A depresszió, amennyiben nem tart túl sokáig, természetes jelenség, tartották az 1970-es évekig. Ekkor azonban a pszichiáterek, akiket sok kritika ért, újrafogalmazták a mentális betegségeket, és gyógyszerest kezelést javallottak. Ebben partnerre találtak a gyógyszercégekben, akik új piacok meghódítását remélték. Azóta a depressziósok és az antidepresszánst szedők száma is az egekbe szökött anélkül, hogy bármiféle megoldás körvonalazódna a problémára. 2020-ban az antidepresszáns gyógyszerek eladása a világban egy 15 milliárd dolláros piac volt.
Írók, orvosok és filozófusok már a régi korokban is megfigyelték, hogy az ember időnként melankolikus hangulatba esik. Ezek az időszakok azonban általában csak átmenetiek voltak és konkrét okuk is volt. Akkoriban csak azokat a ritka eseteket tartották kórosnak, amikor a melankólia nem akart elmúlni és az ember az indokoltnál jóval hosszabb volt levert. A 20. század elején ezer ember közül mindössze egy tartozott ebbe a kategóriába, azaz az emberek 0,1 százaléka szenvedett depresszióban. A betegség megítélése még ötven évvel ezelőtt is nagyon hasonló volt. Vezető orvosok úgy vélekedtek, hogy a depresszió egy epizodikus rendellenesség, ami az esetek túlnyomó többségében magától elmúlik mindenféle beavatkozás nélkül.
A hetvenes években az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) krízisben volt. Kritikusok azzal támadták őket, hogy a diagnózisaik nem megalapozottak és a kezeléseik (többnyire beszélgetős terápia, vagy pszichoanalízis) pedig semmivel sem hatékonyabbak, mint amit a pszichológusok nyújtanak. A pszichiáterek úgy érezték, hogy úgy kell magukat marketingelni, hogy az emberek megértsék, hogy ők igazi orvosok, akik valós betegségben szenvedő páciensekkel foglalkoznak. Ezzel együtt sikerült azt is elérniük, hogy a terápiás piacon ők lehessenek az egyetlenek, akik gyógyszereket írhatnak fel.
Emellett a nyolcvanas években a mentális betegségek definícióját is átalakították, pszichiátriai rendellenességek helyett az agy betegségeként hivatkoztak rájuk, ami ugyanolyan betegség, mint a cukorbetegség, vagy a rák. Ráadásul megszüntették a különbségtételt az epizodikus depresszió (amit eddig természetesnek tekintettek) és klinikai depresszió között. Az új narratíva hirdetésében pedig szövetségesre találtak a gyógyszercégekben, akik egy hatalmas új piac lehetőségét szimatolták meg.
Ekkortól az APA országos felvilágosító kampányokban figyelmeztette az embereket a depresszió veszélyeire. Szükség is volt erre, mert ekkor még az emberek túlnyomó többsége a régi szemlélettel tekintett a depresszióra, azaz egy múló időszaknak tartották, amivel az ember egymaga is képes megbirkózni. A kampányok egyik eredménye az lett, hogy az emberek egyre jobban figyelték saját hangulatukat, és a szomorú pillanataikat egyre inkább egy komoly betegség jeleként értelmezték.
A kampányt tudományos állításokkal is igyekeztek alátámasztani: a depresszió okaként az alacsony szerotonin szintet nevezték meg. Az agyban lévő kémiai egyensúlyhiány egyszerre hangzott komoly betegségként és kiáltott gyógyszeres kezelésért. Az egyetlen probléma, hogy ezt az állítást tudományosan sohasem sikerült alátámasztani, és 1999-ben az APA arra a következtetésre jutott, hogy az elméletet nem bizonyítja semmi. Ezt a konklúziót azonban már nem hirdették akkora elánnal, így a legtöbb ember számára ez a tény a mai napig rejtve maradt.
Az antidepresszánsok szedésének pozitív hatásairól nincsenek mindeddig perdöntő bizonyítékaink. Egy elemzés, ami 1979 és 2016 közötti 232 kutatás eredményeit vizsgálta meg, arra jutott, hogy mindössze a páciensek 15 százalékának segítettek jelentős mértékben a gyógyszerek. A mellékhatások azonban, mint például a szexuális zavarok, sokszor a gyógyszerek szedésének abbahagyása után is fennmaradnak. Egy másik kutatás, ami azokat a betegeket vizsgálta, akik nem szedtek antidepresszánst, arra az eredményre jutott, hogy a résztvevők 85 százaléka jelentős javulást ért el egy év alatt. Ez pont azt a szemléletet látszik alátámasztani, ami az uralkodó nézet volt az antidepresszánsok előtti időkben.
Szerencsére létezik a tudományos körökben egy másik narratíva is a depresszióra. Az emberek általában nagyon érzékenyen reagálnak a környezetükre és annak változásaira. A depressziós időszakok legtöbbször a negatív változásokra adott elsődleges válasz. Ha adunk időt és/vagy megtaláljuk a kiutat az ilyen helyzetekből, az legtöbbször a negatív érzések enyhülését, majd eltűnését eredményezi.
Az eredeti cikk itt olvasható.
A szemlét készítette: Papp Gergely
