Az elmúlt hetek csapadékgazdag időjárása életmentő friss havat jelentett Európa legtöbb síterepének, de akik rendszeresen síelnek, azok tisztában vannak vele, hogy évről-évre egyre kiszámíthatatlanabbak a téli túrák. A klímaváltozás egyik leglátványosabb jele, ahogy az egykor szebb időket megélt síterepek küzdenek, hogy zavartalanul ki tudják szolgálni a látogatókat. Modern hógyártási technológiáknak köszönhetően egyelőre még Magyarországon is lehet síelni néhány sípályán, de kérdés, hogy ez a gyakorlat meddig fenntartható.
Az idei télen, a síszezon legnépszerűbb és legdrágább időszakában, karácsony és az újév között, amikor az éves bevételek egynegyede is összejöhet, számos nagy hírű, alpesi régióban nem lehetett síelni a magas hőmérséklet miatt. Franciaországban a központok fele zárva volt december végén, mert csak latyakos sár borította a pályákat. Svájcban most karácsonykor 21 fokos rekord magas hőmérsékletet mértek, de hasonlóan meleg volt a helyzet Európa többi síterepén is.
Az ideális síeléshez egyszerre kell tartós nulla fok alatti hőmérséklet és csapadék, de ez az együttállás egyre ritkábban valósul meg. Emiatt csak azok a sípályák tudnak életben maradni, amelyek vagy nagyon magasan fekszenek, vagy ahol költséges módszerekkel garantálni tudják a havat. A hóágyú már alapfelszerelésnek számít minden síközpontban, de már más megoldásokkal is próbálkoznak, hogy az értékes havat biztosítani tudják a szezon során végig.
Bár a természetes hó és a műhó is megfagyott víz, aki már többször síelt, azonnal meg tudja különböztetni a kettőt. A hóágyúkban nagynyomású levegőt vezetnek a vízsugárba, ami szétporlad, majd a levegőben megfagy mielőtt a földre érne. A különbség abból ered, hogy a műhó szemcsék sokkal kisebbek, mint a valódi hó. A természetes hó sokkal tovább hullik, így sokkal több szemcse tud összeragadni és mivel ezek a szemcsék hegyesek, így amikor egymáshoz tapadnak, akkor sok levegő is kerül közéjük, amitől sokkal puhább lesz a természetes hó. A műhónak jóval kevesebb ideje van a képződésre, ráadásul a szemcsék kerekek, így kevesebb levegő kerül közéjük és jóval nagyobb lesz a sűrűségük. Emiatt érezzük azt, hogy a műhavas pályák keményebbek és jegesebbek. Bár természetes havon sokkal nagyobb élmény siklani, egyre többször kell a síelőknek műhóval megelégedniük.
Ha nem megfelelően alacsony a hőmérséklet azonban, akkor már a hóágyuk sem tudnak segíteni. Sok síközpont emiatt egyre kétségbeesettebb eszközökhöz nyúl, hogy havasak maradjanak a pályák és tervezni lehessen a téli szezont. Egy svájci síközpont az idei télen helikopterrel szállított havat egy fontos összekötő pályára a karácsonyi időszakban, mert a tavaszi időjárás miatt a hógyártás sem működött. Máshol megpróbálnak előre menekülni és az előző évi havat teszik félre a következő szezonra. A „snowfarming” néven ismert technika során több méter vastagságban felhalmozzák a havat egy hűvösebb helyen, majd fűrészpor-takaróval, vagy szintetikus szigetelőanyaggal fedik le és UV visszaverő anyagot tesznek a tetejére, hogy így vészelje át a nyarat. Ezzel a technikával akár 50-70 százalékkal is több hó marad meg a következő szezonra. Svájc kiterjesztette ezt a megoldást egy teljes gleccserre is, amit nyárra fehér UV visszaverő takaróval fednek be. Ez a megoldás bár működik, de széles körben valószínűleg nem fogják használni, mert nagyon drága és munkaigényes.
Ezek a technikák elvileg csak kiegészítő funkciót hivatottak ellátni a síszezon tervezhetőségének érdekében, ám egyre gyakrabban látni olyan hegyoldalakat, ahol kizárólag a lecsúszópályákon van hó. A két évvel ezelőtti szezonban Svájcban a pályák felén csak műhavon lehetett síelni. Ez nem csak a síelők számára szomorú, de a klímaaktivisták is egyre hangosabban és agresszívabban kampányolnak, hogy a sok vizet és energiát fogyasztó módszerek csak tovább rontják a helyzetet. Véleményük szerint a műhó-gyártás nagy nyomást gyakorol a környék vízkészletére, és a magas energia fogyasztás miatt túl nagy a síközpontok ökológiai lábnyoma. Bár a klímaváltozást teljesen elhanyagolható mértékben befolyásolná a sípályák bezárása, annyiban valóban jogos a tiltakozás, hogy visszatetsző, ahogy a síközpontok a klímaváltozás okozta helyzetet további fenntarthatatlan módszerekkel próbálják orvosolni.
A sípályák küzdelmének ugyanakkor teljesen érthető gazdasági okai vannak. Az 1970-es évektől kezdve a téli sportok körül egy olyan iparág épült ki, ami már egy ország GDP-jében is kimutatható. Ausztriában a téli turizmusból származik az ország GDP-jének 4 százaléka, Svájcban ez az arány 1 százalék. Franciaországban 120 000 munkahely kötődik a téli sportokhoz és szezononként körülbelül 1,5 milliárd euró bevételt termelnek a síközpontok. Mivel a nehézségek ellenére egy nagyon jól jövedelmező üzletágról beszélünk, érthető ha a tulajdonosok mindent megtesznek a fennmaradás érdekében.
Ami a jövőt illeti, a kiszámíthatatlanság jellemzi a legjobban a helyzetet. A magasabban fekvő sípályák még biztosan fognak tudni üzemelni, de valószínűleg ez az élmény a kínálat csökkenése miatt még drágább lesz a jövőben. A Magyarországon található két népszerű pálya, Szlovákia legtöbb pályája és az alacsonyabban fekvő alpesi síterepek tulajdonosai azonban nehéz helyzetben vannak. Ha hosszú hetekig nem nyithatnak ki a szezonban az enyhe időjárás miatt, és mindig újra kell gyártaniuk a havat, akkor nem biztos, hogy gazdaságilag ésszerű lesz ezeken a helyeken sípályákat üzemeltetni. Félő, hogy ezek a terepek is arra sorsra jutnak, mint megannyi kisebb pálya, ahol már csak rozsdásodó síliftek emlékeztetnek az egykori hidegebb telekre.
A szemle a következő cikkek alapján készült:
Does skiing have a future? | Travel | The Times
Skiing in the Alps faces a bleak future thanks to climate change (theconversation.com)
A szemlét készítette: Papp Gergely
