Dr. Tarnai Richárd

Kurátor

Dr. Tarnai Richárd 1972. november 3-án született Budapesten. Nős, öt gyermek édesapja.

Végzettség:
A wekerlei 3. számú általános iskolába (ma: Kós Károly) járt, majd 4 év gimnázium következett a pesti piaristáknál. 2007-ben szerezte meg az ELTE állam- és jogtudományi diplomáját.

Munkahely:
1991-1992-ben önkéntes a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. 1997-től fogalmazó a Fővárosi Főügyészségen. Közel másfél évnyi polgári szolgálat a Katolikus Ifjúsági Mozgalom keretein belül, valamint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Országos Tanácsában a történelmi egyházak delegáltjaként 1999 és 2005 között végzett munkát. A kormányhivatalok megalakulása óta, 2011. január 1-től a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Politikai életút:
Az utolsó egyetemi évében Barsiné Pataky Etelka személyi titkára volt. 2000-ben lett munkaerőpiaci szakreferens a szociális és családügyi miniszter kabinetjében, majd kabinetfőnök ugyanott. 2002 februárja és júniusa között kormányzati főtisztviselő. 2002-2006 között a Fidesz parlamenti frakciója Szociális és Családügyi Kabinetjének kabinettitkára volt. 2006-2010 között az Országgyűlés alelnökének, Harrach Péternek kabinetfőnöke volt. 2010-2014 között Kispest egyéni országgyűlési képviselője volt.

2022. január 24.