Merre tart a Homo Sapiens? 1. – A boldogság értelmezése

Az emberiség történetében az elmúlt évszázadokban olyan tudományos, gazdasági, pénzügyi és egészségügyi forradalmak történtek, amelyek sosem látott prosperitást hoztak. Elődjeinkhez képest tovább élünk, egészségesebbek vagyunk, több szabadidővel rendelkezünk, nagyobb vagyonnal bírunk, életünk gyorsabb, könnyebb lett. Mindezek ellenére örökké visszatérő kérdés, hogy boldogabbak vagyunk-e, mint felmenőink. Vajon a boldogság, mint nem egzakt fogalom, csak a fogyasztói társadalom és a médiaipar konstrukciója? Kijelenthető-e, hogy a gyűjtögető-halászó-vadászó emberek boldogabbak voltak, mint a modern ember, mivel utóbbiak sokkal szabadabbak életet tudtak élni? Vagy a boldogság csak egy kulturális elvárás és a modern embernek ezzel kell kompenzálnia a tartalmatlan életét?

A legegyszerűbb megfejtés a fentebbi kérdésekre a kollektív nosztalgia lenne. A közös történetmesélések egy olyan korba repítenek vissza és szépítenek meg, ahol minden egyszerűbb volt, az emberek többet törődtek egymással, általánosságban boldogabbak voltak. Minden nemzetnek és azon belül minden korosztálynak megvan a maga romantizált történelmi korszaka, egy aranykor, amikor minden jobb volt. A boldog gyermekévek is egy ilyen nosztalgikus kreálmány: az emberiség történetének nagyobb részében a gyerekeknek ugyanúgy ki kellett venniük a részüket a munkából. A nosztalgiával átitatott korok is ugyanúgy emlékeznek vissza régebbi időkre és valószínűleg a történetírás kezdetéig követhető vissza ez a szál. Ebből következtethetnénk arra is, hogy sosem vagyunk igazán boldogok, vagy megfordítva a kérdést: boldognak kell-e lennünk?

Boldogság és humán etológia

A boldogság biológiai okait kutatók szerint nem a boldogság keresésére vagyunk bekötve. Az agyunk analitikus, problémamegoldó funkciót lát el, elsősorban tehát racionális. Az érzelmek a túlélést szolgálják, ilyen a félelem is, amivel őseink távol tudták tartani magukat a veszélyes helyzetektől. A boldogság az evolúció szempontjából nem szolgálta az emberi faj pragmatikus fejlődését, hiszen olyan cselekedetekre készteti az embert, ami túlmutat saját magán. A boldogság – ugyanúgy, ahogy a félelem sem – nem egy konstans állapot, életünket egy „érzelmi hullámvasútban” töltjük, de míg előbbi után vágyakozunk, utóbbitól igyekszünk távol tartani magunkat. Nem akarunk olyan helyzetekbe kerülni, ahol félünk vagy szomorúak vagyunk. Viszont készségesen nyúlunk élelmiszerekhez, tudatmódosítókhoz, amelyek biokémiai hatásai révén boldognak érezzük magunkat. Ebben a megközelítésben viszont nem csak az ember esetében „hibázott” az evolúció, hiszen az emlősök és a madarak is képesek boldogságot érezni – vagy legalábbis nagyon hasonló módon kifejezni az örömöt.

A boldogság társadalomelméleti megközelítése

A boldogság mindenkinek mást jelent: van, aki materiális értékekben határozza meg, van, aki a társas kapcsolatokban, illetve, ha segíthet másokon, más abban, ha a szabadidős tevékenységére áldozhat minél több időt. A boldogság értelmezése azonban mást és mást jelentett nem csak az egyes civilizációk fejlődéstörténetében, de az euroatlanti kultúrkörben is. Az arisztotelészi értelmezés szerint a boldogság az erényes cselekvéssel érhető el. Hérodotosz ezt tovább gondolva a lelkiismeretes cselekvéssel társította a boldogság fogalmát. A középkorban a boldogságot leginkább vallási-morális-erkölcsi tengelyen határozták meg, itt az Istentől származó áldott állapotot jelentette. Az ókori politeista vallásokkal szemben, a monoteista vallás nem szorgalmazta a javak gyarapítását, az élvezethajhászatot. Nem boldogtalanságot és szenvedést követelt, de a földi élet keserűségét állította szembe a mennyország boldogságával – ez a melankolikus attitűd látható a freskókon is. Ezen változtatott a felvilágosodás, ahol már a dolgok élvezeti értékét pozitívan fogták fel és akárcsak az ókori görög és római társadalmakban, ismét megjelent az élvezethajhászat. A politikai ideológiák is sajátos keretben értelmezték a boldogságot.

