„A XXI. század meghatározó szerephez – meglehet főszerephez – juttatja a népesedés kérdéskörét. Máris az egész világra kiható, merőben új helyzetet teremtett egyfelől a népességrobbanás, másfelől a civilizált országok népességének növekvő iramú fogyása és elvénülése.” – írja Fekete Gyula (2005 5). Az író szerint ez a kettős demográfiai folyamat katasztrofális hatással van a vénülő Európára. Erre utal az utolsó könyvének a címe: Európa öngyilkossága (2007) is, amely egy válogatás a korábbi írásaiból és publicisztikáiból. Fekete nemcsak váteszként jelezte előre a történéseket, hanem annak ideológiai hátterét is pontosan látta.
- A népességfogyás ideológiája
Mivel Fekete Gyula (1922-2010) demográfiai nézeteiről korábban (2019.12.30 és 2020.01.15) már írtam, ezért most csak ennek a folyamatnak az író által vélelmezett ideológiáját mutatom be. A népben-nemzetben gondolkodó szerző, aki az MDF egyik alapítója, a rendszerváltáskor még abban reménykedett, hogy a szabadon választott kormányok 1995-re megállítják a népességfogyást. Sajnos ez nem történt meg, sőt a demográfiai helyzet 2010-ig szinte folyamatosan romlott. Az író halálakor a termékenységi mutatók minden korábbi értéknél rosszabbak. A szerző pesszimizmusát nemcsak a magyarság elöregedése és fogyása, nemcsak az Antal, Boross és Horn-kormányok tehetetlensége, hanem a lakosság közönye is növelte. „Ez a pusztulás az anyaország lakosságának meglehet jóval nagyobbik részét – nem érdekli.” (2005 5.o.) Szerinte ez az internacionalista jellegű kommunizmus öröksége, „amelynek legfőbb törekvése – a nemzeti érzés, a nemzettudat irtása, legyalázása volt”. (2005 6. o.)
„Népesedési csődhelyzetünk feloldásának talán a legnagyobb akadálya mindmáig az a fóbia, melyet jó negyven éven át programoztak be a szívekbe és az agyakba: aki büszkén vallja magáról, hogy ő magyar, azt nyilván megszállták ordas eszmék, a nacionalizmus leprája emészti. S ha még ráadásul orvul azt is számolgatja magában, hányan születnek, hányan halnak meg, az már a totális fasizmus.” (2005 6. o.)”
Fekete a népesedési csődhelyzetünket értékelve arra következtet, hogy ez nemcsak egy spontán romlási folyamat, hanem az „életellenes erők” tevékenységének az eredménye. „Közéletünkben a forradalom óta két erő – ha úgy tetszik két »párt« – küzd egymással; az egyik az életé, a megmaradásé, a másik – akarva-akaratlan, tudva-tudatlan – a pusztulásé. E két pólus köré rendeződnek – itt nem csupán a népesedésről van szó! –, e pólusokra tájolódnak az ilyen-olyan hatalmi törekvések, politikai, ideológiai tusakodások, manipulációk, a gazdaság, a kultúra szövedékei a parttalan közélettől a tíz millió magánéletig.” (1997 25–26. o.)
Életellenes az az ideológia, amely a gyermekvállalást magánügynek tekinti, mint a bélyeggyűjtést vagy a kutyatartást. Ezt nevezi az író hobbi elméletnek, valójában ez egy liberális felfogás, ami már az internacionalista jellegű kádári rendszert is jellemezte. Ha pedig a gyermekvállalás hobbi, akkor ezt mindenkinek önerejéből kell finanszírozni. A gyerek tehát öncélú kedvtelés, amelyben a közösség szempontjai semmiféle szerepet nem játszanak (2005 8.o ).
A Bokros-csomag, 1995-ben megszüntette a gyermekek után járó adókedvezményt, ezért joggal írta Fekete 2005-ben, hogy életellenes az adórendszerünk, mert megadóztatja a szülőt minden gyermeke után. Életellenes a nyugdíjrendszerünk, amely öngyilkos érdekviszonyokat kényszerít a társadalomra. Egyrészt törvényes szankciókkal biztosítja a jogot az öregkori ellátásra–eltartásra, másrészt a legkevesebb figyelmet sem fordítja az utódnemzedék előállítására. Sőt önpusztító ellenérdekeltséget teremt, mivel képtelen felismerni, hogy a nyugdíj nemcsak a javak, hanem az emberek újratermelésén is nyugszik.
