Mi lenne, ha… magamra húznám a condrámat és tovább aludnék? – gondolta morogva a pásztor a kősivatagban. Mintha álmában édes, soha nem hallott, fényes hangok hívták volna. Eh! Ugyan már! Álom volt, semmi több. Éhesen és savanyú szájízzel kelek fel, a faggyúszagú birkák között, szegényen és rosszkedvűen. Az álmok csak arra valók, hogy még keservesebb legyen a valóság. Jobb hát mielőbb álomtalan csendbe zuhanni, süketen a fényes és édes hangokra.
Mi lenne, ha… nem lennénk gyanakvók, és mégis visszatérnénk az uralkodó palotájába? Át kellene gondolnunk ezt a dolgot józanul. Végtére is barátságos férfinak tűnt. Milyen kitartóan érdeklődött a munkánk iránt! Végre valaki megbecsüli a szakmánkat! Ha visszatérnénk a palotába, akkor a csillagok együttállásából levont tudományos következtetéseket hivatalos formában is bejelenthetnénk. Gondoljatok csak bele, hogy a szakmai hírnevünk fennmaradhatna a világ végezetéig – kapacitálta társait a napkeleti bölcs, aki nem hitt az álmokban. Ugyan, mi bajuk származhatna abból, ha a megterhelő vándorutukat megkoronáznák azzal, hogy eleget tesznek Heródes meghívásának és elbüszkélkednek tudományos pályájuk csúcsával? Hiszen a tézis igazolást nyert: a gyermek ott volt, ahol a számításaik szerint lennie kellett. Ez a józan ész diadala. Csak nem fognak lemondani a jogos dicsőségről egy badar álom miatt?
Mi lenne, ha… előbb indulnánk el Betlehembe? Amíg még Márián nem látszik az állapota? Ott csendben elválnának az útjaink. Engem semmi sem köt már Názárethez: jó ácsra mindenhol szükség van. Talán szerencsét próbálok Egyiptomban. Ott nyugodtabb élet vár rám, mint idehaza. Mária pedig hazatér a szüleihez a poronttyal. Felőlem özvegyi fátylat is viselhet, hogy óvja a becsületét. Bár akkor már senkit sem érdekelne, mi is történt valójában. Talán megerőszakolták szegény lányt, és nem meri bevallani. Jaj, Mária! Mennyire szeretlek! De hogy magamhoz vegyelek a zabigyerekeddel együtt?! Nem, ezt senki sem várhatja el tőlem. Megóvlak a meghurcolástól, de mi lenne, ha Betlehemben elbúcsúznánk egymástól? – József gondterhelten formálta magában a szavakat, miközben igyekezett elhessegetni az angyal képét, aki álmában azt mondta, ne féljen magához venni Máriát. De az álmok és jelenések értelmezése olyan bizonytalan! Vajon jól értette? Vajon nem a saját vágyai szólaltak meg, mikor az angyal azt mondta, hogy a menyasszonya szűzen fogant a Lélektől? Nem csupán realitásvesztésről van szó? Jaj, mitévő legyen?
Mi lenne, ha… itt maradnék Erzsébetnél? Ha valaki, akkor ő hisz nekem. Majd a férje, Zakariás segít, hogy a kisfiút mihamarabb templomi szolgálatba ajánlhassuk, végtére is hol lehetne jobb helye, mint az Atyja Házában? Kicsi Jézuskám, hát ebben a világban apa nélkül hogyan is tudnám biztosítani neked azt az életet, ami Isten Fiának jár? De nem, képtelenség! Nem tudnék elválni Tőled, de mitévő legyek? Az angyal erről nem mondott semmit. És annyira meg voltam illetődve, hogy semmi másra nem gondoltam, csak arra, hogy megérkezett! Itt növekszik majd bennem! Mindenféle józan ész határát felülmúló módon történt meg velem a csoda, nem meglepő hát, hogy eszem ágában sem volt gyakorlatias kérdésekkel ostromolni az angyalt. A gyakorlati dolgokkal nekem magamnak kell megbirkóznom… – morfondírozott Mária, a názáreti szűz.
Aztán a pásztor kidörgölte a szeméből az álmot, és nem maradt sem éhség, sem keserűség a nyomában, hanem megpillantotta a kősivatag fölött glóriát zengő angyalt, aki elvezette az istállóba, hogy elsőként köszönthesse a világ mindenkori szegényeinek nevében a Kisdedet.
Aztán a bölcs, aki napkeletről érkezett, sóhajtva felpillantott az égre, ahol lassan kihunytak a fények. A jászolban fekvő gyermek, a Világ Királya olyan védtelen volt: gyenge kis csecsemő a nagy sivatagban. Mégis végtelen béke sugárzott a kis családból: olyan béke, amelyet kár lett volna megzavarni. A palotára gondolt, a nyüzsgésre, a karrierre és sikerre, amire olyan nagyon vágyott, és hirtelen jelentőségét vesztette mindaz, ami korábban lényegesnek tűnt. A pusztaságban megszületett az Élet, és a tudós bölcsesség csak eszköz volt mindahhoz, hogy meglássa a lényeget, amely a józan észen messze túlmutat.
Aztán József megdörgölte a szemét, mint aki rossz álmot űz el. Hát hogyan is hagyhatná magára Máriát? És a kisdedet, aki hamarosan megszületik? Akit máris álmok és titkok öveznek, akinek szüksége van egy férfire, aki oltalmazza. Különben sem hagyná el a hazáját, az ősei földjét, a Kánaánt, és nem, nem hagyná el Máriát sem. Hiszen szereti, mindennél jobban, most is: zavarosan, riadtan, de bizalommal. Eldöntheti: gyanakvással teli életet akar élni, méricskélve, latolgatva az önérdeket, vagy a bizalommal teli élet mellett voksol, ahol bármi megtörténhet ugyan, de ez a „bármi” sokkal szebb és ígéretesebb, mint az emberi tervek koholta „valami”.
Aztán Mária mégsem maradt Erzsébet házában, hanem hazatért, és József magához vette. A többi már történelem. Az emberiség történelmének az egyik csúcsa: amikor az Ige testté lett – és miköztünk lakozott. S lakozik most is, mindörökké. A karácsonyi csillogás bűvöletén törjön át ma is a betlehemi puszta ragyogása: az az erő és bizalom, amellyel a józan észhez kötözött emberiség válaszolni mer az álmok angyalainak, Isten hírnökeinek, akik békességet és dicsőséget hirdetnek a kősivatagban. Áldott ünnepet mindenkinek!