A jó életet biztosító társadalmi berendezkedés a politikai ideológiákban

A liberalizmus krédója szerint az egyén a szabadsága révén lehet boldog, ha független marad az államtól, míg a szocialista gondolkodók szerint az egyén boldogsága (boldogulása) csak akkor érhető el, ha a társadalom összessége is boldog. A kapitalista logika szerint a szabadpiaci fogyasztás és gyarapodás teremti meg a boldogságot, a kommunista állami gazdaságszervezés szerint viszont a javak egyenlő elosztása, majd a proletárdiktatúra lesz képes boldog társadalmat létrehozni. John Stuart Mill boldogság interpretációja a liberalizmus és a kapitalizmus közös értékein keresztül érthető meg: folyamatos törekvés egy olyan flow állapotra, amiben az individuum képes elfeledkezni térről és időről és az új megismerésére törekszik (új piacok meghódítása). A nacionalizmus a pedig a nemzettudatot határozta meg azonosulási pontnak a boldogsághoz. Ezzel párhuzamosan a nemzetkarakterológiai részévé is vált a boldogság. Az amerikai állampolgár a függetlenségi háború után vidám, viccelődő és boldog ember képét mutatta. Az amerikai álom részé lett a mindig mosolygó, jó kedélyű emberábrázolás. Később a vizualizált hirdetések és a fogyasztói kultúra is ezt vette át: nem fogunk olyan reklámot találni, amiben végig szomorkodó embereket látnánk.

A tudomány vívmányai

A boldogság társadalmi megítélése valószínűleg a technológia és a gazdaság fejlődésének is köszönhető. Az emberek kevesebbet fagyoskodtak, többször laktak jól, a betegségek kezelhetővé váltak. A modern fogorvoslás kialakulásával és a mindennapi szájhigiénia elterjedésével nem csak a mosolygás, hanem a nyitott szájjal való nevetés is az öröm és a boldogság tükörképe lett. A mindig esős Nagy-Britanniában, a mai értelemben vett esernyő elterjedésével a lakosok nem áztak mindig bőrig. A haladásba vetett hit egyenlővé vált a boldogsággal, vagyis, hogy az évezredek alatt, a fejlődés sikereinek köszönhetően egyre több ember élt jobban, egyre többen lettek boldogok. Ez a Whig történetírás, amiben a történelmi események láncolatát egy pozitív eseménysorozatként kell felfogni, a technológiai fejlődés lineáris kapcsolatot jelent az emberi faj fejlődésével és jólétével, de figyelmen kívül hagyja a sikertelen eseményeket és elméleteket. Harari erre hozza példaként a mezőgazdaság kezdetleges évszázadait. A szabadon vándorló, vadászó és gyűjtögető emberek többet mozogtak, táplálkozási szokásuk heterogén volt. A letelepedett, agrárius életmód ezzel szemben alultápláltságot eredményezett, olyan monoton tevékenységre késztette a földművelő embert, aminek hatására deformálódni kezdett a teste. Ezektől az átmeneti visszaesésektől eltekintve, a termelés, a fejlődés és a fogyasztás merőben meghatározta a boldogságot az ipari társadalomtól kezdődően. A második világháborút követően alakult ki a mai boldogságtudat, illetve az azt kísérő boldogságipar. A stabil középosztály és a fehérgalléros munkák elterjedésével, az amerikanizációval a boldogság nyugati kultúrája az egész világon elterjedt: gondoljunk csak a „Boldog születésnapot!” (Happy birthday!) jókívánságra.

Hogyan mérik a boldogságot?

A boldogság történelmi felmérésére és összehasonlítására jelenleg kevés információval rendelkezünk. A kollektív boldogság, az emberek jóllétének kutatására tett kísérletek közül az egyik a GDP-vel való összehasonlítás. Az egy főre eső bruttó nemzeti össztermékben jobban teljesítő országokban, az önbevalláson alapuló boldogságindex magasabb. Másik lehetőség, az egyes korszakok kulturális termékeinek elemzése, az úgynevezett National Valance Index használatával. Ezzel a kvantitatív módszerrel megállapítható, hogy mennyiszer használtak pozitív vagy negatív jelentéstartalmú szavakat szerzők akár háború, akár válság vagy járvány során, után. Az Eurobarométer szubjektív boldogság adataival összeegyeztetve, a kutatók így jutottak olyan következtetésre, hogy ha egy évvel többet élnek az emberek, az 3,4%-os, illetve egy háborúmentes év 30%-os GDP növekedésnek felel meg. Végül, a Harvard egyetemen készült, több évtizeden átívelő boldogság-kutatás feltárta, hogy a boldogságunk 40 %-a saját döntéseinken múlik, bár a génállományunk is meghatározó ebben: egyes emberek derűsebbek, mint mások. A kutatás legfontosabb konklúziói, hogy csak a fontos dolgokra koncentráljunk az életben, engedjük el a jelentéktelen történéseket és maradjunk szoros kapcsolatban a számunkra fontos emberekkel.