Az élet a fejlett országok lakói számára egyre több lehetőséget tartogat. A korábbiakhoz képest könnyebbé és egyszerűbbé vált szinte minden, a technológia virágzásának és a telekommunikáció rohamos fejlődésének köszönhetően új távlatokat nyitott. a koronavírus járvány azonban sok mindent megváltoztatott. Elhúzódásával növekszik a depresszió és a mentális betegségek száma. Egyre több időt töltünk a virtuális térben miközben a mindennapi tevékenységek egyesek számára egyre komolyabb kihívást jelentenek. Olyannyira, hogy amit nem lehet online elintézni, azt inkább meg sem csinálják.
Ideje felnőni
Különösen igaz ez a digitális bennszülöttekre. Számukra az egyik fő kihívás az életben, hogy olyan egyszerű, hétköznapi dolgokkal küzdjenek meg, melyeket nem képesek máshol, csak az offline, fizikai térben véghezvinni. Azonban míg a Z generáció többsége most lép a fiatal felnőttkorba, addig az Y generáció tagjai már lassan harmincas éveiket tapossák. A nyugati mileniálok, akiket a leginkább védtek mindentől, akik már biztonságos környezetben nőttek fel – hiszen tinédzser éveikre már véget ért a hidegháborús korszak is – többségükben elkényeztetettek, lusták lettek és képtelenek arra a felismerésre, hogy ideje felnőni. El kell látniuk magukat, kötelezettségeik vannak, amiket teljesíteni kell, és ezeket nem fogja más elvégezni helyettük. Az Y generáció által létrehozott adulting kifejezés foglalja talán a leginkább össze egy nemzedék érzéseit a nagybetűs élettel kapcsolatban: számlák befizetése, házimunka elvégzése, önállósodás, a szakmai és magánélet összeegyeztetése. Sok esetben a szülői feladatokat is ide kell sorolni. Az adulting népszerű hozadéka a parenting kifejezés, ami a gyerekneveléssel és -vállalással járó, sokszor nehézségként megélt feladatokat foglalja magában. Minden olyan tevékenység az adulting témakörébe került, ami a korábbi generációknak nem okoz(ott) problémát, az élet szerves része volt. Például hogy megbeszélésekre kell eljárni, időpontokat kell egyeztetni, hivatalos levelezéseket kell lefolytatni. Az ezredfordulós generáció számára viszont ezek olyan kellemetlen és kerülendő kötelezettségekké váltak, amelyekre inkább nem is gondolnak. Nem csak azért, mert sok esetben nincs meg a szükséges információjuk arról, hogyan is kellene véghezvinni egy-egy bagatellnek számító folyamatot – hiszen az internet segítségével könnyen tájékozódhatnának – hanem már maga a gondolat, az ismeretlentől való félelem is komoly szorongást okoz náluk. Ezért megpróbálják tologatni a feladatokat maguk előtt, óráról órára, napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra görgetik a teendőket, amíg határidőhöz el nem érkeznek. Ez újabb és újabb frusztrációkat kelt bennük, hiszen az el nem végzett feladat végig ott lebeg előttük és nem lesz más, aki megoldja ezeket. Ez a szocializációs folyamat krízise, vagy akár helytelen nevelésnek is nevezhetjük. A szülők mindenből a legjobbat akarták gyermekeik számára: a világot egy békés, biztonságos, önfeledt helynek bemutatni, a problémák megoldását pedig ők maguk vállalták a nyakukba. Cserébe csupán annyit vártak el, hogy jó tanulók legyen és minden problémát azzal oldottak meg, hogy a gyereknek semmi más gondja ne legyen a tanuláson kívül. Nem tudatosan, de belekényszerítették a fiatal nebulókat abba az értékelési rendszerbe, ahol csak a legjobb jegy a megfelelő. Ezek hagyományozódtak további tanulmányaik során, és ha valamiből rosszabb érdemjegyet kaptak, akkor elkövetkezendő napjaikat a letargia légköre határozta meg, úgy érezték, nem elég jók.