Az életellenes erők általában szorgalmazzák az egynemű párok házasságát és az örökbefogadást, valamint a drog legalizálását. Az alkoholizmus és a dohányzás is életellenes, ez azonban nem ad alapot arra, hogy tovább terjesszük az életellenes viselkedési formákat, mondja Fekete. A művi abortusz liberalizálása is életellenes, amelyek eredménye nemcsak a legyilkolt magzat, hanem a meddővé váló és pszichoszomatikus betegségektől szenvedő anya.
Életellenes a média. Ezer évig a család szocializálta a gyermeket, most a média. Az a média, amely számára csak az abnormális viselkedés az érdekes, a normalitás pedig érdektelen és unalmas. Életellenes a szekularizáció, jólét, kényelem, szórakozás-élvezkedés, a pillanatnyi érdek előtérbe kerülése és a sor hosszan folytatható. Az életellenes oldal minden tevékenysége arra irányul, hogy a népet, a nemzetet és a hagyományos értékeket elpusztítsa.
Pontosan milyen erők állnak a két „párt” mögött: pronatalisták vagy antinatalisták, tradicionalisták vagy modernek, keresztények vagy szekuláris emberek, nemzeti érzésűek vagy globalisták? Fekete válaszát a következő két idézet is mutatja. „Ezek a példák is jelzik, hogy a korunkbeli doktriner mánia – többnyire »liberális« álruhában – a jog nevében támad: a jogrendbe igyekszik beépíteni, emberi alapjoggá avatni az életellenest, hogy bíróság elé citálhassák – teszem azt a »diszkrimináció« vagy a »gyűlöletkeltés« vádjával –, aki a joggá felkent abszurditást az élet védelmében visszautasítja. (Mintha a szabad fertőzés jogával ruháznánk fel az AIDS-es beteget, aki feljelenthetné, büntethető perbe hívhatná az ellenállót, mondván: megsértette emberi jogait.)” (2005 12–13. o.)
Ezek szerint az életellenes oldalt a liberális álruhába öltözött doktriner jogvédők képviselik. Másrészt hivatkozik a globalizációra és pénztőkére mint az életellenes oldal főszereplőjére, szemben az organikus (vagyis nemzeti) tőkével. „A pénztőke a befektetések gyors megtérülésben érdekelt, és ádáz ellensége az emberi tőkébe történő befektetésnek, tehát a saját utód nevelésének, mondván: túl drága befektetés és sokáig kell a megtérülésére várni, a szegény túlszaporodó országokból viszont várakozás nélkül és ingyen beszerezhető munkaerő, bármilyen mennyiségben. Lelkesen támogatja ezt számos baloldalinak nevezett párt és a liberális tömegtájékoztatás eszmei terrorja, mely szerint az őshonos lakosság lélekszámának, anyanyelvének, kultúrájának továbbadását védelmezők eleve »rasszisták«, »fasiszták« »idegengyűlölők«.” (2005 15–16. o.)
Közismert, hogy a kortárs liberalizmus, vagyis a neoliberalizmus a nemzetközi nagytőke érdekeit és „szabadságát” képviseli. Ezért e két entitás közötti kapcsolat érthető. Kevésbé érthető, hogy a baloldal miért támogatja ezt az antinatalista programot és a mögötte álló pénztőkét? Figyelemre méltó, hogy Fekete már évtizedekkel ezelőtt felismerte, hogy a liberális globalizmus és az internacionalista marxizmus egységesen lép fel a nemzetekkel szemben. Ezért is állítja Fekete, hogy az életellenes oldal gyújtópontjában a nemzetközi pénztőke, a liberális jogvédők és az internacionalista baloldal áll.
