Az Alkalmazott Filozófiai Társaság kétévente különböző témákat elemez. 2020-ban a környezet, etika és nevelés témakört járta körül. Bár a 2020 májusára tervezett szekszárdi konferencia: Környezet–Etika–Nevelés témakörben végül a COVID-19 járvány miatt elmaradt, de a téma fontosságára való tekintettel a Társaság úgy döntött, hogy a tervezett tanulmányokat megjelenteti. Így 2020 végén jelent meg a Természet és felelősség. A környezeti etika és nevelés filozófiai alapjai című 264 oldalas könyv a Gondolat Kiadó gondozásában. A kötetet két részből, 13 tanulmányból, magyar és angol nyelvű absztraktokból és a szerzők rövid bemutatásából áll. A kiadvány megjelenését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal támogatta.
1. Az ökológiai válságtól a környezetfilozófiáig
A környezeti válságra először természettudósok (Rachel Carson, Paul Ehrlich, Konrad Lorenz stb.) hívták fel a figyelmet. Később más tudományok képviselői is foglalkoztak ezzel a problémával, például a Római Klub tagjaként Dennis Meadows, a történész Lynn White, vagy a közgazdász Ernst Schumacher. Ma már a környezeti tudományok kiterjedt rendszeréről beszélhetünk nemcsak a természettudományok, hanem a társadalomtudományok esetében is, de a művészet, teológia, politika és a média is egyre többet foglalkozik a környezetvédelem kérdésével. Így joggal mondhatjuk, hogy napjainkra egy új eszmeiség alakult ki, amelynek fontos része a környezetfilozófia.
A környezetfilozófia születési dátumának az 1973-as év tekinthető, amikor is a norvég Arne Næss, az ausztrál Peter Singer és Richard Sylvian publikált egy-egy alapvető tanulmányt a mélyökológia, az állatvédelem és a környezetetika témakörében. Az első környezetfilozófiai tematikájú folyóirat, az Environmental Ethics 1979-től jelenik meg, majd cikkek, könyvek és új folyóiratok megszületése nyomán kialakult a filozófiának ez az új ága.
Modern világunkban egyidejűleg van jelen a környezetpusztító gondolkodás és gyakorlat, illetve a válság megoldására irányuló törekvés. Az ökologikus társadalom megteremtése érdekében a változások kiterjedt rendszerére van szükség, amely egyaránt érinti értékrendünket, gondolkodásunkat, fogyasztási szokásainkat, társadalmi intézményeinket és technológiánkat. A környezetfilozófia a szükséges változások általános vonatkozásaira koncentrál.
A természettudományok esetében egyértelmű különbség van az elméleti és az alkalmazott tudományok között. Az előbbiek feladata az alapkutatás, a természeti törvények és összefüggések megállapítása, míg az utóbbiak feladata az elméleti ismeretek deduktív alkalmazása. A szerepek világos elkülönülését az is elősegíti, hogy az elméleti ismeretek vonatkozásában szinte teljes konszenzus van a természettudósok között.
A filozófia esetében az alkalmazás problémája sokkal bonyolultabb. A környezetfilozófia elméleti téziseiben a konszenzus sokkal korlátozottabb, pontosabban a környezeti válság okait tekintve még találhatunk egyetértési pontokat a szerzők és irányzatok között, de a válság megoldását tekintve sajnos már nem nagyon. Azt is figyelembe kell venni, hogy a környezet viszonylag új témakört jelent, amely korábban nem volt tárgya a filozófiának. Ezért a klasszikusok környezetfilozófiai témájú nézetei is értelmezést igényelnek, amelyben szintén jelentős különbségek lehetnek. Éppen ezért a környezet mint filozófiai és etikai probléma különböző irányokból közelíthető meg; ugyanezek a szempontok a környezeti nevelés esetében is érvényesülnek. Tehát a környezetfilozófiai, etikai és pedagógiai kutatásokat a megközelítések gazdagsága jellemzi, amit e kötetben olvasható tanulmányok változatossága is szemléltet.
2. Elméleti kérdések
A kötet első részének a címe: A környezetfilozófia elméleti kérdései. Ebben a részben a szerzők elsősorban egy-egy filozófusra (Fichte, Heidegger, Scruton) vagy pedig egy-egy tematikus kérdésre (növekedés, univerzalizmus, antropocentrizmus) koncentrálnak. Ezek az elemzések segítenek bennünket abban, hogy jobban megértsük a környezeti válság szellemi okait és megoldási lehetőségeit.
