Kereszténydemokrata konferencia a Lakitelki Népfőiskolán

A pályázó Károlyi Bernát Keresztény Közéleti Egyesület 2022 októberében alakult. A kecskeméti ferences házfőnök emlékének ápolása mellett a keresztény-keresztyén közélet előmozdításán, a szociális élet fejlesztésén munkálkodik. A Pro Civitate Dei Egyesület, és a Nemzeti Fórum Egyesület mellett egyik szervezője volt a 2023. január 27-29. között kereszténydemokrata közösségek számára rendezett három napos konferenciának, amelynek a Lakitelki Népfőiskola adott otthont.  Első alkalommal 2021-ben került sor a KDNP Bács-Kiskun vármegyei elnökének, Dr. Mák Kornélnak a kezdeményezésére Lakiteleken a Tolna-Pest és Bács-Kiskun vármegyei kereszténydemokrata szervezetek, a Barankovics Alapítvány és a Nemzeti Fórum vezetőinek a találkozójára. Az idei, közel 150 főt számláló rendezvényen beszédet mondott több neves kereszténydemokrata politikus és közéleti szereplő, valamint bemutatkoztak a kereszténydemokrata civil szervezetek is.

 

2024. február 26.