Júniusban a Föld két legnépesebb országa, nem mellesleg két atomhatalma, Kína és India feszült egymásnak a Himalájában egy vitatott határterület mentén Kasmír régióban. A Galván folyó völgyében, meredek hegyoldalak és hófödte csúcsok uralta lakatlan területen a két ázsiai óriás katonái kövekkel, szögesdrótba csavart botokkal és puszta ököllel estek egymásnak. A 4300 méter magasan, egy köves hegyoldalon megvívott összecsapásnak indiai oldalon 20 halottja volt, a kínai áldozatok számáról pedig nincs hivatalos adat. A zord táj, a ritkás oxigén és a fagypont alatti hőmérséklet mind hozzájárultak a halottak számához. Az indiai-kínai határon zajló feszültségek 45 év után most először jártak halálos áldozattal.
Annak ellenére, hogy a terepviszonyok nem igazán alkalmasak komolyabb harcok megvívására, sokan máris egy újabb háborút vizionáltak a két ország között. Bár néhány közvetlen esemény okot szolgáltathatott az összecsapásokra, a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Ahhoz, hogy megértsük a két ország közötti határincidensek valódi okát egészen a 19. századig kell visszatekintenünk. A helyzet kimenetelének felméréséhez pedig a közvetlen okok mellett, a gazdasági kapcsolatokat és az egyre intenzívebb ázsiai geopolitikai helyzetet kell megismernünk.
Történelmi háttér
India és Kína körülbelül 4000 kilométer hosszú, nem összefüggő határszakaszon osztozik, aminek középen két ország, Nepál és Bhután ékelődik be közéjük. A határvonal egy de facto határ, amit „tényleges ellenőrzés vonalának” (line of actual control) neveznek, azaz jogilag ugyan nem ismerik el, de tiszteletben tartják egymás fennhatóságát. A három szektorra osztott határvonal keleti- és a nyugati-szektorában rendszeres nézeteltérések vannak a két ország között, melynek okai több száz évvel ezelőttre nyúlnak vissza.
A Himalája területén a 19. században a hegyvidéki királyságoknak nem voltak pontosan rögzített határaik, a nehéz terep és a hatalmas lakatlan területek miatt erre nem is volt szükség. Amikor India a brit gyarmatbirodalom részévé vált a britek megpróbáltak határvonalakat húzni India északi részénél. 1914-ben tető alá is hoztak egy szerződést Tibettel a keleti-szektor határáról, amit Kína, bár meghívták a tárgyalásokra, végül nem ratifikált. Míg India ezt tartja a hivatalos határvonalnak (MacMahon vonal), Kína természetesen nem hajlandó elfogadni, többek között arra hivatkozva, hogy az egyik aláíró fél, nevezetesen Tibet, nem volt szuverén állam, így nem is volt joga a szerződés aláírásához. Ebben a keleti szektorban Kína egy Magyarországnyi területet követel magának (Arunácsal Prades), amire mostanában egyre gyakrabban Dél-Tibetként hivatkozik, ezzel is utalva arra, hogy a terület Tibethez, és így Kínához tartozik.
A nyugati szektorban, ahol a mostani összecsapások is zajlottak, egy Tiszántúlnyi terület, nevezetesen Akszáj Csin, a vita fő forrása. A terület jelenleg kínai felügyelet alatt áll, de India is igényt tart rá. Itt még kacifántosabb a helyzet, mert egyes térképek szerint a vitatott terület Kínához, más térképek szerint Indiához tartozik, sőt némely térképeken egész egyszerűen megszűnik a határvonal és semmilyen támpont nincs a területfelosztást illetően.
Kína az 50-es években a számára stratégiailag fontos, minden más szempontból jelentéktelen területen, egy utat épített, ami az 1950-ben elfoglalt Tibetet kötötte össze Kína nyugati területeivel. Ez az akció idejekorán megpecsételte a 1947-ben függetlenné vált India és a két évvel később megalakult Kínai népköztársaság barátságosnak induló viszonyát. Az egyre növekvő feszültségek 1962 őszén háborút robbantottak ki, amiben Kína megalázó vereséget mért Indiára. Azóta áll Akszáj Csin kínai fennhatóság alatt, amit a vesztes sosem ismert el. Hogy a hasonló véres harcokat elkerüljék több kétoldalú szerződést kötöttek, de konkrétan „megrajzolt” és jogilag elismert határ azóta sincs a két ország között.
A határincidens közvetlen kiváltó okai
Mindkét fél bizalmatlanul tekint a másikra, főleg akkor, amikor az a vitatott határvonalak mentén fog fejlesztésekbe. Az indiai kormány az úgynevezett „határ” feléje eső oldalán felépített egy a határral párhuzamosan futó, mindenféle időjárásban használható utat, ami egy előretolt katonai reptérig vezet. Emellett több repülőteret és hidat is felújított a közelben, ezeknek köszönhetően sokkal gyorsabban tud csapatokat mozgósítani a térségben. A határ túloldalán, a vitatott Akszáj Csin területen, fekszik a már említett Tibetet Nyugat-Kínával összekötő autópálya. Érthető tehát, hogy az indiai fejlesztésekre érzékenyen reagálnak a kínaiak is nagyobb csapatmozgósításokkal és stratégiai helyek elfoglalásával válaszolnak.
Elemzők egy másik lehetséges okként India belpolitikai helyzetét és Kína növekvő külpolitikai magabiztosságát hozzák fel. Indiában egyre gyorsabban terjed a koronavírus járvány, július közepére az esetek száma már elérte az 1 milliót. A közvélemény elégedetlen a kormány járványkezelésével, és annak gyors terjedése az elmúlt években gyengébben teljesítő gazdaságot is tovább lassíthatja. A gazdasági problémák és a belpolitikai nehézségek elfedésére mindig jó módszer, ha a kormány egy külső ellenfélre mutatva tudja a kommunikációt más irányba terelni. Ráadásul, a külső ellenféllel, főleg az Indiában nem túlságosan népszerű kínaiakkal szembeni keményebb fellépés, pozitív visszhangra talált a kormány nacionalista szavazóbázisában is.