De ki áll a másik oldalon, az élet oldalán? Ideáltipikus esetben a szuverén nemzetállamok. Az esetek döntő többségében azonban az életellenes ideológiától áthatott politikai elit – ostobaságból vagy rosszindulatból – a saját nemzetét elárulva az adott államot is a globalista oldalra pozícionálja. Különösen rossz helyzetben vannak az Európai Unióban egyesülő kisnemzetek, amelyeknek a szuverenitása – párhuzamosan az egyre szorosabb unióval („ever closer union”) – egyre korlátozottabb. Ezeknek a nemzeteknek a fennmaradása akkor is kétséges, ha történetesen nemzeti érzelmű pártok kormányozzák.
- A bevándorlás nem megoldás
Fekete nemcsak a fejlett országok népességcsökkenését, hanem a fejlődő országok túlnépesedést is problematikusnak tekinti. A túlnépesedéssel kapcsolatban két könyvében is megtalálható a következő eléggé sarkos szöveg. „A demográfiai robbanás felfogható agressziónak is: hosszú távú támadó hadművelet a világ újrafelosztásáért. … S a megtámadott, szorongatott fél még abból a csapdából sem menekülhet, hogy humanitárius okból neki kell elhárítania a túlszaporodókat – legkivált szerencsétlen gyerekeiket – fenyegető éhhalált, hogy tehát azok a súlyos következményektől mentesülve továbbra is túlszaporodjanak.” (2007 275; első közlés1992).
A vénülő civilizált világ a saját demográfiai vákuumára könnyen talál megoldást a bevándorlásban. Ez a lehetőség nemcsak a Nyugat-Európa politikai elitjét, hanem lakosságának jelentős részét is lenyűgözi. Hiszen ha jöhetnek és jönnek a bevándorlók, akkor a gyermektelenséget preferáló fiataloknak nem kell szembesülni azzal az erkölcsi dilemmával, hogy részesei népük felszámolásának. A bevándorlás támogatásával önmagukat nyitott, befogadó, szolidáris és humanitárius emberként tudják elgondolni.
Az író a tömeges bevándorlást két ok miatt is problematikusnak tekinti. Egyrészt Fekete nem hisz a homogén és egynyelvű emberiségben, mint a fejlődés „legfelső fokában”, bár érti, hogy a globalista elit miért szorgalmazza ezt. „Nem hiszem, hogy van olyan »legfelső« foka az emberi fejlődének, amelyen, mint minden addigi törekvések végcélja: a leegyszerűsödés, az egyneműség, a homogenitás végleges formát ölt. Noha minden nagy étvágyú hatalom szívesen elábrándozgat ilyen szélcsendes végállomásról. Amelynek persze, ő az állomásfőnöke.” (1997 68)
Másrészt Fekete abban sem hisz, hogy a civilizált világ elöregedő népei képesek lennének integrálni a beáramló fiatalokat. A szegény világ népességrobbanását, amely évente 80-90 milliós növekményt is jelent, a civilizált világ semmiképpen sem tudja befogadni, ráadásul még a befogadott kisebbséget sem tudja asszimilálni. „Legyengülve, elvénülve arra már semmi esélyük, hogy asszimilálják az életerős, fiatal beáramlókat”. (2007 275. o.) A tömeges bevándorlás egy kezelhetetlen etnikai aknamezőhöz fog vezetni, amelyen „hamarább lesznek áldozatok a vénülő, ritkuló befogadók, mint a betelepülők, akik fiatalok, életerősek, s szaporák”. (2007 315. o.)
Az író szerint „nagyobb veszedelem az emberiségnek a civilizált népek jövőfogyasztása, elvénülése, lassú fogyása s az így támadt demográfiai vákuum, mint az ugyancsak súlyos következményekkel fenyegető túlszaporodás.” (2007 275. o.) Már csak azért is, teszi hozzá, mert ez a probléma rendre kimarad az nemzetek létét fenyegető veszedelmek leltárából.
Szakirodalom
Fekete Gyula (1997): Első számú közügy. Balaton Akadémiai könyvek. Balatonboglár.
Fekete Gyula (2005): A jövő megrablása. Antológia Kiadó. Lakitelek. (Népfőiskolai Füzetek.8.)
Fekete Gyula (2007): Európa öngyilkossága. Trikolor Könyvkiadó, Budapest.