Az élet nem habostorta
Az iskola utáni évek, a végzettség megszerzése utáni korszak azonban már nem biztosított olyan stabil életpályát, mint az megadatott a szüleiknek vagy nagyszüleiknek. A kemény munka meghozza gyümölcsét (baby boomerek) és a lázadjunk a rendszer ellen (X generáció) attitűd nem vált az Y generáció jellemzőjévé, ők meg akarták nyerni azt, amiben felnőttek. Nem felépíteni, létrehozni vagy fellépni valami ellen, hanem vezetni azt. Ők voltak az elsők, akik úgy lettek nevelve, hogy bármit elérhetnek és mindent meg tudnak valósítani. Az álmokhoz vezető hosszú lépcső azonban nem márványlapokkal van kikövezve, ahogy a szülői ház sem képes többé nyújtani azt a biztonságot, mint egykoron. Mivel korábban a szülők megkímélték őket azoktól a kényelmetlen kötelességektől, amiken minden korábbi generációnak át kellett esnie ahhoz, hogy ellavírozzon a felnőtté válás labirintusában, az ipszilonok nem tanulhatták meg, hogyan kezeljék a váratlan helyzeteket. Ha egy helyzet szituáció nem az előre eltervezett menetrend szerint alakul, akkor a haszontalanság érzete, a csalódottság, kiábrándultság veszi át az uralmat felettük. Következményképpen nem csak a hivatalos ügyintézés vált kivitelezhetetlenné, hanem az informális tevékenységek is, mint például egy ruha visszacserélése, ha nem megfelelő a méret, személyes csomagok átvétele vagy feladása – még úgy is, hogy a futár a házuk elé jön –, sőt egy e-mail vagy egy telefonbeszélgetés is frusztrációt okozhat. Komoly köröket kell lefutniuk magukban ahhoz, hogy teljesíteni tudják ezeket a kihívásokat és legtöbbször a halogatás, késleltetés válik a megfelelő válasszá, ami óhatatlanul is egy nem kívánt mókuskerékbe kényszeríti az embert a mindennapok során – hiszen minél később találkozunk a problémával, ami ismét csalódást okozhat, annál jobban telnek a napjaink. Előbb vagy utóbb viszont döntést kell hozni, ami ugyanolyan megterheléssel jár, mint, ha nem döntünk el valamit. A túl sok lehetőség ugyanúgy problémát okoz, ugyanis fennáll a lehetősége, hogy rossz döntést hozunk meg, így a lehetőségek száma ugyanúgy mentális megterhelést okoz és az abból fakadó eredmény szorongáshoz vezet. A tét pedig attól lett még nagyobb, hogy a közösségi média felületein szinte kötelezően mindenkinek meg kell mutatnia, hogy neki tökéletes, problémamentes és sikeres élete van. A „tökéletes” élet iránti vágy, annak hajszolása, a feladatok tologatása, a munkahelyen való megfelelés és a felnőtti válás problémái egyszerre szakadtak a nyakukba, ami együttesen a kiégéshez vezetett.
Kiégés
A kiégés, azaz a burnout, több jelentéssel bír. Klasszikus értelemben valaminek a túlhajszolása, monotonitása az, ami kiégeti az emberekben azt a belső érzést, vágyat, ami arra készteti az egyént, hogy tovább foglalkozzon bizonyos tevékenységgel. A WHO által, 2019-ben hivatalosan elismert egészségügyi állapot összefoglalva a következő szimptómákkal jár: folyamatos kimerültség érzés, negatív érzések a munkával vagy valamilyen tevékenységgel kapcsolatban, a szakmai hatékonyság csökkenése. Fontos, hogy a stresszes állapotot ne tévesszük össze a burnouttal. A stressz leginkább akkor jelentkezik, amikor túl sok minden nehezedik ránk egyszerre, mentálisan és fizikálisan is kihívás, megerőltető az összes feladat elvégzése, ráadásul rövid időn belül kell ezeket megvalósítani. Hagyományosan a munka világát tekintve ilyenek lehetnek a fizikai munkák, melyek roppant monotonitással bírnak. Ez azt eredményezi, hogy miután véget ért a műszak, semmi máshoz nincs kedve a munkásnak, minthogy beüljön kedvenc sorozata elé vagy céltalanul böngésszen az interneten és ne törődjön semmivel. Újra és újra ugyanazt a munkafolyamatot kell végezni és a problémák elhárítását anyagilag sem tudják megoldani, az alacsony megbecsülés, a pótolhatóság és a rossz munkahelyi körülmények mind erősítik a kiégés érzését. A fehérgalléros, irodai vagy értelmiségi munkáknál – legtöbb esetben – legalább a pénzügyi stabilitás és a megbecsültség érzése rendelkezésre áll. Viszont azt is látnunk kell, hogy egyre több olyan foglalkozás vesztett a társadalmi presztízséből, ami évtizedekkel korábban komoly megbecsülést jelentett. Tipikusan ilyen a pedagógusoké. A reputáció csökkenése mellett a túlszabályozással a kreativitást, az egyéni felelősségvállalást is igyekeznek kiölni egyes szakmák feladatköreiből, vagy épp ellenkezőleg, túl sok autonómiát biztosítanak. A kiégés a munkában tehát a monotonitással, a feladatok nem egyértelmű meghatározásából, az elismerés hiányából, a túl kevés vagy túl sok felelősségből ered. Az ebből fakadó kiégési faktor kihatással van szórakozási formáinkra is: megvettünk egy könyvet, amit hónapok óta szeretnénk elolvasni, de az csak a polcunkon porosodik, vagy éppen sportolni akarunk, de ruházat és a felszerelés beszerzésén kívül nem jutunk tovább az aktuális tevékenységig. A kiégés szempontjából mindig fontos, hogy ha el is jutunk addig a pontig, hogy foglalkozzunk valamivel, sosem vagyunk képesek arra, hogy ténylegesen meg is csináljuk, csak halogatunk.