A környezetfilozófiában konszenzus van abban, hogy a modernitás atyja, Descartes egy olyan dualista gondolkodásmód és értékrend alapjait rakta le, amely – korunk tudása és népessége mellett – közvetlenül vezet az ökológiai válsághoz. Hankovszky Tamás tanulmánya Fichte példáján mutatja be, hogy a dualista gondolkodásmód, jelesül az én és a nem-én szembeállítása, illetve az én korlátlan önmegvalósítása a természet legyőzése által, szintén természetpusztító gondolkodásmódot jelent. Lányi András tanulmánya Heidegger és a mélyökológia kritikai elemzésével próbálja ezt a dualista hagyományt lebontani és közben a megfelelő alternatívát megtalálni.
Szécsi Gábor tanulmánya is kapcsolódik a fenti problémakörhöz. A szerző rámutat arra, hogy korunkat számos érték és érdekkonfliktus jellemzi. E helyzetből az egyik kivezető utat az univerzalizmus jelenti. Ez főként abban mutatkozik meg, hogy az új médiát használók döntéseit egyre erőteljesebben határozza meg mások és a fenntartandó környezet iránt érzett felelősség, továbbá ezen értékek mellett új közösségi formák alakulnak ki. Írása a globalizmus és a lokalizmus vitája szempontjából is fontos és e két szempontot harmonizáló glokalitás fogalmát hangsúlyozza.
A modern gazdaság és növekedés kritikájában szinte teljes a konszenzus a környezetfilozófiában. Kenneth Boulding híres mondása szerint „mindenki, aki a véges erőforrásokkal rendelkező világban az exponenciális (vég nélküli) gazdasági növekedésben hisz vagy őrült, vagy közgazdász”. Szabó Tibor tanulmánya számos növekedés kritikus elméletet tekint át. Tanulmányában kiemelten hivatkozik a francia Serge Latouche „nemnövekedés” (décroissance) koncepciójára, s felveti azt a kardinális kérdést is, hogy a kapitalizmus keretei között megoldható-e a környezeti válság?
A környezetfilozófia szerint az antropocentrizmus is egy fontos negatív sajátossága a gondolkodásunknak, amelynek ógörög, keresztény és modern gyökerei vannak. Az állatfelszabadítás, a mélyökológia és a Gaia elmélet szerzői elutasítják az antropocentrizmust és helyette különböző nem-antropocentrikus jellegű gondolatrendszereket (ökocentrizmus, biocentrizmus) javasolnak. Hérány Ferenc és Tóth I. János tanulmánya szerint mindkét gondolkodásmód hibás, szerintük a mérsékelt, jelesül a keresztény antropocentrizmus jelenti a helyes megközelítést. Az ember kivételessége nemcsak a környezetpusztításban, hanem a természetvédelmében is megnyilvánulhat. Ezt a szempontot Lányi is felveti: ”Heidegger szerint az ember nem tekinthető pusztán a létezők egyikének, mivel az ő jelenléte az előfeltétele magának a lét feltárulásának.”
Czirkos Barnabás, egy konzervatív angol filozófus, Roger Scruton oikophilia fogalmát elemzi. A magyar szerző elismeri ennek az érzésre alapuló viselkedésnek a fontosságát, ugyanakkor látja ennek korlátait is. Baloldali kritikája szerint korunkban az emberek többsége elidegenedett önmagától, egymástól, az otthonától és a hazájától. Ezért a változás lehetőségét inkább látja a társadalmi struktúra átalakításában mint az oikophilia növekvő szerepében.
3. Környezetetika és pedagógia
Az ökologikus gondolkodás kialakulásakor meghatározó jelentősége volt a természeti szép fogalmának, amire Lányi András tanulmánya is utal. A természetvédelem klasszikusai szerint a közvetlen kapcsolat van a természetesztétika és a természet etika között. Márfai Molnár László tanulmánya is ezt az összefüggést elemzi történeti kontextusban. A különböző korokban az emberek a természetről, a természet átalakításának a céljáról és módjáról nagyon különbözőképpen gondolkodtak. Lehet, hogy újra észre kell vennünk a földi természetben a fenségest, ami olyan fogékonyságot követel tőlünk, amely csakis környezettudatos művelődéssel sajátítható el.
