések
1990-93.    pszichotherapeuta képzés
1992-től pszichodramatikus képzések (MPE, Max Clayton szemináriumok)
1993-94.    játékterápiás képzés

Szakmai közéleti tevékenység:
1992-től     Magyar Pszichiátriai Társaság, tag
1992-től     C.G. Jung Komplex Pszichoterápiás Egyesület, tag
2007-től óraadás SOTE Magatartástudományi Intézet „Magatartásorvoslás” kurzusán valláslélektan témakörben.

Karitatív tevékenység:
Barankovics István Alapítvány, alelnök
Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Magyar Nagyperjelségének tisztje
C. G. Jung életmű sorozat kiadásának elindítása, finanszírozása és szakmai felügyelete
A Buddhista Misszió hospice szolgálat tagjai támogatására esetmegbeszélő szemináriumok vezetése
A Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói támogatása

Nyelvtudás:
Francia – folyékony
Angol – jó

Kutatási területek:
Korábban: Társadalmi Beilleszkedési Zavarok (Öngyilkosság Alirány), sportpszichológia: élsportolók felkészítése csúcsteljesítményekre

Jelenleg: pályaszocializáció, orvosok egészsége, kiégés. Együttműködés a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetével és a Magyar Pszichiátriai Társasággal alkalmazott pszichiátriai kutatásokban.

Publikációk:
Könyvfejezetek (magyar nyelven):
· Győrffy Zs., Ádám Sz., Harmatta J., Túry F., Kopp M., Szényei G.: A pszichiátria területén dolgozó diplomás nők életminősége és egészségi állapota. In: Kopp M. szerk.: Magyar lelkiállapot 2008. Semmelweis, Budapest, 2008, 356-362. old.

Folyóiratban megjelenő közlemények:
Acsai I., Rapcsányi É., Szényei, G. (2001): Complex training program of elite athletes 10th  World Congress of Sport Psychology, Programme and Proceedings, Vol 2nd . Christodoulini Publications, Skiathos, 210-212.

Szényei G., Ádám Sz., Győrffy Zs., Harmatta J., Túry F.: A hazai pszichiáterek pályaképe és jövőképe. Psychiatria Hungarica 25:31-54, 2010.

Ádám Sz., Győrffy Zs., Harmatta J., Túry F., Kopp M., Szényei G.: A magyarországi pszichiáterek egészségi állapota. Psychiatria Hungarica 25:55-61, 2010.

Túry F., Szényei G.: A média szerepe az egészségzavarok kialakulásában. Népegészségügy 88:107-112, 2010.

Előadás kivonatok
Ádám Sz., Győrffy Zs., Harmatta J., Túry F., Szényei G.: A hazai pszichiáterek életminősége – hátrányban vannak-e a nők? Abstract. A Magyar Pszichiátriai Társaság 13. Vándorgyűlése, Miskolc. Psychiatria Hungarica 21 (Suppl.):5, 2006.

Harmatta J., Túry F., Ádám Sz., Győrffy Zs., Szényei G.: A hazai pszichiáterek életminősége – a munkastress szerepe és a kiégési szindróma veszélye. Abstract. A Magyar Pszichiátriai Társaság 13. Vándorgyűlése, Miskolc. Psychiatria Hungarica 21 (Suppl.):51, 2006.

Szényei G., Harmatta J., Túry F., Ádám Sz., Győrffy Zs.: A hazai pszichiáterek életminősége – pályakép és jövőkép. Abstract. A Magyar Pszichiátriai Társaság 13. Vándorgyűlése, Miskolc. Psychiatria Hungarica 21 (Suppl.):113, 2006.

Túry F., Harmatta J., Ádám Sz., Győrffy Zs., Szényei G.: A hazai pszichiáterek életminősége – testi egészség és a pszichoszomatikus zavarok. Abstract. A Magyar Pszichiátriai Társaság 13. Vándorgyűlése, Miskolc. Psychiatria Hungarica 21 (Suppl.):124, 2006.

Túry F., Szényei G.: A média szerepe az egészségzavarok kialakulásában. XVII. Primer Prevenciós Fórum. Budapest, 2010.5.20. Programfüzet.

Budapest, 2010. október

2020. október 15.