A kiégés a munka világán kívül társadalmi kiégés is lehet. Ahogy a vállalatoknak is egy-egy termékkel kapcsolatban fent kell tartaniuk annak a márkának az imázsát, hogy elhiggyék a fogyasztók, egy jó terméket vásárolnak meg, mi is folyamatos kényszert érzünk a magunkról kialakított kép gondozására. A közösségi média – főleg az Instagram és a Facebook –felhasználók ugyanúgy egy márkává transzformálják életük minden részét, amit hosszú távon a jó megítélés és a pozitív visszajelzések igénye miatt időt és munkát nem kímélve fent kell tartani. Ki kell választani a megfelelő képet akár a nyaralásról, akár a legutóbbi összejövetelről. Ennél a pontnál megint csak elvész az élményfaktor és egy újabb monoton és fárasztó folyamat veszi kezdetét, hiszen nem mindenki éli úgy meg az átlagos hétköznapokat, mint az influenszerek, akik mögött sok esetben professzionális csapatok állnak annak érdekében, hogy minden egyes bejegyzésükben úgy ábrázolják őket, mintha a legújabb divat- vagy termékkatalógusból léptek volna éppen ki. Az életvitelünket érintő kérdésekben a kiégés a túlvállalásban szintén megjelenthet, ezzel együtt a kevés alvás, valamint a kapcsolatok és a társas érintkezés hiányában jelenhet meg. Ha pedig perfekcionista, pesszimista személyiségünk van, megfelelési kényszerrel küzdve, jó eséllyel, előbb-utóbb mi is a kiégés fázisába fogunk kerülni.
A szorongással teli életre nem csak a túltolt védelmező nevelés vagy a közösségi média hamis énképei voltak hatással, hanem a 2008-as gazdasági világválság is. Abban az időben érintette az Y generáció tagjait, amikor kikerültek a munka világába, karrierépítésbe vagy vállalkozásba kezdtek volna, a recesszió viszont bedöntötte terveiket. Több mint 10 évvel a válság után, miután rendeződni látszott a financiális helyzetük, a COVID-19 pandémia járványkezelésének elengedhetetlen következménye lett a világon mindenhol a gazdaság visszaesése. Ez az első olyan generáció a világháborúk óta, amelynek terveit kettétörték a világgazdaság váratlan eseményei. Mindezek tetejében, egy óriási adósságállomány terhe nyomja a vállukat, legyen az diákhitel, lakáshitel vagy a vállalkozás beindításához szükséges pénzfelvétel.
Az Y generáció általános kiégését az önkritika helyett az önfelmentés jellemzi. holott nem a mileniálok az elsők és nem is az utolsók, akiknek meg kell küzdeniük a gazdasági, kulturális vagy egészségügyi nehézségekkel. Viszont ők az első generáció, amelynek felnőtté válása kitolódott és látható károkat okozott számukra a szülők védelmező „tyúkanyó” mentalitása. Nem akarnak felnőni és elfogadni, hogy kötelességeik vannak. .
Ha fentebb felsorolt tünetek bármelyikét érezzük magunkon, akkor próbáljunk mást csinálni egy kis időre, új dolgokba belekezdeni, kimozdulni, inspirálódni. Tegyünk egy lépést hátra, vizsgáljuk meg a problémát más szemszögből. A munka mellett igyekezzünk kreatív tevékenységbe is belekezdeni. Ismerjük fel a határainkat, ne féljünk segítséget kérni.
Szitás Péter
Témavezető: Kiss Mária Rita
Forrásjegyzék:
Amil Niazi: Anne Helen Petersen on millennial burnout: ‘There’s no decompression time’. The Guardian. 2020.09.22.
Anne Helen Petersen: How Millennials Became The Burnout Generation. Buzzfeed News. 2019.01.05.
Annie Lowrey: Millennials Don’t Stand a Chance. The Atlantic. 2020.04.13.
Hillary Hoffower: ‘Millennial burnout’ thought leader Anne Helen Petersen on how parenting and social media are driving her generation to exhaustion. Business Insider. 2020.10.08.
Josh Cohen: Millennial burnout is real, but it touches a serious nerve with critics. Here’s why. NBC News. 2020.02.23.
Melinda Smith, Jeanne Segal, Lawrence Robinson: Burnout Prevention and Treatment. HelpGuide.2020.10.
Sean Illing: How millennials became the burnout generation. The Vox. 2020.12.03.