A környezetetika szerint a modern racionalizmus és individualizmus, különösképpen az individuális racionalitás és a hozzá kapcsolódó fogyasztó szemlélet is a környezeti válság okai közé tartozik. E témakörhöz több tanulmány kapcsolható. Bertók Rózsa tanulmányában a prudens viselkedést vizsgálja, és amellett érvel, hogy ez egy olyan eszes, morális és felelősségteljes viselkedést jelent, amelyben mások és a természet szempontjai is elismerést nyernek.
A környezeti válságon belül napjainkban különösen aktuális a klímaválság. Rácz Lajos tanulmánya a 14. és 19. században lezajló kis jégkorszak gazdasági, társadalmi és kulturális következményeit vizsgálja. A változások paradigmatikus jellegűek és mélységűek voltak. A szerző szerint a jelenlegi klímaválság is paradigmatikus változásokat igényel. Karikó Sándor tanulmányában hangsúlyozza, hogy a klímaváltozás nem pusztán szakkérdés, hanem fontos alkalmazott filozófiai probléma is. A szerző rámutat a föld végességére, kizsákmányolására és tulajdonlásának a dilemmáira. Szerinte ezen szempontok alapján az emberiségnek radikálisan át kell alakítani a természethez való viszonyát. Tóth I. János tanulmánya azt a kérdést vizsgálja, hogy mi az a minimális társadalmi és strukturális változás amely mellett elkerülhető a klímakatasztrófa. Tanulmánya szerint a két rossz véglet, vagyis a változások hiánya és a mindig vitatható radikális változások programja között a legjobb válasz a dekarbonizáció és a klímasemleges társadalom. Ez fő vonásaiban megegyezik a jelenlegi, nemzeti keretek között működő, magántulajdonra és piacgazdaságra épülő kapitalista társadalmakkal, csak a nettó széndioxid és üvegházhatású gáz kibocsátása nulla.
A környezetfilozófia számára rendkívül fontos a környezeti nevelés, amelynek eredményeképpen a következő generációk nagy előrelépést tehetnek a környezettudatosságban. Czirkos Barnabás már említett tanulmányában röviden kitér Scruton pedagógiai nézeteire. Molnár Blanka tanulmánya azt vizsgálja, hogy Dewey átfogó neveléselmélete hogyan alkalmazható a környezeti- és a fenntarthatóságra való nevelés témakörében. Fűz Nóra és Fűzné Kószó Mária a 2020-as Nemzeti Alaptantervet a környezeti nevelés szempontjából vizsgálják. A szerzők fontosnak tartják a környezetről, környezetben, környezetért nevelési koncepció érvényesülését. Tanulmányukban kitérnek a modern környezetpusztító gondolkodás néhány – további – sajátosságára: analitikusság, tudás, technikai haladás, szétválasztottság, okozatok kezelése, amelyek helyett javasolják a holizmust, bölcsességet, kölcsönösséget, környezeti oktatást és az okok feltárását. Továbbá a szerzők áttekintik a környezeti nevelést meghatározó eszméket, úgy mint humánökológia, mélyökológia, fenntartható fejlődés, továbbá a környezeti nevelés fejlődésének korszakait.
A fentieket összefoglalva elmondható, hogy szinte minden tanulmány foglalkozik a környezeti válság okaival és megoldási módjaival. Míg az okok viszonylag jól körülhatárolhatók: dualizmus, antropocentrizmus, növekedés, addig a megoldási javaslatok szélesebb spektrumban változnak, úgy mint oikophilia, környezettudatosság, nem-növekedés stb. A kötet tanulmányai egyszerre utalnak a környezetfilozófia egységére és sokféleségére.
Az ökologikus társadalom megteremtése érdekében a változások kiterjedt rendszerére van szükség, amely egyaránt érinti értékrendünket, gondolkodásunkat, fogyasztási szokásainkat, oktatási intézményeinket és technológiánkat. E folyamatokat kiválóan megragadja ez a tanulmánykötet, amelyet társzerkesztőként is jó szívvel ajánlok a környezeti problémák általános kérdései iránt is érdeklődő olvasók számára.
Tóth I. János
Irodalom:
Szécsi Gábor és Tóth I. János (2020): Természet és felelősség. A környezeti etika és nevelés filozófiai alapjai. Gondolat Kiadó, Budapest.