Mindeközben Kína egy folyamatosan erősödő gazdasággal, egyre magabiztosabban érvényesíti akaratát határai mentén is. Ezt láthattuk az elmúlt hónapokban a honkongi események kapcsán. Bár Kína szempontjából a Dél-kínai-tenger dominanciájának megszerzése az elsődleges, a himalájai régióban is erőteljesebb fellépést tanúsít, mint az elsőszámú nagyhatalom az ázsiai kontinensen.
India gazdasági függősége és ambíciói
A kül- és belpolitikai célok mellett a két ország gazdasági kapcsolata is nagyban meghatározza, hogy hogyan kezelik a határ menti konfliktusokat. 2008 óta India legfontosabb partnere Kína, a kereskedelmi kapcsolatuk értéke 2019-ben közel 90 milliárd dollár volt. Ugyanakkor ez a gazdasági kapcsolat nagyon aszimmetrikus, mert egyrészről India szempontjából 55 milliárd dollár a deficit, másrészről, míg Kína többnyire fejlett technológiát ad el Indiának, addig India három fő exportterméke nyersanyag. A szoros gazdasági kapcsolat ellenére, a határincidensre válaszul, India több intézkedést is bejelentett kínai érdekeltségű cégekkel szemben. Betiltottak 59 kínai mobiltelefon applikációt, többek között a nagyon népszerű tik-tokot, illetve több kínai befektetést és infrastrukturális projektet is jegeltek. Mindazonáltal, ezek az intézkedések nem valószínű, hogy egy gazdasági háború első lépései, sokkal inkább a nacionalista hangulat lecsillapítására szolgálnak. Az 1990-ben végrehajtott gazdasági modernizáció óta India gazdasága kisebb megtorpanások ellenére töretlenül növekszik, egyes előrejelzések szerint 10 éven belül a második legnagyobb gazdaság lesz a világon. India – amennyiben komolyan gondolja nagyhatalmi ambícióit – nem engedheti meg, hogy a stratégiai ágazatokban Kínának kiszolgáltatott legyen. Az incidens óta újra előtérbe került a 2014-ben hatalomra lépett nacionalista kormány „Make in India” programja, aminek keretében a hazai szereplőket próbálják támogatni és helyzetbe hozni a kulcságazatokban. Jelenleg a Kínától való gazdasági függősége miatt Indiának további időt kell nyernie, hogy gazdaságát megerősítse, így csak látszatintézkedéseket tud hozni Kína ellen, de nem érdekelt a feszültség elmélyítésében.
Geopolitikai játszmák
Míg a gazdasági összefonódások miatt a két ország közötti konfliktusok békés megoldása tűnik valószínűbbnek, a hosszabb távú stratégiai célok már komolyabb érdekellentétet mutatnak. Az Indiai-óceán területét India hagyományosan a saját érdekszférájának tartja, ezért egyre nagyobb aggodalommal figyeli a kínai terjeszkedést ebben a régióban. Kína ambiciózus tervének, az „Egy Övezet, Egy Út”-nak fontos eleme az Indiai-óceánon keresztül bonyolódó tengeri forgalom ellenőrzése. Ezen a „Tengeri Selyemúton” jutnak el a kínai áruk Európába, és ugyanezen az úton keresztül érkeznek kínai gazdaság számára létfontosságú közel-keleti energiahordozók. Az út biztosításának érdekében Kína egy sor tengerészeti bázis kiépítését tűzte ki célul. A tengerészeti kikötők láncolata, amit „gyöngysornak” is neveznek, India legtöbb szomszédjánál létesítene bázisokat. A Sri Lankán található stratégiailag fontos Hambantota kikötőjére például egy 99 évre szóló lízingszerződést kötött a kínai állam és Bangladeshsel is intenzív tárgyalásokat folytat. India számára talán a legnyugtalanítóbb a dél-pakisztáni Gawdar városában épített kikötő, ami egy 60 milliárdos infrastrukturális befektetés része. A Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyosó nevet viselő terv Indiát megkerülve kötné össze az Indiai-óceánt Nyugat-Kínával. Nem csoda, hogy India egyre inkább úgy érzi, hogy Kína körbekeríti és elszigeteli, ezért új szövetségeseket kell keresnie.
2020 tavaszán Trump amerikai elnök Indiában járt. A két ország az elmúlt években egyre szorosabbra fűzte gazdasági kapcsolatait, és India tavaly már 20 milliárd dollárért vásárolt amerikai védelmi fegyvereket. Mindeközben India csatlakozott egy informális szervezethez, a Quadhoz, amelynek még Japán, Ausztrália és az Egyesült Államok a tagja. A négy ország az információ csere mellett közös tengeri hadgyakorlatokat is tart, és nem kimondott célja, hogy Kína nagyhatalmi törekvéseinek határt szabjon.
Bár egyes híroldalak a Galván folyó völgyében történt véres összecsapás után a harmadik világháború kirobbanásával ijesztgették olvasóikat, ez nem tűnik reális forgatókönyvnek. Indiának gazdasági lemaradása miatt időre van szüksége, míg Kína elsősorban a nagyszabású gazdasági terveinek megvalósítására koncentrál, így rövidtávon mindkét fél a helyzet békés megoldásában érdekelt. Középtávon viszont egy felszínre törő, aggasztó konfliktus körvonalai rajzolódnak ki.
Források:
